Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-02 / 178. szám, csütörtök
2 Közélet Decembertől módosulnának a szabályok Egyszerűsítik az információszerzést ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az információkhoz való hozzáférést egyszerűsítené az infotörvény módosítása, amelyet tegnap hagyott jóvá a kabinet. Ennek értelmében vállalkozási célokra is egyszerűbb lesz információkat kikérni. Például meteorológiai, vagy a közlekedési helyzettel összefüggő információkat, gazdasági vagy pénzügyi adatokat új, hozzáadott értékkel rendelkező szolgáltatások létrehozása céljából is ki lehetne kérni. Az adatok ismételt átadását is kérvényezni lehet majd, amiért az illetékes intézmény vagy hivatal díjat is kérhet, de ez legtöbb 10 százaléka lehet az információ átadásával összefüggő kiadásoknak. „Ennek az összegnek a felhasználása ráadásul kötve lesz, csak az információkhoz való hozzáférés egyszerűsítését célzó intézkedésekre, például digitalizációra lehet majd felhasználni” - olvasható a kormány által jóváhagyott dokumentumban. A jogszabály, mellyel egy európai uniós rendeletet iktatnak a szlovák jogrendben, december 1-jétől léphet hatályba, előtte még jóvá kell hagynia a parlamentnek és az államfőnek is. (dem, SITA) RÖVIDEN Vareha ellen eljárás indul Bazin. Elfogadta tegnap a Specializált Bíróság a Mikuláš Vareha zempléni vállalkozóval szembeni vádemelési javaslatot, a taláros testület előtt rendkívül súlyos gazdasági csalásért kell majd felelnie. A vádemelés részleteiről ma tájékoztat a bíróság, lapunk pénteki számában olvashatnak róla többet. Ami eddig biztos, hogy a vállalkozót legalább 16 évi szabadságvesztés fenyegeti. (SITA) Új kormánytanács alakul Pozsony. Az eddiginél jóval szorosabb párbeszédet akar folytatni a kormány a nonprofit szervezetekkel, különböző polgári társulásokkal; a kabinet ezért tegnap jóváhagyta az új, nonprofit szervezetekkel való együttműködést célzó kormánytanács létrehozását. A tanács célja a tegnap jóváhagyott dokumentum szerint főleg a polgári társulásokkal való információcsere, a meglevő problémákra való megoldások keresése lesz. A tanács elnöke Robert Kaliňák belügyminiszter lesz. (dp, SITA) Muňko visszatért posztjára Pozsony. Ismét Dušan Muňko a Szociális Biztosító vezérigazgatója. Iveta Radičová kormánya 2010 augusztusában menesztette a smeres politikust. Muňko a leváltást megtámadta az Alkotmánybíróságon, amely igazat adott neki, így tegnaptól, miután a határozatot kézbesítették az érintett feleknek, ismételten a biztosító főnöke lett. A bíróság szerint alkotmányellenesen menesztették, például azért, mert nem közölték vele kellőképpen leváltásának okát. Egyelőre nem tudni, posztján marad-e. „Elbeszélgetek vele, s meglátjuk, mi lesz tovább. Ami biztos, hogy míg én ülök a miniszterelnöki széken, a kormány nem meneszti” - jelentette ki tegnap Robert Fico miniszterelnök. (TASR) A Selye rektorával tárgyalt a Híd Pozsony. A Híd képviselői közben kívánnak járni azért, hogy a Selye János Egyetem megkaphassa azt a két év halasztást, amit a minisztériumtól kért az akkreditációs hiányosságok kiküszöbölésére. Ezt Bugár Béla, a Híd elnöke, valamint Bastmák Tibor és Érsek Árpád parlamenti képviselők mondták Tóth Jánosnak, a Selye rektorának tegnapi tárgyalásukon. Bugár Robert Ficónál is közbenjárt az egyetem kérvénye pozitív elbírálásának céljából. További lépéseket terveznek, mielőtt a leminősítési javaslat a kormány elé kerül. (ú) Munkahelyteremtés 70 millióért Pozsony. Fiatalok és az 50 év feletti munkanélküliek helyzetén hivatott segíteni az a három projekt, amelyre tegnap rábólintott a kormány. A munkaügyi tárca a projekteket 70 millió euróval támogatja, a tervek szerint 14 500 munkahelyet hozhatnának létre. A közszférában, közlekedésben, vagy kis- és középvállalatokban létrejövő munkahelyeket csak a 29 évesnél fiatalabb, illetve az 50 évesnél idősebb munkanélküliek vehetnék igénybe. A fuvarozó társaságok kb. kétezer állást hoznának létre, melyeket 24 hónapon át tudnának garantálni. Az önkormányzatoknak és a vállalatoknak az állam egyaránt 12 hónapig garantálná az újonnan létrehozott munkahelyekkel összefüggő többletkiadások 95%-ának fedezését, de csak abban az esetben, ha az érintettek garantálják, hogy a munkahelyeket még legalább fél évig megőrzik. (dem, SITA) A Smerben alighanem ukázba kapták, hogy a volt Markíza-vezérre kell szavazni RTVS: Mika a befutó Pozsony. A parlament titkos szavazással Václav Mikát választotta a közmédia új vezetőjének. