Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-07 / 181. szám, csütörtök

barát­­i ellenség? MAGAZIN HA jó ÁLLAPOTBAN VAN A LÁBUNK, A HANGULATUNK IS KELLEMESEBB Elment a Kicsihuszár Meghalt Bajor Imre Budapest. Hosszan tartó, súlyos betegség után, tegnap reggel elhunyt Bajor Imre szín­művész és komikus. 57 évet élt. Halála sokkolta a családját és a barátait, hiszen a hírek még az elmúlt napokban is arról szól­tak, hogy jobban van. Mindent megtett a gyógyulásáért, a ha­gyományos orvoslás mellett al­ternatív gyógymódokat is ki­próbált, rövid ideig Kínában is kezelték, eredménytelenül. Ba­jor Imre egészsége 2011 elején rendült meg, de csak idén de­rült ki, hogy súlyos agydagana­ta van. Pályájáról bővebben lapunk 8. oldalán olvashatnak. (juk) ■E2HIH Fókákkal fü­rdött a nő Berlin. Zárás után belo­­pózott egy nő a berlini ál­latkert fókáinak medencé­jébe, hogy együtt úszhas­son az állatokkal. A nő für­dőruhára vetkőzött, majd beleereszkedett a fókame­dencébe. Távolabbról egy férfi fényképezte őt- idézett egy szemtanút a Bild. - Az állatkert személyzete nem tudta lefülelni a nőt, de ha sikerült volna, átadják a rendőrségnek - mondta Ragnar Kühne igazgató. „Súlyos sérüléseket szen­vedhetett volna, ha a fókák megharapják” - tette hoz­zá. „Tiszteletben kell tar­tani az embereknek mind a vadon, mind a fogságban élő állatok jólétét is. ”Az ál­latkert két fókája, Gloria és Grania még fiatal, a han­noveri állatkertből érkez­tek Berlinbe. (MTI) A nap száma: februártól r _______, áldozata van az Ebolának Nyugat-Afrikában UT SZÓ 9—10. oldal 2014. augusztus 7., csütörtök Ára 0,60 € (előfizetőknek 0,51 €) 67. évfolyam, 181. szám www.ujszo.com ■ Marxi­ab­rrai Háborús helyzet az ukrán határon A NATO és a lengyelek is orosz támadástól tartanak 6. oldal Utazás melléklet A nyaralók felének volt már egyéjszakás kalandja 12-14. oldal A nap mondata: Gyerek a fedélzeten. AAinttu Virtanen, Kimi Räikkönen Forma-1 -es pilóta stewardess barátnője az interneten jelentette be, hogy gyermeket vár Tegnap volt 69 éve, hogy ledobták az első atombombát. Hirosimában papír békelampionokat eresztettek vízre. A háttérben az Atom­bomba Emlékmúzeum, a Genbaku dóm, az atombomba pusztítása után a város egyedül állva maradt épülete. (SITA/AP-felvétel) A titkosszolgálat tizenhárom ország meglátogatásától óv Ismét kockázatos Egyiptom Pozsony. Összesen 13 országba, köztük a szomszédos Ukrajnába és a közkedvelt Egyiptomba való utazástól óv a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), mely szerint ezekben a régiókban jelentős a terrortámadások vagy a turisták elrablásának veszélye. Az SIS jelentése alap­ján az utazási irodák nem kötelesek visszafizetni az elmaradt nyaralás árát, ehhez a külügyminisztérium­nak kellene harmadfokú figyelmeztetést kiadnia. ÖSSZEFOGLALÓ Már nem csak olyan, szlová­kiai turisták által minimálisan vagy végképp nem látogatott országokba való utazástól óvják a turistákat, mint Irak, Pakisz­tán, Líbia vagy Kenya. Az SIS tegnap váratlanul kiadott egy je­­lentést, amelyben Egyiptomba vagy a szomszédos Ukrajnába való utazástól is óvja az állam­polgárokat. Branislav Zvara, a titkosszolgálat szóvivője szerint a listán szereplő 