Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-04 / 179. szám, péntek

2 | Veréssel végződött a kihallgatás ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlament védelmi bizottsága is foglalkozni fog a cseh Blažej Svoboda ügyével, aki azt állítja, július 27-én megverték egy rendőri kihallgatás során Szencen. A történtek kapcsán a főügyészség és a belügyminisztérium belső el­lenőrző osztálya is vizsgálódik. Svoboda csütörtökön július 27- én este nyolckor érkezett önként a rendőrségre vallomást tenni, hét órával később távozott széttört telefonnal, véraláfutásokkal, megrepedt dobhártyával. A 39 éves cseh férfi elmondta, azért kezdtek erőszakoskodni vele a rendőrök, mert nem volt hajlandó beszélni egy vallási közösség tagjainak magánéletéről. A kö­zösségnek ő és a barátnője is tagja volt. Élettársa három gyerekével együtt elhagyta a férjét, a rend­őrség eltűnt személyként keresi. Svobodát a rendőrök állítólag rugdosták és bottal is verték. A kihallgatás után kórházba került, kilenc napra munkaképtelen lett. „A belső ellenőrzés vizsgálja a történteket, a sértett személy eddig nem tett feljelentést. Bármilyen egyéb információ ebben az eset­ben csak spekuláció lenne, ami csak nehezítené a vizsgálatot” - közölte lapunkkal Andrea Dobiášová, a belügyminisztérium szóvivője. Ľubomír Galko (SaS), a védel­mi bizottság alelnöke a bizottsági ülésen meghallgatná Robert Kaliňák belügyminisztert és Ti­bor Gašpar országos rendőrfőka­pitányt is. Hozzátette ugyanak­kor: az lenne a legjobb, ha az au­gusztus végén esedékes ülésre már egy másik belügyminiszter és egy másik rendőrfőkapitány jön­ne. Szerinte a rendőrség soraiban uralkodó állapotokért elsősorban ők ketten felelősek, valamint Ro­bert Fico kormányfő is. A képvi­selő szerint a legrosszabb, hogy a rendszeres rendőri brutalitás és zaklatás valószínűleg sokkal na­gyobb mértékű, mint arról tudo­mást szerzünk. „Milyen példát mutat Kaliňák, Gašpar vagy Fico a rendőröknek? Úgy érzik, hogy bármit megte­hetnek, addig pofozhatnak tanú­kat, míg elreped a dobhártyájuk, nőket rugdoshatnak össze, ártat­lanokat ölhetnek meg. A rendőri arrogancia a hatalom arroganci­ájának eredménye” - mondta Galko. (dem, béva, SITA) Lázasan keressük az akciókat a boltokban ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony: Annak ellenére sem tudunk megszabadulni a válságnak köszönhető beidegződéseinktől, hogy a javuló foglalkoztatottsági mutatóknak és a bérek enyhe növekedésének köszönhetően a lakosság egyre több pénzt költ el az üzletekben. Többségünk ennek ellenére még mindig lázasan keresi a ki­árusításokat és az akciós árakat, gyakran megfeledkezve az ezek­kel kapcsolatos járulékos költsé­gekről, ami miatt laposabb lehet a pénztárcánk, mintha a terméket az eredeti áron vásároltuk volna meg. „Szlovákiában a 2008-as gaz­dasági válság kirobbanását köve­tően nőtt a munkanélküliek szá­ma és stagnáltak a bérek, amit a kereskedők is megéreztek. Az el­múlt hónapokban azonban látvá­nyosan javult a helyzet, a Statisz­tikai Hivatal tegnap kiadott je­lentése szerint a kiskereskedelmi forgalom már csak 2 százalékkal marad el a válság kirobbanása előtti csúcsoktól” - nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Szerinte idén élelmiszerből és fogyasztási cik­kekből is jóval több fogy, mint egy évvel korábban. Fokozatosan változnak azon­ban a fogyasztói szokások is. „Idén csaknem a negyedével töb­ben rendeltek árut az interneten keresztül az egy évvel korábbi­hoz képest, míg a piaci kofák be­vételei újabb 5 százalékkal estek vissza” - mondta Koršňák. Ka­tarína Muchová, a Szlovák Taka­rékpénztár elemzője szerint a ke­reskedők az elkövetkező