Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-18 / 290. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2017. december 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR LUCIA MOLNÁR SATIN SKÁ S ok családban manapság a karácsony az egyetlen alkalom, amikor még szóhoz jutnak a könyvek. Az igazi, nyomtatott könyvek. Év közben az információkat, szórakozást és a kikapcsolódást már a tabletekben, mobilokban, esetleg a tévében keressük. Nagyon örülök, hogy legalább karácsonykor olvasnak az emberek, és még jobban annak, hogy a könyvek még mindig a népszerű karácsonyi ajándékok közé tartoznak. És ma már nincs könyvhiány és tiltólista, akármilyen műfajú könyvet be tudunk szerezni szinte akármilyen nyelven. Amikor gyerek voltam, anyukám mindig azt mondta, az nem lehet, hogy valaki ne találjon legalább egy könyvet a karácsonyfa alatt, könyvet mindenkinek kell kapnia. December 25-e nálunk a legcsendesebb nap volt az évben, mindenki az új könyveit bújta. A letakart tévéről nem vettük le a szép karácsonyi térítőt, általában úgy maradt egészen szilveszterig. Idén számomra még inkább a könyvekről fognak szólni az ünnepek. Vállaltam, hogy tagja leszek az Anasoft Litera irodalmi díjakat odaítélő zsűrinek, így februárig el kell olvasnom az összes, szlovák nyelven íródott, 2017-ben megjelent prózai művet. Nekem ez álommunka. Elolvasom az összes krimit, szerelmi történetet, fantasyt, szépirodalmi művet és elbeszélést. Talán sosem lesz már ilyen alkalom, amikor pontosan megismerem, mire képes a szlovák irodalmi élet egy év alatt. Persze, sok olyan könyvet is el kell olvasnom, amelyeket másképp valószínűleg nem vennék a kezembe, így viszont kinyílik előttem egy új világ. Egy olyan könyvmolynak, mint én, ez maga a paradicsom. Gondolom, az ünnepek alatt el se mozdulok a karácsonyfa alól, csak amikor egy új könyvet veszek le a polcról. Meglátjuk, mit szól ehhez a rokonság, de van egy stratégiám, hogyan tudom elérni, hogy békén hagyjanak: ők is könyveket kapnak karácsonyra! Remélem, egy nagy olvasószoba lesz az egész ház. Könyvet kapni karácsonyra a legjobb dolog. Akkor is, ha először esetleg meglepődünk, milyen könyvet kaptunk, mert a könyvválasztás általában elárulja azt is, hogy mit gondolnak rólunk. De egy egészen új világba kerülhetünk a könyvek által, és talán még új képességekre is szert teszünk. Mindenkinek kívánok legalább egy könyvet a fa alá és elég időt és nyugalmat ahhoz, hogy el tudja olvasni, mielőtt vissza kell zökkennie a hétköznapokba. Karácsony: a könyvek ünnepe Az ajándékkönyv azt is elárulja, mit gondolnak rólunk - Én csakis second handben vásárolok! I 7 Permet a vízben VERES ISTVÁN Most, hogy növényvédő szert találtak három csallóközi falu ivóvizében, azt is írhatnánk: gyorsan mindenki vizsgáltassa be a saját kútjának vizét vagy a községi ivóvizet, hátha abban is akad permetmaradvány. Az igazság az, hogy felesleges bevizsgáltatni, mivel egészen biztos, hogy a dél-szlovákiai falvak többségében a kút- és ivóvíz növényvédő szerek, vagyis gyomirtók, rovarirtók és egyéb permetek származékait tartalmazza, méghozzá évtizedek óta. Kivételt képezhetnek azok a térségek, ahol a talajösszetétel vagy a térszíni viszonyok miatt nem folyik mezőgazdasági tevékenység. De ahol mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, ott használják ezeket a szereket - persze, csakis a törvényt betartva, a megengedett mennyiségben. Meg hát a permet az lebomlik a földben - ezt is sokan elhiszik. Persze, elszivárog egy része, és a talajvízben oszlik el, időnként pedig rettenetesen meg tudunk lepődni, ha kiderül, hogy ennek vagy amannak a falunak az ivóvizében növényvédő szert találnak. Mert hát kérdezheti józan paraszti ésszel a lakosság hogy kerülhet oda, mikor a kút a faluban van, a permetet meg a mezőre szórják, a falunk kívül? Talán átfújja a szél? Vagy a vakondokkal átpumpáltatja a Soros György, hogy ő nevethessen a végén? Sokkal valószínűbb, hogy a talajvíz viselkedésének következménye a jelenség, hiszen, mint tudjuk, a talajvíz nem marad egy helyben: csökken, emelkedik, szétterjed, keveredik, vagyis állandó mozgásban van. Még ennél is csodálatosabbak azok a kistermelők, akik takarékossági szempontok alapján úgy döntenek, hogy az udvarukban levő emésztőgödör tartalmát a saját kertjük végébe szivattyúzzák ki, illetve szétvésik az emésztőgödör alját (ha egyáltalán ki van betonozva az alja, hiszen ez sem volt mindig divat), hogy a tartalma a földbe szivároghasson. Szóval, ezek a derék polgárok örülnek, hogy ezekkel a józan paraszti technikákkal megspórolnak évente ötven eurót az emésztőgödör két-három alkalommal történő kiszívatása helyett, közben pedig abban a hitben élnek, hogy ők nem a saját ürülékükkel táplálkoznak. Pedig