Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-16 / 215. szám, hétfő
2 Közélet RÖVIDEN Pázmány kapta a Pro Probitate díjat Dunaszerdahely. Idén Pázmány Péter kapta az MKP EP-képviselői által létrehozott Pro Probitate díjat. Az elismerést Bauer Edit és Mészáros Alajos EP-képviselők adták át. Bauer Edit beszédében kiemelte: Pázmány Péter a kommunizmus idején is szemben állt a hatalommal, és sok, a magyarságot összetartó rendezvény szervezője volt. Pázmány a rendszerváltás után az Együttélés alapító tagja volt, majd Dunaszerdahely alpolgármestere, később polgármestere lett: a város élére háromszor választották meg újra. (szcs) (Somogyi Tibor felvétele) Fico: csalnak a felmérések Pozsony. Robert Fico nem hisz a közvélemény-kutató ügynökségeknek. „A Focus mindig a KDH-val egyeztet, hogy rendben vannak-e az eredmények, mielőtt nyilvánosságra hozza a felmérést” - jelentette ki a kormányfő tegnap a TA3 hírtelevízió műsorában. A másik nagy közvélemény-kutatót sem kímélte. „Ha bármilyen prognózisra van szüksége, menjen az MVK-ba, tőlük olyat kap, amilyet szeretne” - tanácsolta Fico. A közvélemény-kutatások szerinte ugyan valamit jelezhetnek, de Szlovákiában gyakran részrehajlóak. Az ügynökségek visszautasították Fico vádjait. (SITA) Ki fizeti az SPP árát? Pozsony. Robert Fico szerint senkinek sem kerül pénzébe, az állam átveszi a Szlovák Gázműveket (SPP). A kormány a héten döntött erről, azóta az ellenzék azzal vádolja Ficót, hogy a lépéssel az SPP leányvállalatait kézben tartó J&T pénzügyi csoportnak kedvez. „Semmit nem vettünk, ez az anyavállalat százszázalékos tulajdonrészének átvétele százszázalékos állami tulajdonba” - jelentette ki a kormányfő a TA3 hírtelevízióban. Azt nem árulta el, hogy akkor ki fedezi a cég mintegy 60 millió eurós tartozását, amit az állam magára vállal, és egyben a további veszteséget. Az SPP ugyanis a kormány nyomására a piaci árnál alacsonyabban adja a lakossági földgázt, ami veszteséget okoz. Daniel Lipšic mozgalma, a Nova bejelentette, a Frekvenciatanácshoz fordul a TA3 tegnapi műsora miatt, mivel abban Fico ellenzéki vitapartner nélkül szerepelt. (TASR) Jogosítvánnyal egy hétig ingyen Pozsony. Ezen a héten ingyen utazhatnak a pozsonyi tömegközlekedési vállalat járművein a jogosítvánnyal rendelkezők. A cég így csatlakozik az európai mobilitási héthez, amely szeptember 22-ig tart. Nincs tehát szükségük vonaljegyre vagy bérletre, elég, ha a gépjármű-vezetői engedélyüket mutatják fel az ellenőröknek. Fontos tudnivaló, hogy az akció csak a nappali járatokra vonatkozik, az éjjeliekre nem. Nem vehetők igénybe jogosítvánnyal a két szomszédos állam területét is érintő pozsonyi tömegközlekedési járatok sem. A jogosítványnak az Európai Unió valamelyik tagországában kiadott, érvényes okmánynak kell lennie. (TASR) Nem lesz SDKÚ-s elnökjelölt Pozsony Nem indít jelöltet a köztársaságielnök-választáson az SDKÚ. Ivan Štefanec alelnök szerint a párt nem akarja gyarapítani a jobboldali jelöltek számát, de arról még nem döntöttek, kit támogatnak. Pavol Hrušovský, a KDH jelöltje tehát továbbra sem lehet biztos abban, hogy az SDKU támogatását is elnyeri. Anyapártja mellett a Híd támogatja, erről a hétvégén született döntés. Pavol Abrhan, a KDH alelnöke bízik abban, hogy hamarosan az SDKÚ is beáll Hrušovský mögé, aki továbbra is mindhárom párt támogatásától teszi függővé, hogy indult a választáson. Azt nem árulta el, mi lesz akkor, ha ezt nem szerzi meg. Robert Fico tegnap újra cáfolta, hogy fontolgatná az indulást. „Sokan vannak a pártban, akik azt akarják, hogy miniszterelnök maradjak”-jelentette ki. (lpj, SITA) Románia: nálunk ne