Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-08 / 282. szám, péntek

www.ujszo.com | 2017. december 8. RÉGIÓSPORT JÓBA MIHÁLY Komárom: Négy sikeresnek mondható extraligás évad után nem szakadt meg a Duna-parti városban a röplabdázás iránti igény és érdeklődés. A város hazai nevelésű játékosai kezdeményezésére a röplabdaklub vezetése már második idényben szerepelteti a férfi I. ligában a VK Spartak UJS Komárno fiatal játéko­sokból álló csapatát, amely tavaly bronzérmet szerzett az erős tizen­kettes mezőnyben, a feljutott zólyo­miak és a pozsonyi VKP mögött. Legyőzhetnek mindenkit Az első sikeres szereplés megnö­velte az egészséges becsvággyal röplabdázó fiatalok önbizalmát, s a most zajló 2017/18-as évadban az első-második helyen tanyáznak a tabellán az I. ligában. Mérlegük 18 meccsből 16 győzelem és 2 vereség. Robin Pelucha vezetőedző szerint nincs olyan csapat a vetélytársak kö­zött, amelyet együttese ne lenne ké­pes legyőzni. A szakember kijelentése jó hír a röplabdarajongóknak, akik 2012-től 2016-ig extraligás röplabdának szurkolhattak és örülhettek Komá­romban. Abban az időben azonban volt egy kis hiányérzetük, mert a hi­vatásos játékosok mellett nemigen jutott hely a saját nevelésű remény­ségeknek. Most, a másodosztályban ez a kérdés megoldódott. A Selye János Egyetem sportcsarnokában vérbeli csatáknak lehetnek kéthe­tente szemtanúi a drukkerek, szín­vonalas mérkőzéseken szurkolhat­nak a valóban hazaiaknak. Akik, ha ilyen odaadással és önbizalommal röplabdáznak, akár az extraligába való feljutással is megpróbálkoz­hatnak. Hogy erre jogot szerezze­nek, ahhoz az I. ligában az élen kell végezniük. Három új ifjúsági edző Amikor az első helyért vívott csa­ta hevében, majd utána megkérdez­tük a klubmenedzser Ferencz Lász­lót a komáromi röplabdázás jövőjé­ről, lelkesen tájékoztatott a Duna­­partiak megkedvelt sportjának hely­zetéről és fejlesztéséről, amelyet a klubvezetés elsődleges feladatának tekint, és minden tőle telhetőt meg­tesz azért, a pillanatnyi döntések sportja hosszú távra gyökeret verjen a városban. „Az I. ligás csapatunk szépen sze­repel, a bajnoki cím megszerzése nagy siker lenne, és komoly dönté­sekre késztetne bennünket - jelentet­te ki a klubmenedzser. - A komáro­mi egyetemi röplabdaklub a 2017/18- as évad megkezdése előtt alapos megfontolás után változtatott eddigi stratégiáján. A klubvezetés elhatá­rozta, hogy energiáinak, forrásainak nagy részét az utánpótlásképzésbe fekteti. Ennek első fontos és konkrét lépése az edzőképzés, amelynek már látható eredménye három új ifjúsági edző megjelenése - elsősorban Job­bágy Lajos edző aktivitása jóvoltá­ból­­ a komáromi röplabdázásban. Balogh Kinga, Kláris Roland, Gelle Donát már meg is kezdték a munkát az utánpótlással, ők eddig is jelentős szerepet vállaltak a sportág fellendí­tésében a városban.” Racionális döntés Ferencz László sokat tett és nagy áldozatokat hozott azért, hogy élvo­nalbeli röplabdacsapata legyen Ko­máromnak, ennek eredménye a ko­rábbi négy extraligás évad. De most sincs benne hiányérzet. „Mindent megtettem azért, hogy legyen ext­raligás