Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-15 / 190. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2020. AUGUSZTUS 15. Egy antihős az igazság bajnoka A HBO csatorna­­­­ új, saját gyár­t­a­tású sorozata,­­% M a Perry Ma­­ X. m. A J Son, amellett, hogy remek korrajz a 30-as évek gazdasági válságában szenvedő Amerikájáról még egy hangulatos krimi-noir is csavaros történettel. Nem utolsósorban pedig vég­leg A-listás színészek közé emeli Matthew Rhyst. Az Erie Stanley Gardner író által megteremtett Perry Mason karaktere ugyan nálunk nem külö­nösebben népszerű, de az Egyesült Államokban hihetetlenül kedvelt figura, kultstátusza megkérdője­­lezhetetlen. Gardner 80 regényt írt a kisemmizettek és az elesettek ügyeivel foglalkozó ügyvédről, szá­mos film, rádiójáték és 270 részes sorozat főszereplője is volt már a tengerentúlon Perry Mason. Nem csoda, hogy az HBO csatornája ebben a figurában látta az új, arany­tojást tojó tyúkot. Ám pont a nagy népszerűsége miatt veszélyes ilyen figurához nyúlni, ha nem talál rajta fogást az ember, vagy túlságosan is saját ízlésére formálja, akkor máris többmillió dühös rajongóval találja magát szemben. Gardner regényeiben szinte sem­mi nem derül ki az ügyvéd hátteré­ről, családjáról, de még arról sem, milyen a testalkata vagy a haja szí­ne. Ennek tudatában az HBO na­gyon is okosan döntött azzal, hogy kvázi saját eredettörténetet kreált Perry Masonnak, így adva a készí­tőknek nagyobb teret a kibontako­zásra. Rolin Jones és Ron Fitzgerald pedig élt ezzel a lehetőséggel, és egy, néhol ugyan kissé túlírt, ám még így is élvezhető, remek krimi-noirt készített. Jones és Fitzgerald sikeres re­ceptjének két legmeghatározóbb összetevője a nagyszerű hangulat és a fantasztikus színészek. A történet 1932-ben játszódik Los Angeles-ben a nagy gazdasági világválság és a szesztilalom idején. A készítők remekül idézik meg ezt a korsza­kot, az emberek öltözködése, Los Angeles utcái hitelesek, olyan ap­róságokra is figyeltek, mint a Co­ca-Cola üvegének akkori dizájnja. A sorozat az emberek korabeli gon­dolkodásmódját is hűen tükrözi a rasszizmusról, a feminizmusról és a homoszexualitásról is. Fontos szerepük van a különböző vallási gyülekezeteknek, amelyek gazda­sági vállalkozásként működnek, és szippantják magukba a válságba és kilátástalanságba belefáradt polgá­rokat, hogy anyagilag még jobban kizsigereljék őket. Egy balul sikerült gyerekrablás­ból, amelyben bár a szülők kifizet­ték a kért 100 ezer dolláros vált­ságdíjat, a kisfiúk Charles Dodson holtan kerül elő. Előbb az apát, majd az anyát gyanúsítják a gyil­kossággal. Az ügy E. B. Jonathan (John Lithgow) ügyvédhez kerül, akinek szolgálatában egy bizonyos Perry Mason nevű (Matthew Rhys) magándetektív áll. Ahogy halad előre a nyomozás, úgy szaporodnak a kérdések és a hullák. A szálak pe­dig a fent említett vallási közössé­gek egyikéhez vezetnek, amelynek prédikátora Alice nővér (Tatiana Maslany) azt ígéri, feltámasztja a kis Charlie-t. A címszereplőt az a Matthew Rhys alakítja, akit a sorozatrajon­gók a Foglalkozásuk: Amerikai című szériából ismerhetnek. Rhys élettel tölti meg az egyébként is kellően kidolgozott karaktert. Perry Mason olyan, mint egy pénzérme, maga a kétarcúság. Veterán, aki az első világháborúban végletekig kiábrándult az emberekből, és ez a helyzet Los Angeles legrosszabb környékeit járva sem változott. Apaként és férjként megbukott, a legjobb ruhája egy foltos ing és folyton másnapos. Ugyanakkor gyors észjárású, találékony, minden apró részletre képes figyelni. Ezt a kettősséget domborítja ki remekül Rhys, magánkopóként a testbeszé­dével is rájátszik a lecsúszott alko­holista (előreejtetett váll, hanyag testtartás) figurájára. A sorozat má­sodik