Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-17 / 64. szám

www.ujszo.com | 2020. március 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR M­ost, hogy elmaradnak a filmfesztiválok, ki­állítások, színházi premierek és kon­certek, egyre több intézmény és művész költözik fel a netre. A kulcs­szó az ingyenesség, de persze hosszú távon ez a modell nem tartható fenn, mert az alkotóknak is élniük kell va­lamiből. Mivel az adakozás néhány kattintással megoldható, nyilván ha­marosan ez lesz a bevett gyakorlat. Egyelőre azonban kifejezetten jófej­­ségnek számítanak a virtuális tárlat­­vezetések, online előadások, felol­vasások, koncertek. Tájainkon is sok mindent kínálnak a karantén idejére, már egy magyar nyelvű nyilvános Facebook-csoport is tájékoztat a lehetőségekről (Élő közvetítések koronavírus idején), amelynek pár nap alatt 55 ezer tagja lett. Innen tudtam meg, hogy egyik kedvenc zenekarom közönség nél­küli online koncertet ad szombat este. Ferenczi György és az 1­ső Pesti Rockák élőben verhetetlenek. Főleg azt élvezem a koncertjeiken, hogy mennyire magával ragadja a zenéjük a közönséget, és Ferenczi (amellett, hogy kiváló zenész) milyen ügyesen kommunikál a nézőkkel. Most sem játszottak rosszabbul, mint máskor, számomra mégis inkább nyomasztó volt az egész. Hiányzott a taps, az ováció, az a bizonyos interakció. A legvégén ők maguk is tétováztak, hogy meghajoljanak-e, vagy sem. Nyilván először játszottak üres te­remnek, még ha sokan néztük is őket a monitorok előtt. Utána a tévé táv­irányítóját kezdtem nyomkodni, hát­ha találok valamit szomorúság ellen. Nos, az M5 csatornán épp egy olyan koncertet adtak le a tavalyi Sziget Fesztiválról, amelyen én is ott vol­tam. És annyira élveztem, hogy si­mán megbocsátottam a Rattlesnakes zenekarnak az enyhén szólva köze­pes hangszeres tudást. Frank Carter sem a világ legjobb énekese, de ak­kora showman és rock and roll arc, hogy apró hiányosságait pillanatok alatt képes feledtetni. Már az elején begázolt a közönség közé és rajongói­­ vállán állva énekelt, aztán követte őt szerény képességű gitárosa is, és még egy számot lenyomtak a tömegben, amelyből aztán crowdsurfingezve kerültek ismét a színpadra - azaz a nézők feje fölött „úszva”. Ennek a közvetlenségnek meg is lett a jutal­ma: a közönség megőrült, elképesztő energiák szabadultak fel, és már dél­után négykor moshpit volt a Nagy­színpad előtt. Ezt a „szakkifejezést” megmagyarázom: a nézőtéren csi­nálnak egy nagy, üres kört, és amikor a banda jelt ad, vagy elkezd vadul zúzni, akkor körbe-körbe rohangál­nak benne az emberek, néhányan pedig középen pogóznak. A testek összeütköznek, száll a por, de állító­lag ez benne a legjobb. Emlékszem, milyen elégedett és boldog voltam ott, a többezres tömeg közepén. Szombat éjjel viszont úgy ültem a tévé előtt, mintha valami bizarr, élet­­veszélyes szeánszot néznék. Mert délután a buszon állva még azon igyekeztem, hogy tartsam az egy­méteres távolságot a többi utastól, és nem mertem elköhinteni magam, nehogy leszállítsanak. És holnap már talán ki sem léphetek az utcára védőmaszk nélkül. És ki tudja, mi­kor megyek ismét koncertre. Szóval egy olyan közvetítésen szontyolod­­tam el, amit csillogó szemmel kellett volna végignosztalgiáznom. Illetve csillogott a szemem, de egészen