Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-15 / 64. szám, szombat
10 Téma: március 15. Nemzeti Múzeum A múzeum alapítása egybeesett a magyar történelem jelentős korszakváltásával, az újkori nemzeti öntudat kialakulásának és a polgári szabadságeszmék elterjedésének időszakával. 1802-ben gróf Széchényi Ferenc I. Ferenc királyhoz fordult engedélyért, hogy Magyarországra vonatkozó gazdag gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, ez a dátum a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási éve. Az adomány pénzben kifejezett értéke 160 000 forint volt, amely akkor igen komoly összegnek számított. Az 1807-es országgyűlés a nemzet tulajdonába vette az új intézményt, és közadakozásra szólította fel a nemzetet. Az egyik legjelentősebb adomány Festetics Julianna értékes ásványgyűjteménye volt, ezzel megvetette a Természettudományi Múzeum alapját. Márciusi ifjak A Pilvax kávéház „közvélemény asztala” körül ülőket nevezték márciusi ifjaknak, akik kirobbantották a pesti forradalmat. Fiatal, radikális értelmiségiek voltak. Nagyrészük tagja volt az Ellenzéki Körnek. A csoport egy része a forradalom után a Batthyánykormány minisztériumaiban hivatalt vállalt, más része a kormány radikális ellenzékének sorait gyarapította. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irinyi József, Irányi Dániel, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Degré Alajos, Sükei Károly, Lauka Gusztáv, Korányi Frigyes, Hamary Dániel, Lisznyai Kálmán, Kléh István, Nyáry Albert báró, Bérczy Károly, Bozzai Pál, Vas Gereben (Radákovics József), Oroszhegyi József, Vidacs János, Pálffy Albert, Eressy Ákos, Egressy Gábor és Béni, Garay János. Pilvax kávéház Pesten az Úri utcában Privorsky Ferenc kávés 1838 márciusában alakította meg a Café Renaissance-ot, melyet később Pilvax Károly vett át. 1848-ban Fillinger János bérelte a kávéházat. Itt tartották megbeszéléseiket a márciusi ifjak. 1848. március 15-e és augusztus között Forradalmi Csarnoknak nevezték. Az eredetit 1911-ben lebontották, relikviáit átmentették a Városház utcai, majd a jelenlegi Pilvax közben levő Pilvax étterembe. Länderer és Heckenast A Pest városi nyomdát 1773-ban Bajorországból bevándorolt nyomdász, Länderer János Mihály alapította. Halála után örököse, Länderer Lajos vette át, 1840-ben Heckenast Gusztávot maga mellé véve a nyomda kettejük neve alatt működött. Itt készült a Pesti Hírlap, Kossuth szerkesztésében és a Jókai által szerkesztett Életképek is. Az 1848-ban Hatvani, ma Kossuth Lajos utcában álló Horváth ház földszintjén működött a nyomda. ÚJ SZÓ 2008. A MÁRCIUS 15. www.ujszo.com A katolikus alsópapság mindvégig kitartott a szabadságharc mellett, s követelte a cölibátus eltörlését Az egyházak a média szerepében A történelmi egyházak papjaikon keresztül információkat szolgáltattak a forradalom és szabadságharc eseményeiről 1848-1849-ben, amivel a média szerepét töltötték be a korabeli társadalomban, ahol nem volt elég újság, és az emberek jelentős része nem tudott írniolvasni - mondta az MTI- nek március 15. ünnepének kapcsán Kertész Botond történész, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A szakember, aki az evangélikus egyház és az 1848-1849-es események kapcsolatáról írta doktori disszertációját, arra hívta fel a figyelmet, hogy a papok a szószékről lelkesítették az embereket a forradalom és a honvédő háború idején. Emellett a hivatalos jogszabályok kihirdetésére kifejezetten kötelezte őket a magyar kormány. Ennek saját hatáskörükben tettek eleget vagy tagadták meg. A különböző törvények, intézkedések felolvasása azonban végzetessé válhatott a lelkészek számára a szabadságharc leverése után, így