13 országban nagy a terrortámadások veszé­lye, a külföldi titkosszolgálatok­tól kapott információk szerint az ott tevékenykedő terrorszer­vezetek az elmúlt időszakban egyre gyakrabban fenyegetnek európai turisták elrablásával. Zvara szerint, aki Egyiptomba utazik, s csak a védett turista­központokban tartózkodik, an­nak nincs mitől tartania, viszont a központokon kívüli fakultatív kirándulások már veszélyesek lehetnek. Ugyanúgy rendkívül kockázatos az utazás Ukrajna keleti és déli régióiba, a Nem­zetközi Vöröskereszt már hábo­rús övezetnek nyilvánította ezt a területet. Ahhoz, hogy az utazási irodák a kockázatos biztonsági helyzet miatt kötelesek legyenek vissza­fizetni a klienseknek az elma­radt utazás árát, a külügymi­nisztérium lehetséges négyfokú figyelmeztetéséből harmadfo­kúnak kellene érvénybe lépnie. A tárca tájékoztatása szerint az egyiptomi tartózkodásra jelen­leg másodfokú figyelmeztetés van érvényben, ami annyit je­lent, hogy a minisztérium az or­szág bizonyos régióit még biz­tonságosnak tartja, de egyes övezetekbe, mint például a Sí­­nai-félsziget nem védett turis­taközpontjain kívüli területeire már nem ajánlja az utazást. A legmagasabb, negyedfokú fi­gyelmeztetés csak Líbiára vo­natkozik, ahonnan azonban a szlovák állampolgárokat más európai országokkal együttmű­ködve már evakuálták. További részletek a 2. oldalon, (dem) 317-en is járt Ismét mélyponton a forint Budapest. Tegnap új két és fél éves mélyponton járt a ma­gyar fizetőeszköz, miután dél­előtt elérte a 317,30 forint/euró szintet is. A magyarországiak­nak rossz, a déli szomszédaink­nál vásárolóknak és a kirándu­lóknak viszont jó hír, hogy elemzők szerint a következő időszakban tartósan 310 forint feletti szinttel kell számolni. Gazdasági elemzők szerint a forint nagy mértékű gyengülé­se több okra vezethető vissza. A hazai okok közül az alacsony jegybanki kamatot, valamint a devizahiteles mentőcsomagot emelik ki. Utóbbival kapcsolat­ban újabb és újabb részletek szivárognak ki, amelyek egyre vadabb képet vetítenek előre a magyar bankrendszer veszte­ségeiről. Emellett a nemzetközi hely­zet sem kedvező. A külföldi pi­acokon rossz a hangulat, a dol­lár folyamatosan erősödik az euróval szemben - ez sem tesz jót a forintnak. Az orosz ellen­szankciók, valamint az esetle­ges ukrajnai lerohanás forga­tókönyve is nyugtalaníthatja a befektetőket. A forint nemcsak az euróval, hanem a dollárral és a svájci frankkal szemben is kétéves mélyponton van. Pénzpiaci elemzők azt sem zárják ki, hogy a napokban csúcsdöntés­re is sor kerül - az euróval szembeni negatív rekord 321,93 forint, 2012. január elején volt ezen a szinten a magyar valuta. Ennek meg­döntéséhez minimális (4-5 fo­rint) szintű kilengés is elég: jú­lius végén még pl. „csak” 308 forintot adtak egy euróért. A jelenlegi lejtmenet július 28-a óta tart, a magyar fizető­­eszköz árfolyama egyébként tavaly novembertől stabilan a 300-as forint/euró szint felett mozog. (MSz, Portf.) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS USD GBP CZK HUF PLN HRK ▼ Y­A­A­A­A Változékony idő Telefon: 1,3345 0,79285 27,834 316,06 4,2045 7,6463 A csúcshőmérséklet 27-30 fok körül alakul. Ibolya 02/323 77 777

Next