Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-07 / 181. szám

Küszöbön a harmadik hullám, de a kormány érdemi óvintézkedésekről még nem döntött BUGÁRANNA Pozsony. A tanárok többsége rendelkezik védőoltással, a délnyugati járások közül a magyarlakta települések előkelő helyen végeztek a pedagógusok oltottsági arányát tekintve. Az ország­ban azonban romlik a járvány­helyzet, és elsősorban azokat a régiókat sújthatja a harmadik hullám, ahol túl korán elfogyott az oltási kedv. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter üdvözölte, hogy a Kiszu­­caújhelyi járás kivételével minden­hol legalább a tanárok fele már fel­vette az oltást. A Dunaszerdahelyi járásban oltották be a legtöbb tanárt, de a Komáromi járásnak sincs miért szégyenkeznie, ott is meghaladja az országos arányt a védett pedagógu­sok száma (70%). Az oltási hajlan­dóság azonban közel sem ilyen ma­gas a keletebbre fekvő régiókban. A Gyetvai járásban csupán 54, a Göl­­nicbányaiban 55, az Illavai járásban pedig az iskolai alkalmazottak 56 százaléka oltatta be magát. Sebő Renáta, a bősi Amadé Lász­ló Alapiskola igazgatója elmondta, a tanári kar nagy része már igényel­te az oltást, és azok, akik eddig ha­boztak, szintén a vakcina mellett döntöttek. „Már azok a kollégák is jelentkeztek oltásra, akik eddig azt mondták, nem fognak. Különböző okokból nem akarták beoltatni ma­gukat: volt, aki attól félt, hogy med­dőséget okoz a vakcina, de végül mégis rászánta magát. Volt olyan is, aki átesett a fertőzésen, és azért nem ment még el az oltásra” — mondta Sebő azzal, hogy lehetséges, a szünidő alatt már öt alá csökkent az oltatlan tanárok száma. „Nem arról van szó, hogy az iskolánkban vírus­tagadók lennének. Sokkal inkább egészségügyi problémák álltak a háttérben, például autoimmun be­tegség esetén nem tudták, hogyan hat a szervezetre a vakcina. Ilyen okok miatt nem oltatták be magu­kat” - tette hozzá az iskolaigazgató. Sebő Renáta szerint sokan már ta­vasszal jelentkeztek a vakcinára, mivel tudatosították, hogy az oltás az egyedüli megoldás. Információhiány A 12 évnél idősebb diákok oltá­sával kapcsolatban az iskola egye­lőre nem rendelkezik pontos sta­tisztikával. „Vannak olyan diákok, akik a 12. életévüket betöltötték, és már voltak oltáson. T­udunk pár ilyen esetről, de a szünidő alatt a szülők nem tájékoztatják az iskolát ezekről a dolgokról” - folytatta. Néhány héten belül visszatérnek a gyerekek az iskolapadba, az új is­kolaévet azonban egyelőre bizony­talanság övezi. A csallóközi alapis­kola vezetője elmondta, a tanévkez­déssel kapcsolatban még nem kap­tak hivatalos útmutatást az oktatási tárcától. „Egyelőre csak a médiában megjelent információkból tudunk kiindulni, például hogy új Covid­­automatával készül az oktatási mi­nisztérium az iskolaév kezdetére. A Dunaszerdahelyi járás a legmaga­sabb arányban oltott járások közé tartozik, bízom benne, hogy a tanév nagy részére a jelenléti oktatás lesz a jellemző, nem pedig a távoktatás. Reménykedünk benne, hogy rende­sen fogunk tudni dolgozni, úgy, ahogy az előző években” — zárta. Közel a baj Bár a tanárok oltottsági aránya kellemes meglepetést szerzett, fő­ként néhány, magyarok által sűrűn lakott településen, összességében nincs ok az örömre. Szlovákiában romlik a járványhelyzet - a pozitív esetek száma fokozatosan emelke­dik, és a reprodukciós szám, mely azt jelzi, milyen tempóban terjed a fer­tőzés, tehát hogy egy ember hány to­vábbinak adja át a vírust, szintén nö­vekszik. Az egészségügyi tárca saj­tóosztálya közleményében megerő­sítette, az említett mutató már négy hete 1 fölött van. Míg múlt héten 1,15 volt a reprodukciós szám, addig ezen a héten már elérte az 1,3-at, ami azt igazolja, egyre rövidebb idő alatt egyre többen kapják el a fertőzést. A szaktárca rámutatott, az esetszám nagyjából