a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetéséért, amely kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, többeknek várfogság lett a részük felekezetüktől függetlenül. Az 1848. március 15-i forradalom eredményeként meghozott áprilisi törvények XX. törvénycikke rendelkezett a szabad és egyenlő vallásgyakorlatról, mely az akkori bevett vallások - római katolikus, református, evangélikus és az újonnan ide emelt unitárius - egyház tagjainak lehetővé tette hitük gyakorlását. A XX. törvénycikk kilátásba helyezte az egyházi intézmények, iskolák állami támogatását is, ám ez a szabadságharc eseményei alatt nem valósult meg. Az áprilisi törvények rendelkeztek a megtermelt gabona tíz százalékát a jobbágyok által az egyházaknak fizetendő tized eltörléséről, ugyanakkor az 1789-es francia forradalomhoz képest annyiban más volt a helyzet, hogy a szekularizáció, azaz az egyházi birtokok elvétele és az állam és az egyházak teljes szétválasztása komolyan nem merült fel a törvényhozásban. Fontos változás volt ebben a törvénycsomagban az, hogy a főkegyúri jogot, tehát a katolikus püspökök kizárólagos kinevezési jogát ezentúl nem csak a király mondhatta magáénak, mert a vallás- és közoktatásügyi miniszternek is alá kellett írnia a kinevezéseket, ami tulajdonképpen vétójogot jelentett a király döntésével szemben. Ezzel két „gazdája” is lett az akkori katolikus püspöki karnak. A püspöki kar tartott attól, hogy ezzel akár egy nem katolikus kultuszminiszternek lehet döntő szava a jövőben a püspöki kinevezéseknél. A szabadságharc mellett a katolikus főpapok 1848 decemberéig egy emberként kiálltak, küldöttségeket menesztettek a bécsi udvarba a császári csapatok Magyarországról való kivonását kérve. A püspöki kar egysége 1849. januárban bomlott meg, egy része meghódolt, másik része vagy passzív ellenállásba vonult, vagy ténylegesen ellenállt, mint például Horváth Mihály Csanádi püspök. A katolikus alsópapság azonban mindvégig kitartott a szabadságharc ügye mellett, sőt követelték, hogy töröljék el a cölibátust, a világiakat vonják be az egyházközségi vagyonkezelésbe és a püspökválasztásba, valamint azt is, hogy az egyházmegyék irányításában részt kaphassanak a plébánosok, a káplánok és a tanítók. Ezekből az elképzelésekből azonban szintén nem lett semmi, nem kis részben azért, mert a püspökök elzárkóztak az efféle követelések elől. A katolikusok papi szemináriumai és a protestáns papneveldék úgyszintén kiürültek a szabadságharc alatt, mert nemzetőrnek és honvédnek, a káplánok és plébánosok közül sokan pedig tábori lelkésznek álltak. A debreceni református püspök, Szoboszlai Papp István befogadta a magyar politikai vezetést a Nagytemplomba, ahol 1849. április 14-én kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot és a Habsburg-ház trónfosztását. Az evangélikus szlovák papság egy része viszont a szlovák nemzeti felkelés élére állt a magyarokkal szemben, Húrban és Hodzsa lelkészek vezetésével. Nyitra vármegyében 1848 szeptemberében volt ennek a csúcspontja, amelyet a magyar kormány rövidesen levert, és statáriumot hirdetett ki velük szemben. Az akkori evangélikus vezetés négy püspöke - akik között három szlovák volt - viszont egyértelműen a magyarok mellett állt, mint ahogy az evangélikus gyülekezetek is. Izraeliták szintén harcoltak a magyar honvédségben, a hitközségek pedig anyagilag támogatták a szabadságharcot annak ellenére, hogy 1848 nyarán a Felvidéken pogromokat szerveztek. Többségük ugyanis belátta, hogy a magyar kormány szabadelvű politikája összességében kedvező volt számukra is, így el tudtak vonatkoztatni a csőcselék által kirobbantott üldözésektől, amelyeket a magyar kormány keményen megtorolt. A világosi