Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-03 / 102. szám

www.ujszo.com | 2019. május 3. A fülekiek nyertek a rimaszombatiak ellen BŐDTITANILLA Urbancok góljával 1:0-ra győztek a harmadik helyezett fülekiek a második helyen álló rimaszombatiak ellen a közép­­szlovákiai III. fociliga szerdai rangadóján, ezzel pontszámban beóvták riválisukat a táblázaton. A derbin volt minden, ami az ilyen felfokozott meccsek sajátja: heves érzelmek, szenvedélyes szurkolás, sportszerűtlen beszólások, csaknem 900 néző, füstbombák, piros lap és egy bombagól. A rimaszombati kemény mag ma­gyar nyelvű trágár transzparenssel üzent a fülekieknek, akik skandálá­­saik során nemcsak a sajátjaikat biz­tatták, hanem olykor a vendégeket is becsmérelték. A pályán is az első perctől fogva szikráztak az indulatok, sok volt a durva belépő. A hosszú sérülés után a rimaszombati összeállításba az előző fordulóban visszatért Lukas Lupták negyedóra játék után össze­szedett egy sárgát, három perccel később még egyet, és számára véget is ért a meccs. Hogy a sportszerűség mégsem halt ki a játékosokból, azt az mutatta, hogy a hazai Lazsikot sérülése után az orvos mellett a rimaszombati Szpaszojevics segítette le a pályáról. A fülekiek nagy elánnal kezdték a meccset, a rimaszombatiak az első tizenöt percben csak keresték a he­lyüket a pályán. „Mintha be lettek volna drogozva” - mondta végtele­nül csalódottan a lefújás után edző­jük, Bari Jenő. „Paradox módon a kiállítás nem tett jót nekünk, ez a játékunkon is meglátszott” - jegyezte meg a füle­­kieket irányító Tomás Bohácik, aki­nek már az első félidőben kettőt kel­lett cserélnie sérülés miatt, a két szélső, Lazsík és Rubint kiválása is felborította a terveit. A hazaiak a 30. percben mégis megszerezték a vezetést, egy sza­badrúgás utáni levágódott labdát Urbancok bombázott a hálóba -1:0. A második félidőben a fülekiek már kevésbé bírtak kondícióval, a rimaszombatiak emberhátrányban is beszorították őket, s bár nem alakí­tottak ki túl sok helyzetet, két-három egyenlítési lehetőségük azért akadt. Egy szép szabadrúgás-figura után Hmc­ar lövése kijött a kapusról, ké­sőbb Jankovics fektette el Tatárt (aki ősszel még Rimaszombatban vé­dett), de lövés helyett passzolt. „Szerencsénk is volt, de talán na­gyobb szívvel is játszottunk, ezért nyerhettünk” - nyilatkozta Tomás Bohácik. „Lehet, hogy azok után, hogy Ró­zsahegyen nyertünk, néhányan el voltak szállva, azt hitték, hogy ma­gától fog jönni a győzelem - mondta Bari Jenő. - Úgy gondolom, a sze­rencsésebb csapat nyert, nem a jobb.” A meccs előtt üdvözlik egymást a csapatok (A szerző felvétele) SPORTTARISZNYA Fü­­le­ki terepfutás - tizenkettedszer Fülek: Kezdődik az idei Nógrádi Futóliga. Első állomása szombaton (rajt: 10.00, főszámok: 13.00) Fü­leken lesz, ahol tizenkettedik alka­lommal találkoznak a terepfutásra vágyók. Frantisek Földes hívta életre a versenyt, napjainkban azonban