felében, amikor jogászként kell bizonyítania a bíróságon, foko­zatosan válik egyre magabiztosabbá a jólfésült, az igazságért küzdő ügy­véd szerepében. Meg kell jegyezni, hogy ez az átmenet, amikor a soro­zat krimi-noirból egy tárgyalótermi drámára vált, a sorozat legdöcögő­­sebb része, több üresjárat is akad a részekben. Maga a tárgyalás viszont izgalmas és feszes. Rhys pedig bril­líroz, több csúcsjelenete is van, pl. amikor először pillantja meg a ha­lott kisbabát (az HBO bizony nem finomkodott a naturalisztikus jele­netekkel), a védőbeszéde a tárgyalás végén, az utolsó jelenet­­ a színészet magasiskolája. A sorozat vége pedig következe­tes, nem akarja olcsó happy enddel kiszúrni a néző szemét. Egy olyan világban, ahol maga a főszereplő is egyfajta antihős, aki különbséget tesz helyes és törvényes között, ott nincs boldog befejezés, vagy ha van is, csak ideig-óriág ad megnyugvást. Mészáros György A rasszizmus csápjai / ^ ä szerinti ször­f ___ ' nyeregek és r f szélsőjobbos , ill] rasszista ször­­nyek szállnak szembe egy fekete családdal az ötve­nes évek Amerikájában a Lovecraft Country című nem mindennapi sorozatban. Az HBO új sorozatának, a Lovecraft Countrynak az időzítése jobb nem is lehetne. A Black Lives Matter mozgalom előretörése és a rendszerszintű rasszizmus kérdés­köre fájdalmas aktualitást kölcsö­nöz J. J. Abrams, Jordan Peek és Misha Green vadonatúj soroza­tának, ami a címe ellenére meg­lepően keveset kölcsönöz a híres horroríró, H.P. Lovecraft világából. A széria valójában Matt Ruff azo­nos című könyvének adaptációja, Ruff pedig csupán inspirálódon Lovecrafttól, akiről köztudott, hogy ugyan zseniális horrorszerző volt, és nála jobban senki sem tudta körbeírni az emberiség félelmét az ismeretlentől, ám emellett nyíltan rasszista nézeteket vallott, és ezért is izgalmas, hogy pont fekete alkotók karolták most fel azt a világot, amit még ő épített. A Lovecraft Count­ry főhőse egy koreai háborúból hazatérő fiatal katona, Atticus Fre­eman (több szempontból beszélő név), aki Chicagóba visszatérve azzal szembesül, hogy az édesap­ja eltűnt, mégpedig egy rejtélyes vidéken, a Lovecraft műveiben előforduló Arkhamra emlékezte­tő Ardhamban. Egy kis csapattal odautaznak, át a Jim Crow-féle szegregációs törvényekkel fűtött államokon, hogy ott aztán csú­nya, természetfölötti ügyekbe bo­toljanak. Ez legalábbis a sorozat hivatalos tartalma, de a Lovecraft Country egyik különlegessége ép­pen az, hogy igazából ez a sztori már az első két részben lemegy, és utána részről részre újabb kalando­kat élnek át a főszereplők, sokszor egy-egy új műfajba is belekóstolva. A harmadik epizód például egy kí­­sértetházas horror, míg a negyedik egy labirintusos kalandfilm, szóval a spektrum egészen széles. A gond ezzel csak az, hogy a sorozat addig működik igazán, míg azt mutatja be, ahogy a fekete hőseink a ras­­szista amerikai vidéken próbálnak boldogulni és nyomozni, ahol még egy étterembe se térhetnek be háborítatlanul étkezni, és ahol egy rendőrségi igazoltatás is kön­­­nyen halálos veszedel­met jelenthet. Ahogy a Lovecraft Country fokozatosan el­szakad a kiindulópont­jától (az első négy részt láthattam eddig), úgy lesz egyre kevesebb az izgalom, és inkább egy mérsékelten izgalmas zsánerjáték kerekedik ki belőle. A cselekmény a vidékről áttevődik Chicagóba, ami sokkal kevésbé egyedi és érdekes háttér, és Lovecraft univerzumának hatása is egyre csökken, a sztori pe­dig egyre kevésbé találja fókuszát. A minden részben egy új kaland felépítés, valamint egy részről rész­re átívelő fő cselekményszál között egyre zavarosabbá és érdekteleneb­bé válik, és az egyetlen szerencséje, hogy a szuper főszereplők (a Ra­gadozó madarakból ismert Jurnee Smollett igazi sztáralkat, öröm őt