Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-16 / 215. szám, péntek
KÖZÉLET 2 I 2016. szeptember 16.1 www.ujszo.com Rozsnyó volt az utolsó, most értékelnének ÖSSZEFOGLALÓ Rozsnyó/Nagyrőce. A szerdai kihelyezett kormányülés során Ficóék 2020-ig több mint 1300 új munkahelyet, valamint 109 millió eurót ígértek a Rozsnyói járásnak. Egy nappal korábban a nagyrőcei járás akciótervére hagytak jóvá 61 millió eurót. A Nagyrőcei járásban kedden bemutatott akcióterv után szerdán Rozsnyón tartotta meg tizenkettedik és egyben utolsó, az ország kevésbé fejlett térségeinek a fellendítése céljából szervezett kihelyezett ülését a kormány. A Rozsnyón bemutatott beruházások legfőképpen a munkanélküliség csökkentését feszegették, de szó volt az R2-es gyorsforgalmi út kiépítéséről is. A jóváhagyott akciótervnek köszönhetően a következő négy évben több mint 1300 új munkahely jöhet létre a járásban. „Az akciótervvel elsősorban a munkanélküliséget szeretnénk csökkenteni” -mondta a sajtótájékoztatón Robert Fico. A támogatás több mint fele, 65 millió euró közpénz, ebből 4,66 milliót tesz ki a közvetlen költségvetési támogatás. Ebből 100 ezer eurót a kormányülésen hagytak jóvá, melyet az Ochtinai aragonitbarlanghoz vezető út felújítására fordíthatnak. Egyelőre ez volt az utolsó kihelyezett kormányülés, Fico szerint a folytatás az eddig elfogadott projektek eredményeinek kiértékelése után fog eldőlni. Az ígéret szép szó Pavol Burdiga (Híd) rozsnyói polgármester kifejezetten örül a kormány terveinek, de csak akkor lesz igazán elégedett, ha az ígéretek valóra válnak. „A fejlesztés rengeteg pozitívumot hozhatna a régiónknak, persze csak akkor leszek igazán boldog, ha elindul a megvalósítás. Én bizakodó vagyok, hisz nagyon nagy szükség van ezekre a munkahelyekre” - nyilatkozta lapunknak Burdiga. Hozzátette, az akcióterv nemcsak Rozsnyók hanem a járás szinte összes többi települését is érinti, hiszen a régóta várt R2-es gyorsforgalmi út is valósággá válhatna. „Azt az ígéretet kaptuk, hogy az építkezés hamarosan megkezdődik, de pontos dátumot sajnos még én sem tudok mondani” - tette hozzá Burdiga. Megújuló energia, Sólymos László környezetvédelmi miniszter, a Híd alelnöke rendkívül jó lehetőségeket és előrehaladást lát az Érsek Árpád (Híd) közlekedési és regionális fejlesztési miniszterrel való párton belüli együttműködésben. „A Rozsnyói járás fejlesztésében nagy pozitívumot jelentenek a megújuló energiaforrások, amelyekbe közel 6 millió eurót terveznek befektetni, de tervben van a hulladéktárolók és hulladékkezelő központok közel 3,6 millió eurós bővítése is” - mondta Sólymos, aki szerint nemcsak az építkezés és a modernizáció, hanem az elavult, káros környezeti hatásokat okozó szeméttárolók és hulladékkezelő központok felszámolása is fontos. „A minisztérium jelen pillanatban ezeknek a környezetre káros telepeknek a feltérképezésén dolgozik” - mondta Sólymos László. Kisebbségi oktatás A kormányülés utáni sajtótájékoztatón Peter Krajčák, a Híd oktatási államtitkára két új képzési központ beindításáról is beszámolt. „A két intézmény a középiskolák mellett, Dobsinán és Rozsnyón fog működni, a felépítésükre nagyjából 700 ezer eurót fogunk költeni, de a minisztérium külön figyelmet fog szentelni a nemzeti kisebbségi nyelvet nevelési és oktatási nyelvként használó középiskoláknak is” - magyarázta az államtitkár. Pavol Burdiga is fontosnak tartja a kormányprogramnak a nemzeti kisebbség oktatásáról szóló pontjait. „A programnak köszönhetően már mi is változást észleltünk, példaként