Uj Világ, 1956. október (9. évfolyam, 27-42. szám)
1956-09-20 / 38. szám
A bandungi szellem követeinek elnevezését érdemlik meg annak a ceyloni kormányküldöttségnek a tagjai, akik Claude Corea külügyminiszter vezetésével az utóbbi napokban Moszkvában és Pekingben jártak. Ceylon diplomáciai kapcsolatokat létesített a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal, s egyúttal tárgyalások folytak a gazdasági és a kulturális kapcsolatok fejlesztéséről Bandungi szellem és Ceylon? Valóban, lehetséges némi csodálkozás azokban, akik emlékeznek arra, hogy a múlt év tavaszán az ázsiai és az afrikai országok részvételével megtartott bandiungi értekezleten Ceylon akkori miniszterelnöke, Kotevals meg akarta zavarni a gyarmatosítás és a háborús tömböket kovácsoló imperializmus ellen állást foglaló országok tanácskozását. Ceylont még nem számítottuk azok közé az országok közé, amelyek a békés egymás mellett élés elveit vallják. Azóta azonban olyan változások történtek az ország életében, amelyek arra mutatnak, hogy a ceyloni nép — a 65 ezer négyzetkilométer területű szigetországot 8 millió ember lakja — nemcsak vallja a békés együttélés szükségességét, hanem ennek megfelelő kormányzatot is teremtett. Ez év áprilisában a parlamenti választásokon megbuktatták Kotevala kormányát és a „Mahadzsana ekszat peramuna” — az Egyesült Népi Front szerezte meg a mandátumok többségét. A jelenlegi miniszterelnök, Bandaranaike vezette párt programjának lényege: semleges politika, diplomáciai kapcsolatok felvétele a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal, az idegen kézben levő kaucsuk és a teaültetvények államosítása, az angol haditámaszpontok felszámolása és a ceyloni köztársaság kikiáltása. Ritka következetességgel és gyorsasággal valósítja meg programját az új ceyloni kormány. Júliusban Ceylon és Anglia megegyezett, hogy a trinkomali és katunajakai támaszpontok Ceylon tulajdonába kerülnek, egyelőre azonban az angolok használhatják — csakis gazdasági célokra — az ottani olajtartályokat. Kézzelfogható jele ez annak, hogy Ceylon semleges politikát folytat és kívül akar maradni mindenféle katonai tömbön. Ami a diplomáciai kapcsolatok létesítését illeti: ez is megvalósult. Nagy erőfeszítéseket követel a kormánytól a gazdasági függetlenség biztosítása. Ceylon négy évszázadon át volt gyarmati ország. A XVI. században a portugálok, később a hollandok, a XVIII. századtól pedig az angolok tartották gyarmati igájukban. A gyarmatosítók persze egyoldalúan fejlesztették Ceylon gazdasági életét, amelynek alapja a mezőgazdasági termelés. Fő termékek a tea, kaucsuk, kókuszolaj, kakaó, de mindezt exportálják. Viszont messziről kell bevinni a rizst, gabonát, cukrot, bár az ország természeti adottságai lehetővé teszik ezeknek a megtermelését. A kormány most fel akarja számolni ezt a képtelen helyzetet, sokoldalúvá és termelékenyebbé kívánja tenni a mezőgazdaságot. Tervezik textil-, cement-, kohászati vállalatok és vízierőművek építését is. Az ország egyúttal szélesíti gazdasági kapcsolatait — például Magyarországgal és Bulgáriával is kötött kereskedelmi egyezményeket. De visszautasítja azokat a gazdasági „segély"-javaslatokat, amelyek sértenék szuverenitását. Júliusban például elvetették egy angol—amerikai olajipari társaság indítványát Colombóban történő olajfinomító építésére, mert — mint az ipari és halászati miniszter kijelentette — a javaslat monopolisztikus jellegű és nem biztosít semmiféle előnyt Ceylonnak. Ceylon ma már nem gyarmat. Még 1948-ban dominiumi státust kapott a brit nemzetközösségben. Ez azonban nem elégíti ki a ceyloni népet, s mint Claude Corea mondotta moszkvai tartózkodásakor, javában folynak az előkészületek a köztársaság kikiáltására, csak a megfelelő alkotmánycikkelyek kidolgozása van hátra. K. J. Bandung szellemében Kik a szovjet révkalauzok? Javában tart a „révkalauzok csatája" a Szuezi csatornán. Száznál kevesebb egyiptomi révkalauz látja el a hajóconvoyok