Uj Vilag, 1942 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1942-01-03 / 1. szám

NUEVO MUNDO Diario Húngaro Independiefité DIRECTOR - SZERKESZTI KOLLÁR BÉLA Registro Nációnál de la Pro­­piedad Intelectual No. 104.647. MEGJELENIK HETEN KE^T DÉLAMERIKAI FÜGGETLEN MAGYAR ÚJSÁG­­ II. évfolyam, I. szám. 1942. január 3 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUENOS AIRES, CALLE TUCUMAN 1626 U. T. 35­8097 Szerencsétlenséget, nyomorúságot örököl az óévtől az uj Fernando Ortiz Echagüe a ,,LA NATION” washing­­toni tudósítója az alant következő sorokban fog­­lalja össze az elmúlt esz­tendő történetét és tanul­ságait. A kiváló hírla­píró cikkét szó szerint fordítás­­ban közöljük. Szerencsétlenséget, nyomorú­ságot örököl az óévtől az új, s ezt Churchill jóslata szerint 1942 m­ég tetézni fogja.. A vér és áru­lás em­e esztendejében jónéhány jövendölés tévedett s egy ember — Hitler — kudarcot vallott, mint próféta, hisz egy éve, karácsonyi kiáltványában ezeket a szavakat mondotta népének: „1941 történ­­elmünk legnagyobb győzelmét fogja hozni.’* kudarcot vallott ez a jövendölés, de szó szerint telje­sült az, amelyet Roosevelt január 6-án, a Kongresszusnak küldött újévi üzenetében mondott, amikor a demokráciák megsegítésére újabb hitel megszavazását kérte: „Ez a segítség nem háborús tett. Ha a diktátorok felkészültek arra, hogy háborút viseljenek ellenünk, bizonyára nem várják meg a mi hadüzenetünket.” De­­cember 7-én Japán szörnyű módon erősítette meg az elnök szavait. Vér mindenütt ... és a Né­metország által elfoglalt terüle­­­­tek látszólagos békéje mögött éhség és terror. Megalázva, meg­­kínozva a szerencsétlen Francia­­ország, s a franciák mellett a belgák, lengyelek, szerbek, gö­­rögök, norvégok, hollandusok és mások, pusztulnak el naponta a polgári lakosság rendszeres ir­tására kiküldött járőrök sor­­tüzétől. A francia forradalom idején a Comité du Salud Pu­­blique, félelemtől szorongattatva vérrel öntötte el Párizst Termi­­dor ő­séig . . . Maga Goebbels is ezt a lelkiállapotot tükrözi, a­­mikor egyik beszédében arra figyelme­zteti a német népet, hogy ha elveszti a háborút, az élete olyan pokol lesz, amely­­mellett elhalványul minden­­je­lenlegi nyomorúsága. A Reich nélkülözései nagyon kicsinyek a hadsereg által hódított népeké mellett, de egyre növekszenek. 1939 decemberében a háború első karácsonykor a katonák család­­jai küldtek élelmiszercsomagokat a frontra. 1940-b­en, a háború második karácsonyán a katonák voltak azok, aki enni, és innivalót küldtek hozzátartozóiknak; ezen a harmadik karácsonyi ünnepen azonban senki se küld semmit, de a civilek a Führer felhívására a tél kellős közepén *le kell hogy vessék gyapjúholmikat, hogy föl­­öltöztessék az Oroszországban­­ megfagyó katonákat. A Führer néki elfd­hatatlan . . . A demokratikus nemzetek egyesülnek a háborúban és ve­­zetőik sem az új, sem pedig a­ következő évre nem jövendölnek fényes győzedelmeket. A tengely­­hatalmak a Csendes-óceán kártyá­ját játszották ki, meglepve vele az Egyesült Állam­okat, amely egy másik tengeren várta a há­borút. Emiatt mindeddig a tá­­madó arat diadalokat, bár nagy árat fizet értük. De a legfonto­sabb, hogy elmúlik ez az esztendő anélkül, hogy Németország „tör­­ténelme legnagyobb győzelmét aratná”, elmúlik azzal, hogy Brauchi­tsch tábornokot meg­­fosztják tisztségétől, mert nem teljesült a jövendölés. Az Egyesült Államok, ma nem­zet, akárcsak Anglia, méltó ahoz a névhez amelyet visel. Decem­ber 7-én a támadók egy csapásra megteremtették ennek a népnek az egységét, és tökölték szótá­­rából a­­beavatkozás-ellenes’’, „elkülönülést pártoló” kifejezése­ket! Még a kényelmű Lindbergh is felajánlja szolgálatait hazájá­nak, miután annyiszor