csapatunk. De az utolsó sze­zon gyengébb szereplése és az abból következő forráshiány arra kény­­szerített bennünket, hogy racionáli­san gondolkodjunk, és addig nyúj­tózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Hiányérzetem azért nincs, mert a hazai nevelésű játékosaink tavaly az első évadban bronzérmet szereztek a második vonalban, s most is az I. li­ga élmezőnyében tanyáznak. És gyakran előfordul, hogy mérkőzé­seik színvonala nem marad el az ext­raligában tapasztaltaktól” - mondta Ferencz László. A klubmenedzser felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a klub az orszá­gos bajnokság szinte minden kor­osztályában ott van: a mini, midi, di­ák és serdülő kategóriában is. „Ezekben a korosztályokban koráb­ban is szép sikereket könyvelhet­tünk el. Ezt bizonyítják elsősorban azok a 18-20 év körüli játékosaink, akik most második évadjukban az I. ligában az aranyéremre is esélyesek. Vannak köztük olyanok is, akik már az extraligába is belekóstoltak, mint Ferencz Dávid, Juraj Rak és Habán Máté. Hozzáteszem, hogy vannak neveltjeink más városokban is, pél­dául Nyitrán és Trencsénben is.” Példaértékű próbálkozás A városban teljesen új kezdemé­nyezésekkel is próbálják népsze­rűsíteni a röplabdát. „A legkisebbek számára regionális bajnokságot szervezünk, mely a maga nemében nemcsak a megyében, hanem az or­szágban is példaértékű. A távolba mutató vízió fő célja, hogy Komá­romot egy erős röplabda sportköz­ponttá alakítsuk, ahol a felnőttcsa­patban zömével helyi, vagy régiós születésű és nevelésű játékosok sze­repelnek, s ahonnan tehetséges és jól felkészült sportolók viszik el váro­sunk jó hírét a világba - hangsúlyoz­ta Ferencz László. - A regionális bajnokság létrehozására azért is büszkék vagyunk, mert a sportkap­csolat erősíti majd az iskolák közötti szálakat is, és az egészséges versen­gés jobb teljesítményeket eredmé­nyez a jövőben a sportágban. Titok­ban azt is reméljük, hogy elképze­lésünk megszólítja majd a távolabbi régiókat is, s esetleg Csallóköz röp­labdabázisává is válhatunk. A baj­nokságba, amely december első he­tében veszi kezdetét, 16 csapat je­lentkezett be városunkból és a régi­óból: Észak-Komáromból öt alapis­kola, a többi Gútáról, Csallóközara­­nyosról, Szentpéterről, Újgyalláról és Dél-Komáromból.” Versenyben az elsőségért Legutóbb a komáromi gárda a nyitrai C csapattal találkozott az őszi idény utolsó előtti kettős fordulójá­ban. Az elsőt simán nyerték a haza­iak 3:0-ra (25:17,25:19,25:19), dél­után azonban 3:2-es vereséget szen­vedtek, így visszacsúsztak a tabella második helyére. A vereség egyik oka, hogy az extraligában is meg­fordult Bak még az első meccs előtt megsérült, a másodikon pedig Forró Balázs rosszul ért földet, nem tudott lábra állni, a sürgősségire kellett vinni. Ugyan a mindent eldöntő rö­vidített szettben a komáromiak ve­zettek két ponttal, a vendégek egyenlítése után elvesztették a fona­lat, és kikaptak. Ezzel a vágújhelyiek ugrottak a tabella élére, de a komáromiak to­vábbra is versenyben vannak az első helyért. „Ha megnyernénk a baj­nokságot, nagyon örülnénk a