kampányoljanak Bukarest: Bukarest nem nézné jó szemmel a magyar választási kampány begyűrűzését Romániába - jelentette ki Titus Corlatean román külügyminiszter szombaton, a Digi 24 hírtelevízióban. „Bizonyos számú magyar etnikumú román állampolgárnak magyar állampolgárságot adtak és így létezik kísértés a romániai szavazatgyűjtésre” - mondta. Szerinte rendkívül hasznos lenne, ha Romániában „nem nyilvánulnának meg túl élesen” ezek a választási érdekek. (MTI) ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 16. www.ujszo.com Bugár közeledne az MKP-hoz, Csáky küzdeni akar a Híddal MKP: szükség van ránk Dunaszerdahely. Az MKP- nak szüksége van a szlovák jobboldalra, de a jobboldalnak is szüksége van az MKP-ra, jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke a párt 15. születésnapja alkalmából szervezett ünnepi közgyűlésen. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozitívumnak nevezte, hogy 5 év elteltével szlovák pártok képviselői is részt vettek vendégként a kongresszuson. „Bízom benne, ez is bizonyítja, hogy az MKP és a szlovák jobboldal közti viszony új korszakba lépett” - jelentette ki Berényi. A szlovákiai politikai palettáról a KDH, az SDKÚ és az OKS képviselői vettek részt az eseményen. Az MKP-t az SDKÚ részéről Viliam Novotný alelnök, a KDH-ból pedig Ivan Uhliarik parlamenti képviselő üdvözölte. A közgyűlésen nem voltak ott az elődpártok, az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) és a Magyar Polgári Párt (MPP) volt elnökei, akik lényegében létrehozták az MKP-t. Duray Miklós, az Együttélés elnöke más elfoglaltságára hivatkozva nem tudott jelen lenni, levélben üdvözölte a kongresszust, Bugár Bélát, az MKDM és az MKP korábbi elnökét, valamint A. Nagy Lászlót, az MPP volt elnökét nem hívták meg. Bugár ennek ellenére levélben üdvözölte a kongresszust, és reményének adott hangot, hogy a két párt megtalálja az egymáshoz vezető utat. Csáky Pál, az MKP elnökségi tagja szerint azonban erre 2015-ig biztosan nincs lehetőség. Az MKP korábbi elnöke szerint a 2014-es önkormányzati választásokig minden az MKP és a Híd közti küzdelemről szól. „Idén decemberben egy adat lesz érdekes mindenki számára: nekünk vagy a Mostnak van-e több megyei képviselője. Jövő év májusában a kérdés így hangzik majd: képes-e az MKP az EP választáson 5 százalék fölötti eredményt produkálni? 2014 decemberében pedig az lesz a kardinális kérdés, hogy kinek van több polgármestere és önkormányzati képviselője” - figyelmeztette az ünnepi közgyűlést Csáky. A magyarországi pártok közül a Fidesz és a KDNP, a határon túli magyar pártok közül az erdélyi RMDSZ és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői vettek részt a közgyűlésen. Elnöki szinten csak a VMSZ és a már említett OKS képviseltette magát, a Fideszből Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője köszöntötte a kongresszust. (lpj) A magyar kormánypártok is képviseltették magukat a kongresszuson. Répás Zsuzsanna, Németh Zsolt, Harrach Péer és Rogán Antal. (Somogyi Tibor felvétele) Nemzeti színű ünnepi menü (Somogyi Tibor felvétele) Lassan elkezdődik a kampány, november 9-én lesznek a megyei választások Az MKP két járásban, a Híd egy megyében tárgyal LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Az MKP kifogásolja, hogy a Híd teljes listát állít a Galántai járásban, szerinte erősebb magyar képviseletet tudtak volna elérni, ha elosztják a megszerezhető hét helyet, és mindkét párt legfeljebb 4-4 embert indít. „Nem állítottunk teljes képviselőlistát Kassa megyében, és azokon a területeken, ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot” - mondta lapunknak