nézni) azért képesek élvezhető­vé tenni a látottakat. A Lovecraft Country óriási kihagyott ziccer, izgalmas lehetőség eltékozlása, ami az első rész után irányt téveszt, és vajmi kevés esélyt látok rá, hogy később újra magára találjon. Tóth Csaba SOROZATDARÁLÓ 37] Kalandos sorsú, titkokat rejtő koronánk incs meg egy olyan hányatott sorsú koro­názási jelvény a világon, mint a magyar Szent Korona. Volt török kézben és amerikai emigrációban, ásták a föld alá és rejtették benzineshordóba, szerezte meg erdélyi fejedelem, és rabolta el özvegy királyné. Az évszázadok során nemcsak a magyar királyokat legitimálta, a nemzetet is összetartotta, napja­inkig a magyar államiság legfőbb jelképe. Története azonban még mindig számos titkot rejt - ezek feltárásán dolgozik a Szent Ko­rona Kutatócsoport. Vezetőjével, Pálffy Gézával beszélgettünk. Szent István koronájaként is szokták emlegetni. Viselte első királyunk? Ez a korona jelen formájában biztosan nem lehetett a fején, legfeljebb egy része kötődhet hozzá, hiszen Szent István koronája feltehetően elveszett. A tudomány mai állása szerint ennek pótlására készíttették a Szent Koronát, amelyet az alsó, görög és a felső, latin koronából illesztettek össze Magyarorszá­gon. A két rész eredetéről és arról, hogyan kerültek hazánkba, sajnos keveset tudunk, ám az bizonyos, hogy a görög bizánci eredetű, és a nagyobb mérete alapján eredetileg női korona lehetett - ugyanis a hajkoronát takaró fejfedőre helyezték. A Hartvik-legenda szerint Szilveszter pápa ajándékozta Istvánnak. Ennek van való­ságalapja? A legendákat úgy kell olvasni, hogy abban a korban, amely­ben születtek, aktuálpolitikai vetületük is volt. István király be akart lépni a keresztény Európa uralkodóinak sorába, aminek érdekében tárgyalásokat kezdett Rómában II. Szilveszter pápával és Ottó német császárral is. Szin­te biztosan kijelenthető, hogy a pápa valóban küldött koronát Istvánnak. Nemcsak hatalmi jelkép, az államiság szimbóluma is. Ez hogy alakult ki? A Szent Korona jelentőségét mutatja az az általánosan elfo­gadott szokásjog, mely szerint csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit há­rom feltétel teljesítésével avattak királlyá: a Szent Koronával a székesfehérvári Nagyboldogas­­­szony-bazilikában az esztergomi érsek koronázta meg. Ez később módosult, mert miután Székes­­fehérvárt az oszmán-törökök elfoglalták, a magyar rendek úgy döntöttek, a koronázás helyszínét áthelyezik Pozsonyba. Változás történt a korona felhe­lyezését illetően is, mert elsőként 1527-től, majd véglegesen 1687- től az esztergomi érsek, vagy annak híján a rangidős főpap a mindenkori magyar nádorral együtt tette fel a király fejére. A magyar világi rendek ezzel is kifejezték hatalmi törekvéseiket egy elsődlegesen egyházi szertar­táson, sőt a 17. századtól már a rendi nemzetet is azonosították vele. A Szent Korona pótolhatat­lan maradt, akié volt, azé volt a trón és a hatalom. Vrabec Mária A folytatásban olyan kérdé­sekre is választ találnak pél­dául, hogy hány koronázást tartottak összesen Pozsony­ban. Az egyházi után hol, hogy zajlott a világi rész? A koronázódombot keresték, vagy emelték? Hová került a korona az ünnepségek után? A ládában őrzött jogar, az országalma és a kard egyko­­rúak-e a koronával? Különféle helyeken őrizték, vagy éppen menekítették, ki döntött ar­ról, hogy nincs biztonságban? Milyen okból menekítették leggyakrabban? Hogyhogy a koronaőrök segédletével több alkalommal is elvitték? Hányszor került a föld alá? Mennyire értékes ötvösmű­tárgyként? Melyik a leg­súlyosabb sérülése? Sok titkot őriz meg, vagy a legtöbbet sikerült feltárni? Az egész terjedelmes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, augusztus 18-ától kapható számában. N

Next