Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-07 / 257. szám, hétfő

4 Külföld Berlusconi tovább csatázik Róma: Silvio Berlusconi olasz kormányfő gúnyos hangvételű közleményben válaszolt azoknak az ellen­zéki csoportoknak, akik szombaton egy római nagygyűlésen a távozását követelték. „A római palo­tákban pletykák keringenek a kormány lemondásáról, de sajnálattal ki kell ábrán­dítanom az első köztársaság időszaka után vágyakozó­­kat, amikor egy-egy kor­mány átlagosan csak 11 hó­­napig volt hatalmon-utalt a jobboldali politikus 1946 és 1992 közötti időszakra. - A választók és az ország iránt érzett felelősség megköve­teli tőlem és kormányomtól, hogy a válság e nehéz pilla­nataiban folytassam a csatát a polgári erényekért” - üzente Berlusconi. (MTI) Megkezdődött a kampány Moszkva: Oroszország­ban hivatalosan is megkez­dődött a december 4-i par­lamenti választásokat meg­előző kampány. Az orosz Duma, azaz a törvényhozás alsóháza képviselői helyei­ért 7 párt verseng. Elemzők szerint ezúttal nem az lesz a kérdés, melyik párt nyeri meg a választásokat, hanem az, hogy a kormányzó Egy­séges Oroszország milyen arányban győz majd. (MTI) Folytatódó erőszak Damaszkusz: Szíriában kiengedtek a börtönből 553 személyt, akiket a rezsim el­leni tüntetések nyomán tar­tóztattak le - jelentette szombaton a hivatalos ál­lami hírügynökség. A Szana beszámolója szerint „az ál­dozati ünnep alkalmából visszanyerte szabadságát az események során letartóz­tatott 553 személy, akiknek a kezéhez nem tapad vér”. A muszlim áldozati ünnepen azonban folytatódtak az erőszakcselekmények: biztonsági erők tegnap leg­a­­lább 6 polgári lakost öltek meg. (MTI) Gyurcsány pártelnök Budapest. A Demokrata Párt tagjai döntöttek a szer­vezet átnevezéséről és alap­szabályának megváltozta­tásáról, valamint arról is, hogy a jövőben a Demokra­tikus Koalíció (DK) nevet vi­selő párt elnöke Gyurcsány Ferenc legyen. Ezt a volt magyar miniszterelnök je­lentette be tegnap. Elmond­ta: a DK - melyet prog­resszív, nyugatos, polgári balközép erőként jellemzett - az ország legdemokrati­kusabb pártja lesz. (MTI) A YouTube és a szaúdi Kulturális és Információs Minisztérium együttműködésének köszönhetően a vi­­deomegosztó portál első alkalommal élő közvetítést ad az éves mekkai zarándoklat helyszínéről. „A világ minden részéből emberek millió lehetnek az esemény részesei és oszthatják meg hozzászólásaikat, ha be­kapcsolódnak a videóba" - írta a videomegosztó hivatalos blogja. Az élő közvetítés Mekkából a http://www.youtube.com/hajjlive címen követhető nyomon. A mekkai zarándoklat, a hádzs keretében tegnap tartották az áldozati ünnepet a hívők, Kínában megkövezték (a felvételen) a hagyomány szerint a sátánt jelképező oszlopokat. (SITA/AP-felvétel) ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 7. www.ujszo.com Összeálltak a V4-ek orvosszakszervezetei Orvosokat támogató Visegrádi charta MTI-HÍR Visegrád. A betegek biztonsá­gának és az egészségügyi dolgo­zók helyzetének javításáért a jö­vőben közösen lépnek fel, és akár összehangolt sztrájkokat is szer­vezhetnek a szlovák, a cseh, a lengyel és a magyar orvosszak­szervezetek - jelentették be a munkaértekezletük utáni szom­bati sajtótájékoztatón a V4-ek or­vosszakszervezeteinek képvise­­lői Visegrádon. A közös célokat, és az ezek el­éréséhez szükséges szakszerve­zeti eszközöket az ún. Visegrádi chartában rögzítették; a doku­mentumot a négy ország orvos­szakszervezeteinek vezetői a saj­tótájékoztató végén látták el kéz­jegyükkel. A V4-ek orvosi érdek­­védelmi szervezetei azért kény­szerülnek tevékenységük össze­hangolására, hogy kormányaik­kal szemben hatékonyabban él­hessenek a nyomásgyakorlás eszközével - hangzott el a charta megalkotásának előzményéről. „Nem vagyunk hajlandók tovább tolerálni a jelenlegi helyzetet” - jelentette ki Ryszard Kijak, a len­gyel orvosszakszervezet általá­nos elnökhelyettese. Hozzátette: a volt kommunista országok nem a nyugati példát követték az