Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-03 / 102. szám

RÉGIÓ V.KRASZNICA MELITTA Zéró toleranciát hirdettek az alkalmazkodni képtelen, rendetlen, környezetüket megkeserítő lakosokkal szemben Komáromban. rmT;T»77?ZTOyi Ennek jegyében számoltak fel egy ilyen gócpontot a Nagyér sor végén. Ami viszont megoldást jelent Ko­márom számára, problémaként je­lentkezett Gútán. A lebontott ház tu­lajdonosa ugyanis Gúta Pacs­érok városrészébe költöztette a 35-10 la­kó felét, míg mások rokonaikhoz költöztek. Komáromban, a történelmi Vág­­vonal mellett, a Nagyér sor végén állt az a romos ház, ahol több tu­catnyian éltek borzalmas körülmé­nyek között. Az egykor szebb na­pokat látott, kiskerttel körülvett épületben a vízművek dolgozója lakott, de miután 10 évvel ezelőtt elhunyt, a házikó egy „vállalkozó” tulajdonába került, aki egyre több személyt helyezett itt el. Ezzel egyidejűleg megkezdődtek a prob­lémák is. Mindennapos atrocitások A KOMVaK víz- és csatorna­művek telephelyére, a tisztítóállo­máshoz e ház mellett vezet az út, és mint Patrik Ruman, a társaság igaz­gatója elmondta, dolgozóik nap mint nap atrocitásoknak voltak kitéve a ház lakóitól. A gyerekek kövekkel dobálták járműveiket, a szabadon kószáló kutyák rátámadtak a kerék­párosokra, az utat teleszórták üveg­szilánkkal, szögekkel, napirenden voltak a defektek. A városvezetéssel összefogva úgy döntöttek, hogy a KOMVaK megvásárolja az épüle­tet, azzal a feltétellel, hogy a tulaj­donos kiköltözteti innen a lakókat. Bűz, patkányok, szamár A ház bontásánál, amit KOMVaK munkagépével végez­­­tek, jelen volt Keszegh Béla polgár­mester és Varga Tamás alpolgár­mester is. „Borzalmas állapotok uralkodtak a környéken. Az össze­férhetetlen lakók megkeserítették nemcsak a KOMVaK alkalmazot­tai, hanem a környékbeli utcákban lakók életét is - mondta a polgár­­mester a helyszínen tartott sajtótá­jékoztatón. - A ház mellett egyre gyűlt a szemét, fokozatosan egy il­legális szeméttelep jött itt létre, ahol elszaporodtak a patkányok, terjen­gett a bűz. A város igyekszik segí­teni a rászorulókon, akik hajlandók az együttműködésre, de zéró tole­ranciát hirdetett az alkalmazkodni képtelenekkel szemben. Hiába jár­tak ide rendszeresen a szociális munkások, ezekkel a személyekkel nem lehetett szót érteni. A gyám­üggyel is felvettük a kapcsolatot, a korábban itt élt gyerekek közül öten gyermekotthonba kerülnek.A mintegy 40 lakó felének nem is Ko­­­máromban van az állandó lakhelye. Voltak köztük madari, ógyallai, ne­­mesócsai illetőségűek is. A polgár­­mester úgy fogalmazott: nem sze­retnék, ha Komárom egyfajta gyűjtőhelye lenne az alkalmazkodni képtelen családoknak. Azt a problé­mát, hogy a ház tulajdonosa hová költöztette ezeket az embereket, a vá­ros nem oldja. Költséges eltakarítás A gócpont felszámolása azonban komoly anyagi terhet jelent a város­nak. A lakhatatlan és azonnal le is bontott épületet a KOMVaK közel 15 ezer euróért vásárolta meg a tulaj­donostól. A területről becslés szerint legalább 80-100 konténernyi, azaz mintegy 500 tonna szemetet kell el­szállítani, ami százezres nagyság­­rendű összeggel terheli a város költ­ségvetését. A területet a Vág-vonal mentén - közhasznú munkásokkal és önkéntesek segítségét is igénybe vé­ve - egészen a Viz-es bástyáig tisz­títják, és a tervek szerint egy tanös­vényt is kialakítanának itt. A KOM­VaK telephelyére vezető utat so­rompóval zárták le, amelyhez csak az arra illetékeseknek lesz kulcsa. Gútára költöztek A Komáromból kiköltöztetettek­­ fele valóban Gúta külső városrésze­­i­be, Pacsérokra került - ezt Horváth Árpád, Gúta polgármestere is meg­erősítette lapunknak. „A komáromi­­ vállalkozó egy házat vett meg Pa­­­­csérokon, ahol egy nagycsaládot, hat felnőttet és 11 gyereket helyezett el I - mondta Horváth Árpád. - Előtte­­ kissé rendbe tette a házat, megjaví­totta a tetőt, a vakolatot, bevezette a villanyt. Az ide költöztetett család elég nyomorúságos helyzetben van. Szociális dolgozóink figyelni fog­nak rájuk, hogy törődjenek a gyere­kekkel, járassák őket iskolába. Amíg rendesen viselkednek, a várostól ru­házatot. A Mi Gálánkért Polgári Társulástól élelmiszersegélyt kap­hatnak. A család két férfitagja állí­tólag a pacséroki fatelepen helyez­kedik el. Amint azonban zavarják a környékbeliek nyugalmát, szeme­telnek, verekedés lesz, fellépünk ve­lük szemben.” A polgármester tájé­koztatása szerint a vállalkozó ígére­tet tett arra, hogy több házat nem vá­sárol meg Pacsérokon, és nem köl­töztet oda további, szociálisan hát­rányos helyzetű, alkalmazkodni képtelen személyeket. Nem akarnak gettót A hét elején lakossági fórumot tartottak Gútán, ahol az egyik téma éppen az összeférhetetlenek ügye volt. Vörös Attila pacséroki lakos aggodalmának adott hangot a beköl­­töztetések miatt. „Miután tudomásunkra jutott, hogy egy vállalkozó érdeklődik az üresen álló házak iránt, és tudomá­sunk szerint kettőt már meg is vett, néhányan összefogtunk és három öreg házat megvásároltunk az ut­cánkban, nehogy illetéktelen kezek­be kerüljenek. Féltjük gyerekeinket, családunkat, szép környezetünket, amit fáradságos munkával kialakí­tottunk. Nem szeretnénk, ha egy újabb Dankó Pista telep, egy gettó jönne létre Pacsérokon” - mondta. Úgy vélte, még nem késő megállí­tani az idegenek betelepítését Pa­csérokra. A fórumon felvetődött, hogy a vá­ros vásárolhatná fel az üres ingatla­nokat, de többek szerint ez nem megoldás. Precedenst teremtene, és a helyzetet kihasználva egyesek zsarolnák a várost, hogy minél ma­gasabb árat csikarjanak ki az ingat­lanokért. Árgyusi Imre városi képviselő azt javasolta, az önkormányzat hozzon létre roma problémával foglakozó bizottságot, amelynek munkájába a roma közösség tagjait is bevonnák. Negyvenen laktak a ledózerolt házban a lakók egy részét Gútára költöztették AZ ÖRÖMRE 0 2019 Home Box Office. Inc. All rights i esetveti HBO 2 HÓNAPIG AJÁNDÉKBA TV- ES INTERNETLEFEDETTSEG MAR MINDEN VÁROSBAN ■■■■■■■■■■■■■■ ELLEN A 200 EUROS KEDVEZMÉNY LEHETŐSEGÉVEL Tel.: 0850 211 112 www.digislovakia.sk 10vW@rMS DP190198

Next