Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)

2012-09-21 / 218. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 21. Zsapka Károly tanyi puskás 2005 óta indul a történelmi pontlövészet világversenyein Csapatezüstért jár Pforzheimbe Életében megfér egymás mellett a fafaragás és a lö­vészet. Az egyik a hobbija, a másik talán még nagyobb szenvedélye. Aranyi Zsap­ka Károly Komáromban városi rendőr. Augusztus­ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ezüstér­met hozott haza a törté­nelmi pontlövészek világ­­bajnokságáról. A németor­szági Pforzheimben lett második a szlovák csapat­tal. Szerepléséről, sporto­lói világáról árult el érde­kes részleteket. J. MÉSZÁROS KÁROLY Pforzheim Zsupka Károly szí­ve csücske. Hét éve ezen a főpá­­lyán lett Eb-ezüstérmes, s most ugyanez megismétlődött a vi­lágbajnokságon is. A maholnap ötvenéves mesterlövész (ez kö­rükben a legmagasabb titulus) 2005 óta csak két világverseny­ről hiányzott. „Négy éve nem voltam Ausztráliában, tavaly pedig a finnországi kontinensvi­adalon­­ említi hiányzásait. - Évente váltogatják egymást az Eb-k és vb-k, idén éppen a világ­­bajnokság volt soron. És másod­szor utazhattam Pforzheimbe. Először is eredményes voltam, hiszen a komáromi id. Tárnok Lászlóval és Tárnok Jánossal al­kotott csapatunk Eb-ezüstérmes lett. Most is szép eredményre számítottam, de a második hely­re nem gondoltam. Örültem volna a bronzéremnek is. Ké­szültünk, ahogyan lehetett, munka mellett, szabadidőben. Helyezésünk a szlovákiai törté­nelmi puskások legnagyobb sikere.” Tizenhét Pforzheim (a ver­senyszám a városról kapta a ne­vét) csapat vetélkedéséből ke­rültek a második helyre (Vladi­mír Jursa 97, Vladimír Majerčík 96, Zsapka Károly 97 kört lőtt) 290 pontos összteljesítménnyel. „Ez a 97 kör a jobb eredményeim közé sorolható. Ötven méterre elhelyezett pisztolyos lőlapra lövünk. Egy sorozatban harminc percen belül 13 golyót küldünk a céltáblára, s ebből a tíz legjobb számít a versenybe - folytatja Zsupka Károly. - Voltak éveim, amikor 99-cet szoktam találni. Most is bennünk volt a győze­lem, csak az utolsó lövés nem úgy sikerült, ahogyan elképzel­tük, itt már a sportszerencse is közrejátszott. Csapatban ilyen sikert még soha nem értem el. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, és megismétlődött a történelem: Pforzheimben új­ra a dobogó második fokára állhattam.” Egyéniben nem volt még ilyen eredményes. Legnagyobb sikere a 2005-ös Eb-n elért ötödik helyezés. „Kilencvenki­lenc körös lövészet után két milliméterrel maradtam le a dobogóról. Idei 97 köröm a megosztott 9-15. helyre volt elég a vb-n - magyarázza, s közben hozzáteszi, hogy a ka­­nócos puskásokkal elindult a tanegasima számban, csapat­ban nyolcadikok lettek, egyé­niben pedig huszonvalahánya­­dik helyre került. - Technikai­lag még gondunk van ezzel a fegyverrel, s ez megmutatkozik az eredményességen is.” Puskáját saját maga készítet­te, Szlovákiában gyártott csővel. „Az Amberg német városról el­nevezett puska másolata. Ná­lunk csak három darab van belő­le, amire büszke vagyok. Egy eredeti példány megfizethetet­len számunkra, ezért magunk próbálkozunk. Még a golyókat is én készítem.” Zsupka Károly sportlövői múltja sem mellőzhető: 1978- tól 1993-ig a ma is olimpián szereplő kisöbű sportpuskában vitézkedett. Első osztályú ver­senyző volt: fekvőben 590, a 3x40 lövéses összetettben 1120-1130 körös teljesítmé­nyeket nyújtott. „1993-ban ab­bahagytam. Letettem a puskát, mert a megváltozott körülmé­nyek között fizetni kellett volna, ha folytatni akarom a sporto­lást. Amikor én befejeztem, Jo­zef Gönci, a kiváló kassai puskás akkor lépett a legjobbak közé - kalandozik vissza a múltba. -2002-ig nem lőttem verseny­szerűen. Akkortól próbálkozom a történelmi pontlövészek kö­zött. Viszketett már az ujjam, ezért visszatértem. A kiörege­dett sportlövőnek megfelel a fe­kete lőporos puska. Technikai