Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-27 / 120. szám

RÉGIÓ-GUTA 2021. május 27.1 www.ujszo.com 6 Élet a víz egykori birodalmában VATAŐOII PÉTER Gúta környékén két termé­szetvédelmi terület is találha­tó. A vizes élővilág nyomai ma is könnyen kivehetőek, a rég­múltban pedig döntően meg­határozták a helyiek életét. ETO 71 Az 1992-ben kiadott, Gúta hagyo­mányos gazdálkodása című kötet be­vezető fejezetében Fehérváry Magda és Angyal Béla jóvoltából igazi hely­­névi kavalkádról olvashatunk. A név­anyag nagy része „nedves”, vagyis érezhetően a víz jelenlétére utal. Ezen túlmenően pedig sokuk magával ra­gadó módon őrzi számos régi magyar kifejezés hangzását, zeneiségét: Császta-ér, Prés-tó, Berkási-lapos, Ködmösi-kupola, Nád-derek, Söl­­ledi, Csiga-gyár... Hogy csak né­hány nevet említsünk. Nem mellékes az idézett könyvben szereplő törté­neti tény sem: a gútai határ egyne­gyede még 1895-ben is nádas, ter­méketlen terület volt. Nem minden irányból tűnik fel, de tény és való: Gúta még ma is kizáró­lag hídon át érhető el bármelyik égtáj felől. A Kis-Dunán és a Vágón át­ívelő építmények megléte egyér­telmű, dél és délnyugati irányból pe­dig az Aszód-Csörgő kanálist kell át­szelniük kisebb hidakon a városba igyekvőknek. Értékes fajok A városról szóló, 2018-ban kiadott helytörténeti kiadványban Bagita Ju­dit és Varga Tamás tollából velős összefoglalót kaphatunk Gúta termé­szeti adottságairól. A jellemző talaj­típusoknak köszönhetően számos olyan növényfaj előfordul itt, ami a nedves, nyirkos körülményeket ked­veli. Az ún. „természetes tájat” töb­bek között a fehér- és a törékeny fűz, az enyves éger, valamint a fehér-, fekete- és szürkenyár alkotják, főleg a töltések közti területeken. Hosszú az értékes lágyszárú növényfajok listája is: például pántlikard, mocsári galaj, nyári tőzike, mi több, a medvehagy­ma is előfordul a város határában. Az avatott szem nagy örömmel nyugtáz­hatja ezen és a többi faj j­elenlétét, még ha nem is olyan mennyiségben, mint 200-300 évvel ezelőtt. Gúta környezete kellemes látniva­lókat kínál a madarászat szerelmese­inek is. Túzok, réti sas, nyári lúd és tő­kés réce is előfordul errefelé, de a vízi madarak eleve kedvelik a környék nyújtotta élőhelyeket. Két komplex madárvédelmi terület is benyúlik a város határába. A nagyobbik az Alsó- Vág menti, míg a kisebb a Szigetme­zei madárvédelmi területek részét képezi. A helyiek közérzete szem­pontjából valószínűleg az sem mel­lékes körülmény, hogy egy korábbi felmérés szerint 264 négyzetméter­nyi zöldterület jut egy lakosra... Gazdálkodás és halászat A már idézett, a gútai népi gazdál­kodásról szóló, a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság gondozá­sában megjelent könyv érzékletes képet nyújt az egykori természetkö­zeli gazdálkodási módokról, azok között is a jelentős szerepet betöltő különböző zsákmányoló eljárások­ról. A vonatkozó fejezetben Danter Izabella főleg a két világháború közti állapotokat igyekezett rekonstruálni. Ez az időszak már jócskán távoli a 19. századi ármentesítő munkálatok kor­szakától, amelyek döntő mértékben lecsökkentették az egykori vizes élő­helyek kiterjedését - ám a 20. század elején tömegek szegényedtek el Gú­tán, majd költöztek ki a tanyákra és a kertekbe. Ők sokszor jellemzően a vadon nyújtotta javakból tartották fenn magukat. Egy egész cikket ki­tenne, hogy emberi táplálékként vagy haszonállati