Berényi József pártelnök. A párt még nem zárta le a listáját az Érsekújvári és a Lévai járásban. Pozsony kivételével minden megyében egyedül állít képviselőjelölt-listát. Sólymos László (Híd) szerint nem ők utasították vissza az MKP-t a Galántai járásban, hanem az MKP őket. „Ha megyei szinten meg tudtunk volna egyezni, akkor működhettek volna a járási megegyezések is - magyarázta lapunknak pártja álláspontját Sólymos László. - Mi felajánlottuk Nagyszombat megyében is a koalíciót, de az MKP a Dunaszerdahelyi járás miatt elutasította a javaslatunkat, ebben az egy járásban nem akartak velünk megegyezni.” A két magyar párt csak Besztercebánya megyében egyezett meg abban, hogy a magyarok lakta járásokban nem állít teljes listát, hogy a választók mindkét párt jelöltjei közül választhassanak. A Híd még Kassa megyében tárgyal a jelöltlistáról.A KDH- val már korábban megegyeztünk a képviselő-jelölti helyek elosztásában, múlt héten az SDKÚ is jelezte, hogy csatlakozna a koalíciónkhoz” - mondta lapunknak Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője. - A tárgyalásokat mielőbb szeretnénk lezárni.” Kassán még nincs a pártnak megyeielnök-jelöltje sem. „Támogattuk volna az MKP-t, ha indítja Zachariás Istvánt, de Zdenko Trebula mögé sorakoztak fel” - magyarázta Jakab. Nem kizárt, hogy a Híd is Trebulát fogja támogatni, s az biztos, hogy a KDH által jelölt Mária Sabolovát nem. Megvárják azonban, hogy az SDKÚ és az SaS meg tud-e egyezni közös jobboldali jelöltben. A Híd és az MKP által támogatott megyeielnök-jelöltek Megye Híd MKP Pozsony Pavol Frešo (SDKÚ*) Pavol Frešo Nagyszombat Nagy József (Híd) Berényi József (MKP) Nyitra Tomáš Galbavý (SDKÚ) Tomáš Galbavý Besztercebánya Ľudovít Kaník (SDKÚ) Vladimír Maňka (Smer) Kassa ?, Zdenko Trebuľa (Smer) Trencsén Jozef Lohyňa-Zsolna Miroslav Mikolášik (KDH)Eperjes Ján Hudacký (KDH)* - zárójelben a jelölt anyapártja Nem adják fel, másodszor próbálják elintézni a házi őrizetet Varholíková reménye a pikkelysömör ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Vizsgálati fogságban marad a négy halálos áldozatot követelő baleset okozásával vádolt Eva Varholíková Rezešová, bár ügyvédje mindent elkövet, hogy kiszabadítsa a 3x6 méteres cellából, amelyben már több mint egy évet töltött. Házi őrizetbe szeretnék helyeztetni, s már egy luxuslakást is béreltek Budapesten. A bíróság korábban már elutasította a házi őrizetet, mire Varholíková védőügyvédje taktikát változtatott. Azt próbálja igazolni, hogy védencének pikkelysömöre van, s gyógyulásához elengedhetetlen, hogy házi őrizetbe helyezzék. Varholíkovát Varga Tibor szakorvos vizsgálta meg a védelem indítványára. „Genetikailag öröklődő pikkelysömörben szenved. Gyógyítani nem lehet, a tünetek enyhítésére krémeket használhat” - nyilatkozta Varga. Véleménye szerint börtönben, stresszes közegben az állapota romolhat, ezért javasolná a házi őrizetet. Viszont az ügyész szerint Varholíková állapota nem annyira súlyos. Főként az érdekelte, életveszélyessé válhat-e a pikkelysömör. „Szélsőséges esetben, ha a betegség szétterjed s megtámadja az immunrendszert. Erre akkor kerülhet sor, ha nem kezelik” - nyilatkozta az egyik szakorvos. A bíróság tanúkat hallgat meg, hogy kiderítse, milyen orvosi ellátást kap Varholíková. Ha bűnösnek találja a bíróság, 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti. Ezután lehetőség lenne arra, hogy szlovákiai ítéletvégrehajtó intézetbe kerüljön. Az uniós normák és államközi szerződések ezt lehetővé teszik, a bíróságok minden esetet külön vizsgálnak. Varholíková ügyvédje nem árulta el, hogy tárgyaltak-e már erről a lehetőségről. (dem)