Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-21 / 43. szám, kedd

2 Előrelépés helyett újabb akcióten ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az oktatási minisztérium mérföldkőnek tekinti az úgynevezett nulladik akciótervet, mely a tárca szerint a közoktatási reform megvalósításának első lépéseit tartalmazza. Az ellenzék véleménye szerint viszont a tárca akcióterve álproblémákat gyárt. Összesen 27 feladatot fogalmaz meg, közülük 13-at a regionális ok­tatásügyre és további 13-at a felső­­oktatásra a nemzeti oktatási­nevelési program, vagyis a nagy közoktatási reform nulladik akció­terve, melyet a Peter Plavčan (SNS- jelölt) vezette oktatási tárca a na­pokban hozott nyilvánosságra. „Az akcióterv tartalmazza a konkrét fel­adatok listáját, azok részletesebb leírását és végrehajtásuk dátumát, ezért egy újabb jelentős lépés a nemzeti oktatási-nevelési program céljainak megvalósításában” - ál­lítja Peter Plavčan tárcavezető. Az akcióterv számol az oktatási intéz­mények finanszírozását szabályzó törvénnyel, mely már tárcaközi egyeztetésen van. Kidolgoznák to­vábbá az egészségkárosult gyerme­kek óvodai oktatási programját, egyszerűsítenék az adminisztrációs kötelezettségeket, és számolnak a szeptemberben esedékes 6%-os béremelésekkel. Már idén tesztel­nék az elsős és a harmadikos tanu­lók mozgáskészségét, és kidolgoz­nák a nyelviskolák új kerettanter­vét, valamint a pedagógusok etikai kódexét. Branislav Gröhling, az SaS okta­tásért felelős szakembere úgy véli, az akcióterv nem a valós problé­mákra koncentrál, álproblémákat és áltémákat gyárt, melyek nem eme­lik a hazai oktatásügy színvonalát. Gröhling szerint az akcióterv olyan látszatot akar kelteni, mintha a mi­nisztérium nagyon hasznos tevé­kenységet folytatna. Az ellenzéki képviselő példaként emeli ki, hogy a minisztérium részletesen elemez­ni akarja a tesztelések eredményeit, hogy azokra konkrét intézkedések­kel reagáljon. „Ez teljesen fölösle­ges, pontosan tudjuk, hol teljesíte­nek alul a diákjaink, tisztában va­gyunk a problémával, sőt, már a megoldások is megvannak, más or­szágoktól is inspirálódhatunk. Eze­ket megtaláljuk a tesztekben és a hozzájuk tartozó jelentésekben” — magyarázta Gröhling. Nem támo­gatja azt sem, hogy külön munka­­csoport alakuljon a szóbeli értéke­lés kidolgozására. Véleménye sze­rint a szóbeli értékelést sem a diá­kok, sem a szüleik nem értik. „Ha az iskolák szóban akarnak értékelni ezt, ma is megtehetik, semmi sem akadályozza meg őket ebben, de a nemzetközi tesztelésekben legjobb eredményeket elérő országokban is osztályzatokkal értékelnek” - érvel a képviselő. Az ellenzéki képviselő elismeri, hogy az akciótervnek vannak pozi­tívumai is, például az, hogy emelni kívánják az ágazatra szánt anyagia­kat, szeretnék figyelemmel kísérni, hogyan érvényesülnek az abszol­­vensek a munkapiacon. „Hasonló és jóval hatékonyabb javaslatot ter­jesztettünk a parlament elé, melyet a koalíció elutasított” - jegyezte meg Branislav Gröhling, hozzátéve, gyenge tervezet, amelynek 40 fel­adatából csupán 5 hasznos. (ie, sita) Peter Plavčan (SNS) oktatási miniszter tervezetének 40 feladatából az SaS szerint csak 5 hasznos (Jozef Jakučo felvétele) Kísértetiesen hasonlít az új komptender az előzőre IBOS EMESE Pozsony. Veronika Remišová (OĽaNO-NOVA) szerint a Vaj­ka és Keszölcés között közlekedő komp üzemeltetésére kiírt ver­senypályázat szinte azonos a 2015- ös többszörösen túlárazott pályá­zattal. „A korábbi 15 év helyet öt évre írták ki a pályázatot, de ugyanabból az összegből indultak ki. Egyedüli pozitívum, hogy eb­ből a felhívásból kimaradt az üzemanyag emelkedésére vonat­kozó kitétel, mely alapján az üze­meltetés költsége az árak függvé­nyében tovább emelkedhetett vol­na. Viszont legkevesebb 18 férő­helyet szabtak meg, kerékpártáro­lóknak is lenniük kell. Még arra is ügyeltek, hogy a kompnak nem kell újnak lennie, hiszen a Ponton City hajója sem új már” - magyarázza a képviselő. Remišová szerint kétélű fegyver az ötéves időtartamra szó­ló szerződés is. Nagy kérdés, hogy mennyire vonzó egy új üzemelte­tőnek, érdemes-e