Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-23 / 117. szám, szerda

A nap száma: 2007. május 23., szerda Szlovákia legnagyobb cége, a Slovnaft ezen a helyen áll az Európa 500 vezető társaságának listáján UT SZÓ Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 60. évfolyam, 117. szám A burgonya keresett portékává válhat A hazai krumplitermesztés több mint a fele már Dél-Szlovákiából származik 9. oldal NAHAT! Zuhanó alvajáró Bolzano. Tizennégy mé­terről lezuhant egy alvajáró 13 éves diák a dél-tiroli Brixenben, de életben ma­radt, pedig kemény felületű, kavicsos útra esett. Az olasz hatóságok közlése szerint a tudaton kívüli állapotban lé­vő fiú hétfőn éjfél körül vá­ratlanul kinyitotta a diák­szálló egyik negyedik emeleti ablakát, majd egyetlen moz­dulattal fellépett a párkány­ra - aztán már zuhant is. Társai a kiáltására riadtak fel, és segítséget hívtak. Végül a szerencsés szerencsétlent csonttörésekkel és agyrázkó­dással vitték kórházba a mentők. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fiúnál korában is megnyilvánult-e a holdkó­­rosság, vagy a mostani volt az első ilyen esete. (MTI) Vannak rossz, és vannak jó műanyagok A boltban vásárolt élelmiszerek jelentős része egyszer használatos műanyag csomagolásban 18. oldal Malina Hedvig azt szeretné, ha a vádemelés elleni panasza a főügyész elé kerülne Elfogultságáról dönt a kerületi ügyész VRABEC MARIA Nyitra. Paradox módon a Nyitrai Kerületi Ügyész fogja el­dönteni, hogy Malina Hedvig pana­száról Nyitrán döntenek, vagy a lány kérésére továbbítják-e azt a fő­ügyésznek. A hamis tanúzással vá­dolt diáklány a vádemelési javaslat ellen benyújtott panaszában kérte, hogy arról a főügyész, és ne a nyitrai kerületi vagy járási ügyész döntsön, mert utóbbiak azzal, hogy beleegyezésüket adták a vádeme­léshez, már kifejezték a hozzáállá­sukat. A nyitrai ügyészség szóvivő­je, Jaroslav Maček szerint bele­egyezésről szó sem volt, a vádeme­lésről független nyomozó döntött, és az ügyészség nem is tudott róla. Ennek ellentmond, hogy a vád­emelési szándékról maga a fő­ügyész tájékoztatta jó előre a nyil­­vánosságot, de ezt a tényt a nyitrai ügyészségen nem kívánták kom­mentálni. Az, hogy a főügyész döntsön a panaszról, a szóvivő sze­rint csak akkor lehetséges, ha a lány elfogultság vélelme miatt tilta­kozik, de ennek jogosságáról is a nyitrai kerületi ügyész hivatott dönteni. Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica lapunknak azt mondta, az elfogultság vélelme mi­att természetesen­ tiltakoztak, mert bár illúzióik nincsenek, min­den lehetőséggel élni akarnak. Az ügyészségre a tegnapi postával még nem érkezett meg sem a pa­nasz, sem a tiltakozás, ezúttal a Malina Hedvig ügyvédje értesítette hamarabb a sajtót, mint az illetékes hatóságot. A panaszban foglaltak alapján arról is megkérdeztük a nyitrai ügyészségi szóvivőt, vajon nem a dunaszerdahelyi rendőrségnek kel­lett volna eljárnia a Malina Hedvig elleni támadás ügyében, hiszen a lányt tanúként először Duna­­szerdahelyen hallgatták ki. Maček azt válaszolta, hogy az ügyvéd ér­velését pontosan nem ismeri, de ál­talában minden ügyben a helyileg illetékes rendőrség vizsgálódik, márpedig az állítólagos támadás Nyitrán történt. Azt azonban meg­erősítette az ügyészségi szóvivő, hogy a hamis tanúzás gyanúja mi­att indított eljárás során új DNS tesztet végeztettek azon a boríté­kon, amelyben Hedvig visszakapta az iratait, és az eredmény újra azt igazolta, a ragasztórészen található nyálminta Hedvigé. Információink szerint ebben az eljárásban hallgat­ták ki azt a két tanút is - mindket­ten a nyírfaligetben működő ma­gánnyomozó iroda munkatársai, és állítólag látták Hedviget a kérdéses reggelen mezítláb, de sérülések nélkül sétálni az úton - akik csak a támadás ügyében indult vizsgálat lezárása után jelentkeztek a rend­őrségen. Jaroslav Maček róluk nem kívánt beszélni, azt mondta, ez, és minden új bizonyíték a nyomozó hatáskörébe tartozik, ő pedig csak a bírósági tárgyalást megelőző eljá­rásban fog előállni az érveivel. Az illetékes nyomozó információink szerint javasolta, hogy a vádeme­lést követően pszichiátriai vizsgá­latnak vessék alá Malina Hedviget. PÉNZVILÁG X.