Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-25 / 119. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 25. A városközpontban halmozódó hulladékra is felhívták a polgármester figyelmét a városatyák képviselői számonkérések Párkány: Mindennapi, gya­korlati gondokkal is szem­besítették Ján Oravec pol­gármestert a képviselők a keddi önkormányzati ülé­sen. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Jozef Slabák képviselő például arra a hónapok óta húzódó áldat­lan állapotra hívta fel a figyelmet, amellyel nap mint nap szembesül­hetnek a járókelők és a turisták közvetlenül a korzó mellett. A CBA élelmiszerüzlet melletti par­kolótól a könyvtár épülete mögöt­ti udvarig húzódó szakaszon ugyanis sok a gyom, a lekaszálat­­lan gaz, a konténerek és a kukák dugig tömve, a szemetet a gaz kö­zé hordja a szél, zacskók, hulla­dék mindenfelé. „Tudjuk, hogy az említett területnek három tulaj­donosa van, ám az egyik tulajdo­nos maga Párkány, s nem hiszem el, hogy a város ne lenne képes legalább évente kétszer rendet rakni ott, mert ez az állapot egy fürdővároshoz s az új korzóhoz képest finoman fogalmazva is méltatlan” - mondta Jozef Sla­bák. A polgármester azonnali in­tézkedést ígért. Kuklis Dénes képviselő azt fir­tatta, a felújítás alatt álló Petőfi ut­cával párhuzamosan korszerűsí­­tik-e a mellette lévő két kis utcát is, azaz a Rövid utcát és a Piac utcát. Ján Oravec elmondta: a lakók kér­ték, hogy azt a két utcát is aszfal­tozzák le, ám ez jelenleg kivitelez­hető, ugyanis a Rövid utca nem csatornázott rész, esőzéskor tehát a víz vagy a házakhoz folyna, vagy pedig a Petőfi utcai kereszteződés­be zúdulna. „Ezt akkor tudjuk majd megoldani, ha várhatóan ez év végén a volt keményítőgyár he­lyén megindul a beruházás (üzlet­­központ lesz ott). S akkor egy új összekötő út kialakításával meg­szűnnének a Rövid utcai gondok is. Mindenesetre az új út miatt tár­gyalnunk kell még néhány telek­­tulajdonossal, ám a bevásárlóköz­pont miatt az új útra szükség lesz” - fejtette ki Ján Oravec. A Petőfi utcán mindenesetre május 31-ig mindenképp befejezik a felújítási munkákat. Dávid Tünde az Új utcaiak és az állomáson lakók panaszát közvetí­tette a topolyfák miatt, s azt is megkérdezte, hogy a szakmunkás­­képzővel szemközti buszmegálló és az Új utca között mikor épít jár­dát a város. Az állomási utak tart­hatatlan állapotára szintén felhív­ta a figyelmet, miként az ottani gázra és a szelektív hulladékgyűj­tők hiányára is. A polgármester elmondta: ed­dig már több tucat topolyfát kivág­tak, ám a szakértői vélemény sze­rint a fákból szálló pihe nem okoz allergiát. „Októbertől márciusig fokozatosan vágjuk ki a fákat” - tette hozzá. „Az állomási utakkal kapcsolatban a közterület-fenn­tartó vállalat igazgatója, aki ép­pen szabadságon van, írásban vá­laszol majd, terv szerint javítják az utakat, előbb-utóbb oda is elérnek” - jelentette ki a polgár­­mester. Bicikliút egyelőre nem lesz a Szent István utcán, mert a rend­őrség nem hagyta jóvá, hogy a je­lenlegi forgalommal szembeni sávot alakítsanak ki. Az elektro­nikus jelzőlámparendszer a Pető­fi utcában 3-400 ezer koronába kerülne, tárgyalnak a cégekkel. A Jesenský utcán és a Fő utcán pe­dig elektronikus sebességmérő­táblákat állítanának fel, egy-egy ilyen tábla 60-160 ezer koronába kerül. Árajánlatokat már kapott a város, most pénzt keresnek er­re a célra, az is felmerült, a bizto­sítókkal együtt állnák a jelzőtáb­lák árát. (budh) Nem sikerült rábizonyítani az állatkínzást, a férfi azt állítja, nem tudta, hogy az autóhoz volt kötözve az állat A kutya elpusztult, a gazdája megúszta ÚJ SZÓ-HÍR Aranyosmarót. Megúszta a büntetést az a harminchárom éves aranyosmaróti férfi, aki szemtanúk szerint az autójához kötve vonszol­ta a kutyáját. A nyolchetes farkas­kutya kölyköt április 21-én az árok­ban találta meg egy helybeli as­­­szony, és azonnal állatorvoshoz vit­te. A doktor ellátta az állat mellka­sán és mellső lábán éktelenkedő sé­rüléseket, töréseket, antibiotiku­mokat