ilyen időtartam­ra legyártatni egy új kompot. Ezért valószínű, hogy a mostani üze­meltető nyerheti meg a tendert. A Sólymos László (Híd) kör­nyezetvédelmi minisztérium most távolságtartóan csak annyit kö­zölt, nem akar beavatkozni a nem­zetközi pályázatba. Ugyanakkor a túlárazott komp üzemeltetését a Smer-rel való kormányra lépés előtt a Híd is élesen bírálta. A vajkai komp üzemeltetésére kiírt legújabb tender után is több kérdőjel maradt . (Somogyi Tibor felvétele) KÖZÉLET 2017. február 21.1 www.ujszo.com Több pénz kellene az óvodáknak Pozsony­ Nem a valós prob­lémákra reagál az oktatási mi­nisztérium az oktatási intézmé­nyek finanszírozását szabályo­zó törvény módosításával - ál­lítja a Foglalkoztatási Intézet (II), mely azt rója fel a tárcá­nak, hogy nem rendszerszintűen lép fel az óvodai férőhelyek hi­ányával szemben. Michal Pále­­ník, az IZ igazgatója szerint 5 helyett négyéves kortól kellene kötelezővé tenni az óvodaláto­gatást, továbbá a jelenlegi havi 14 euróról 220 euróra kellene emelni az óvodáknak fizetett állami támogatást az ötéves gyermekek után. „A 14 euró egyáltalán nem fedezi a reális költségeket, ráadásul az összeg egy része járulékok formájában visszafolyna az állami költség­­vetésbe” - állítja Páleník. A szakember szerint az óvo­dák finanszírozását a jövedéki adók átcsoportosításával, illet­ve normatíva bevezetésével le­hetne hatékonyabbá tenni. Arra is emlékeztet, hogy a gyermek hároméves korától a gyes véget ér, az anyukák munkába állnak, de az óvodák csak az ötéves gyerekeket kötelesek felvenni. „A 3 és 5 év közötti gyermekek mintha a levegőben lógnának, nincs szavatolva az elhelyezé­sük” - magyarázza a szakem­ber. (ie) Šimkót az MKP és a Híd állíthatná le LAJOS P. JÁNOS A rimaszombati kultúrházban tart megemlékezést Marién Kotleba és pártja a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS), a program része egy szentmise is a helyi katolikus templom­ban. A kultúrház csak arról értesült, hogy egy gálaestet akarnak szervezni. Pozsony. Tegnapi információk szerint még nem akarta megtiltani Jozef Šimko polgármester, hogy Marián Kotleba és szélsőjobboldali pártja a város kultúrházában tartsa megemlékezését március 14-én, valószínűleg a Tiso-féle szlovák fa­siszta állam megalakulásáról. A szélsőséges párt Érsekújvárban nem tarthatta meg rendezvényét a városi művelődési központban, ott Klein Ottokár polgármester felbontatta a bérleti szerződést a városi fenntar­tású intézményben. A rimaszombati helyszín azért is érdekes, mivel a város az 1938-as első bécsi döntés alapj­án Magyarországhoz tartozott a 2. világháború idején, tehát nem volt része a fasiszta szlovák államnak. A polgármestert az őt támogató - MKP-s és hidas képviselőkből is ál­ló - frakció tudná meghátrálásra kényszeríteni, a két párt képviselői tegnap folytattak megbeszélést a té­máról, amely lapzártánkkor még tartott. A kultúrházat közvetlenül Kotle­ba pártjának képviselője bérelte ki. Milana Jutková igazgatónő elmon­dása szerint egész napra, azzal az indokkal, hogy egy ünnepi műsort szeretnének szervezni. „Mást nem tudunk a tervezett programról, a programért a szervezők felelősek, nekem nem kötelességem ellen­őrizni, milyen célból veszik bérbe a termet” - mondta lapunknak az igazgatónő. A március 14-i program része lesz egy szentmise is a helyi katolikus templomban. Rastislav Polák plé­bános szerint még nem biztos, hogy valóban sor kerül rá. „Ma beszél­tem a polgármesterrel, még nem biztos, hogy megvalósul a rendez­vény” - mondta lapunknak Polák. Szerinte azonban nem Kotleba pártja a szervező, hanem Beszter­cebánya megye önkormányzata. „A megyeelnök megszólított, hogy lehet-e szentmise a rimaszombati programjuk keretében, de ez a me­gye programjának a része, én úgy tudom, hogy ennek semmi köze a pártjához” - magyarázta a plébá­nos. A misét nem valakiért vagy va­lamiért rendelték. Azt elismerte, hogy a rendezvény dátumának megválasztása „butaság” volt, azt azonban nem tudta megmondani, hogy az eseményen mit akarnak ünnepelni. Jozef Šimko beengedné a városi kultúrházba Kotlebát (Somogyi Tibor felvétele)

Next