tudásomat kamatoztathatom, a tizenhárom lövést pedig vala­hogyan kigürizem. A lőpályán töltöttem a fiatalságomat, nem csoda, hogy visszavágytam a lövők nagy családjába, ahol megbecsülnek, segítik egymást a társak. Nézeteltérés ugyan akad köztünk, de a végszó mindig az egyezség. Amúgy meg a fegyver jóbarát, amíg tisztelik. És aki tiszteli, annak nincs problémája vele.” A világbajnoki ezüstérmes szlovák csapat. Balról: Zsapka Károly, Vladimír Majerčík és Vladimír Jursa). (Képarchívum) Guta Nagydíján négy ország százhat birkózója csatázott a győzelemért A Kürthy fivérek testvérháborúja ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Gúta. Az elmúlt hét végén zajlott a Gúta Nagydíja hagyo­mányos kötöttfogású birkózó­­torna újabb felvonása, melyen a Vág-parti város sportcsarnoká­ban két szőnyegen Horvátor­szág, Magyarország, Románia és Szlovákiai tizenhat klubjá­nak százhat versenyzője három korosztályban csatázott a győ­zelemért. „Kellemes meglepe­tést keltett a nagy érdeklődés, legutóbb ugyanis csupán hat­vanöten voltak a viadalon. A nagy létszám ellenére sem volt fennakadás, ráadásul a bírói testület is kiválóan működött. A viadal befejezése után a hazai és a külföldi csapatok elégedetten távoztak városunkból” - hang­zott a főszervező Gogh Mihály, a gútai birkózóklub elnökének verseny utáni gyorsmérlege. A vendéglátók ugyan nem a legerősebb összeállításban lép­tek szőnyegre, ennek ellenére két elsőséget, s további hat do­bogós helyezést szereztek. „Kollégámmal, Máriássi Alojz­­zal jobbára a kezdőkkel foglal­kozunk. Közülük újra rivalda­fénybe kerültek a Kürthy fivé­rek. A tehetséges hármas ik­reknek mindhárom éremből ju­tott, egy ízben testvérháborút vívtak. Lakatos Igor remekelt, összes meccsén már az első menetben tusolta ellenfelét. Stojka Kálmán várakozáson felül teljesített. Gazdag érem­termésünknek köszönhetően csapatversenyben a harmadik helyen végeztünk, s az sem mellékes, hogy szervezésből is jelesre vizsgáztunk” - nyilat­kozta a tisztségviselő. A hazaiakhoz hasonlóan két elsőséget produkáltak a bősiek, mezükben prágai sikere után ismét remekelt Rákóczi János. A további dél-szlovákiai klu­bokból egy-egy dunaszerdahe­­lyi, madari és somorjai súly­csoportgyőztes neve is a króni­kába került. Érdekesség, hogy a gútai erőpróbán két komáromi alakulat, a Kúr Károly nevével fémjelzett Spartacus és a Papp Zoltán vezette Birkózó- és Sportklub versenyzői is csata­sorba álltak. (ái) HÍRKOSÁR ■ Birkózás GUTA NAGYDÍJA, nemzetközi torna, kötöttfogás (4 ország, 16 klub, 107 versenyző) - kezdők I. (2001-2003-as születésűek) - 25 kg: 2. Gaál András (dunaszerdahelyi), 3. Sluka Ádám (madari); 29. kg: 1. Kürthy Adrián, 2. Kürthy Krisztián (gútaiak), 3. Ra­fael Kevin (komáromi Spartacus); 32 kg: 2. Ágh Attila (hősi), 3. Szeiler Mátyás (somorjai) és Kürthy Márió (gútai) 35 kg: 1. Kajtár Sándor (madari), 2. Mezei Jó­zsef (hősi), 3. Domin Barnabás (marcelházai); 37 kg: 3. Skurák Tristán (dunaszerdahelyi); 45 kg: 3. Váradi Károly (gútai) és Szeif Lukáš (hősi); 57 kg: 3. Szabó Dániel (gútai). Kezdők II. (2004-2006-as születésűek) - 25 kg: 3 Drenka Olivér; 34 kg: 2. Halász Danko, 3. Kajtár Viktor (mind komáromiak); 40 kg: 1. Bazsó Marék (duna­szerdahelyi); 46 kg: 1. Rendi Márió (somorjai). Idősebb diákok - 42 kg: 1. Lakatos Igor (gútai), 3. Ágh Erika; 53 kg: 2. Szellő Gábor, 3. Bürsöly Gergely (mind bősiek) és Sluka István (madari); 66 kg: 3. Ro­­hály József (bősi) és Kelko Viktor (marcelházai); B5 kg: 1. Hegedűs Bence (bősi), 2. Papp Lajos (madari). Kadettek-46 kg: 2. Banda Stanislav (gútai), 3. Laka­tos Nikolas (dunaszerdahelyi); 66 kg: 2. Marczinkó Dávid (marcelházai), 3. Csicsó Zoltán (madari); 76 kg: 1. Rákóczi János (bősi); 85 kg: 2. Stojka Kálmán (gútai), 3. Sipka Norbert (naszvadi). Csapatverseny: 1. FTC 52,2. Bősi Birkózó- és Sport­klub 48,3. Gútai Birkózóklub 46. (al) Régiósport 23 Döntés a csallóközkürtiek ügyében