siker­nek, részt vennénk a feljutási osztá­­lyozóban, és az ott elért eredmény alapján döntenénk a folytatásról” - szögezte le Ferencz László. Kicsiknek is szerveznek röpibajnokságot .j#*V Gyakori az I. ligában a komáromi öröm SPORTTARISZNYA Két nap két teremfocitorna Fülek: Két utánpótlás teremfocitor­nát is rendeznek a hétvégén a nógrádi városban: szombaton az ifik (U 17), vasárnap a kezdők (U 11) találkoznak a nemzetközi mérkőzéssorozaton. „Negyedszer játszanak az ifjúságiak az FTC Klubelnökének Kupájáért, tavaly mi nyertük, de idén már jön­nek erősebb csapatok is. Különösen a pozsonyi Domino tűnik esélyesnek a tornagyőzelemre. Nem láttam őket játszani, de a hírük már Nógrádba is eljutott. Bízom a mieinkben is. Vár­hatóan Domino, FK Šamorín és FTC sorrend lesz, de mi is okozhatnánk meglepetést. Nálunk nincs rajtdíj, a rendező és a támogatók állják a ki­adásokat. Kiértékeljük a legjobb ka­pust, mezőnyjátékost, góllövőt, és egy játékos a fair play díjat is kiér­demli” - mondta a 9 órakor kezdődő tornáról lapunknak Mag Róbert csa­patvezető, szervező, aki Felső Zoltán edzővel hozta tető alá a mérkőzésso­rozatot. Helyszín az FTC stadion tornaterme. Másnap a kezdők (U 11) nemzetközi teremfocitémája követ­kezik a Mocsáry-alapiskola torna­termében. „Hagyományteremtő szándékkal indítjuk mérkőzéssoro­zatunkat, mely az I. FTC Winter Cup nevet viseli. Korosztályos csapatunk a losonci területi bajnokságban ját­­szik, tavasszal megnyerte, az ősz után a második helyen áll. Elsősor­ban azért teremtünk játéklehetőséget a gyerekeknek, hogy felmérhessük focitudásukat, ugyanakkor a meglé­vő kapcsolatok ápolását és újak ki­építését is szolgálja a teremtorna. Nem utolsósorban játéklehetőséget kínálunk az utánpótlásnak. Egyenlő­nek tűnnek az erőviszonyok, szoros meccsek várhatók. Bár az is igaz, hogy nem ismerem a Marek Hamšík Focisuli Jupie csapatának képessé­geit. Őket azért hívtuk meg, mert Marek apja, Richard Hamšík vala­mikor Füleken is játszott” - részle­tezte lapunknak az előzményeket Gáspár Sebastian edző, a 8.30-kor kezdődő torna szervezője. A mezőny :U17 (6 csapat): Mályi SE, Salgó­tarjáni BTC, FK Šamorín, SDM Do­mino Bratislava, Füleki TC A és B. Ul 1 (8): Jupie FŠ Mareka Hamšíka, Salgótarjáni BTC, Pásztói SK 1913, Novohrad Lučenec, FK Jesenské, OZ FM Veľký Krtíš, FTC A és B. íjmk) Mikulás-napi fogathajtás DunatökAs. Harmincnál több fogat rajtol szombaton az 5. Mikulás-napi fogathajtáson a Czajlik-ranch fedett csarnokában. „Tízkor kezdünk a kombinált akadálypályán, melynek építői és a verseny szervezői mind­annyian magyarországiak. Lesz egyes, kettes és négyes fogatok vi­adala, és külön pónihajtás is. Négy országból érkeznek hajtók. Rajtunk kívül fedeles fogathajtás nincs több Szlovákiában, és picit kuriózum a magyaroknak is, mert náluk sincs olyan gyakran fedeles viadal. Se­gédhaj­tóként én is kipróbálom Jámbor Vilmos fogatán a szezon­zárót. Nem vicc a fogaton átélni a hajtást, csodálatos élmény, a ve­szélyessége mellett megvan a maga varázsa is” - mondta idei utolsó versenyükről lapuknak Czajlik Zsuzsanna versenyrendező. ( m