Uj Világ, 1955. június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-17 / 11. szám
A kedves, bölcs asszony: Alekszandra Platonova Uszova Láttam a tudós nevelőt, A. P. Jszerva asszonyt gyerekek között. Srey óvodás kislány és kisfiú közöntötte kis versikével, azaz csak a mondták volna a verset, ha a megilletődöttség el nem veszi a szávukat. A kisfiú félszegen odanyúlott a vendég néninek, ajándéka, egy szép, nagy, barna mackót, a dslány három szál piros szekfűt és ipegtek a helyükön tanácstalanul, iadt szemmel keresték segedelmüket, az óvónénit... Hanem nicsak! Mit csinál a vendég néni ? Játszik a mackóval, szépen maga elé ülteti az asztalra, mancsába igazítja ügyes, finom kézmozdulattal az illatos szekfűt. Nézd, mosolyog a mackó! A néni is mosolyog — és a két kis óvodás az asztalba leapasztva ágaskodik, összemosolyog anivel. A többi gyerek is usgyi, jár ott hemzseg körülötte.. . Láttam őt komoly értekezleten, pedagógusok között. Egy úgynevezett ,,bemutató tanítást" értékeltek ki, amelyen a tanár a következő terv szerint foglalkozott az óvónőképzősökkel: 1. az erkölcsi történelmi kategória; 2. a szocialista társadalom, emberének erkölcsi vonásai; 3. hogyan kezdjük már az óvodai nevelésben beoltani a gyermek lelkébe ezeket az erkölcsi vonásokat? Ott voltam az órán. A sok vizsga szem tüzében a tanár is, tanítványok is feszélyezettek voltak. Ezért a tanár is néha keresgélte a kérdéshez a legmegfelelőbb szót, a tanítványok is „mellétaláltak“ néha a feleletnek. Az óra kétes „sikere“ még engem is lehangolt kissé. Elsőinek Úszóvá asszony kért szót az értekezleten, hogy elmondja véleményét. És a kedves, bölcs asszony arról beszélt, ami jót látott az órán. Hogy nem vesztek el a történelmi korok ö kölcsének taglalásában, nem kalandoztak el részletekbe. Ami pedig a legfőbb, hogy főleg arról beszéltek, hogyan lehet kifejleszteni a gyermek közösségi érzését, a hazafiságot, a köztulajdon tiszteletét, a bátorságot már 3—6 éves korban. Amikor megköszönte a tapasztalt, képzett tanárnak az élményt — magunk is, mint ő, a szívünkkel kezdtünk gondolkozni és láttuk, neki volt igaza, hogy az óra pozitív vonásaira tette véleményét, és nem nekünk, msik mechanikusan, a pedagógiai tankönyv tételeinek rideg mértékével mértünk. A tanár pedig? Felállt és pontról pontra kielemezte, ő maga elemezte ki az óra hibáit. Érzett a hangjából, hogy azt a bölcs asszonyt tartja ebben a teremben a legjobb barátjának. Ezek után az élmények után kértem meg Uszova asszonyt, adjon alkalmat rá, hogy beszélgethessek vele. Elsősorban azt szerettem volna megtudni, hogy neki, a tudományos intézet vezetőjének, kutató tudósnak, hogyan volt alkalma arra, hogy megtanuljon olyan életközelbe kerülni a gyermekekkel és a felnőttel, s mikép ismeri ki magát olyan jól a nevelés közvetlenül adódó gyakorlati problémáiban. Elmondta, hogy eredetileg tanítónő volt, tehát sokszor találta szemben magát nehéz nevelői feladatokkal. Így fordult tanácsért a pedagógiai szakkönyvekhez és ezzel kezdődött tudományos tájékozódása. Látta, hogy a gyermek sok nehézséggel küzd első iskolai éveiben, és ezeket ki lehetne küszöbölni, ha volna sok jó óvoda és már kiskorában el lehetne kezdeni a gyermek nevelését. (Mert a 20-as években még nem tudta pótolni a szovjet hatalom a forradalom előtti időknek ezt az elmaradottságát.) Beiratkozott a leningrádi egyetem pedagógiai karára és az iskolai munka mellett képezte magát óvónőnek. Tanulmányai végeztével többedmagával egy gyárüzem óvodáját választotta, hogy ott kísérletezze ki azt az óvodatípust amely a cári rezsim néhány Montessori és Frőbelféle, a burzsoá elveken épült óvodái helyett — természetszerűen a munkások szocialista szovjet társadalmának gondolkodásmódját tükrözze. Ha sikerül megalkotniuk egy mintát, megindíthatják a mozgalmat az óvodák országos hálózatának a megszervezésére. Munkájuk és eredményeik hírére egyre több nevelő látogatta meg kísérleti óvodájukat , és vitte el szerte az országba az új, szovjet óvodatípus nevelőinek