Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-02 / 176. szám

KÖZÉLET 2021. augusztus 2.1 www.ujszo.com 2 Káoszosnak tartjuk az uniós támogatásokat ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony: A többség ugyan már hallott azokról az uniós pályázatokról, amelyeket az önkormányzatok az utóbbi időben megvalósítottak, de mégis átláthatatlannak gondolják a támogatások lehívását és felhasználását - derült ki a legújabb felmérésből, amelyet megyei önkormányzatokat tömörítő SK8 csoport rendelt. A közvélemény-kutatást a Median ügynökség készítette május 11. és 18. között, 1000 megkérdezett bevoná­sával. A megyei önkormányzatok vezetői elsősorban arra voltak kíván­csiak, hogy az emberek mennyire is­merik az uniós támogatások működését, hogyan vélekednek ró­luk és mennyire tartják őket átlátha­tónak. A transzparencia hiánya A válaszadók 57 százaléka vallot­ta, hogy hallott már valamilyen uniós támogatásról, amelyet a helyi önkor­mányzatok pályáztak és valósítottak meg a lakhelyük közelében. 32 szá­zalékuk nem ismer ilyen projekteket, 11 százalék pedig nem akart állást foglalni. Azok a megkérdezettek, akik hallottak már a pályázatokról, több­ségében pozitívan viszonyulnak hoz­zájuk: 83 százalék mondta, hogy örült a támogatásoknak, 11 százalék nem válaszolt, és mindössze 6 százalék volt elutasító. Ennek ellenére a több­ség mégis úgy gondolja, hogy az uni­ós támogatások szétosztása és ellen­őrzése nem átlátható - a válaszadók 50 százaléka vélekedik így. Ezzel szemben mindössze 30 százalék hiszi transzparensnek a pályázatok működését. 20 százalék nem akart válaszolni a kérdésre. Jozef Viskupic, Nagyszombat me­gye elnöke ezzel kapcsolatban el­mondta: az uniós támogatások elosz­tásával összefüggő bizalmatlanság mélyen a társadalomban gyökere­dzik, és ennek felszámolásán kellene dolgoznia a jelenlegi politikai veze­tésnek. „Ha a nyilvánosság nem bízik a pályázatok szétosztásában, akkor nem fogjuk tudni megfelelően elma­gyarázni, hova érkeznek az uniós pénzek és milyen hasznot hoznak” - mondta Viskupic. Regionális szinten A megyei önkormányzatok veze­tői abban bíznak, hogy az új társfi­nanszírozási rendszer visszaállítja az uniós támogatások működésébe ve­tett bizalmat. A 2021 és 2027 közti rendszerben ugyanis már erősebb po­zíciójuk lesz az önkormányzatoknak, mint korábban, sok esetben megyei szinten dönthetnek majd a megvaló­sítandó projektekről. „Ez pedig össz­hangban van a felmérés eredménye­ivel is, hiszen a válaszadók több mint 40 százaléka támogatja, hogy regio­nális szinten döntsenek a pályázatok­ról. A lakosság többsége jelenleg azt szeretné, ha a pénzeket oda fektetnék be, ahol azokra a legnagyobb szük­ség van, vagyis a leszakadt régiókba, ahol a legmagasabb a munkanélküli­ség” -jelentette ki Viskupic. A felmérés adataiból még az lát­szik, hogy a megkérdezettek 20 szá­zaléka a falusi és városi önkormány­zatokra bízná a pályázatokat. Az ál­lamban és az unióban sokkal keve­sebben bíznak: az előbbi esetében 13, az utóbbinál pedig mindössze 7 szá­zaléka válaszolta, hogy rájuk kellene bízni a döntést. Romakérdés Az elemzők arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint az önkor­mányzatoknak milyen problémakö­rökkel kellene foglalkoznia az elkö­vetkező években. Nem meglepő mó­don 90 százalék az egészségügy fej­lesztését tartotta a legfontosabb célkitűzésnek. A prioritások között szerepel még a régiófejlesztés, az út­építés, a csatornahálózat kiépítése, a szociális szolgáltatások fejlesztése, valamint a mezőgazdasági munkák támogatása. A megkérdezettek a leg­kevésbé fontos részterületnek a ro­mákkal kapcsolatos munkát tartják, mindössze 28 százalék gondolta úgy, hogy ez egy nagy fontos feladat, el­lenben 32 százalék értelmetlennek tartja. Erre az eredményre Viskupic sem számított. „Bebizonyosodott, hogy fontos témának tartják az egészségügyet és a szociális szolgál­tatásokat. A romákkal való munkáról szóló adatok azonban engem is meg­leptek. Keményebben kell dolgoz­nunk ezen a területen, ez egy olyan kérdés, amivel a jövőben is komo­lyan kell foglalkoznunk” - zárta az SK8 elnöke. (nar, TASR) Jozef Viskupic, Nagyszombat megye elnöke (TASR-felvétel) Összesen tízmillió eurót különít el a tárca a nyereményjátékra CZÍMER GÁBOR Aki beoltatta, vagy már beoltatta magát, és regisztrál a pénzügyminisztérium lottó­jába, az pénzjutalmat nyerhet. Aki pedig egy másik személyt beszél rá az oltásra, az garan­táltan pénzjutalmat kap. Pozsony. Röviddel lapzártánk előtt indult el az a honlap, a www.bytzd­­ravyjevyhra.sk oldal, ahol az oltási lottóhoz regisztrálni lehet. Az intéz­kedésért felelős