kíséretét, miután a nyugatiak eltávoztak. Már megérkeztek a csatornához azok a külföldi révkalauzok, akik az egyiptomi kormány felhívására jelentkeztek. Ismeretes, hogy eddig IS szovjet tengerész érkezett meg a „révkalauzok csatájának" színhelyére. A szovjet boudsmanok (így nevezik — holland szóval — a szovjet révkalauzokat), mint az újságokból tudjuk, lelkesen fogadták az egyiptomi kormány felhívását. Szinte minden kikötóból volt jelentkező, többnyire tapasztalt révkalauzok, akik nem egy ízben jártak már a Szuezi csatornán, tehát nem lesz nehéz elsajátítaniuk a csatorna hajóútjának ismeretét. Punykov, a Frunze kapitánya, aki szintén jelentkezett, nem is régen, augusztus 15-én hajózott legutoljára a Szuezi csatornán. A Pravdában megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy a Szuezi csatorna nagy hajózási művészetet követel a révkalauztól, s a jelentkezőkre nehézségek várnak, de mindez nem riasztja el őket Csemisev arhangelszki tengerész a következőket mondotta: „Nem egyszer vezettem át hajómat a Szuezi csatornán, nem lesz nehéz megszoknom az új helyen. Szívesen segítek szerény munkámmal a szabadságszerető egyiptomi népnek". Taraszov arhangelszki tengerész szintén jelentkezett. Tapasztalataira jellemző, hogy csak nemrég vett részt két nehéz Északi sarki hajózásban, így hajózzák be az angol csapatokat, amelyeket az angol kormány Irányít a Szuezi csatorna közelében lévő támaszpontjaira. Jobbról: A Szuezi csatorna bejárata Port-Saidnál, ahol izgalmas események várhatók, ha „a csatornát használók szövetségének’’ hajói, fedélzetükön saját révkalauzaikkal, megpróbálnak behatolni a csatornára A békés egymás mellett élés elvét valló közös nyilatkozattal befejeződtek Moszkvában a szovjet-indonéz tárgyalások. Képünkön: S. R. Rasidov, a Legfelső Tanács elnökségének elnökhelyettese, az üzbég Legfelső Tanács elnökségének elnöke ajándékot nyújt át Szukarnonak, az Indonéz Köztársaság elnökének A ceyloni kormányküldöttség Corea külügyminiszter vezetésével (középen) meglátogatta a leningrádi Elektroszila gyárat Termőföld lesz az Éhség-sztyeppe Már a neve is kifejezi a táj kietlen voltát: Éhség-sztyeppe. Közép-Ázsiában, a Szir-Darja folyó balpartján, a Kazah Szovjetköztársaság déli részén terül el és átnyúlik Szovjet Üzbekisztán délkeleti csücskébe. Több mint 10.000 négyzetkilométeren — Magyarország területének körülbelül egykeilenced részén — szikes, sós, kemény talajú vidék ez, nyári napokon perzselő a hőség, éjszakára pedig olykor majdnem a fagypontig hűl le a talajmenti levegőréteg. Májusra már teljesen kiég a növényzet, csak a tevetövis, a csenevész üröm meg a ballagófű tengődik tovább. Az ősrégi kazah elnevezés, Éhségsztyeppe azonban már nem sokáig illik e tájra. A szovjet emberek most indítják a sztyeppe meghódításáért a „döntő ütközetet”. Nyolcszázezer hektárnyi az öntözhető terület. Ebből a forradalom előtti időkben tettek termővé 35.000 hektárt, de a szűzföldek meghódítása tulajdonképpen 1918-ban vette kezdetét, amikor Lenin aláírta a dekrétumot és 50 millió rubelt irányoztak elő a turkesztáni öntözési munkálatokra. És ma már , kész a Szir-Darján a farhadi duzzasztógát, befejezés előtt áll a hatalmas feofrak-kumi víztároló építése. Ez az a bázis, amelyről kiindulva — a XX. kongresszus határozata értelmében — végig feltörik az Éhség-sztyeppe szűzföldjeit. A párt Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának egy hónappal ezelőtt hozott határozata további 300.000 hektár szűzföld hasznosítását irányozza elő az Éhség-sztyeppén. Ebből 200.000 hektár üzbekisztán, 100.000 hektár Kazahsztán területére jut. A határozat egyben azt is kimondja, hogy a már megművelt, öntözés alatt álló földeken fokozni kell a termésátlagot. A terv megvalósítása évi 320— 340.000 tonna nyersgyapot-többletet jelent az országnak, de megnő a zöldségfélék és gyümölcsök termelése is, éppen ezért több új zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermelő állami gazdaság is létesül. A 300.000 hektárból 280.000 hektárt a szovhozok, 20.000 hektárt pedig a kolhozok mű-velnek majd meg. 1962-ig megépül az Éhség-sztyeppei főcsatorna, 600 kilométernyi autó- és 200 kilométer bekötőutat építenek, ezenkívül körülbelül 80 kilométer új, szélesnyomtávú vasútvonalat Szir-Darjinszk állomástól Dzsizak felé. (Ezen a vonalon már 1958-ban megindul az ideiglenes forgalom.) 