k) Kézilabdával nosztalgiáztak Gúta. Különleges találkozót adtak egymásnak a kézilabda szerelmesei Gútán, ahol a városi sportcsarnokban rendezték hagyományosan rendha­gyó nosztalgiaversenyüket. Az öregfiúk és örökifjú nők összecsapá­saira a férfiaknál 35, míg a nőknél 30 éves kor felett lehetett nevezni. Öt férfi és négy női együttes egyszer húszperces mérkőzéseket játszott. Navrátil Tímea szervező úgy fogal­mazott, a férfiak tizedik és a nők ki­lencedik alkalommal megtartott via­dala a régi ismerősökkel-barátokkal való találkozás apropójaként szol­gált. „Vannak, akik kezdettől fogva egymás ellen játszanak. Jó lehetőség ez az emlékek visszaidézésére, az el­múlt évek alatt a pályán ellenfélként viselkedők is barátságokat kötöttek. Ennek erősítése volt a célja ennek a találkozónak. Örülök, hogy sérülés­­mentesen ért véget a torna, a kiérté­kelés is kifejezetten jó hangulatban zajlott” - mondta Navrátil Tímea. A férfiak kategóriájában a Pezinok csapata lett az első, második helyre került a Dubnica, míg a dobogó har­madik fokára a Zubrí léphetett. A nőknél Nitra, Šaľa és Vrútky volt a sorrend. Kiértékelték a legjobb játé­kosokat, kapusokat és a góllövőket. Nőknél a gútai Vass Krisztina lett a legjobb játékos, míg a legjobb góllö­vőnek a vágsellyei Katarína Dubajo­­vá (húsz gól) bizonyult. (br) Öt férficsapat nosztalgiázott a pá­lyán (A szerző felvétele) 123 HÍRKOSÁR ■ Kézilabda POLGÁRMESTER-KUPA, női torna. Érsekújvár: N. Zám­­ky-Topolníky 11:11. -Moíenok 15:22, -Zlatná n/0. 6:21, -Sered 18:24: Topoľníky-Močenok 9:25, -Zlatná n/0.7:27, -Sered 12:24: Močenok-Zlatná n/0.15:18, -Sered 14:21; Zlatná n/0-Sereď 14:21. Végeredmény: 1. Sered 8,2. Zlatná n/0.6,3. Močenok 4,4. N. Zámky 1,5. Topofnlky 1. Díjazottak - legjobb kapus: Karlubí­­ková (Močenok). legjobb góldobó: Dubajová (Sered), legjobb mezőnyjátékos: Dékányová (N. Zámky). ■ Sporttánc NÉMET NYÍLT BAJNOKSÁG (57 ország, 2000 verseny­ző): Stuttgart - Master Class I standard: 1. Schavel Dá­vid, Irina Copp (szlovákiaiak). ■ Atlétika 12 EUROPEAN KIDS ATHLETICS GAME nemzetközi di­ákverseny, Brünn - lányok, 2005-ös születésűek, tá­volugrás: 3. Zlbrk­a Rebeka (AC Nové Zámky) 479 cm. IDŐSEBB DIÁKOK NYUGAT-SZLOVÁKIAI CSAPATVER­SENYE, 4. forduló, Dubnica nad Váltom - lányok, 60 m: 2. Farkas Lea 19,95; 300 m: 2. Puha Réka 44,29; 800 m: 2. Jó Aliz 2:37,85; távolugrás: 2. Farkas Lea 488; ma­gasugrás: 2. Zibrita Rebeka 148. Fiúk, 2000 m: 1. Zatykó Luka 6:59,80; 3000 m: 1. Marx Bál­­nt (mind AC Nové Zámky) 9:52,22. NAGYMIHÁLYI EGYÓRÁS FUTÁS (72 induló), férfiak, 69 éves korig: 2. Papp Zoltán (Nagykapos). IFIK NYUGAT-SZLOVÁKIAI TERÜLETI CSAPATVERSE­NYE, Nové Mesto Nad Váltom - lányok, 100 m: 3. Far­kas Lea 13,58,200 m: 3­ 4. Farkas Lea 27,58, távolug­rás: 2. Farkas Lea 496; fiúk, 400 m: 2. Dráfi Károly 53,33, 800 m: 1. Dráfi Károly 2:05,16,110 m gát: 3. Vörös Bá­lint (mind AC Nové Zámky) 22,43, magasugrás: 2. Vö­rös Bálint 150. ■ Lovastorna SZLOVÁK KUPA, 5. forduló, Lieskovany­­ junior lá­nyok: 1. Hakszer Lea (SOUP Sala) 5,889, páros: 1. Hak­­szer Lea, Jozefina Baloghová (SOUP Sala) 5,463.

Next