a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolát említeném, ahol idén szeptemberben kétosztályos óvodát is nyitottak” - mondta Rozsnyó polgármestere. A Rozsnyói járás Szlovákia hetedik legkevésbé fejlett régiója. A régió lakosai túlnyomórészt az építőiparban és más ipari ágazatokban dolgoznak. A régió megmentője az akcióterv szerint a vasipar, a gépipar, a fafeldolgozó-ipar, az energiaipar, valamint az idegenforgalom lehetne. A kormány Rozsnyón. A Rozsnyói és a Nagyrőcei járás összesen mintegy 170 millió euróra számíthat (Németi Róbert felv) ; Dankóra feni a fogát az ÖSSZEFOGLALÓ Hosszú, indulatos és gyakran személyeskedésbe hajló vita után második olvasatba utalta a parlament az új házszabály tervezetét. Az ellenzék fontolóra veszi, hogy megpróbálja leváltani Andrej Danka (SNS) házelnököt. Pozsony: Izzott a levegő a házszabály-módosítás vitájában koalíció és az ellenzék között, elsőa sorban Andrej Danko házelnök és Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője volt különösen agresszív és személyeskedő egymással. Az ellenzéki SaS és az Egyszerű Emberek szerint Danko úgy tekint a parlamentre, mint saját hűbérbirtokára, és nemcsak hogy nem tudja vezetni a törvényhozást, morális joga sincs rá. „Viselkedése dehonesztáló és sportszerűtlen” - mondta Richard Vašečka, az Egyszerű Emberek frakcióvezetője. Danko szerinte rengeteg hibát és szabályszegést követett el, mióta ő irányítja a parlamentet, ezért Vašečka megpróbál elég aláírást összegyűjteni kollégái körében, hogy egy, a házelnök leváltására irányuló rendkívüli ülést hívjanak össze. A házelnök a felvetésre úgy reagált, az ellenzéknek joga van ilyen javaslat benyújtására, és ezen jogukat teljes mértékben tiszteletben is tartja. A parlamenti szabályok szigorításának tervezetét 80 szavazattal utalta második olvasatba a törvényhozás, így az éles parlamenti csörte tovább folytatódhat. Még a koalíciós Híd szerint is van még mit csiszolni a módosításon. Andrej Danko a parlament méltóságát szeretné visszaállítani a javaslatcsomaggal, az ellenzék azonban elhallgattatási kísérletként értékeli a tervezetet. Több ellenzéki képviselő szerint lehet ugyan módosítani a házszabályt, de ennek kidolgozásába őket is be kellene vonni, márpedig ez szerintük nem történt meg. Az új szabályzat kitiltaná a parlament tárgyalóterméből a transzparenseket és hasonló vizuális segédeszközöket, megtiltaná a mobiltele ellenzék fon-használatot (beleértve a fényképezést és a videózást is), és a „Horatky-szabálynak” elkeresztelt javaslat miatt a képviselők nem is ehetnének a tanácsteremben. Az új házszabály szigorúan meghatározná a képviselői felszólalások időtartamát is. A frakciók megbízottjai 30, a többi képviselő 20 percet beszélhetne az egyes törvények vitájában, a parlament vezetősége, az államfő, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a főügyészség, az Állami Számvevőszék és a Szlovák Nemzeti Bank vezetői, valamint a kormány tagjai azonban korlátlanul szólalhatnának fel. A képviselők a vitába a tervezet elfogadása esetén már csak egyszer jelentkezhetnének be: írásban vagy szóban. A renitens képviselőket az ülés vezetője a nap végéig kitilthatná az ülésteremből, ráadásul akár 2000, ismételt szabálysértés esetén 4000 euróra is megbüntetheti őket a mandátumvizsgáló bizottság. Gál Gábor, a Híd frakcióvezetője, a javaslat egyik beterjesztője lapunknak korábban azt mondta, a házszabály-módosítás egyelőre nyitott, még érkezhetnek módosítási javaslatok. Hozzátette, a Hídnak is lesz ilyen javaslata, elsősorban