tévedett. De az elmúlt esztendő pálmája Oroszországot illeti meg, amiért bebizonyította, hogy Németor­szág nem legyőzhetetlen. Az Angliában élő szabad magyarok Karácsony estéje Egy londoni Reuters távirat szerint az Anglia területén élő magyarok, karácsonykor gyűltek össze első ízben azóta, hogy Ma­­gyarország és Nagybritannia kö­zött hadiállapot uralkodik. A Magyar Légió karácsonyi vacsorája adott alkalmat az összejövetelre s a jelentés sze­rint eziránt oly nagy érdeklődés mutatkozott,­­hogy kicsinynek bi­­­­zonyult a helység és mintegy két­száz személy kinnrekedt. Az összegyűlt magyarok meg­fogadták, hogy a szövetségesek érdekében és eszméiért fognak dolgozni és harcolni. Megjelent 80 olyan magyar is, akik már most is segédszolgá­­latot teljesítenek, de részt vettek a vacsorán a szabad franciák, az angol és északamerikai hadsereg magyar származású tagjai is. A pestmegyei gazdák „rosszhiszeműen" tartózkodnak a disznóhizlalástól A magyarországi nácibérencek lapja, a ,,Magyarság” egyik no­vemberi számából vesszük a kö­vetkező hírt. Pest vármegye közigazgatási bizottságának ülésén vitéz Endre László alispán a nyilasok egyik leghirhedtebb vezére, miután Hitler ...hadvezéri lyingeszérel­­zengettt dicsőíte ódát további fejtegetései során bejelentette, hogy azok a gazdák, akik rossz­hiszeműen nem folytatnak hiz­lalást, a jövőben ki lesznek zárva a közellátásból és nem kapnak zsirájegyet. Már Pest vármegye közigaz­gatási bizottsága is kénytelen tudomássul venni a magyar nép ellenállását, kénytelen tudo­mássul venni, hogy a magyar paraszt nem hajlandó elnyomóit táplálni s inkább nélkülöz­i maga is, minthogy nácik számára hiz­lalja disznóit. ? Ismét leszállítják a kenyér­adagot Magyarországon és Romániában Németország hadserege, Né­metország élelmiszerellátása vál­ságban van. A nácivezérek fühér­­fához kapkodnak, hogy tökéletes­nek hitt gépezetük egyre sűrűb­ben jelentkező hibáit javítgassák: katonákat, élelmiszert, újabb ka­tonákat és újabb élelmiszert kö­vetelnek „szövetségeseiktől”. Románia és Magyarország, a két állam jelenlegi vezetői egy­­időben tagadták meg, hogy újabb hadseregeket küldjenek az orosz­országi német visszavonulás fe­dezésére, de úgy látszik, annak a nyomásnak, hogy ismét újabb élelmiszerszállítmányokat indít­­sanak Németország felé, már nem tudtak ellenállni. Az Associated Press közli, hogy Magyarországon január 15-től, Romániában pedig jauár 8-tól újabb kenyér-adag csök­­kentések életbeléptetését határoz­­ták el a hatóságok. A német rádiójelentés nem közli, hogy mindkét ország akár lakossága kétszeresét is bősé­gesen elláthatná­­kenyérrel, nem közli, hogy kiért és miért kell koplalnia a magyar és a román népnek. iW&S 1942 meghozza-e a békét? — ez az a kérdés amely Szilveszter éjszaká­ján bizonyára minden gondolkodó ember agyába beledöbbent, a világ bármely részében élne is. Hiszen a tortális háború valamilyen vonatkozásban, eljutott minden otthonba, s mincsi senki, kinek életét, bármilyen formában, tudatosan,, vagy tudattalanul, de befolyásolná. Erre a kérdésre, mely minden ember kérdése, megkaptuk a választ mind a két oldalról. Churchil az északamerikai törvény­hozók előtt jelentette ki, hogy 1942 még csak az átmenet, az elő­­készítés éve. Mert az igazi háború 1943-ban kezdődik csak, amikor is mindenütt a szövetségesek veszik át a harctereken a kezde­ményezést és az események irányítását. De választ kaptunk a kérdésre német részről is, választ, amely teljesen ellentétes azzal a nagyhangú ígérettel, amellyel 1941 kezdődött: ez az esztendő meghozza a döntést, Anglia leverését és az ,„Új rend” kiterjesz­tését az egész európai kontinensre, de esetleg más kontinensekre is, így első­sorban Délamerikára. Most már