munkamódszerét. — Ezekben az években olyan gyakorlati tapasztalatokat gyűjtöttem, hogy mire visszamentem az egyetemre asszisztensnek, megvolt az alapom a további elméleti kutatásokhoz — mondja Uszova asszony. Jelenleg is állandó kapcsolatban van az óvodákkal és nevelőkkel, és most éppen azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mivel játsszék, mit játsszék a gyerek az óvodában , és azzal, hogy mit és mennyit jó, ha megtanul a gyerek, még mielőtt iskoláskorba kerül. Uszova asszony örömmel tapasztalta nálunk, hogy már mi is szakítottunk azzal a felfogással, amely szerint az óvoda pusztán arra való, hogy legyen a gyereknek hol eltölteni az időt gondos felügyelet alatt, amíg a szülők munkában vannak, és mi is kidolgoztuk már az óvodai oktatás kérdését. A gyerekek szellemének tudatos fejlesztését azelőtt fölösleges beavatkozásnak tartották, a mai álláspont szerint azonban már lehet, sőt helyes is, ha bizonyos mértékű tanítással elősegítjük — nem erőszakoljuk! — szellemi fejlődését. Uszova asszony legutóbbi könyve például ahhoz ad konkrét, gyakorlati tanácsokat, sőt beszélgetés-mintákat, hogy hogyan tanítsa az óvónő a gyermekeket az anyanyelv helyes használatára. — Sokban ugyanaz a probléma foglalkoztatja a szovjet óvónőket is, mint a magyarokat — mondja. A beledi óvodában hallottam — meséli — hogy ott is probléma a helyes mesemondás módszere. És az óvónő elmondott egy orosz népmesét a gyerekeknek, Alekszej Tolsztoj feldolgozásában. „A három medvé“-t. Színesen, párbeszédekben, élénk és kedves arckifejezésekkel. Kitűnően mondta el. A gyerekek örültek neki, ragyogtak a boldogságtól. Természetesen azért is megszerették a mesét, mert népmese, tehát közel áll hozzájuk. Jó kezekben van Magyarországon az óvodai nevelés ügye. Sáros az udvartok... A komoly mondat után elmosolyodik. — Mi tetszett nekem eddig legjobban Magyarországon? A gyerekek. Szépek, bátrak, közvetlenek és sok érdekes, egyéni típust láttam köztük, össze is tűztem miattuk egy faluban a párttitkárral. No, ne gondoljon csakugyan összetűzésre, csak így fogom elmondani otthon is ezt a kedves és nagyon jellemző esetet. Mert jellemző arra, hogy menynyire szeretik maguknál a gyerekeket. Esős időben érkeztünk a faluba, az óvónő bevezetett a termükbe. Beszélgetés közben elmondta, hogy nem számítottak ilyen hirtelen a sárra és nem viheti ki a gyerekeket az udvarra, sétálni. Nemsokára bejött az óvodába a helybeli párttitkár, mert megtudta, hogy ott vagyok, és üdvözölni szeretett volna. Én egyenest azzal válaszoltam a szíves üdvözlésre, hogy: „Jó jó! De hogyan menjenek ki a gyerekek sétálni, amikor sáros az udvar?“ — Folytattuk a gyerekekkel a foglalkozást és észre sem vettük, hogy a párttitkár otthagyott ben minket. Mire vége lett a foglalkozásnak, eltűntette a sarat az udvarról, vastagon beszóratta kaviccsal. Mintha aranysárga szőnyeget terítettek volna szét. Hogy a gyerekek még akkor délelőtt boldogan kergetőzhessenek a szabad levegőn ... Körmöczi László Alekszandra Iiszova pedagógus, óvónő Szentistván község dolgozó parasztjaival (Simon László felv.) L. T. Koszmogyemjanszkaja a tatabányai békenagygyűlésen fiatal bányászokkal beszélget (Magyar Fotó — Bojár Sándor felv.) Rosztyiszlav Kartasov föagronómus meglátogatta a monori ezüstkalászos tanfolyamot és elbeszélgetett a legjobb hallgatókkal . (Szilvásy Kálmár felv.) A. J. Kotljarov, a „Krupszkaja Népművészeti Híz“ igazgatója a Budapest V. kerületi tanács Dési-Huber Képzőművészeti Körében (Magyar Fotó — Farkas Tamás felv ) Petrusz Brovka Sztálin-díjas költő a Rákosi Mátyás Művek könyvtárában. A könyvtár olvasóinak kérésére elszavalta egyik versét (Magyar Fotó — Jónás Pál felv.) F. V. Konsztantyinov, a filozófiai tudományok doktora sztálinvárosi látogatása alkalmával felkereste otthonában Praznovszki Sándor építőmestert és családját (Magyar Fotó — Papp Jenő felv.) Pável Liszkián (Valentin), Ligyia Maszlennyikova (Margit) és Vera István (Faust) az Operaház Erkel Színházának Faust-előadásán (Novotta Ferenc felv.)