Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-27 / 147. szám
101 Nemzetközi népzenei fesztivál Békén n m Kilencedik alkalommal rendezték meg a népzenei fesztivált, amely az idők folyamán nemzetközi lett. Janukovics Katalin polgármester szerint ez a rendezvény összekovácsolja a helyieket, a lakosok részesei akarnak lenni a sikernek, és mindenki szeretne hozzájárulni a sikerhez. „A fesztivál egyedi módon kezdődik, a részt vevő szereplők körbejárják a falut, néhány portán megállnak egy rövid megvendégelésre, frissítőre” - mondta a polgármester. A népzenei fesztivál hagyományát Bódis István alapította, miután a gombaszögi fesztiválról hazatérve úgy döntött, ezután Békén is lesz népdalkor. 1998-ban, hat taggal alapították, 2005-re már megalakult egy önálló férfi népdalkor, a Cimbora, amely később sárosfai tagokkal is bővült, valamint a Búzavirág női énekkar. A közös szerepléseken Bokréta néven fellépő népdalkor évek óta nemcsak otthon, Békén, hanem a környező települések rendezvényein is népszerű. A kilencedik fesztivál napján a két népdalkor alapításának huszadik évfordulóját is ünnepelhették. A fesztiválon nyolc népdalkor és néptánccsoport szerepelt, olyanok, amelyekkel baráti kapcsolatot ápolnak a békeiek: a Dunaág Néptáncműhely Dunaszerdahelyről, a Kék Nefelejcs Nagymegyerről, a Nagyszarvas népdalkor, Cseh Tamás és zenekara, a máriakálnoki Ballagó Idő népdalkor, valamint a Csillagfürt népdalkor és citeraegyüttes Nagyabonyból. „Az önkormányzat, a Csemadok helyi szervezete anyagilag támogatja mindkét népdalkört, de a tagok lelkesedése a fő hajtóerő” - mondta a polgármester, aki hajdan maga is tagja volt a népdalkörnek, és nagyra értékeli, hogy a kóristák szabad idejükben ápolják és őrzik a helyi hagyományokat. (sk/PR) A résztvevők körbejárják a falut, a legtöbb házba behívják és megvendégelik őket (A szerző felvétele) 2018. június 27.1 www.ujszo.com CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD Megszűnik a vedrődi munkásszálló BARTALOS ÉVA A falu szociális otthont nyitna az épületben, a megyével közösen kidolgoznak egy tanulmányt a felhasználásról. Egy éven belül megszűnik a helyi kollégium épületeiben kialakított munkásszálló. Év végéig kiderülhet, mi lesz az épületegyüttes sorsa. Tavaly tavasszal a megyei önkormányzat bérbe adta az épületegyüttest, noha a lakosok tiltakoztak ellene. Pavol Augustinic, a Nagyszombat melletti község polgármestere elmondta, jelenleg mintegy négyszáz vendégmunkás lakik a kollégiumban. Korábban leszögezte, hogy a falu nincs felkészülve ekkora emberáradatra. „A lakosok egy része nem foglalkozik a munkásokkal, de vannak, akik a zajra panaszkodnak” - nyilatkozta Augustinic, hozzátéve, hogy Vedrődön is hasonló a helyzet, mint azokban a községekben és városokban, ahol sok vendégmunkást szállásoltak el. Józef Viskupic Nagyszombat megye elnöke még márciusban kijelentette, hogy felszámolják a munkásszállót, és a helyiekkel döntenek az épületek sorsáról. A megyei képviselők a legutóbbi ülésen foglalkoztak a munkásszállóval, és eldöntötték, hogy felbontják a bérleti szerződést. „A határozat értelmében 2019. április 30-ig hatályos a szerződés. Év végéig elkészítünk egy tanulmányt, amelyből kiderül, mire szolgálhatnának az épületek” - mondta Berényi József, a megyei önkormányzat alelnöke. A polgármester is úgy látja, nem lehet egyik napról a másikra kiköltöztetni az ott lakó munkásokat. A falu önkormányzata idős- vagy gyerekotthont nyitna a kollégiumban, de mivel az ingatlan a megye tulajdona, ezért az önkormányzat dönt az épület felhasználásáról. Berényitől megtudtuk, hogy a Centrum Prenajma vállalat havi 11111 euró bérleti díjat fizet a megyének a kollégiumért. Jelenleg közel négyszáz munkás lakik az egykori kollégiumban (Fotó: Plus jeden defi/Matej Kalina) Felújítják az oroszvári kastélyt A tervek szerint 2023-ra újítják fel az oroszvári kastélyt és a hozzá tartozó parkot. A rekonstrukció első terveit a kilencvenes években dolgozta ki Bahna professzor építészmérnök, ezeket 2012-ben hagyta jóvá a kormányhivatal, akkor 40 millió eurós költségvetéssel. Mivel Bahna professzor korára hivatkozva visszalépett az együttműködéstől, új közbeszerzést kellett a projektdokumentációra kiírni, amelyet a pozsonyi Dopravoprojekt Rt., a prágai Metroprojekt Rt. és a Nemzeti Kulturális Emlék Oroszvár Egyesülete nyert. Ezúttal azonban a rekonstrukció költségvetése 75 millió euróra növekedett, amelyből 55 millió euró jut a kastélyra, a többi a melléképületek a kert és a park 17 hektáros területének a felújítására. A kastélyt és a hozzá tartozó szőkébb parkot egy átlátszó kerítéssel különítik el a több mint 13 hektáros nyilvános parktól, amelyet megnyitnak a nagyközönség számára. A kastély és szűkebb területe a legmagasabb szintű reprezentációs célokat fog szolgálni, a köztársasági elnök, a kormányfő, a parlament elnöke veheti igénybe rendezvényeire vagy vendégei fogadására. Az utolsó tulajdonos, Lónyai Elemér herceg és felesége, Stefánia számos külföldi útján jó érzékkel megválogatott bútoraiból, berendezési tárgyaiból semmi nem maradt fenn, ezeket a Tudor-stílusú épülettel összhangban kell pótolni - mondta Jaroslav Méhes építész. A kastély mellett a kiszolgáló személyzet épületét is felújítják, amelyben közösségi központ lesz, továbbá múzeum, házasságkötő terem, étterem, társadalmi és kulturális célokra hasznosítható helyiségek. A mögötte elterülő parkot és teraszos kerteket is felújítják. Nemcsak a növényzetet, hanem a pergolákat, a szökőkutat és a kilátótornyot is, amely annak idején víztoronyként működött. (sk) MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót fél évre + morzsaporszívó Irányán 86,95 € Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a DUEL - PRESS Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A DUEL-PRESS, s.r.o. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el: https://ujszo.com/gdpr. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: DUEL - PRESS, s.r.o., PO.BOX 222,830 00 Bratislava 3, tel.: 02/323 77 777, marketing@jduelpress.sk Fizesse elő fél évre az Új Szót, és megajándékozzuk egy morzsaporszívóval! Az ajándék értéke 40 €. Az ajánlat 2018. június 15-től június 30-ig tart. Új szó Ez a lap jár Önnek!