hóna­pokban sem panaszkodhatnak, hiszen további forgalomnöveke­désre számíthatnak. „A lakossági fogyasztás, a kivitel növekedése mellett, így a szlovák gazdasági növekedés második legerősebb hajtóereje lehet” - tette hozzá Muchová. Többségünk azonban képtelen megválni a korábbi beidegződés­től, amely részben a gazdasági válság hatására alakult ki. Mivel 2008 után egyre több embernek csökkentek a bevételei, kétszer is meggondolták, mire adják ki a pénzüket, és a korábbinál is job­ban odafigyeltek az üzletek által kínált akciós árakra. Ez a tenden­cia alig változott az elmúlt idő­szakban. „Az emberek több mint harmada továbbra is kizárólag a kiárusításokra és az akciós árakra összpontosít, figyelmen kívül hagyva minden más szempontot” — figyelmeztet Markéta Kolárová, az adósságbehajtással foglalkozó Kruk Csehország és Szlovákia Kft. szóvivője, a társaság elem­zésére hivatkozva. Kolárová sze­rint azonban az ilyen vásárlók többsége nem számol a járulékos költségekkel. „Vannak, akik többször is képesek körbeautózni városuk üzletláncait, csak hogy egy-egy termékhez pár centtel ol­csóbban jussanak hozzá, miköz­ben az ezzel kapcsolatos üzem­anyagköltségeik meghaladják az akciós áron nyert összeget” - tette hozzá Kolárová. Szerinte nem ártana a vásárlás előtt összeállítani a szükséges termékek listáját sem, sokan ugyanis gyakran olyan akciós ter­mékekkel töltik meg a bevásárló­kocsijukat, amire valójában nincs is szükségük. (mi, TASR) 2017. augusztus 4.1 www.ujszo.com KOZELET Rybanič nem vallott ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony­ Zárt ajtók mögött kezdődött meg tegnap Filip Rybanič tárgyalása a Pozsonyi Járásbíróságon. A képviselői asszisztens, aki a vád szerint belekukkantott Robert Kaliňák belügyminiszter számláiba, ártatlannak érzi magát, és nem tett vallomást a bíróság előtt. Rybaničot - akit 3-5 éves börtön­­büntetés fenyeget - ügyvédje, Eva Mišíková volt ügyész, valamint Jozef Rajtár, Jana Cigániková és Alojz Ba­­ránik SaS-es képviselők kísérték el a tárgyalásra. Az eredetileg nyilvános tárgyalást Rybanič korábbi munka­adója, a Tatrabanka indítványára zárttá tették, a bank azzal érvelt, azért, mert a nyilvános tárgyaláson sérül­hetett volna a banktitok. Jozef Bajtár képviselői asszisz­tense a vád szerint 2016 júniusában nézett bele Robert Kaliňák számlái­ba, és információkat szivárogtatott ki Xénia Makarovának, a Trend heti­lap újságírójának. Az információk súlyosnak bizonyultak, ugyanis arra utaltak, hogy Kaliňákot jóval szo­rosabb üzleti szálak fűzték az adó­csalás gyanújába keveredő Ladislav Baštemnákhoz, mint ahogy azt ko­rábban állította. Az SaS és az ellenzék korábban az­zal védte Rybaničot, hogy a fiatal­ember közérdekből cselekedett. En­nek az érvelésnek ugyanakkor nincs nyoma az Eva Mišíková által felállí­tott védelmi stratégiában. A védelem ugyanis arra épül, hogy a bírósági tár­gyalásnak egyáltalán nem is kellene lezaj­lania, mert szerinte a rendőrség törvénytelenül szerezte Rybanič el­len a bizonyítékokat, egyebek mellett nyomásgyakorlással csikart ki belőle beismerő vallomást. Ezeket a bizo­nyítékokat szerinte nem lehet fel­használni az eljárás során. Erre utalnak Rybanič nyilatkoza­tai: a volt banki alkalmazott az el­múlt napokban adott nyilatkozatai­ban, de tegnap délelőtt a bíróságon tartott sajtótájékoztatóján sem nyi­latkozott a tettet érintő kérdésekről. A bíróság előtt sem kívánt vallomást tenni. „Mivel nem érzem magam bűnösnek” - magyarázta. Robert Kaliňák belügyminiszter, aki sértettként szerepel az ügyben, nem jelent meg a tárgyaláson. A Fa­­cebookon közzétett üzenete alapján azért, mert egyelőre nem is hívták be, csupán