fegyverletétel után halálos ítéleteket is kiszabtak, amit többek közt Rázga Pál pozsonyi evangélikus lelkészen végrehajtottak, Horváth Mihály Csanádi püspököt pedig, aki a Szemere-kormány vallás- és közoktatási minisztere volt, jelképesen akasztották fel. A szabadságharc leverése érzékenyen érintette az egyháziakat, öt katolikus püspök ellen indult eljárás, amelynek keretében áthelyezésekre, osztrák kolostorokba való internálásokra és lemondatásokra került sor. A protestáns püspökök kinevezését ezentúl császári engedélyhez kötötték, megszüntették a világiak részvételét az egyházkormányzatban. Az evangélikus püspökök közül mind a négyet eltávolították, közülük három ellen eljárás is indult, melynek során ketten várbörtönbe kerültek. Haubner Máté és Pákh Mihály evangélikus püspökök fejenként mintegy két évet töltöttek fogságban. Mind a négy evangélikus püspök helyére lelkész végzettségű adminisztrátorokat állított az osztrák kormányzat. A református püspökök helyükön maradhattak, az egyházi autonómia megszüntetése azonban a református egyházat is sújtotta, a zsidó hitközségeknek pedig magas hadisarcot kellett fizetniük. Helytartótanács A III. Károly király által 1723-ban alapított központ igazgatási szerven keresztül gyakorolta a mindenkori uralkodó a hatalmát. A Helytartótanács 1786-ig Pozsonyban, majd Budán székelt, felterjesztéseit a Bécsben felállított Magyar Kancellárián keresztül közvetlenül a királyhoz intézte. A 22 tanácsost az uralkodó nevezte ki. Ezért a főpapok, mágnások mellett többször megjelentek köznemesek is. A Helytartótanács elnöke a nádor, akadályoztatása esetén az országbíró volt. Nemzetőrség A 12 pont ötödikként „nemzeti őrsereget” követelt. Ez az intézmény a polgári forradalmak jellegzetes vívmánya volt. A törvény azokat a 20 és 50 év közötti férfiakat kötelezte nemzetőri szolgálatra, akik városokban vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben fél jobbágytelekkel vagy ennek megfelelő nagyságú földterülettel rendelkeztek, illetve akiknek évi 100 pengő forint tiszta jövedelmük volt. A nemzetőrségi törvény szerint a nemzetőrség elsődleges feladata „a személyes és vagyonbátorság, a közcsend, a belbéke biztosítása” volt. A nemzetőrség kiképzését a kormány nyugalmazott cs. kir. tisztek és altisztek bevonásával kívánta megoldani, de aktív tiszteket is alkalmazott. A nemzetőrségnek nemcsak a belső rend fenntartásában, hanem a harctereken is jutott szerep, ahová váltásokban vezényelték őket. A váltások időtartama 4-8 hét volt. Ez a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert mire egy-egy zászlóalj belejött a tábori szolgálatba, már indulhatott is haza. Tudta-e? Az 1848-as forradalom győzelme után a magyar országgyűlés törvényben állította vissza „ősi jogaiba” az ország címerét és a nemzeti színeket. Ezek később - a megye címerével - viharos gyorsasággal jelentek meg a márciustól szerveződő nemzetőrségek zászlóin. A nemzetőrség lobogóit a kiállító terület közössége készíttette. A zászlók egységesítésére külön rendeletet hoztak. 1848 törvényei Magyarország legszélesebb rétegét, a jobbágyságot kedvezően érintette. Felszámolták jobbágyrendszert, megszüntették a robotot és az úrbéri szolgáltatásokat. A tizeddel együtt nem törölték el a szőlődézsmát. József főherceg nádor sokat tett a magyar gazdaság és kultúra fejlesztéséért, támogatta a mérsékelt reformereket, és igyekezett közvetíteni az udvar felé. Görgey Artúr, a szabadságharc egyik jeles tábornoka vegyészmérnöknek készült, és több társához hasonlóan a császári hadseregből lépett át a forradalmi haderőbe. Petőfi Sándor kokárdáját március 15-e előtti éjszaka felesége, Szendrei Júlia készítette.. Forrás: dinero.hu