a vitába való bejelentkezéssel és a felszólalási idő korlátozásával kapcsolatban. (TASR, SITA, fm) Danko a célkeresztben (Képarchívum) Két új államtitkár Nagyrőce. Két államtitkárt leváltott, kettőt kinevezett a kormány. Visszahívta a kulturális tárca sietős államtitkárát, Igor Adamecet, helyére mai hatállyal Rigó Konrádot, a Híd jelöltjét nevezte ki. Rigó korábban az Ifjú Szivek Táncszínház gazdasági és marketingigazgatója volt. A kormány leváltotta a védelmi minisztérium sietős államtitkárát, Ivan Mačovskýt is, helyére szintén a Híd jelöltjét nevezte ki. Ondrejcsák Róbert szerdai hatállyal lett államtitkár. Ondrejcsák a Radicová-kormányban az SaS színeiben már betöltötte ezt a posztot. Mindkét új államtitkár korábban publikált lapunkban. (ú) Tornaljai fürdő A Nagyrőcei járás számára kedden fogadott el akciótervet a kormány, amely mintegy 61 millió euró támogatást hoz majd a térségbe a következő négy évben. „3,8 millió euró közvetlenül a költségvetésből érkezik, további 37 millió közpénz, jobbára uniós támogatás, a többit pedig a vállalkozói szférának kell biztosítania” - tájékoztatta lapunkat Sólymos László környezetvédelmi miniszter. Az akcióterv része a tornaljai termálfürdő felújítása is. Az intézkedéseknek köszönhetően a kormány 1100 új munkahely létrehozását ígéri a következő négy évben. A járásban jelenleg mintegy 5000 munkanélkülit tartanak nyilván. (TASR, SZTA, nr) Tragikus karambol Galánta mellett BARTALOS ÉVA Galánta/ Nagyszombat. Szerda este tragikus közlekedési baleset történt a városi elkerülőn, egy házaspár életét vesztette a karambolban. A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság adatai szerint idén nyáron csökkent a balesetek száma, de több volt a halálos karambol. A Galánta és Kolónia városrész közötti kereszteződést többen már az építkezéskor halálkereszteződésnek nevezték. Az önkormányzat korábban azt javasolta a befektető Szlovák Útkezelő Vállalatnak, hogy építsenek körforgalmat vagy felüljárót a városi körgyűrű és a városrészbe vezető út kereszteződésénél. A vállalat szerint indokolatlan lett volna egy több millió eurós felüljárót építeni az összekötő út kereszteződéséhez, és felszólították az önkormányzatot, hogy respektálják a körgyűrű terveit. A közútkezelő azzal is érvelt, hogy a módosítás drágította volna az építkezést és elhúzódott volna a projekt. A városi körgyűrű második szakaszát, amelyen a korábban sokat ragozott kereszteződés is található, 2012-ben adták át az autósoknak. Sebességkorlátozással és stoptáblákkal hívják fel a közlekedők figyelmét a veszélyes útszakaszra. Szerdán három autó ütközött össze, két halálos áldozatot követelt a karambol. Peter Paška polgármester a közösségi portálon megígérte, hogy harcolni fog a forgalmi rend megváltoztatásáért. „A fényjelzéssel kezdjük, csak akkor leszek elégedett, ha olyan módosításokat érünk el, amelyek gondoskodnak a kereszteződésen áthaladók biztonságáról” - szögezte le a polgármester. A lakosok egyetértenek abban, hogy változtatni kell a kereszteződésen. Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője a nyáron történt közúti balesetekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy az autóvezetőknek különösen figyelniük kell a lakott területen kívüli útszakaszokon. Nyáron az első- és másodrendű főutakon és bekötőutakon történtek a legsúlyosabb balesetek. A Galántai járásban feleannyi karambol történt, mint tavaly, de sok volt a súlyos sérült. „Leggyakrabban figyelmetlenség és nem megfelelő sebesség miatt történt baleset” - folytatta a szóvivő.