és immunerősítőket is adott neki, de már akkor azt mondta, hogy szövődményektől tart. Elein­te úgy tűnt, hogy az állat felépül, ám két hét után gyulladás követ­keztében elpusztult A rendőrség állatkínzás miatt in­dított eljárást, és kérte a lakosságot, aki bármit tud az esetről, jelentse. A bejelentések alapján pár napon belül sikerült is megtalálni a kutya gazdáját, de ő a rendőröknek azt mondta, nem szándékosan kínozta az állatot. Állítólag a négyéves lá­nya játszott vele, és az autó vonta­­tórúdjához kötötte, de ő erről nem tudott, amikor elindult a kocsival. Csak később vette észre a visszapil­­lantó tükörben a kötélen vergődő állatot, ekkor rögtön megállt, és az árokban hagyta, mert azt hitte, hogy már nem él. „Bolond lettem volna megölni, hiszen háromezer koronáért vettem a lengyel piacon. Még ha meguntam volna, akkor sem mások szeme láttára pusztí­tom el” - védekezett a férfi, aki a szomszédok szerint a másik két ku­tyáját is gyakran veri. Ez esetben azonban nem sikerült rábizonyíta­ni a szándékosságot, ezért vádat sem emelnek ellene. Állatkínzásért kettőtől három évig terjedő szabadságvesztés­sel büntethető az elkövető, de a legtöbb eset a vádemelésig sem jut el. (vrabec) Nem csak a színpad, a környezet is teljesen megújult (Vas Gyula felvétele) Eleinte úgy tűnt, hogy az állat felépül, ám két hét után gyulladás kö­vetkeztében elpusztult (Rendőrségi felvétel) Ma este a Republic együttes koncertezik Megújult az amfiteátrum V. KRASZNICA MEATTA Komárom. A Republic együttes koncertjével nyitja meg kapuit a felújított komáromi amfiteátrum. A szabadtéri mozi sokak bánatára évek óta nem üzemelt, a padsoro­kat felszedték, a kiszolgáló épüle­tek és a vetítőfal teljesen lepusztult, és siralmas látványt nyújtott az egész környék. Egy helybéli vállal­kozónak köszönhetően azonban ta­valy ősszel megkezdődött az újjá­építés, tegnap még az utolsó simí­tásokat végezték a munkások, ma pedig 20 órakor színpadra lép a Republic. A tulajdonos bízik a si­kerben: mint mondta, azt az életér­zést, hangulatot szeretnék vissza­varázsolni, amelyek a szabadéri előadásokat, vetítéseket jellemez­ték mindig is. Bár a hagyományos mozik látogatottsága egyre csök­ken, a retro-fitingre alapozva az amfiteátrum remélhetőleg vonzó lesz a fiatal, valamint a nosztalgiáz­ni vágyó közép- és idősebb korosz­tály számára is. A színpad alkalmas koncertek, színházi előadások be­fogadására; a tulajdonos nyitott bármilyen jó ötlet megvalósítására, tervei szerint multikulturális köz­pontként működhet a komplexum. A vetítések várhatóan júliusban in­dulnak. Azt is tudni lehet már, hogy június 26-án az Edda, augusztus 19-én pedig a Desmod együttes ad itt koncertet. Év végéig tart nyitva a kiállítás Galánta az idő tükrében GAÁL LÁSZLÓ Galánta. A várost először említő írásos emlék 770. évfordulójának szentelt rendezvények sorába tar­tozik a Galánta az idő tükrében címmel megnyitt kiállítás. Az ásatá­si leletek tanúsága szerint a város területén már a korai kőkorszak­ban is éltek emberek, írásban első ízben a Pannonhalmi apátság 1237-40-ben kelt birtokösszeíró okirata említi. A mezőváros nemesi családok birtoka volt, és már 1379- től előszeretettel használták a ga­­lántai­­ de Galantha­­ előnevet. A két kastélyt az Eszterházy család építtette. A kiállításon ásatásból származó tárgyi emlékek, a ga­­lántai nemeseket bemutató doku­mentumok, az iparegyletek és cé­hek munkásságát szemléltető gyűj­temények, térképek és okiratok se­gítenek követni a város fejlődését a őskortól napjainkig. A kiállítás megnyitóján szót ejtettek az elő­adók a város egykori híres lakóiról, köztük a leghíresebbről, Kodály Zoltánról, aki gyerekként 7 évet töltött itt, később a Galántai táncok című művével tette világhírűvé a város nevét, ő maga pedig 1843- ban lett Galánta díszpolgára. A ki­állítás december 31-ig tekinthető meg a Galántai Honismereti Múze­um Fő utcai épületében. Az ásatási leletek idézik Galánta múltját (Szőcs Hajnalka felvétele) Rég­i - hirdetés 