£=U Gyengén teljesítettek a járu­lékos nyugdíjbiztosítók kők ntJOMCk arra, hogy «I raMMcn krocgma piar­l­llltf5—tslsrfi:f MMkl­a Él 1 M MžWálŠ 1 .ukÜL 25—29. oldal www.ujszo.com A nap mondata: Továbbra sem látjuk értelmét a biztosítási rendszer átalakításának. Mondta Štefan Zelník, az egészségügyi bizottság SNS-es képviselője Több miniszteri posztot harcolna ki az SNS és a HZDS Slota és Mečiar bevadult Pozsony. Több miniszteri posztot követel magának a Smer koalíciós partnere, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és Vladimír Mečiar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke. A nemzeti párt a védelmi tárca, a HZDS az egészségügy irányítását szeretné megkapni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Smer azonban már jelezte, hogy nem látja szükségesnek a koa­líciós szerződés felülvizsgálatát. „A koalíciós partnerek 2006-ban sza­badon, a választási eredmények fi­gyelembe vételével írták alá a koa­líciós szerződést, ezért nem látjuk értelmét a módosításnak” - jelen­tette ki Silvia Glendová, a minisz­terelnök szóvivője. Ján Slota sze­rint azonban a helyzet megérett a változásra. „A központi államhata­lom újraosztását szeretnénk elérni -jelentette ki a nemzeti vezér. - Ez lehet a témája a Koalíciós Tanács következő ülésének.” Slota szerint a módosítást indokolja az egyes ko­alíciós pártok parlamenti képvise­lőinek száma. Slota és Mečiar teg­nap munkaebéden találkoztak, a nemzetiek elnöke szerint ekkor egyeztek meg a közös követelés­ben. A HZDS azonban nem volt hajlandó megerősíteni Slota beje­lentését. „Nem kommentáljuk a hírt” - mondta lapunknak Mária Babinská, a párt szóvivője. Štefan Zelník, az SNS parlamenti képvise­lője elismerte, a párton belül felme­rült, nagyobb szeletet szeretnének a hatalomból. „Szóba került, hogy a képviselők számának arányában nagyobb képviseletet kérjünk a kormányban” - mondta lapunknak a képviselő. A két párt szőkébb ve­zetéséből azonban tegnap délután már senki sem nyilatkozott. Grigorij Mesežnikov politológus szerint azonban nincs sok esélye a változásnak. „Az is elképzelhető, hogy ez csak Slota elszólása volt - mondta lapunknak az IVO társada­lomkutató intézet igazgatója. - Ugyanakkor jelezi azt, hogy a két párt elégedetlen a koalícióban el­foglalt pozíciójával.” Korábban már mindkét kisebbik párt kifogá­solta a hatalom megosztását a koa­líciós partnerek között, Vladimír Mečiar már korábban is követelte az idegenforgalmi minisztérium létrehozását, melyet természete­sen pártja irányított volna. „A je­lenlegi helyzetet figyelembe véve azonban nagyon kicsi a valószínű­sége annak, hogy a miniszteri posztokat újraosztják” - jelentette ki Mesežnikov. Úgy véli, hogy a két kisebbik pártnak jelenleg nincs a kezében olyan adu, amivel zsarol­hatnák a Smert. „Legfeljebb azzal tudnák sarokba kényszeríteni, ha a koalícióból való kilépéssel fenye­getik meg” - magyarázta a polito­lógus. Az már a koalíciós szerződés aláírásakor is nyilvánvaló volt, hogy a hatalom megoszlása nem fedi a parlamenti erőviszonyokat, a Smer rákényszerítette feltételeit a HZDS-re és az SNS-re. Ennek kö­szönhetően jelenleg 11 miniszteri poszttal rendelkezik, míg az SNS 3, a HZDS pedig 2 minisztériumot irányít. (lpj, s) Ma este Athénban rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. Az AC Milan-FC Liverpool összecsapása előtt a tetoválással ékesített angol drukkerek az Akropolisz tövében hangolnak a találkozóra. További részle­tek a 22. oldalon. (TASR/AP-felvétel) MEGKÉRDEZTÜK Volt hatása a Malina-ügyről szóló hétfői beszámolójának? Bauer Edit, Magyar Koalíció a Pártjának euró­pai parlamenti képviselője: Egyperces felszóla­lásban ismertettem a Malina Hedvig-ügy részleteit az Európai Parlamentben. Ezt követően sok képviselő érdeklődött az ügy hát­teréről részleteiről. Beszámoltam arról hogy a helyzet nem jó, és a részletek alapján a többség velem értett egyet. Egyedül a szlovák kollégák nem osztották vélemé­nyemet. Arra vártam azonban, hogy a Malina-ügyet egy szlovák kolléga említi meg, mivel úgy vé­lem, ez nem csak szlovák-magyar probléma. Egyetértek azokkal akik azon a véleményen vannak, hogy ez mindnyájunkat érint, minden szlovákiai állampolgárt, nem csak a szlovákiai magyaro­kat. Szerintem elvárható lett vol­na, hogy erről más szóljon, de ez sajnos, nem következett be. Milyen lépések várhatók az Európai Parlament részéről? Foglalkozik majd az üggyel va­lamelyik bizottság, figyelik majd a fejleményeket? Erről még korai ma beszéni, meg kell várni, hogy milyen lesz az ügy kimenetele. Tehát speciális, csak ezzel a témával foglalkozó ad-hoc bi­zottság nem alakul? Az Európai Néppárt létrehozott egy munkacsoportot, mely a szlo­vákiai helyzet alakulását követi figyelemmel várható, hogy a Ma­tina Hedvig ügyével kapcsolatos felszólalásomat is figyelembe fog­ják venni. (lpj) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN V ▼ ▼ ▼ Y A 25,042 33,693 49,426 1,195 13,597 8,915 IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Felhős, helyenként esős idő Ma Dezső nevű kedves Telefon: A hőmérséklet 23 és 30 fok között alakul. ' V.­V'. olvasóinkat köszöntjük. 02/59 23 34 11

Next