pontosan ez történik. Persze, lehet vásárolni speciális baktériumokat, amelyek az emésztőgödörben lebontják annak tartalmát, legalábbis a szerves részeket (a mosószerek meg a tusfürdők és samponok nem szervesek), sokan használják is ezeket. De a szennyvíz akkor is szennyvíz. A permet meg permet. De legalább magunkat ne nézzük hülyének, ha már mások annak néznek. FIGYELŐ A britek 51%-a már ellenzi a kilépést A britek 51 százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, és már csak 41 százalékuk ért vele egyet - derül ki a The Independent brit hírportál által közzétett felmérésből. A hírportál megbízásából, a BMG Research közvélemény-kutató intézet által készített felmérésen ugyanazt a kérdést tették fel a polgároknak, amelyet a brit EU- tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáskor, vagyis arra kellett válaszolniuk, hogy az Egyesült Királyságnak az EU tagjának kelle maradnia, vagy távoznia kell az EU-ból. A közvélemény-kutatás során 1509 felnőttet kérdeztek meg december 5. és 8. között. A felmérés szerint a maradni akarók száma tíz százalékponttal haladja meg a kilépést támogatók számát. A megkérdezettek 51 százaléka a tagság mellett, 41 százaléka pedig ellene van, hét százalékuk azt mondta, nem tudja, mi legyen, egy százalékuk pedig elutasította a válaszadást. A The Independent hangsúlyozza, hogy a maradni akarók száma most a legmagasabb a brexitpártiakhoz képest a tavalyi referendum óta. A brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége voksolt a kilépésre, 48,1 százaléka pedig ellene. Nagy-Britannia 2019. március 29-én lép ki hivatalosan az EU-ból. (MTI) A papi nőtlenség eltörlése lenne a molesztálások ellenszere? Az elborzasztó mértékű ausztráliai pedofilbotrány miatt a kormány a papi nőtlenség eltörlését javasolja. Az ausztrál katolikus egyház és a Vatikán szerint ez nem megoldás. Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök egyenesen nemzeti tragédiának nevezte azt, ami éveken át zajlott, miután pénteken megkapta a pedofilbotrányokat vizsgáló bizottság jelentését. A 2012 óta nyomozó bizottság most zárta le a vizsgálódást, több mint 8 ezer áldozatot és szemtanút hallgatott meg arról, milyen szexuális visszaéléseket szenvedtek el a katolikus egyház, a cserkészek és a hadsereg intézményeiben. A jelentés készítői megállapították: évtizedeken keresztül katasztrofális hibákat követtek el a katolikus egyház vezetői a pedofilügyek kezelésében. A testület ajánlásai között szerepel, hogy az ausztrál püspöki konferencia kérvényezze a Vatikántól, hogy ne legyen kötelező a papi nőtlenség. A pedofil gyónni megy A püspöki karnak azt is tisztáznia kell: titoktartás kötelezi-e a papot, ha a gyóntatófülkében jut a tudomására, hogy valaki gyerekeket molesztált, illetve a pap adhat-e feloldozást egy tettesnek, ha az nem tett vallomást a rendőrségen. A bizottság szerint bűncselekménnyé kell nyilvánítani, ha valaki nem tájékoztatja a hatóságokat pedofil bűntény gyanújáról, és ez alól a gyóntató papok sem lehetnek kivételek. „Szent" dolgok „Én nem sérthetem meg a gyónási titoktartást. Ha egy pap ilyet tesz, kiátkozzák az egyházból” - mondta a javaslatról Denis Hart ausztrál érsek. „Tiszteletben tartom az ország törvényeit, de itt egy szent, spirituális megbízásról van szó. Meg kell próbálnom mindkettőnek megfelelni” - tette hozzá. Hart szerint a papi nőtlenségnek valódi értékei vannak, viszont a bizottság szerint hozzájárul a papok szexuális visszaéléseihez. Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő azt mondta, az ország minden polgárának el kellene olvasnia a jelentést. Elborzasztó számok Hans Zöllner jezsuita szerzetes, a gyermekek védelmével foglalkozó pápai bizottság nevében a Vatikáni Rádiónak elborzasztónak nevezte az ausztráliai vizsgálat eredményeit. „A számok óriásiak. A visszaélések áldozatai megtalálhatók az állami intézményekben, a sportban, a hadseregben, az összes vallási felekezetben és egyházi intézményben” - mondta. Zöllner különösen megdöbbentőnek nevezte az egyházi intézményekben elkövetett visszaélések „aránytalanul magas” számát, de nem gondolja, hogy a papi nőtlenség eltörlése változást hozna. Szerinte azon kellene elgondolkodni, hogy „azok a jelentkezők, akiket a papi szemináriumokba felvesznek, valóban alkalmasak-e erre a hivatásra”. A jezsuita páter szerint, aki az elmúlt hónapokban többször Ausztráliába látogatott, az egyház hitelességének különösen nagy kárt okozott George Pell viselkedése - az ausztrál kúriai bíboros egyben a pápa bizalmasa. A vád szerint fiatal papként része volt egyházi személyek által elkövetett visszaélések eltussolásában, és jelenleg bíróság előtt kell felelnie azért, mert fiatal papként egy fürdőben két fiatal férfit molesztált. (MTI)