Uj Világ, 1955. június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-17 / 11. szám

A kedves, bölcs asszony: Alekszandra Platonova Uszova Láttam a tudós nevelőt, A. P. Jszerva asszonyt gyerekek között. Srey óvodás kislány és kisfiú kö­­zöntötte kis versikével, azaz csak a mondták volna a verset, ha a megilletődöttség el nem veszi a szá­vukat. A kisfiú félszegen odanyúl­­ott a vendég néninek, ajándéka, egy szép, nagy, barna mackót, a dslány három szál piros szekfűt és ipegtek a helyükön tanácstalanul, iadt szemmel keresték segedelmü­ket, az óvónénit... Hanem nicsak! Mit csinál a vendég néni ? Játszik a mackóval, szépen maga elé ülteti az asztalra, mancsába iga­zítja ügyes, finom kézmozdulattal az illatos szekfűt. Nézd, mosolyog a mackó! A néni is mosolyog — és a két kis óvodás az asztalba leapasz­tva ágaskodik, összemosolyog a­­­nivel. A többi gyerek is usgyi, jár ott hemzseg körülötte.. . Láttam őt komoly értekezleten, pedagógusok között. Egy úgynevezett ,,bemutató taní­tást" értékeltek ki, amelyen a tanár a következő terv szerint foglalkozott az óvónőképzősökkel: 1. az erkölcs­i történelmi kategória; 2. a szocia­lista társadalom, emberének erkölcsi vonásai; 3. hogyan kezdjük már az óvodai nevelésben beoltani a gyer­mek lelkébe ezeket az erkölcsi vo­násokat? Ott voltam az órán. A sok vizsga szem tüzében a tanár is, tanítvá­nyok is feszélyezettek voltak. Ezért a tanár is néha keresgélte a kérdés­hez a legmegfelelőbb szót, a tanít­ványok is „mellétaláltak“ néha a feleletnek. Az óra kétes „sikere“ még engem is lehangolt kissé. Elsőinek Úszóvá asszony kért szót az értekezleten, hogy elmondja véle­ményét. És a kedves, bölcs asszony arról beszélt, ami jót látott az órán. Hogy nem vesztek el a történelmi korok ö kölcsének taglalásában, nem kalandoztak el részletekbe. Ami pe­dig a legfőbb, hogy főleg arról be­széltek, hogyan lehet kifejleszteni a gyermek közösségi érzését, a hazafi­­ságot, a köztulajdon tiszteletét, a bátorságot már 3—6 éves korban. Amikor megköszönte a tapasztalt, képzett tanárnak az élményt — ma­gunk is, mint ő, a szívünkkel kezd­tünk gondolkozni és láttuk, neki volt igaza, hogy az óra pozitív vonásaira­­ tette véleményét, és nem nekünk, msik mechanikusan, a pedagógiai tankönyv tételeinek rideg mértéké­vel mértünk. A tanár pedig? Felállt és pontról pontra kielemezte, ő maga elemezte ki az óra hibáit. Érzett a hangjából, hogy azt a bölcs asszonyt tartja ebben a teremben a legjobb barát­jának. Ezek után az élmények után kértem meg Uszova asszonyt, adjon alkalmat rá, hogy beszélgethessek vele. Elsősorban azt szerettem volna megtudni, hogy neki, a tudományos intézet vezetőjének, kutató tudós­nak, hogyan volt alkalma arra, hogy megtanuljon olyan életközelbe kerülni a gyermekekkel és a felnőt­tel, s mikép ismeri ki magát olyan jól a nevelés közvetlenül adódó gya­korlati problémáiban. Elmondta, hogy eredetileg tanító­nő volt, tehát sokszor találta szem­ben magát nehéz nevelői feladatok­kal. Így fordult tanácsért a peda­gógiai szakkönyvekhez és ezzel kez­dődött tudományos tájékozódása. Látta, hogy a gyermek sok nehéz­séggel küzd első iskolai éveiben, és ezeket ki lehetne küszöbölni, ha volna sok jó óvoda és már kiskorá­ban el lehetne kezdeni a gyermek nevelését. (Mert a 20-as években még nem tudta pótolni a szovjet ha­talom a forradalom előtti időknek ezt az elmaradottságát.) Beiratkozott a leningrádi egyetem pedagógiai karára és az iskolai munka mellett képezte magát óvónőnek. Tanulmányai végeztév­el többed­­magával egy gyárüzem óvodáját vá­lasztotta, hogy ott kísérletezze ki azt az óvodatípust amely a cári re­zsim néhány Montessori és Frőbel­­féle, a burzsoá elveken épült óvo­dái helyett — természetszerűen a munkások szocialista szovjet társa­dalmának gondolkodásmódját tük­rözze. Ha sikerül megalkotniuk egy mintát, megindíthatják a mozgalmat az óvodák országos hálózatának a megszervezésére. Munkájuk és eredményeik hírére egyre több nevelő látogatta meg kí­sérleti óvodájukat , és vitte el szerte az országba az új, szovjet óvodatípus nevelőinek