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A jelek szerint megkapták az ukázt a Smer képviselői, a tegnapi parlamenti szavazáson ugyanis Václav Mika elsöprő fölénnyel (74-en támogatták) nyerte el a szlovák közmédiák (RTVS) vezérigazgatói posztját. A szintén esélyesnek tartott Jaroslav Rezník csupán két voksot szerzett a titkos szavazáson. Megelőzte őt a gyakorlatilag esélytelen Iľja Ruppeldt is, rá három képviselő szavazott. A többi nyolc jelölt nem szerzett voksot. Bosszú Zemkováért A vezérigazgatót a Smer és az Egyszerű Emberek képviselői választották, a többi négy ellenzéki párt bojkottálta a folyamatot. Ezzel akartak tiltakozni az RTVS korábbi vezérigazgatója, Miloslava Zemková leváltása ellen, mondta lapunknak Sólymos László. „Zemková leváltásánál nem volt minden rendben”- emlékeztet a Híd frakcióvezetője. Mika személyét illetően egyébként nincsenek fenntartásai. „A bizottsági meghallgatáson a jelöltek közül neki volt a legjobban felépített és legéletképesebb koncepciója” - teszi hozzá. Az új igazgató egyik legnagyobb feladata Sólymos szerint az, hogy ellenálljon a jövőben várhatóan ránehezedő politikai nyomásnak. „Ha ezt vissza tudja verni, jó igazgató válhat belőle” - véli a képviselő. Hasonló szellemben nyilatkozott Daniel Krajcer (SaS) volt kulturális miniszter is. Az RTVS új vezérigazgatóját még érhetik a közeljövőben meglepetések, Zemková ugyanis az Alkotmánybíróságon támadta meg leváltását. Az új igazgató pozícióját ez megingathatja, figyelmeztet Radoslav Procházka. Emlékeztet, hogy az Alkotmánybíróság nemrég kimondta: Dušan Muňkot az előző kormány törvénytelenül váltotta le. „Ez azt jelenti, hogy akkor még mindig ő az igazgató. Hasonló veszély fenyeget az RTVS-szel kapcsolatban is” - teszi hozzá a KDH képviselője. Jura egység a Smerben Korábbi információk szerint a Smer egy része Rezníket preferálta. A szavazáson a TASR jelenlegi vezetője mégis elbukott. „Egyértelmű, hogy megkapták az utasítást pártvezetéstől” - nyilatkozta az a egyik ellenzéki képviselő. Dušan Jarrabek tagadja, hogy ukázt kaptak volna a smeres honatyák. Állítása szerint korrekt párbeszéd zajlott a jelöltekről a frakción belül. „Megegyeztek, ahogy megegyeztek, szavaztak, ahogy szavaztak” - tette hozzá elégedetten a kulturális és médiabizottság elnöke. Annyit azért elismert, hogy a frakción belüli párbeszéd „nagyon nyitott, vitákkal tűzdelt” volt. Jarjabek korábban azt ígérte, a szavazás után elmondta, kit preferált, ettől viszont mégis eltekintett. Úgy tudjuk, ő a Rezníket preferálók táborának egyik hangadója volt. Mika visszafogott A szlovák televízió 3-as, sportcsatornájának lehetséges újraindítása, a hírműsorok színvonalának emelése, együttműködés a Cseh Televízióval, és kevesebb ismétlés. Többek között ezeket a célokat jelölte meg Mika pályázatában. Az egyes csatorna műsorstruktúrája továbbra is a megszokott közszolgálatiság jegyében alakulna, a kettes az igényes nézőkre fókuszálna. A tegnapi választás után az új igazgató kitérő válaszokat adott az újságírók kérdéseire, mint mondta, először szeretne megismerkedni a vezetéssel. „Nem akarok a levegőbe beszélni. Elemzéseket fogok készíttetni, hogy meg tudjam indokolni a lépéseimet. Nem szeretem a káoszt” - mondta. Hozzátette, reméli, sikerül kitöltenie az ötéves megbízatási időszakot. A nemzetiségi adásokkal kapcsolatos értesülések szerint az egyik valószínű forgatókönyv, hogy Mika vezetése alatt továbbra is Lovász Attila igazgathatja a Pátria rádiót és a televízió magyar