Új Világ, 1974. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-08 / 45. szám

1971. november 8. Hét tonna tanulság Otthonról érkezett, új magyar filmet mutattak be a Los Angeles-i magyaroknak. Az a címe, hogy “Hét tonna dollár” és ez a három szó, így, már önmagában érdeklődést keltő az emigrációban. Vajon mit akarnak a dollárral? Ért­hetően többen kiváncsiak a válaszra, mintha a cím valami termelőszövetkezeti vetélkedést ígérne. Az a puszta tény, hogy az Amerikában élő magyaroknak módjukban van ezek­ben az években készült magyar filmeket látni, nem szükség­szerűen rossz. Hiszen az emigráció csak felküldetést tud tel­jesíteni, ha eltemeti magát. Mint ahogy céltalan lenne ide­hozni minden magyar filmet, éppen olyan hasznos a tájé­kozódás néhány időszerű és a külföldön élő magyarokat va­lamilyen vonatkozásban is érintő kérdésről. Ez volt az álta­lános vélemény az elmúlt évben rendezett Los Angeles-i ma­gyar filmfesztivál során bemutatott “Szerelmesek” című filmről is. A film letagadhatatlanul szórakoztató. Darvas Iván és Bárdi György kivételes színészi képességeiket már koráb­ban és más helyen, többszörösen bebizonyították. Az otthoni nagy komikus sztár, a “Kiskabos”, pontosan az, amit ala­kít: bohóc. Se több, se kevesebb. A technikai előállítás a külföldi összehasonlítást is kibírja: kép, hang, laboratóriu­mi munka kitűnően képzett szakemberekre valló magas szín­vonalon áll, annak ellenére, hogy az itteni bemutató a köz­ismerten kevesebbet nyújtó 16 milliméteres keskenyfilmről történt. A mese szerint egy félszeg cirkuszi bohóc szerencse­játék-elméletet dolgoz ki, ami a nyerést illetően száz száza­lékos biztonságot ad. A könnyű meggazdagodást remélő megyei funkcionárius segítségével csak a hazai lottóra ve­tik rá magukat, de a sikeres elméletben nagyobb távlatokat látó pesti minisztérium már sötétkabátos “elvtársat” küld ki, hogy a bohóc különleges tehetségének külföldi alkalma­zását megszervezzék. Előbb Monte Carlo, majd az epsomi derby, ausztráliai versenyek, játékkaszinók az egész vilá­gon. A csoport mindenütt robbantja a bankokat és tonna­számra megy a dollár haza. Ennek következtében fellendül az élet, az egykori kis faluban, Bondoroson, felhőkarcolók és sugárutak épülnek, a fényűző lakásokban a falból, csap­ból folynak a válogatott italok és panaszkodnak, hogy a “pezsgőt még nem vezették be”. íme, itt az első bizonyság, hogy egyszer-egyszer tanul­ságos ilyen filmet megnézni. Mi itt például letagadhatatla­nul csodálkoztunk, hogy ezt a történetet így filmszalagra vitték. Nem kell nyakatekert gondolkodás, a vak is látja, hogy ez a történet a temérdek sok szép és jót ígérő “szo­cializmusnak” a gúnyképe, egyes helyeken kimondottan éles szatírával. Egy szóval sem említik már, hogy a győzelmes világnézetre felépült új gazdasági rend, a fokozott munka, a felemelt termelés és a csökkentett önköltség, a kizsákmá­nyolás megszüntetése és a kapitalisták elkergetése hozza a jólétet. Az egész magyar ügyesség és r­átermettség kérdé­se, de a pénzért és a jólétért külföldre kell menni, ráadásul nyugatra, ahonnan a kapitalisták dollárja alakjában érkezik haza a magas életszínvonal és csakis így. A végén az egész­ről kiderül, hogy álom, de önmagában eleget mond el, hogy jobb életet álmodni is csak így lehet. Sokan meglepődtek a téma “felnőtteknek” szóló vo­natkozásain és a helyenként szokatlanul bátor ábrázoláson. Ez azonban ma kortünet, ami alól — úgy látszik — a ma­gyar filmgyártás sem vonhatja ki magát. A bohóc elméleté­ben a nyerőszám felvillanása csupán a “gamma-tényező” hatására történik, ezt pedig közvetlen intim kapcsolatnak kell megelőznie. Az egészben ott van a varázs, hogy minden más kombináció céltalan, erre a célra Bondorosról kell az ott már jól bevált magyar, pincérlányt külföldre szállítani. A hirdetés mulattató bohózatot ígért, de a történetben van elgondolkoztató. Itt is, otthon is. Nemcsak dollár, ha­nem hét tonna tanulság is. fókusz_______ / _­­ / UT­I­AG 00 METZGER NÁNDOR :Joilliegxjuel Ha Buddha ma, napjainkban itt járkál­na közöttünk, aligha kétséges, hogy meg­ismételné harmadfélezer esztendő előtti vi­lágnézetét: A Világ Úgy Tűnik, Mintha Lenne . . . Mégis Minden Semmi! Solon, az ősi Athén nagy törvényhozója és demokra­ta alkotmányadója jelszavát: Ismerd Meg Tenmagadat, a delfii jósda homlokzatán véste kőbe. Konfúcius, Kína legnagyobb bölcse az emberi viselkedés erkölcsi rend­jét állította perspektívába: az ernyedetlen emberi törekvést a szellem kiművelésére és a társadalmi egyetértésre. Ha az Út, az Igazság és az Élet názáreti