egészségügyi rendszerek átalakí­tásakor. A szakszervezetek célja, hogy országaikban a kezdő orvosok minimálbére (a heti 40 órás mun­kaidőt, figyelembe véve) a nem­zetgazdasági átlagbér másfélsze­rese, a szakorvosok minimálbére az átlagbér háromszorosa le­gyen. Követelik továbbá, hogy a túlóra szabályait az európai mun­kaidő-direktívához igazítsák és azt is, hogy a létszámhiányt ne a munkavállalók terheinek növe­lésével orvosolják. E célok érde­kében a Visegrádi charta szerint a négy szakszervezet akár közös felmondási akcióval, orvos­sztrájkkal is nyomást gyakorol­­hat a V4-ek kormányaira. Az elnök felszólította a politikusokat, vessenek véget a bizonytalanságnak, és működjenek együtt Alkudozások a Titanicon Athén­ Ismét lemondásra szólította fel Jeórjiosz Papandreu görög kor­mányfőt az ellenzék fő erejét képező párt, az Új Demokrácia vezére. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Antonisz Szamarasz az állam­fővel tegnap zárt ajtók mögött tartott konzultáció után kijelen­tette: pártja kész részt venni a politikai válság megoldásában, de ennek előfeltétele, hogy Pa­pandreu még a koalíciós tárgya­lások megkezdése előtt távoz­zon a miniszterelnöki tisztség­ből. A CNN úgy tudja, hogy Pa­pandreu bejelenti lemondását, amint az új görög kormány meg­alakul. A vasárnapi kabinetülés Papandreu utolsó ülése lesz kor­mányfőként - idézte a CNN On­line a görög kormányszóvivő közleményét. Karolosz Papuliasz köztársa­sági elnök felszólította a politi­kusokat, hogy vessenek véget a bizonytalanságnak, működje­nek együtt és állapodjanak meg egy közös kormány felállításá­ban. „Tudatában vagyok a görög nép aggodalmának, mindenki­nek vállalnia kell a felelősségből rá eső részt, a stabilitás és a biza­lom üzenetét kell sugároznunk a külvilág felé, belföldre pedig a stabilitás és a normalizálás üzenetét” - fogalmazott Szama­rasz, aki ugyanakkor arról nem ejtett szót, hogy vállalna-e tiszt­séget az új válságkormányban. Papandreu kormánya tegnap délben rendkívüli tanácskozás­ra ült össze Athénben. A kor­mányszóvivő optimistán nyilat­kozott, de arról egy árva szót sem ejtett, hogy történt-e bármi­féle előrelépés egy új kormány megalakításának ügyében. Az előjelek azonban baljósak a gö­rög média szerint. Az újságok hasábjait megtöltötték a speku­lációk a különböző forgató­­könyvekről, amelyek a kulisszák mögötti tárgyalások eredmé­nyeként formálódnak. „Kicsi­nyes alkudozások a Titanic fedélzetén” - fogalmazott az an­gol nyelven megjelenő Kathime­­rini című lap. Jeórjiosz Papandreu szom­bat délelőtt kezdte meg a tár­gyalásokat az államfővel a nemzeti egységkormány létre­hozásáról. Az új kabinetet nem Papandreu irányítaná, s a fel­adata az lenne, hogy kivezesse az országot a mély gazdasági és politikai válságból. A görög mi­niszterelnök azért akar egység­kormányt létrehozni, hogy el­kerülje az általa katasztrofális­nak tartott előre hozott válasz­tásokat. „Minden tőlem telhetőt meg­teszek egy széles együtt­működésen alapuló kormány létrehozásáért” - jelentette ki az elnöki palotában a televíziós kamerák előtt Papandreu, hoz­zátéve, hogy „nem vagyok a székemhez ragasztva, és min­den erőfeszítésemmel azon le­szek, hogy országunk elkerülje a választások kalandját”. A görög kormány pénteken éjjel megnyerte a bizalmi sza­vazást. A Papandreu vezette balközép kormány 153 támo­gató voksot kapott 145 ellené­ben. Két parlamenti képviselő nem szavazott. Peresz támadna Szigorítani kell az Irán elleni szankciókat Párizs­ A francia külügymi­niszter nem helyeselne egy kato­nai beavatkozást az iráni atom­program szétzúzására, ehelyett a Teherán elleni szankciók szigorí­tását javasolja. Alain Juppé rá­diónyilatkozatában tegnap kije­lentette: egy megelőző jellegű iz­raeli katonai támadás „teljes mér­tékben destabilizálná a helyzetet a térségben”. Simon Peresz izrae­li államfő tegnap arra figyelmez­tetett, hogy egy Irán elleni kato­nai támadás esélye nagyobb, mint a diplomáciai megoldásé. A Nemzetközi Atomenergia