takarmányként, továbbá gyógyításra vagy eszközkészítésre mennyi vadon növő terményt hasz­nosítottak az akkori gútaiak. Egyér­telműen nagy jelentősége volt ebben a korban a méhészetnek és a vadá­szatnak is. A vízi világból adódóan azonban talán a halászatnak jutott az egyik leghangsúlyosabb szerep. Nem pusztán a jól ismert folyamokban, de áradás idején a holtágakban, erek­ben, kanálisokban is intenzív halá­szati tevékenység folyt. Ebben az időben a harcsa, a ponty, a csuka és a süllő számítottak a legjobb halaknak. A kutató által vizsgált időszakban a források szerint egy 1925-ben kifo­gott 85 kilós harcsa volt a legna­gyobb zsákmány. A tevékenység széles körű technikai tudást és cso­portszervezettséget igényelt a kora­beli férfiaktól. A tevékenységet két világháború között szervezett halásztársulat irá­nyította Gútán, összesen három „halásztulajdonos” követte egymást. Hozzájuk gyakorlatilag hivatalos „halászbandák” tartoztak, amelyek­ből adott esetben kettő is lehetett: egy a Kis-Dunán, a másik pedig a Vágón végezte a munkát. Ezek a bérmunkát vállaló ,„bandák” áprilistól egészen karácsonyig járták a vizeket, amelyet esetleg nyáron szakítottak meg, ha például dolgozniuk kellett a saját földjeiken. Míg a külterületeken élők zömmel saját fogyasztásra, addig a községben élők eladásra fogták ki a halakat. Utóbbiak főleg áradáskor csoportosan jártak halászni. Hor­gászkörökben ma szinte általánosan ismert Gútán, hogy annak idején, amíg az ország déli határán nem sza­bályozták a Dunát, a Kis-Dunán is le­hetett vizet fogni - akár 2-300 kilósakat is. Ugyancsak nem sokadrangú történeti érdekesség, hogy a Gúta környékén fogott halak­kal látták el a komáromi várat védő magyar katonákat az 1848–19-es harcok alatt. A vidék halkereskedel­me pedig egyenesen a birodalmi köz­pontba volt bekötve: szalmával és jéggel kibélelt szekereken vitték a halat egyenesen Bécsbe. Gútán komoly hagyománya van a horgászatnak (Somogyi Tibor felvétele) DP210277 Fagyasztott Halak fe­ldolg­ozása A gútai PROJEKT-MARKET 1993-ban kezdte működését az élelmiszeriparban. A kezdetekkor a fő profilja a hűtött és fagyasztott termékek forgalmazása volt. Ma már a fagyasztott hal, baromfi és egyéb fagyasztott félkész ételek vezető importőrei, exportőrei és forgalmazói közt van jelen. Gyártó- és raktárhe­lyiségei megfelelnek az Európai unió legújabb közegészségügyi előírásainak (jóváhagyási szám : 15 SK ES és SK EHS). '"*■ Vásárlóinak és ügyfeleinek a fagyasztott termékek széles skáláját biztosítják. Haltermékeiket saját technológi­ával dolgozzák fel és csomagolják, ennek köszönhetően rugalmasan tudnak iga­zodni a vásárló igényeihez. Az áruszállítást naponta, saját gépparkkal biztosítják nemcsak a nagyobb üzletlán­cokba, hanem a kisebb üzletekbe is egész Szlovákia területén. Aki szeretne tenni az egészségéért vagy szeretne könnyen megszabadulni a felesleges kilóktól, az mindenképp beiktatja étrendjébe a rendszeres halfogyasztást. Válogasson a gútai PROJEKT­­MARKET termékeiből, amely széles kínálattal rendelkezik fagyasztott halból. Ezen kívül fagyasztott baromfi-, sertés- és marhahúst, zöldséget, tejtermékeket, tésztakészítményeket, konzerveket, hüvelyeseket és egyéb félkész ételeket is megtalálhatunk a portfoliójában, amit egyenesen a termelőtől szerez be! PROJEKT-MARKET s.r.o. Skiad: Vychodná 11 946 03 Kolárovo tel/fax: +421 35 777 1214 +421 35 777 5261 www.projektmarket.sk

Next