5 RENDŐRSÉGI NAPLÓ Rablótámadások Kassán Kassa. Megvertek és kifosztottak egy 22 éves fiút a városban. Az áldozatot hátulról verték fejbe, majd a földön is megrugdosták úgy, hogy eszméletét vesztette. A támadók a fiú mobiltelefonját, sőt még a cipőjét is elvették­ Az áldozat kára négyezer korona. A város másik pontján ketten raboltak ki egy 13 éves fiút. Az egyik támadó arcon vágta a gyereket, társa pedig megharapta a karját és elvette a mobil­telefonját. A rendőrség mindkét esetben nyomozást indított. (SITA) Pénzt hamisítottak a diákok Kassa. Pénzhamisítás vádjával indult eljárás három kassai diák ellen. A tanulók legfiatalabbja 15, legidősebbje 18 éves, a fiatalok ezer, ötszáz és kétszáz koronás bankjegyeket gyártottak. A­ trió egy élelmiszerüzletben bukott le, a hamis bankjegy a pénztárosnak tűnt fel. Egyiküket menekülés közben kapták el a rendőrök, az ügyben kiszabható büntetés 3-5 év. (SITA) Emberi csontok az iskolakertben Pelsőc. Emberi maradványokat találtak a rozsnyói járásbeli köz­ség alapiskolájának kertjében. A csontok valószínűleg régebbi idők­ből származhatnak, a kihívott orvos nem tudta a helyszínen megál­lapítani a halál okát. A maradványokat szakértők vizsgálják. (SITA) Tizenéves bűnözők Nem­só (Netmová). Két tizenhárom éves fiú fosztotta ki társát a trencséni járásbeli községben. A támadók már korábban is rendszere­sen zsarolták a fiút. Egyikük lefogta a fiút, társa pedig egy csomag ci­garettát vett ki a táskájából. A rendőrség kiderítette, hogy a zsarolók már korábban is pénzt követeltek áldozatuktól, koruk miatt ugyanak­kor nem lehet őket büntetőjogi felelősségre vonni. (SITA, TASR) Kigyulladt a háztető Trencsén. Kigyulladt egy lakóház teteje tegnap Trencsénben. Egy idősebb asszonyt mentőautóval kellett kórházba szállítani, egy tűzoltó könnyebben megsérült. A tüzet több órán át oltották, a lán­gok a tetőt javító munkások hanyagsága miatt csaptak fel. (TASR) Lapáttal támadt a barátjára Szímő­ Testi sértésért négytől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik azt a 21 éves szímői lányt, aki április elején indulatában la­páttal támadt rá barátjára. Az orvos szakértő nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a nő a férfi életére tört. A lány a súlyos lapát­tal betörte a fiatalember koponyáját, aki súlyos agyrázkódást szen­vedett. (száz) AJÁNLÓ Május 25. (péntek) 23 Bizottság előadása. A tárlatot Komárom - 17.00: „Eltemet- Koszorús László országgyűlési téli csillagunkat”- - Budapest, képviselő nyitja meg. Helyszín: a 2006. október 23. Pesty László Magyar Kultúra és Duna Mente fotókiállítása, majd az Október Múzeuma, (vkm) A Zoltán Fitos - Drevoment alkalmaz: CNC gépekhez mechanikai és elektronikai karbantartókat kínálunk: $ a hosszú távú munka stabil munkahelyen, ^ kedvező bérfeltételek. Elvárásaink: Belépés:legalább középfokú végzettség. Zt megegyezés szerint: Kracanská cesta 2913/52, Dunajská Streda info@drevomontfitos.sk Alkalmi munka — Kapcsolatfelvétel: Horváthová, tel.: 031/590 3002. Zoltán Fitos Drevomont Krafanská casta 2913/52 929 01 Dunajská Stieda SLOVAKIA Ha érdekli ajánlatunk, életrajzát küldje a következő címre: Zoltán Fitos Drevomont, W______________________________________________________________________/ BP-7-12311 Nyugdíjasok, alkalmi munkát keresők számára kínálunk könnyű munkát (Hívásközpont képviselő). •Feltételek: A magyar nyelv alapos ismerete és használata szóban és írásban. •Más feltételek: Kellemes, barátságos kommunikációs készség, számítógépes alapismeretek, megbízhatóság. •Munkatöltet: Telefonos kapcsolatfelvétel és piackutatás, szakirodalom ajánlása és adatfeldolgozás. •Munkahely: Ready For Call Kft. - telefonos piackutatással és kereskedelemmel foglalkozó szervezet, Pozsony, Récse, nem messze a Vinohrady vasútállomástól. •Jutalom: 100 Sk bruttós órabér szerződésre, ingyenes kiképzés és felkészítés. •Információk, jelentkezés: Kossár L„ 0905 519 193 Fejlessze tovább ismereteit és lehetőségeit! Jelentkezzen! BP-7-12267

Next