más miatt... Kulturális veszteségeink 75. Olyasmin szomorodtam el, amin nosztalgiáznom kellett volna (Kotrha) I 7 Heptameron BOLEMANT LILLA M­ostanában gyakran emlegetik Boccaccio Dekameron­­ját, amely arról szól, hogy az 1300-as évek pestisjárvá­nya elől egy Firenze melletti villába menekülő 10 em­ber egymásnak 10 napon keresztül történeteket mesél, ezzel próbálva elvonni figyelmüket az őket körülvevő veszélyről. Ebből születik a száz történet, amely szórakoztat, megnevettet, elfe­ledteti a veszélyt, de biztonságot is ad, mert az elzártsággal mentik meg magukat a majdnem biztos halál elől. Az azóta eltelt hosszú évszázadok révén azt hihetnénk, nagyot lépett előre az emberiség, és az ilyen megoldásokra már soha többé nem lesz szükség. De megint bebizonyosodott, hogy nincs új a nap alatt, és bár a fejlő­dés tényleg óriási, ez csak a technikai, tudományos fejlődésre igaz, mert mi, emberek ugyanazok maradtunk. Csak sokkal kifinomultabban tudjuk rémisztgetni egymást, és még a legnagyobb bajban is egymásra mutogatunk, vagy legalábbis oda­­odaszúrunk egy-egy csípős megjegyzést polgár- és politikustársaink­nak (is)! Pedig most valóban egy olyan közös felelősségvállalásra van szük­ség, amely felülír mindenféle politikai és gondolkodásbeli eltérést, hi­szen az életünkről van szó. A felelősség pedig ebben az esetben mindenki felelősségét jelenti, és nemcsak saját magával szemben, hanem a mindenki mással szembeni felelősségét is. Hogy ez miben nyilvánulhat meg, sokáig lehetne sorolni, itt most csak az interneten és a szociális hálókon keringő álhírekre szeretném felhívni a figyelmet, mert most ez a része a félrevezetésnek talán még jobban és hatékonyabban működik, mint máskor. Főként azért, mert félünk. Azt hittük, a mi fej­lett európai civilizációnkat nem érheti már ilyen csapás. Hiszen megtaláltuk minden járvány ellenszerét! És itt megállhatunk egy szóra, hogy elgondolkozzunk azon a kampányszerű félretájékoztatáson, amelyet néhány évvel ezelőtt kezdtek el terjeszteni szerte a világban, mégpedig, hogy a gyerekeknek kifejlesztett védőoltásokra nincs szükség, mert többet ártanak, mint amennyit használnak. Ennek az ártalmas kampánynak a hatása is lassan láthatóvá válik, mert bizonyos régiókban (nem csak Szlovákiában) időről időre felüti a fejét valamelyik régen legyőzöttnek hitt betegség. A mostani, új járvány idejére sokan sok mindent javasolnak. Nagyon fontos betartanunk a megfékezésére vonatkozó utasításokat, de ugyanolyan fontos, hogy ne essünk pánikba, próbáljuk meg megtartani saját magunkat és egymást! Az internet és a szociális hálók kínálatából hámozzuk ki azokat az információkat, amelyek szavahihető forrásból származnak. Sok, in­gyen letölthető tanfolyam, képzés és tanácsadás is megjelent, amit fel­használhatunk akár szakmai, akár lelki erősödésünkre, de ezeknek sem árt ellenőrizni a forrását. És ne feledjük, természetesen a soha el nem vesző és mindig új erőt adó, feltöltő és megtartó elfoglaltság, az olvasás mellett itt van a törté­netmesélés. A technika vívmányainak pozitívuma, hogy a karanténban is be­szélhetünk egymással és láthatjuk is egymást, ha meg nem is ölelhetjük veszélyeztetett szeretteinket. Olvasnivalónak pedig Boccaccio mellé ajánlom Navarrai Margit királyné Heptameronját, amely a címének