34 új gyapottisztító gyár épül. Felépítenek egy 40.000 kilowatt teljesítőképességű vízerőművet, de ezt megelőzően már jövőre két, egyenként 20.000 kilowattos transzformátort helyeznek üzembe a sarhadi alközpontban és 450 kilométer hosszúságú villamostávezeték is épül Mindezekkel egyidőben természetesen új lakótelepek, községek, egészségügyi intézmények, telefonhálózatok stb. építését is előirányozza a határozat. A legkorszerűbb technika felhasználásával keltik tehát életre a kietlen sivatagot, s nemsokára már csupán földrajzi fogalomként emlegetik majd az Éhség-sztyeppét, az új, gazdag gyapot- és gyümölcstermő vidéket. K. L. Oroszul beszélő francia politikusok Szeptember elején a moszkvai lapok hírrovataiban többször szerepelt két francia politikus neve. Előbb Edgar Faure — a genfi értekezleten mint akkori miniszterelnök — képviselte Franciaországot — érkezett Moszkvába. Faure, akol jelenleg a baloldali köztársasági tömörülés vezetője, Párizsban a keleti nyelvek főiskoláján tanult meg jól oroszul. A másik francia vendég az ismert szocialista, Jules Moch, az ENSZ leszerelési bizottságának állandó francia küldötte, a tukovói repülőtéren Jules Moch orosz nyelvű nyilatkozatot tett: In Moszkvában inkább beszélek rosszul oroszul, mint jól franciául. Már voltam itt harminckét évvel ezelőtt. Látni akarom népük sikereit, hogy jobban megismerjük egymást, s ezáltal nagyobb legyen a kölcsönös bizalom. Jules Moch fogadására a többi között megjelent Arutjunjan, a szovjet külügyminisztérium 1. számú európai osztályának vezetője, aki a következőket mondotta a vendégnek: — Szép sikereket ért el az orosz nyelv elsajátításában. — valóban. — Bárcsak ugyanilyen sikerek lennének a lefegyverzésben. — Ezzel is egyetértek — válaszold mosolyogva Jules Moch. Rincsen professzorral A Kultúrkapcsolatok Intézetének vendégeként tartózkodik néhány napja Budapesten Rincsen profeszszor, a kitűnő mongol tudós. Folklorista, író, újságíró egyszemélyben, tagja a Mongol Tudományos Bizottságnak és már több mint tíz éve dolgozik az ulan-batori MEN című lapnál. A Duna Szálló halljában beszélgetünk Rincsen professzorral magyarországi tartózkodása céljáról, eredményeiről. — Régi vágyam teljesült most, hogy eljöhettem az önök hazájába — mondja. — Sokat olvastam mér eddig is Magyarországról, sőt személyes jóbarátságban ia vagyok magyar tudósokkal, akik nálunk jártak. A Magyar Tudományos Akadémián doktori disszertációmat tartom meg „A mongol nyelv grammatikája” címmel. A disszertáció könyvalakiban is megjelenik, s ez lesz az első mű, amely mongol nyelven szól a mongol nyelvről. — Másik célja magyarországi tartózkodásomnak az, hogy könyvet írjak Magyarországról, új hazájuk építéséről. Voltam Debrecenben, Egerben, a Balatonon, Szigligeten. Budapesten legnagyobb élményem a Történelmi Múzeum volt. Az archeológiában sok rokon vonást, a mieinkhez hasonló emléket találtam a hunok, avarok, szkíták birodalmából. Meghívtam magyar tudósokat hozzánk, remélem, jövőre eljönnek Mongóliába. Rincsen professzor igen sokoldalú. Költeményeit Képes Géza most fordítja magyarra. 1945-ben tüntették ki egyik legmagasabb érdemrenddel, a Csojbalszan marsall-renddel, egy filmlibrettóért, amelyet egy XVII. századi hős mongol népi harcosról írt, „Coktu taidzsi’1 címmel A film hatalmas sikert aratott, Ligeti professzor is látta, amikor Mongóliában járt. Rincsen professzor tizenkétéves újságírói tevékenységéért kapta az „Északi Sark” kitüntetést, s gomblyukéban ott a Munkaérdemrend is. Héczey Andris Kincsen mongol tudós (Katona Tibor rajza)