olyan szinten van most, mint tavaly augusztus közepén volt. Miroslav Plochán, az Adatok Pá­tosz Nélkül elemzői csoport tagja úgy véli, az előző évhez képest 17 nappal korábban mutatkoznak a harmadik hullám jelei. A szakem­ber emlékeztetett, tavaly szeptem­ber 19-én kezdett súlyosbodni a helyzet, 10 nappal később a kétsze­resére emelkedett a fertőzöttek szá­ma, s ezt követően feleannyi idő alatt (5 nap) ismét duplaannyian betegedtek meg. „Sajnáljuk, a delta fertőzőbb. A töréspont 2021-ben a tanévkezdésre esik” - állítja Plochán, aki szerint akkor fog a legjobban terjedni a kór, amikor Szlovákiába látogat a pápa. Az elemző szerint rendkívül nagy koc­kázatot jelent az alacsony oltottsági arány az idősebb korosztály köré­ben. A minisztérium hangsúlyozta, hazánkban már a vírus delta­variánsa dominál, a leghatéko­nyabb ellenszer pedig a védőoltás. „Az elmúlt két hétben az új esetek 78%-a az oltatlanok közül került ki” — áll a közleményben. Az egészségügyi tárca Katalónia példáján szemlélteti, mennyire hir­telen végigsöpörhet az országon a delta-variáns. Két hét alatt a pozitív esetek száma 500-ról 9 ezerre emel­kedett, és nem egész egy hónap alatt a kórházban kezelt betegek száma 440-ről 2250-re ugrott, megközelít­ve az előző hullámok csúcsértékét. A külföldi példából kiderül, első­sorban azok az 50 év felettiek van­nak veszélyben, akik nem rendel­keznek védőoltással, illetve azt is látni, az egészségügyi rendszert is­mét hatalmas nyomás érheti. Szlovákia az oltottsági arányt il­letően továbbra is csúfosan elmarad az európai országok többségétől, csak Lettország, Horvátország, Ro­mánia és Bulgária élt nálunk lassab­ban. Szlovákiában augusztus 5-ig az első adag oltást a lakosok 41,8%-a vette fel, míg a másodikat csak 36,9%-uk kapta meg. Mindemellett problémát jelentenek a regionális különbségek - az ország nyugati ré­szén vannak olyan járások, ahol az oltottsági arány eléri a 60%-ot, a ke­leti települések azonban jócskán el­maradnak az átlagtól, van, ahol a 30%-ot is alig közelíti meg. Kormány kerestetik A kormány ezúttal sem volt képes időben reagálni, a megszokott szer­dai tájékoztatás elmaradt, így nem lehetett tudni, hogyan állnak az egyes járások. A minisztérium megkésve ugyan, de nyilvánosságra hozta az aktuális járványügyi mutatókat. A tárca sajtóosztálya tegnap délután rövid állásfoglalást adott ki, melyből kiderül, jövő héten továbbra is zöld lesz a járványtérkép. „A Covid­­automata értelmében a kormány ha­tározatával változtathatja meg az egyes régiók besorolását” - áll a közleményben. A tájékoztatás sze­rint a kormány legutóbb július 19-én hagyta jóvá a járások besorolását, és továbbra is ez a döntés van érvény­ben. A szakértőkből álló konzílium ismét felhívást intézett az ország ve­zetőihez, amelyben arra szólítják fel a politikusokat, hogy olyan intézke­déseket fogadjanak el, melyek hoz­zájárulnak az oltási kedv növekedé­séhez. „Ha van oltóanyag, minden koronavírus-fertőzés által okozott elhalálozás felesleges. A tesztelés nem véd a fertőzéssel szemben, az oltás viszont igen” - érvelnek a szakemberek. Azt kérik a politiku­soktól, ne éljenek vissza a járvány elleni harccal, a politikai játszmák helyett arra összpontosítsanak, hogy minél több emberhez eljuttassák a vakcinát, enyhítve ezzel a közelgő hullám következményeit. A déli járásokban minden jel szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is sikerül majd elkerülni az iskolák tömeges bezárását, így a gyerekek elfelejthetik a távoktatást és visszatérhetnek majd az iskolapadokba, hiszen a tanárok többsége már megkapta a védőoltást (Somogyi Tibor felvételei) Sebő Renáta, a bősi Amadé László Alapiskola igazgatója elmondta, a tanári kar nagy része már igényelte az oltást, és azok, akik eddig haboztak, szintén a vakcina mellett döntöttek

Next