megfelelően hetven törté­netet tartalmaz, amiket egy nemes urakból és hölgyekből álló társaság mesél egymásnak egy fogadóban, mivel egy folyó áradása miatt nem tudnak továbbutazni. A mesélők közül a legkiemelkedőbb az egyik nemes úr felesége, egy éles eszű hölgy, akinek beszédes a neve, Parlamente-nek hívják. Összehasonlítható a spanyolnáthával a mostani járvány? A világszerte 50 millió ember­életet követelő 1918-as spa­­nyolnáthajárvány referencia­ként szolgál a modern pandé­­miákhoz (világjárvány), de vajon segíthet megfékezni a mostanit? A járványellenes intézkedéseket ismertetve Emmanuel Macron fran­cia elnök az elmúlt száz év legsú­lyosabb egészségügyi válságról be­szélt, az 1918-1919-ben tomboló, Franciaországban 240-250 ezer ha­lálos áldozattal járó spanyolnáthára utalva. A statisztikákban semmi hason­lóság nincs: száz éve milliók haltak meg öt földrészen, a jelenlegi világ­­járványban néhány ezren. A két ví­rus sem ugyanaz, a spanyolnátháé (lényegében influenza) A(H1N1) típusú, most pedig koronavírus tombol. A körülmények közt is radikális különbség van - mutatott rá Freddy Vinet geográfus, a montpellier-i Paul Valéry Egyetem tanára, aki 2018-ban jelentetett meg könyvet a spanyolnátha történetéről La Gran­de Grippe (A nagy influenza) cím­mel. Lényeges különbség, hogy a spa­nyolnátha az első világháború ide­jén ■ „médiaárnyékban” zajlott. „A háborúval voltak tele az újságok. A koronavírussal épp ellenkező a helyzet” - jegyezte meg a természeti katasztrófák és veszélyek szakértő­je. Az egyes államok is másképp re­agáltak: a járvány első hullámában, 1918 május-júniusában a hatósá­gok, amelyeknek rengeteg más gondjuk volt, nem fogták fel a prob­léma nagyságát. Franciaországban a helyzet súlyosságát csak 1918 őszén értették meg, amikor a járvány gya­korlatilag elérte a csúcspontját. Akkor zártak be nyilvános helyeket, de nem egységesen, a hatóságok vaktában kapkodtak. „Annyi beteg volt, hogy nem volt elég munkaerő, sem felszerelés, hogy végrehajtsák az olyan intézke­déseket, mint a nyilvános helyek fertőtlenítése” - magyarázta a szak­értő. A járvány teljesen szétzilálta a francia hadsereget, de minden or­szág hasonló cipőben járt, ezért úgy ítélik meg, hogy nem volt döntő ha­tása a háború kimenetelére - mond­ta a földrajztudós. A valóban hatékony karanténokat az amerikai hadsereg távoli szige­teken­­ például Szamoán működtette, ezek voltak azok az­­ egyedüli helyek, amelyek elkerülték a sorscsapást. Az 1918 márciusában az Egyesült Államokban megjelent járvány ere­dete ma sem ismert. Lehetséges, hogy Kínából indult ki, akárcsak a Covid-19-járvány, de nincs bizo­nyíték erre a feltevésre. (mti) Miért spanyolnátha? Az elnevezést azért kapta, mert a spanyol sajtó írt elsőként a jár­ványról 1918 májusában, holott akkor már más országokban tom­bolt. Biztos nem Spanyolországban kezdődött, ellenkezőleg, Fran­ciaországból jutott el az ibériai félszigetre. Ám mivel Spanyolország semleges volt az I. világháborúban, ott tudósítottak először a jár­ványról, a hadviselő országok pedig, nehogy az ellenség megismer­je veszteségeiket és pánik törjön ki a lakosság körében, eltitkolták. A betegségről szóló spanyol híreket közölte az európai sajtó, így szer­zett tudomást a pusztító kórról a hadviselő országok lakossága. (ász)

Next