Meghozta döntését a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövet­ség fegyelmi bizottsága az V. liga déli csoportja 6. fordulójá­ban lezajlott Ohrady-Čeladice (2:3) bajnokin és az utána tör­téntekről. Nagy az ára a csallóközkürtiek sportszerűtlen visel­kedésének. A testület határozatában (U451) 800 eurós bünte­tést rótt ki a hazai klubra. Ezenkívül két hazai bajnokin költsé­gükre lesz jelen a szövetség fokozott felügyelete. Elrendelték azt is, hogy 2013. június 30-ig 15 főre kell növelni a rendezők számát, és szeptember 19-től egy mérkőzésre felfügggesztet­­ték a csapat játékjogát. Három egyéni eltiltás is született: Gaál Lajos főrendező 2013. június 30-ig nem töltheti be szerepkö­rét, Bugár Iván csapatvezetőként tizenkét hónapos kényszer­­pihenőre szorul, s ezalatt nem kerülhet kapcsolatba a szövet­ség mérkőzésre kiküldött embereivel, Bugár Marián játékos pedig 9 hónapig nem futballozhat. Az ügy a sporttechnikai bi­zottságon folytatódik. Megkérdeztük a csallóközkürtieket is. Bugár Iván klubelnök nem kívánta kommentálni a fegyelmi bizottság döntését. (jmk) Holnap nemzetközi cselgáncsverseny lesz Gútán Közel kétszáz induló ÚJ SZÓ-ELŐZETES Gúta. Szombaton 11 órakor kezdődik a gútai városi sport­­csarnokban a 13. Gúta Nagydíja nemzetközi diák cselgáncsver­seny. Németországból, Len­gyelországból és Magyaror­szágról is érkeznek sportolók. Három tatamin a mini, fiata­labb és idősebb diákok kategó­riában zajlanak az összecsapá­sok. Vincze Ferenc főszervező szerint a közel kétszáz résztve­vővel zajló megmérettetés kivá­ló alkalom a cselgáncsozók fel­készülésének feltérképezésére, a sportág népszerűsítésére. „A versenyzési lehetőség mellett az érdeklődők megismerked­hetnek a sportággal, látványos mérkőzésekre lehet számítani, ami tapasztalatszerzési alkal­mat is kínál a résztvevőknek. Je­lenleg zajlik a tagtoborzásunk, várjuk a hat évnél idősebb gyer­mekeket, és a rekreációs cso­portba felnőtteket is. Hétfőn és pénteken 17 órától a szlovák posta helyi kirendeltsége feletti klubhelyiségünkben találko­zunk.” (borka) Hétvégi rajt előtt a női 1. kézilabdaliga Az első ötben végeznének ÚJ SZÓ-ELŐZETES A hétvégén elkezdődnek a küzdelmek a női 1. kézilabdali­gában. Mivel két csapat is kilé­pett a bajnokságból, így csak tíz résztvevős a mezőny. Dél-Szlo­­vákiát a csallóközaranyosi Handball és a naszvadi­jmelyi ŠSK CVČ Ferplast képviseli. Mindkét együttes a nyitányon odahaza mutatkozik be a kö­zönségnek. A csallóközaranyo­­siak a komoly játékerőt képvi­selő besztercebányaiakat látják vendégül, míg a naszvadiak a nagymihályi juniorokkal csap­nak össze. Kíváncsiak voltunk, ki mi­lyen célokkal vág neki az új szezonnak. Pint János, a csal­lóközaranyosi klub elnöke bi­zakodóan nyilatkozott az új idény előtt, elmondta, hogy a tavalyinál jobb szereplést vár­nak a csapattól. Konkrétan az első ötben szeretnének végezni Miško­vic György, a naszva­diak mestere a tavalyi szerep­léssel elégedett lenne. Az ötö­dik hely kötelezi a naszvadia­­kat a még jobb teljesítmények­re. Kiemelte, hogy egyre több fiatal játékosnak szándékoznak alkalmat adni a bizonyításra. Mindkét együttes szomba­ton este hat órakor játssza baj­noki mérkőzéseit. (pint) A hónap témája: van pénz focira? Észrevételek, rövid tíz-tizenöt soros érdekességek, sajá­tosságok, furcsaságok és más különlegességek a redak­cia @ujszo.com e-mail címre RÉGIÓSPORT megjelölés­sel vagy az Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava levélcímre küldhetők. Elég csak jelent­kezni bármilyen régiósportos témafelvetéssel, tippel, öt­lettel. A tornák, versenyek eredményeit is fenti e-mail cí­münkre vagy a 0908/794 266-os mobilszámra várjuk. Rólunk, nekünk készül ez a Sportoldal. Szülők, nagyszülők, iskolák, figyelem! Az idén indult Diákolimpia körzeti fordulóinak eredménylistáját és a közelgő országos döntő résztvevőinek névsorát keressék a hétfői Régiósportban!

Next