pénzügyminisztéri­um szóvivője, Michaela Lovasová ezzel kapcsolatban a Sme napilapnak úgy nyilatkozott, vasárnap este nyolcra tervezik az oldal indítását. Hetente 855 000 eurót sorsolnak majd ki, ez százöt 1000 eurós, huszonöt 10 000 eurós és öt 100 000 eurós nyere­ményt jelent. A lottó utolsó napján a főnyeremény 505 000 euró lesz. Az első sorsolásra augusztus harmadik hetében kerül sor, majd azt követő 11 héten is lesz sorsolás. A kisebb összegű nyeremények sorsolását hétfőnkét tartják és hétköz­nap este a köztelevízióban sugároz­zák. Vasárnap este pedig a nagyobb összegű nyereményeket sorsolják ki. A nyereményjátékhoz tartozik, hogy a televíziós műsorból felhívnak egy kisorsolt beoltottat, aki nagyobb összegre tehet szert, ha tud válaszolni a műsorvezető kérdésére. Aki az ol­tás után regisztrál, az egy visszaiga­zoló SMS-t és egy egyedi azonosítót kap. Ez utóbbi alapján ellenőrizhetik az említett honlapon, hogy nyertek-e. A nyerteseket nevét a köztévében is nyilvánosságra hozzák, de e-mailben és SMS-ben is értesítik az érintette­ket. A pénzt, 19 százalék adó levo­nása után, az érintett bankszámlájára utalják. A nyereményjátékra össze­sen közel 10 milliót különítenek el. Az oltásra motiváló intézkedés­­csomagnak ugyancsak része a 30, 60 vagy 90 eurós ún. közvetítői bonusz. Erre akkor tarthat igényt valaki, ha rábeszél egy eddig oltatlan személyt arra, adassa be magának a vakcinát. Ehhez az oltatlan illetőnek regisztrál­nia kell a www.bytzdravyjevyhra.sk honlap erre vonatkozó részén. Az ol­tatlan illető ekkor egy egyedi kódot kap, amelyet átadhat a közvetítőnek. Ezzel együtt a közvetítőnek is re­gisztrálnia kell a honlapon, ahol a pénzjutalom igényléséhez meg kell adnia az előbb említett egyedi kódot. Ha az újonnan beoltott személy 50 év alatti, akkor 30, ha 50 és 60 év kö­zötti, akkor 60, ha 60 év feletti, akkor 90 euró jár a közvetítőnek. A pénz a közvetítőnek csak akkor jár, ha az ed­dig oltatlan személy mind a két adag vakcinát megkapta. Johnson & John­­son-oltóanyagnál az első oltás után jár a jutalom. Mindehhez azonban az kell, hogy az eddig oltatlan személy legkésőbb október 31-ig adassa be magának a vakcinát. A közvetítői bó­nuszt azokra is lehet igényelni, akik júliusban oltatták be magukat, vi­szont az érintetteknek még ezen a hé­ten be kell jelentkezniük a rendszer­be. A közvetítői bónuszra jelentkez­het minden nagykorú szlovák állam­polgár, akinek állandó lakhelye van az országban. A közvetítő legfeljebb 50 személyért kérheti a bonuszt, ez azt jelenti, hogy egy személy maximum 4500 euró jutalmat kaphat. Szlová­kiában a lakosság koronavírus elleni átoltottsága 37 százalék. A járvány újabb hullámától védelmet nyújtó kollektív immunitás csak jóval ma­gasabb, egyes információk szerint 80 százalékos beoltottságnál alakul ki. Az oltási lottóról elmondhatja véle­ményét lapunk Facebook-oldalán. Ma van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja Roman Mikulec (OLaNO) belügyminiszter és Eduard Heger (OLaNO) miniszterelnök tegnap Besztercebányán az SzNF Múzeumnál a roma holokauszt áldozatairól emlékezett meg (TASR-felvétel) RÖVIDEN Már kopogtat az újabb hullám Pozsony. Már néhány egymást követő napon növekedett a koro­navírus PCR-tesztek pozitivitása, azaz a pozitív tesztek aránya. Szombaton már egy százalék kö­rül járt ez az érték, a hét napra számított átlagos pozitivitás pedig 0,74 százalék. Szombaton 5864 PCR-teszttel csaknem 60 új fer­tőzöttet regisztráltak. A halálozá­sok száma nem nőtt, így az to­vábbra is 12 540. Összesen 81 fertőzött személy szorul kórházi ellátásra. (Dennik N, TASR) Kovarík: A rendőrség jól végezte munkáját Pozsony. Peter Kovarík országos rendőrfőkapitány meg van róla győződve, hogy a rendőrség kéz­ben tudta tartani a múlt csütörtöki oltásellenes tüntetést Pozsony bel­városában. A rendőrkapitány Mi­­chal Slivka szóvivő által közölt nyilatkozata arra mutat rá, hogy a rendvédelmi szerveknek az em­bertömeggel való munkája nagyon igényes feladat. „A tüntető tömeg nem fegyelmezett személyek cso­­portocskája. Érzelmek által felka­vart emberek tömegéről van szó, akinek a reakciói kiszámíthatatla­nok” - áll a nyilatkozatban. A rendőrség vezetője szerint a politi­kusok és a civilek által megfogal­mazott kritika a tüntetéssel kap­csolatban nem helyénvaló, hiszen a hatóság sikeres eljárását bizonyítja, hogy emberéletekben, emberek egészségében, illetve tulajdonában nem esett kár. Ahogy arról beszá­moltunk, csütörtökön valamivel több mint ezer oltásellenes és szél­sőjobboldali tüntető zárta le Po­zsony belvárosának több közleke­dési csomópontját. (webnoviny.sk. czg)

Next