szerkesztőségét, továbbá a többi nemzetiségi adást. A másik forgatókönyv szerint Pék Zoltán venné át Lovász pozícióját. Mika pályázatában egyedinek és helyettesíthetetlennek nevezte a Pátria szerepét. „A programstruktúra módosításainál hallgatói bázis szélesítése lehet a az egyik ambíció” - áll a projektben. Jaroslav Rezník tegnap jelezte, marad az állami hírügynökség, a TASR élén. Mikának gratulációjában „bölcs és szerencsés döntéseket” kívánt. (SITA, TASR, vps) Kedves tévénézők, én vagyok az új igazgató! (SITA-felvétel) A vállalkozók fizetsége a jó érzés lenne A kormány felújíttatja az oroszvári kastélyt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Négy éven belül akarja felújíttatni a közel két évtizede kihasználatlan és felújítatlan oroszvári kastélyt és a hozzá tartozó parkot a kormány. Robert Fico miniszterelnök a kabinet tegnapi ülésén bejelentette, a munkálatokat a vállalkozói szektor finanszírozná, az államnak ez egyetlen centjébe se kerülne. „Nem vagyok öngyilkos, hogy ebben az időszakban az állami pénzekből finanszírozzak ilyen felújítást” - mondta, azzal, hogy a vállalkozóknak a finanszírozásért különösebb jutalmat nem szándékoznak felkínálni. „Ilyen fontos létesítmény felújításán való részesedésért úgy érzem a kellemes érzés is kellő jutalom” - mondta. A kormánynak konkrét elképzelése is van a finanszírozásról, állítólag már azt is tudja, kiket szólít meg erre a célra, de bővebb tájékoztatást csak október 15-e után adnak, ekkorra kell a pénzügyminiszternek a kabinet elé tárnia a projekt finanszírozásának tervezetét. A kormányfő szerint már most biztos, hogy a kastélyt nem közjogi méltóságok lakhelyeként fogják használni, hanem csak és kizárólag reprezentációs célokat szolgál majd, a kastély parkját teljes egészében hozzáférhetővé teszik a nyilvánosságnak. A kastélyt Szlovákia soros, 2016-ban kezdődő EU-s elnökségéig akarják megnyitni, ám a tulajdonlása körüli perek a mai napig nem zárultak le. Az ingatlant a pannonhalmi bencések is maguknak követelik, mivel eredeti tulajdonosuk nekik adta. (dem) Új SZÓ 2012. AUGUSZTUS 2. www.ujszo.com Ki Václav Mika? A 1986-tól 1994-ig az STV-ben tevékenykedett, középvezetői posztokon, 1998-99-ben az STV tanácsának alelnöke volt. 2000-től 2006-ig a Rádió Express vezette és tette piacvezetővé, 2006-ban a Markíza Televízió élére került. Innen állítólag azért kellett távoznia 2010-ben, mert nem egyezett az elképzelése a tévé amerikai tulajdonosaival. Ismét adok-kapok Beblavý és Harabin között Harabin magyarázkodik, de nem a képviselők előtt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Štefan Harabin továbbra sem hajlandó a parlament összeférhetetlenségi bizottságának beszámolni 2006-os lakásvásárlási ügyéről. A Legfelsőbb Bíróság elnöke azzal védekezik, hogy a vásárláskor még nem volt kormánytag, így a testületnek semmi köze sincs az ügylethez. Harabin tegnapi sajtótájékoztatóján mutatta be az újságíróknak a vétellel kapcsolatos dokumentumok egy részét. Azt viszont nem tudta elmagyarázni, hogyan kaphatott 40%-os kedvezményt a lakás vételére. Harabin a bizottság elnökét, Miroslav Belavýt (SDKÚ), aki korábban felkérte a dokumentumok átadására, egy „25 éves milliomoskának” nevezte, s többször is felszólította, hogy inkább ő igazolja, honnan tudott 25 évesen egy többmilliós házat venni. „Ez a kismilliomos nem is olyan öreg, mint amilyen öreg kis hazudozó. Ha nem kér tőlem bocsánatot és nem igazolja saját vagyonának eredetét jogi úton fogom megvédeni magam” - mondta Harabin. Beblavý szerint Harabin nem értette meg az összeférhetetlenségi bizottság munkájának lényegét. Véleménye szerint arról, hogy tisztességtelen körülmények között jutott hozzá lakásához, illetve hogy állami pénzekből finanszírozza a lakása előtti parkolóhelyet, a sajtóból értesültek, ezért akarták megvizsgálni a tények igazságalapját és megkapni Harabintól a szükséges dokumentumokat. A képviselő nem kér bocsánatot, és ismételten a kért iratok átadására szólít fel. (dem, SITA)