Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-17 / 190. szám, csütörtök

2017. augusztus 17., csütörtök, 10. évfolyam, 26. szám A következő tíz évben a luxus- és a boutique-turizmus 6,2 százalékkal nő évente, míg az általános turizmus mindössze 4,8 százalékkal (Fotolia.com) Vízum nélkül utazhatunk Katarba atar feloldotta a vízumkényszert a szlovákiai és a magyarországi turisták számára. Bár eddig is könnyített volt a belépés, ám ehhez 25 eurós vízumdíjat kellett fizetni, most ez megszűnik, így aki Dohán át utazik, az szervezhet egy plusz­megállót Katar fővárosában. Katar eltörölte a vízumkényszert 80 ország - közöttük Szlovákia és Magyarország - állampolgárai számára, hogy így serkentse az országba irányuló idegenforgal­mat és légi közlekedést. A bevásárló- és üdülőközpon­tokban gazdag Dubajtól eltérően Katar nem számít első számú turisztikai célállomásnak Az Arab( Perzsa)-öböl menti orszá­gok általában vízumkényszert írnak elő a külföldiek számára, a beutazási engedélyt megszorító feltételekkel adják ki. Az érintett 80 ország állampolgá­rai számára elegendő lesz az érvé­nyes útlevél felmutatása — közölte Mohamed Rasid el-Mazrávi, a belügyminisztérium egyik vezető­je. Az új vízum(mentes)rendszer a azonnali hatállyal lépett életbe. A harminchárom ország - közöt­tük Szlovákia és Magyarország és több más közép- és kelet-eu­rópai állam - állampolgárai 180 napot tartózkodhatnak Katarban vízum nélkül, míg a 47 többi ország - közöttük Oroszország, Ukrajna, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és több dél-amerikai állam - polgárai 30 napot tölthetnek belépési engedély nélkül az arab ország­ban, a tartózkodás időtartamát legfeljebb egy alkalommal lehet meghosszabbítani. (szí, MTI) K 180 napot tartózkodhatunk Katarban vízum nélkül (Képarchívum) Szlovénia a gazdagabb turistákat vonzaná lovénia a következő négy év évben harmadával növelné turisz­tikai bevételét, 3 milliárd euróra, ezért az úgynevezett boutique­­turizmusba (magas színvonal, sze­mélyre szabott kiszolgálás) fektet be, vagyis több gazdagabb turistát kíván az országba vonzani. Európa gazdagabb országait és az Egyesült Államokat célozza meg az a kampány, amelyet az STO, a szlovén turisztikai szövetség indított a napokban a Las Vegas-i idegenfogalmi vásáron. A szövetség pályázatot írt ki európai partnerek felkutatására is az osztrák, a Benelux, a francia és a svájci piacokon. „Szeretnénk növelni Szlovénia ismertségét és hírnevét mint előnyös turisztikai helyszí­nét” - írták a közleményben. Hozzátették: Szlovénia a mérete és az infrastruktúra hiányosságai miatt nem alkalmas a tömegtu­rizmusra, így elsősorban olyan turisták érdeklődését akarják felkelteni országuk iránt, akik gazdagok és hajlandóak fizetni az egyedülálló kínálatért. Szlovénia idén 225 ezer eurót irányzott elő a projekt népszerűsítésére. Egyes közvélemény-kutatások szerint a következő tíz évben a luxus- és a boutique-turizmus 6,2 százalék­kal nő évente, míg az általános turizmus mindössze 4,8 százalék­kal - írta a szlovén sajtó. .­­ Mérete és az infrastruk­­­túra hiányosságai miatt nem alkalmas a tömegturizmusra. Turisztikai szakemberek úgy vélték: a jövőben gazdag turisták várhatók Brazíliából, Oroszor­szágból, Indiából és Kínából is, de azok a látogatók, akik ötcsillagos szállodákban szállnak meg és egyedülálló attrakciókra vágynak, továbbra is Európából és az Egye­sült Államokból érkeznek majd a legtöbben. (MTI) Egyre nagyobb gondot jelentenek a részeg utasok E­gyre nagyobb gon­dot jelentenek a ré­­szegeskedő emberek a brit repülőtereken és­­ járatokon, egy év alatt csaknem 50 százalékkal nőtt az őrizetbe vett ittas utasok száma hétfőn ismertetett adatok szerint. 