már Illés Zoltán, a helyi FTC kerékpárszakosztályának ve­zetője áll a mintegy húsztagú szer­vező gárda élén, s a város hathatós támogatásával zajlik. „Hat távon lesz verseny, tizenöt kategóriában hirdetünk győztest. A 6-tól 15 éves korig 200 m, 400 m, 1 km és 2 km vár a fiatalokra, a két főtáv pedig a 13 km és az 5 km - sorolja a futó­menüt Illés Zoltán. - A rajt és a cél, vagyis a teljes versenyközpont a Füleki TC stadionjában lesz. Elő­zetesen hetven felnőtt és nyolcvan gyerek jelentkezett, de nem tudjuk, mit tesz a részvétellel a várható időjárás-változás. Régi-új pályán zajlik az 5 kilométeres verseny, amely Szentfalig vezet és vissza. Szép kört tesznek meg a verseny­zők a Sárkány-hegy körül a 13 ki­lométeres távon, többnyire föld- és aszfaltburkolaton. Tavaly összesen kétszázan indultak, s idén is várunk mindenkit, aki le akarja tesztelni felkészültségét. Kedvező a neve­zési díj is, hiszen az előre nevezet­tek méretre szabott futótrikót is kapnak. Sok támogatónk van, negyvenöt ajándékcsomag vár a jelenlevőkre.” (jmk) egyre felkapottabb lovassportra, az a versenyen láthat akadályhajtást, vadászhajtást és polgármesteri haj­tást is kettes fogatokkal, de várha­tóan lesznek a mezőnyben egyes fogatok is. „Magyarországról tíz fogatot várunk nemzetközi viada­lunkra, amelyre nemcsak Dél- Szlovákiából, hanem az ország más pontjairól is érkeznek hajtók-új­ságolta lapunknak Vankó Imre há­zigazda, aki maga is térségünk ne­ves versenyzői közé tartozik. - Az évek során már szereztünk kellő rutint szervezésben és versenyzés­ben is. Jómagam minél jobban aka­rok szerepelni, bízom abban, hogy kijön, és sikeres leszek. Várjuk a nézőket is, hogy minél jobban megismerjék ezt a sportágat, s ezál­tal növeljük népszerűségét.” Gmk) Gútai rajt a westernlovaglóknál Gúta. Szombaton (kezdés: 11.00) a csallóközi városban indul a X. Westernlovagló Vándorkupa. Első állomása a Szekeres-rancson lesz, ahol gazdag, szinte estig tartó versenyműsor vár az érdeklődőkre. „Négyre bővült a versenykategóri­ák száma, immár lehetőséget kap­nak a kiöregedett lovasok is a sze­niorok mezőnyében. Rajtuk kívül a junior, open és profi open lovasai állnak rajthoz, s mindegyik indulót két gyorsasági számban, szlalom­ban és hordókerülésben versenge­nek - tudtuk meg Korkován Péter házigazdától. - A tavalyi műsorunkat összefoglaló videót hétezren nézték meg az interneten. Ha ennek tíz-tizenöt százaléka lá­togat ki roncsunkra a verseny so­rán, akkor nagyon elégedettek le­szünk. Tudjuk, időjárásfüggő ese­ményről van szó, ezért előre nem ismert, mennyire szól közbe ez a körülmény. Tavaly ezerötszázan látogattak ki hozzánk. Gútán ha­todszor lesz vándorkupa-viadal, a tombolánk fődíja is vonzó: egy há­roméves kanca csikó.” Egyetlen lovas indul a Szekeres-Jancs kép­viseletében. Kertai Viktória a ju­niorok mezőnyében lovagol. G^k) Kenuverseny a Kis-Dunán Dunasápújfalu/Jóka. Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a Vízisport Maratont a Kis- Dunán, amelynek rajtja a szenei já­rásbeli Dunasápújfalun, célja pedig a jókai vízimalomnál lesz. A 31 ki­lométer hosszú szakaszon négy ka­tegóriában versenyezhetnek a bátor kenusok és csónakosok - a férfi-, női- és vegyes kenu kettes mellett ezúttal egy negyedik versenyszá­mot is indítanak, ahol kéttörzsű kis hajókkal, ún. katamaránokkal mér­hetik össze tudásukat az indulók. „A tavalyi 104 résztvevő és 52 kenu után úgy tűnik, az idén még na­gyobb lesz a mezőny, aminek na­gyon örülünk - mondta Ladislav Krechnyak, a Kis-Duna Klub Pol­gári Társulás tagja és az esemény egyik szervezője. - Mindegyik ka­tegória első három helyezettjét sportkellékekkel jutalmazzuk, rá­adásul mindenki, aki öt óra alatt teljesíti a távot, automatikusan be­kerül egy új kenuért folyó sorso­lásba.” A szervező elárulta, a sporteseményre külföldről is ér­keznek kenusok, valamint hangsú­lyozta, hogy a verseny rossz idő esetén sem marad el. A díjkiosztóra a jókai malomnál kerül sor, ahol már azt megelőzően is zenés prog­rammal várják az érdeklődőket. A III. Vízisport Maraton (Dunasápújfalu-Jóka) versenyszá­mai: férfi, női, és vegyes C2, kata­marán. A műsor­­ 8.00: gyülekező, rajtszámok kiosztása: 9.00: rajt (dunasápújfalui gát, 12.00-15.00: célba érők fogadása (jókai malom­nál), 15.30 - eredményhirdetés és díjkiosztó. (íz) Felsőszeliben indul a fogathajtó idény Felsőszeli. Idén is nyolc versenyből áll a dél-szlovákiai fogathajtó idény. Első felvonása szombaton (kezdés: 11.00) lesz a mátyusföldi falu futballstadioni edzőpályáján. Aki kíváncsi erre a tájainkon is RÉGIÓSPORT 117 HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás N0III. LIGA, 16. forduld: FC Union Nővé Zámky-Caka 1:2 (0:2), g.: Monika Gerzová (89.), ill. Sofia OndruSeková (22), Karina AndruSková (24): Komámo-Dúliravka 2:3 (0:2), g.: Pauer Tünde (59., 89), ill. Michaela Horváthová (17), Si­mona Masárová (45,68.) Az állás: 1. Dúbravka 45, 2. N. Zámky 42.... 5. Komárno 21.. .. 8. Sv. Jur5. (Iz) III. LIGA, POZSONY, 24. forduld: Slovan B-D. Luzná 3:2 (0:1), g.: Maáuloviő (51), Cmiljanic (62). Majerüák (80. öngól), ill. Rokoäny (17), Lady (58); Báhon-lvanka p/D. 3:0 (3:0), g.: Spdd (20., 37), Lietava (45.): Tomásov-PSC Pezlnok 0:0; Devfnska N. Ves-Most p/B. 3:0 (2:0), g.: Be­tör (19., 40., 88); Risovce-Raca 0:6 (0:3), g.: Bellay (20., 33., 38), Adam (48., 57), Hutta (64); Vajnory-Lozorno 3:4 (1:1), g.: Genöúr (16), Jakubec (48), Kunzo (85), ill. Lazar (18), Síepka (56., 66), Sagula (60); FC Malacky- Bernolákovo 0:0; Rovinka-Robozník 0:4 (0:1), g.: Zajic (18), Fillpek (54., 11-esből), Pospísil (59), Petrifák (64). TIPUS III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA. 25. forduló, elő­rehozott mérkőzés: Nové Mesto­n/V.-V. Ludince 0:2 (0:2), g.: Hlavácik (26), Szabó (45). 30. forduló, előrehozott mérkőzés: N. Zámky-Káb­á­n­ Hr. 0:3 (0:2), g.: Bojda (10., 23), Dávid (49). TIPUS III. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 29. forduló: Luce­­nec-Poltár 2:1 (1:1), g.: Mészáros (5), Berky (77), ill. Peáevski (45), Fifekovo-R. Sobota 1:0 (1:0), g.: Urbancok (31.), C. Veselé-Zvolen 1:0 (0:0), g.: Silák (69., 11-esből), Krásno n­ K.-L. Hrádok 1:0 (0:0), g.: Koleno (87). Cadea- Námestovo 0:2 (0:1), g.: Chovan (26), Cecho (83). Kali­­novo-Podbrezová B 1:0 (1:0), g.: Segeő (45), l. Stiavni­­ca-Ruzomberok­­ 0:3 (0:2), g.: Mrva (15), Legnani (44), Kruzliak (85) Zar­ot­ica-Martin 0:1 (0:1), g.: Chovanec (35). IV. LIGA, POZSONY. 24. forduló: Kalinkova-Jakubov 3:0 (2:0), g.: Pinte (8), Nespeäny (21), Kuba (87., 11-esből); Limbach-Domino 3:1 (2:0), g.: Gavomík (21), Tábora (41), Matocka (63), III. Svitok (79). V. Leváre-Závod 0:0, St. Grob-K. Vés 1:2 (0:0), g.: Semanko (85), ill. Zachar (70., 89); Vrakuna-Vinicné 3:2 (2:2), g.: Böbék (15), Moravcík (20), Matuéka (61), ill. Ulrich (3., 11-esből), Borovsky (35). A többi mérkőzés lapzárta után ért véget. V. LIGA, POZSONY, A CSOPORT, 15. forduló, pótolt mér­kőzés: Kráíová p/S.­Hamuliakovo 2:4 (1:3), g.: Jez (25), Kulan (59), ill. Molnár (11., 65., a másodikat 11-esből), Bottyán (17), Tat­iak (36). 19. forduló, pótolt mérkőzés Miloslavov-Danubia Hr. Súr 1:0 (1:0), g.: Török (41). TERÜLETI BAJNOKSÁG, NAGYKÜRTÖS, VI. LIGA, 14 for­duló, pótolt mérkőzés: Balog n/l.-Str. Plachtvnce 4:0 (3:0), g.: Nedesa (10., 36), Dobos (29), Orem (52). TERÜLETI BAJNOKSÁG, TŐKETEREBES. VI. LIGA. DÉL, 11. forduló, pótolt mérkőzés: V. Hores-Tina 3:0 (2:0), g.: Kazai (12., 89), Kádár (20). TERÜLETI BAJNOKSÁG, NAGYMIHÁLY, VI. LIGA, 16. for­duló, pótolt mérkőzés: Z. Siroka-Zádor 5:1 (2:0), g.: Dzur­­jo (38), Soltész (41., 76), Stretavsky (63., 11-esből), Fran­­cúz (64), ill. Cermák (74). A RIMASZOMBATI TERÜLETI SZÖVETSÉG KUPÁJA, elő­döntő: Klenovec-Hanéfa 1:3 (0:1), g.: Ulicky (62), ill. Pet­­rok (30), Nemec (86), Jakubec (89), Lubeník-U. Panica 3:3 (0:1), g.: Germanus (60), Pacan (68., 11-esből), Ferko (57), ill. Roland (12), Banda (52), Kovács (90.)­­ 4:3,11- esek után. ■ Birkózás HODONIN NAGYDÍJA nemzetközi utánpótlás kötöttfogású viadal (7 ország, 273 induló) - gyerekek (2008-2009-es korosztály, 35) (12 induló): 7. Kelemen Thomas: 43 kg (10): 5. Lakatos Kevin. Diákok (2004-2005-ös korosztály), 57 kg: (18): 3. Lakatos Imre: 73 kg:(12): 6. Ondró Erik (mind komáromi Sparta­cus). ■ Vívás MAINZER STADTMEISTERSHAFTEN nemzetközi tőrviadal, Mainz - kadettek (U17,2 ország, 14 versenyző): 1. Leo Kuchta (Somorja Vívóklub); férfiak (5 ország, 17 ver­senyző): 1. Leo Kuchta. FOCIMENETREND ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY. DŐSEBB DIÁKOK (U15), IV. LIGA, 20. forduló -17.00: Trh. Hradská-Vrakan, Rohovce- Leh­­nice, Jahodná-Holice, D. Stál-Baka, Okpc-Skolec C-M. Dv­­orníky, V. Blahovo-0 Potöc. Szabadnapos: Balon. Lap­zártáig nem jelölték ki a játékvezetőket.

Next