Ügy­nökség e héten hozza nyilvános­ságra jelentését az iráni atom­programról, amely Peresz szerint feketén-fehéren kimondja, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik. (MTI) A londoni pénzügyi elemzőközpontok már az euróövezet esetleges szétesését és Németország távozását vizionálják Mindenki újabb lyukat kereshet a nadrágszíján ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ London/Párizs. A határo­zott döntések nélkül véget ért cannes-i G20-as csúcs és a bizalmi szavazás utáni görögországi bel­politikai kötélhúzás után Angela Merkel német kancellár szomba­ton azzal borzolta tovább a kedé­lyeket, hogy kijelentette: „Leg­alább még tíz évbe kerül, amíg egyenesbe jövünk.” Hozzátette: az adósságok évtizedek alatt gyü­­lemlettek fel, ami azt jelenti, hogy a válságon sem lehet egy csapásra túlesni. A kancellárnak igazat ad­tak hétvégi helyzetértékelésük­ben a londoni pénzügyi elemzők. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági kutatócég, a Centre for Economics and Business Rese­arch (CEBR) tegnap ismertetett előrejelzésében azt valószínűsí­tette, hogy az euróövezet „a leg­közelebbi jövőben” nem bomlik fel, mivel a potenciális követ­kezmények ismeretében Görög­ország és a többi tagállam „nem meri” vállalni a felelősséget a va­lutaunió szétesése után rövid tá­von várható komoly gazdasági szenvedésért. A kutatóház sze­rint ha az euróövezetet mostani formájában fenn akarják tartani, annak egyik ára valóban 10 évnyi folyamatos megszorítás lenne. Más nagy londoni elemzőházak szerint is legalább egy évtizednyi megszorítás árán lehetne egyben tartani a valutauniót. A Capital Economics vezető citybeli pénz­ügyi-gazdasági tanácsadó cso­port közgazdászai legutóbbi elemzésükben közölték, az adós­ságtörlesztési átütemezés önma­gában nem kezelné az adósság­válsággal küszködő euróövezeti tagországok versenyképességi hiányát. Ezeknek az országoknak a gazdasági problémáit csak az oldhatná meg, ha elhagynák az eurót - vélekedett a Capital Eco­nomics, hozzátéve: ha az euró­övezet felbomlik, annak leg­valószínűbb forgatókönyve még mindig az, hogy Görögország és esetleg más kisebb tagállamok távoznak. Azonban minél tovább marad benn Görögország és a többi bajban lévő eurógazdaság, annál nagyobb az esélye annak, hogy Németország és néhány más központi tagállam „kezdi megfontolni saját pozícióját.” Az euróövezet szétesését és Német­ország távozását más nagy lon­doni házak is most már tényleges eséllyel jósolják. Az Economist Intelligence Unit (EIU) hangsú­lyozta, ez utóbbi fejlemény egy­ben a közös valuta végét is jelen­tené. Az athéni parlamenti csatáro­zással egy időben a befektetésre ajánlott osztályzati sáv alsó szé­lére rontotta Ciprus kormány­kötvény-adósságát a Moody's In­vestors Service, arra a vélemé­nyére hivatkozva, hogy a ciprusi bankrendszer a kormány segít­ségére szorulhat. Ha a nemzetkö­zi hitelminősítő innen ismét le­minősíti a szigetországot, azzal a ciprusi államadós-osztályzat át­kerülne a befektetésre már nem ajánlott, spekulatív kategóriába. A Görögországhoz szorosan kö­tődő Ciprus akár külső pénzügyi segítségre szorulhat, vagyis Gö­rögország, Írország és Portugália után újabb eurózónabeli tagál­lamnak dobhatnak mentőövet. Új megszorító csomagot je­lenthet be ma a francia kormány - írják a hétvégi francia lapok. A megszorításokat az indokolhat­ja, fennáll a veszélye annak, hogy a deficitcél nem teljesül, ami pedig az ország leminősíté­­séhez vezethet .Ha megfosztják Franciaországot a kiváló, AAA minősítéstől, akkor az az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz vé­gét is jelentheti). Az intézkedé­sek között szerepelhet az étter­mekben felszolgált élelmiszerek áfájának emelése, az ünnepna­pok törlése, és a 150 millió euró­­nál nagyobb árbevétellel rendel­kező cégek adójának 36 száza­lékra való emelése. Fillon francia miniszterelnök közölte, jövőre az 1945 utáni időszak egyik leg­szigorúbb költségvetése életbe­ (Mfor, Napi G., shz)lép

Next