2016 februárja és 2017 februárja között 387 utast tartóztattak le a brit repülőtereken. Egy évvel ko­rábban még csak 255 ilyen esetet jegyeztek fel - közölte kutatásai eredményeit a BBC. A brit köz­­szolgálati műsorszóró azoktól a rendőrkapitányságoktól kért ada­tokat, amelyek közelében jelentő­sebb forgalmú repülőtér műkö­dik. Húszból 18 helyről kaptak válaszokat. Megkeresték a Unite szakszer­vezeti szövetséghez tartozó légi­utas-kísérőket is, a közvélemény­kutatásban részt vevő négyezer légiutas-kísérő közül minden ötö­dik panaszkodott arra, hogy fizikai zaklatást kellett elszenvednie. A Virgin légitársaság egyik koráb­bi utaskísérője a BBC hírtelevízió hétfői adásában úgy fogalmazott: azt hiszik róluk, hogy „bártün­dérek” az égben. Egyes utasok fogdosni akarják a mellüket, a fe­neküket vagy a lábukat - osztotta meg tizennégy évi tapasztalatát Ally Murphy. 2016 júliusában a legnagyobb brit légitársaságok és repülőterek szabályrendszert fogadtak el a kellemetlenkedő utasok kezelésé­re. Ennek keretében arra kérték a vámmentes üzleteket, figyelmez­tessék vevőiket, ne fogyasszák el a gépen a náluk vásárolt alkoholt. A légiutas-kísérőket pedig sürgették, ne adjanak szeszes italt részegnek tűnő utasoknak. A BBC felmérésében részt vevő utaskísérők több mint negyede nem is hallott a szabályrendszer­ről, akik ismerik, azoknak csak 23 százaléka találta hasznosnak. „Nem működik. Napi, heti, havi rendszerességgel tapasztalunk in­cidenseket. A vámmentes üzle­tekben árusított alkohol a gondok legjelentősebb forrása” — mondta egy név nélkül nyilatkozó légiutas­kísérő. Nagy-Britanniában akár kétévi szabadságvesztést is vonhat maga után, ha egy utas ittasan lép a fedélzetre vagy ott részegedik le. A szigetország nemzetközi repülő­terein azonban nem érvényes az al­kohol napszakhoz kötött árusításá­ra vonatkozó előírás, a bárok akár már hajnali négykor kinyithatnak, hogy kiszolgálják az utasokat. A brit repülőterek utasforgalma tavaly meghaladta a 270 milliót, és becslések szerint évente mintegy 300 millió fontot költenek szeszes italokra. Ez ötöde az 1,5 milliárd fontos teljes forgalomnak. A légügyi hatóság - részben a be­jelentés lehetőségeinek javulása miatt - 600 százalékos emelkedést tapaszalt az utasincidensek számá­ban 2012 és 2016 között, ezek többsége „az alkoholhoz köthető” - közölték. A légitársaságok Airlines UK nevű szövetsége­­ soraiban például a Virgin, a British Airways és az Easyjet vállalattal - sürgeti, hogy a kormány tegyen erőfeszítéseket az ügyben. Szeretnék elérni, hogy az utasoknak törvény tiltsa az általuk vásárolt szeszes ital felbontását a repülőgépeken. A belügyminisz­térium közölte, fontolóra veszi, hogy szigorítson a szabályokon. A légitársaságok Nagy-Britanniá­ban korlátozhatják az utasoknak a fedélzeten árusított alkohol men­­­nyiségét. A Jet2 azonban például másfajta tilalmat vezetett be: a reggel 8 előtt induló járatain tilos szeszes italt felszolgálni. (MTI) Akár kétévi szabadságvesztést vonhat maga után, ha egy utas ittasan lép a fedélzetre vagy ott részegedik le (Fotó: blog.klm.com)

Next