sértettként tájékoztatták a tárgyalásról. A miniszter ugyanakkor a Sme na­pilap portálján vezetett blogjában ar­ról ír, Filip Rybaničot nem tartja „whistleblowernek” (olyan személy­nek, aki közérdekből bizalmas infor­mációkat hoz nyilvánosságra). Sze­rinte ugyanis Rybanič nem hozott nyilvánosságra mindent, amit meg­tudott, sőt, egyes információkat el­hallgatott vagy megváltoztatott. Kaliňák úgy gondolja, az egész ügyért Jozef Rajtár, az SaS képviselője fe­lelős, akinek Rybanič az asszisztense volt - szerinte a banktisztviselő az ő utasítására cselekedett. „Ha Rajtár úr igazi férfi lenne, már rég kiállt volna a nyilvánosság elé, és magára vállalta volna az egészet. És kimondja, hogy Filip Rybanič mindezt az ő utasítá­sára tette” - írta. Rybanič ugyanak­kor korábban tagadta, hogy Rajtár vette volna rá a dologra. Rajtár szerint egyébként Kaliňák Bernard Slobodníkon, a pénzügyi rendőrség vezetőjén keresztül igye­kezett manipulálni az ügy vizsgála­tát. Kaliňák ezt elutasítja, azt mondja, nincs hatása a nyomozóra, a felügye­lő ügyészre, sem a bíróra. A nyomo­zás dokumentumaiba is azért tekint­hetett bele, mert sértettként az eljárás részese. (fm, Sme) Rybanič nem vall, és nem nyilatkozik (TASR-felvétel) Többen jutnak segélyhez ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony: Szlovákiában történelmi mélyponton van a munkanélküliség, és ezzel párhuzamosan azok száma is visszaesett, akik jogosultak a munkanélküli-segélyre. A szaktárca azonban enyhítene a szabályokon, a segélyhez jövő év elejétől újra többen juthatnak hozzá. Az idei első félévben látványosan csökkent az állástalanok száma. Jú­niusra 7% alá esett vissza az olyan munkanélküliek aránya, akik azonnal munkába tudnának állni, ha kedvező állásajánlatot kapnának, ez történel­mi rekord. Mára alig 222 ezren van­nak a szlovákiai munkaügyi hivata­lok nyilvántartásában, 77,5 ezerrel kevesebben, mint egy évvel koráb­ban. Ha nem is ilyen látványosan, de csökkent a munkanélküli-segélyre jogosultak száma is. A Szociális Biz­tosító által tegnap közzétett adatok szerint az idei első félévben átlagosan 32,8 ezren jutottak hozzá a segély­hez, csaknem 2 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban. A munkaügyi tárca azonban már kidolgozta a munkanélküli-se­géllyel kapcsolatos új szabályokat, amelyek várhatóan jövő év elejétől lépnek életbe, és amelyeknek kö­szönhetően többen juthatnak majd hozzá a segélyhez. Ha a határozat­lan időre szóló munkaszerződés alapján dolgozók elvesztik az állá­sukat, jelenleg erre akkor jogosul­tak, ha ennek az igénylését megelő­ző három évben legalább két évet dolgoztak, és be voltak jelentve a Szociális Biztosítónál. A segély összege ilyen esetben eléri az előző két évben megkeresett átlagos havi bruttó bér 50 százalékát. Ján Richter munkaügyi miniszter szerint az ál­tala vezetett tárca által kidolgozott új szabályok szerint jövő év elejétől ehhez azonban már azok is hozzá­jutnának, akik az igénylést megelő­ző négy évben dolgozták le a két évet. Ezzel egy szintre hoznák a ha­tározatlan idejű munkaszerződés alapján dolgozókat azokkal, akiket meghatározott időre alkalmaztak vagy önkéntesen fizetik az ehhez kötődő járulékot, ezek ugyanis már most is ez utóbbi szabály alapján jutnak hozzá a segélyhez. A munkaügyi tárca azonban nem feledkezett meg a határozott idejű munkaszerződés alapján dolgozók­ról és az önként fizetőkről sem. Je­lenleg ezeknek ugyanis csak négy hónapig jár a munkanélküli segély, míg az új szabályok szerint a jövő év elejétől már nekik is legfeljebb fél évig üzemének. (sita. mi) Ján Richter munkaügyi minisztériuma enyhít a szabályokon (tasz felvétel)

Next