munkamód­szerét. — Ezekben az években olyan gya­korlati tapasztalatokat gyűjtöttem, hogy mire visszamentem az egye­temre asszisztensnek, megvolt az alapom a további elméleti kutatá­sokhoz — mondja Uszova asszony. Jelenleg is állandó kapcsolatban van az óvodákkal és nevelőkkel, és most éppen azzal a kérdéssel foglal­kozik, hogy mivel játsszék, mit játsszék a gyerek az óvodában , és azzal, hogy mit és mennyit jó, ha megtanul a gyerek, még mielőtt iskoláskorba kerül. Uszova asszony örömmel tapasztalta nálunk, hogy már mi is szakítottunk azzal a fel­fogással, amely szerint az óvoda pusztán arra való, hogy legyen a gyereknek hol eltölteni az időt gon­dos felügyelet alatt, amíg a szülők munkában vannak, és mi is kidolgoz­tuk már az óvodai oktatás kérdését. A gyerekek szellemének tudatos fej­lesztését azelőtt fölösleges beavatko­zásnak tartották, a mai álláspont szerint azonban már lehet, sőt he­lyes is, ha bizonyos mértékű taní­tással elősegítjük — nem erőszakol­juk! — szellemi fejlődését. Uszova asszony legutóbbi könyve például ahhoz ad konkrét, gyakorlati taná­csokat, sőt beszélgetés-mintákat, hogy hogyan tanítsa az óvónő a gyermekeket az anyanyelv helyes használatára. — Sokban ugyanaz a probléma foglalkoztatja a szovjet óvónőket is, mint a magyarokat — mondja. A beledi óvodában hallottam — me­séli — hogy ott is probléma a he­lyes mesemondás módszere. És az óvónő elmondott egy orosz népmesét a gyerekeknek, Alekszej Tolsztoj feldolgozásában. „A három med­­vé“-t. Színesen, párbeszédekben, élénk és kedves arckifejezésekkel. Kitűnően mondta el. A gyerekek örültek neki, ragyogtak a boldog­ságtól. Természetesen azért is meg­szerették a mesét, mert népmese, tehát közel áll hozzájuk. Jó kezek­ben van Magyarországon az óvodai nevelés ügye. Sáros az udvartok... A komoly mondat után elmoso­lyodik. — Mi tetszett nekem eddig leg­jobban Magyarországon? A gyere­kek. Szépek, bátrak, közvetlenek és sok érdekes, egyéni típust láttam köztük, össze is tűztem miattuk egy faluban a­­ párttitkárral. No, ne gondoljon csakugyan összetűzésre, csak így fogom elmondani otthon is ezt a kedves és nagyon jellemző ese­tet. Mert jellemző arra, hogy meny­nyire szeretik maguknál a gyere­keket. Esős időben érkeztünk a fa­luba, az óvónő bevezetett a termük­be. Beszélgetés közben elmondta, hogy nem számítottak ilyen hirte­len a sárra és nem viheti ki a gye­rekeket az udvarra, sétálni. Nem­sokára bejött az óvodába a hely­beli párttitkár, mert megtudta, hogy ott vagyok, és üdvözölni szeretett volna. Én egyenest azzal válaszol­tam a szíves üdvözlésre, hogy: „Jó jó! De hogyan menjenek ki a gye­rekek sétálni, amikor sáros az ud­var?“ — Folytattuk a gyerekekkel a foglalkozást és észre sem vettük, hogy a párttitkár otthagyott ben minket. Mire vége lett a foglalko­zásnak, eltűntette a sarat az udvar­ról, vastagon beszóratta kaviccsal. Mintha aranysárga szőnyeget terí­tettek volna szét. Hogy a gyerekek még akkor délelőtt boldogan kerge­­tőzhessenek a szabad levegőn ... Körmöczi László Alekszandra Iiszova pedagógus, óvónő Szentistván község dolgozó parasztjaival (Simon László felv.) L. T. Koszmogyemjanszkaja a tatabányai békenagygyű­lésen fiatal bányászokkal beszélget (Magyar Fotó — Bojár Sándor felv.) Rosztyiszlav Kartasov föagronómus meglátogatta a monori ezüstkalászos tanfolya­mot és elbeszélgetett a legjobb hallgatókkal . (Szilvásy Kálmá­r­ felv.) A. J. Kotljarov, a „Krupszkaja Nép­művészeti Híz“ igazgatója a Budapest V. kerületi tanács Dési-Huber Képző­művészeti Körében (Magyar Fotó — Farkas Tamás felv ) Petrusz Brovka Sztálin-díjas költő a Rákosi Mátyás Művek könyvtárában. A könyvtár olvasóinak kérésére elsza­valta egyik versét (Magyar Fotó — Jónás Pál felv.) F. V. Konsztantyinov, a filozófiai tudományok doktora sztálinvárosi látogatása alkalmával felkereste otthonában Praznovszki Sándor építőmestert és családját­­ (Magyar Fotó — Papp Jenő felv.) Pável Liszk­ián (Valentin), Ligyia Maszlennyikova (Margit) és Vera István (Faust) az Operaház Erkel Színházának Faust-előadásán (Novotta Ferenc felv.)

Next