egyetlen német vezető se akadt, aki a múlt esztendő ígéretét egy esztendőre legalább­kitolná. Ribentropp feladatául jutott az új német jövendő­mondás, s ő már karácsony előtt közlte a német néppel és vazallusaival, hogy ne várjon békét 1942-re, mert a háború még legalább harminc esztendeig tart majd el, mert ennyi időre van szüksége a tengely­­nek, hogy az egyesült angol-szovjet-amerikai hatalmat meg­semmisítse. Ribentropp kijelentése természetesen ép olyan üres hordó, döngetés és népbolondítás, mint amilyen az az ígéret volt, amely 1941 végére a németek teljes győzelmét meghozó békével hite­­getett A be nem teljesedett békeigérete és a harmincéves háború lehetősége között szinte a technikus szakember pontos közléseként hat az, amit Churchil mondott: csak 1943-ban leszünk abban a helyzetben katonailag, hogy a kezdeményezést átvehessék és­­ talán évek után,­­ azt a békét biztosítsuk, amelynek kulcsa a nácizmus teljes, gyökeréig való megsemmisítése. Az 1942-ik esz­­tendő tehát még egy olyan háborús év lesz, amelyben a szövet­­ségesek tényleges katonai ereje nem bontakozhat ki maga teljes­ségében és megdönthetetlen fölényével. Ez az új esztendő nem hozza meg tehát a békét, vagy legalább is csak olyan békét hoz­­hatna, amely nem lenne teljes. Churchil közlése sok irányban nyújt felvilágosítást és való­ban többet mond, mint egy várva várt terminus­ lerögzítését. Szól első­sorban azoknak a még mindig igen aktív angol konzervatív köröknek, amelyek nem tértek le a chamberlaini vonalról és a­­melyek szívesen kötnének akár minden pillanatban békét, ha nem is Hitlerrel, de azzal a német vezérkarral, amelyben máris szövet­ségest sejtenek, ha mással nem, azokkal a népi törekvésekkel szem­ben amelyek egy új szociális rendet akarnak megvalósí­lni a mostani ellenséges országok területén. Ezek számára Churchil ki­jelentése azt jelenti, hogy nem az a kérdés, kivel kötik meg a békét, hanem, hogy mit jelent ez a béke, s ez nem lehet más, mint a nácizmus teljes megsemmisítése. Ez a közlés felvilágosítást nyújt arra is, hogy a nácizmus teljes megsemmisítése Churchill felfogása szerint csak fegy­verrel történhet, a megsemmisítés valóban fizikai meg­semmisülést jelenthet csak: a háború mind a gyilkos eszközével el kell pusztítani azt az új német generációt, amelyből 1933 óta a legtudatosabb nevelő munkával kiölték annak a szellemnek minden atomját, amely az embert — emberré teszi. Nem kétséges előttünk; azzal a generációval, amelyet már a nemzeti szocializm­nsuá formált ki a maga háborús céljai számára, s amely most kor­­osztályaiban a német hadsereg zömét alkotja, nem lehet, s nem is szabad békét kötni. Ha olyan kegyetlenül hangzik is, el kell fogadnunk az angol célkitűzést: el kell pusztítani azt az új német generációt, amelyet emberré, a békés együttdolgozás katonájává átnevelni nem lehet többé. Ennek a generációnak, amelyet ölésre, rablásra nevelték, a saját mesterségében kell elpusztulnia. Két felfogás áll a háború befejezési módjának kérdésb­en is egymással szemben. Az egyik felfogás, amelynek elfogadására igen nagy a hajlamosság, minden kis jelből arra köetkeztet, hogy a háborút, amelyet a németek kezdettek el, a németeknek kell be is fejezniük. A fejlődés menete az lenne: előbb egy felülről jövő forradalom, amelyet a régi, tradíciókhoz hű hadvezetőség indít el és szervez meg, s amellyel­­békét lehet, s®t békés szövetséget is kell kötni, egy második alulról jövő forradalom kitörésének meg­akadályozására,­­ vagy ha már kitört, annak leverésére. E fel­fogás vallói valójában arra számítanak, hogy ez a helyzet már 1942-ben bekövetkezik, sőt arról is terjedtek el már híresztelések, hogy a maga módján forradalmi készségű német vezérkari rebel.

Next