Megszemélyesí­tője róná Kliegl-reflektorfényes bulvárjain­kat és látná a bibliai Aranyborjú eszeve­szett bálványozását, megint csak korbácsot ragadva űzné ki a pénzváltó kufárokat asz­talaikkal együtt az Atya házából. Írott történelme során — a vértanúk ki­vételével — az emberiség ahelyett, hogy csetlő-botló erejéből követte volna az Út­mutatók tanítását, a Gondviselés manna­hullását egyszerűen welfare-nek könyvelte el és komótosan berendezkedett a bizonyta­lan idejű Messiás-várásra. Ennek a műfaj­nak politikai televényéből nőtt ki Dr. Henry Kissinger, az Egyesült Államok diplomá­ciai problémamegoldója, némelyek szerint katasztrófapolitikusa. Nem egy Metternich, nem is egy Machiavelli, de egy vállalkozó szellemű professzor, aki egyik lábát már rá­tette a huszonegyedik század küszöbére. Senki sem vonja kétségbe bátorságát a ci­nizmus emberöltőjében. Kissinger U.S. külügyminiszter nem az Egyesült Államok Messiása. Inkább argo­nautája, Jázonja, akit a mitológiai Pelias király küldött Colchisba azzal, hogy hozza el onnan — nagy veszedelmek között — a híres Arany­gyapjút. Az elmúlt héten Kis­singer tárgyalt Brezsnyevvel Moszkvában, azóta elmúlt több nap, mint újy egy kézen, de Moszkva és Washington a mély hallga­tás ködébe burkolód­ztak. Aki “frontáttö­résre” számított Moszkvában, le kell mon­dania­­ilyenről. A világbéke aranygyapját Grecskó szovjet hadügyminiszter, politbü­­rai hadisten és társai őrzik kremli­ni bar­langjukban, csak egy Herkules tudná kira­gadni karmaik közül. A szovjet blokk mutá­ciós gyárainak a többszörös túlerő a cégére. Brezsnyevet — mondják — módfelett ingerelte Jackson U.S. szenátor lándzsatö­­rése a szovjet kivándorláspolitika enyhítése mellett, meg az, hogy csak egyszer volt szovjet mammut búzavásárlás, a U.S. pol­gárok nagy nyomorúságára. Ennek tetejé­ben Brezsnyev és Kissinger a közép-keleti békét illetően, orosz részről kiszámítottan, két malomban őrölnek. E hó végén Brezs­nyev és Ford Vladivosztokban csúcstalál­koznak. Talán ott élesebb kontúrokban lát­hatjuk meg, vajon elbírja-e a “hetente” a megterhelést és vajon Moszkva hajlandó-e a fegyverkezés ellenőrzésének kérdéséről fe­lelősen tárgyalni Amerikával. Visszapillantásban eszembe jut Lenin diktátor és Barclay angol nagykövet — két ■inkongruens, össze nem illő ember — szent­pétervári dialógusa, amelyben a hűvös brit diplomata keresetlen egyszerűséggel tud­tára adta a diktátornak, hogy bolsevik­ kor­mánya semmiképpen sem nyerte el az an­gol király őfelségének a tetszéseit. Lenin nem várakoztatta válaszával Barclay nagy­követet: “Tetszik, vagy nem, a kormányom marad.” Ebben az esetben — jegyezte meg a nagykövet — “Nagy-Britannia megvárja, míg Oroszországnak megváltozik a kormá­nya!” A dialógus a londoni levéltár polcán porosodik . . . A szovjetorosz országlás 57 éven keresz­tül megtartotta a szabad népekkel szem­ben viselt ellenséges karakterét. Mivel meg­tagadta Istenét és a keresztény világnéze­tet. Materializmusában megkövesedett. Ta­lán viszatér eredeti halmazállapotába? Van egy találó ősrégi mese, amely szerint a vas­korszak végén egy hatalmas vízözön majd­nem egy szálig elpusztította az emberisé­get. Csupán egyetlen emberpár, Deucalion, Prométeusz fia és ennek felesége, Pyrrha menekült meg. Megrettenve látták, hogy bennük hal ki az emberi nem a Földről. Térdre hullva kérték az olimposzi isteneket, hogy mentsék meg az emberiséget. Az orá­kulum felhívta őket: fátyolozzák el arcukat, oldják meg ruhájukat és dobjanak minden követ, amelyet útjukban találnak, a hátuk mögé. így is tettek és azokból a kövekből, amelyeket Deucalion dobott hátra, férfiak és azokból a kövekből, amelyeket Pyrrha dobott hátra, nők formálódtak életre. A Föld ereje teremtette meg azután az álla­tokat és a növényeket. De a kövekből kelt emberek a jellembeli keménységet egész életükben megtartották. Tegyük hozzá, ők lettek egy lelketlen terror megbízható nép­biztosai is. Nekünk magyaroknak is úgy tűnt, hogy Kún Béla, Szamuelly ez ak­i nem lehettek a mi Istenünk által teremtett Ádám és Éva utódai! Inkább az eldobott kö­vekéi . . .Új politikai hatalom született a Közép- Keleten. A marokkói Rabatban lezajlott 20­ nemzetes arab csúúcskonferncia 18 ál­lamfő-bábája hozta a világra Husszein ki­rály ellenében. Ezzel a majdnem egyhangú, döntéssel a csúcskonferencia Yasser Ara­­fatot, a Palesztinai rezisztansz szervezőjét és fejét de jure és de facto a palesztínai ügy egyetlen szószólójának ismerte el, ugyanakkor Palesztinai politikai mandátu­mát is ratifikálta. Ezentúl Ara­fat a NN-ben képviseli a palesztínai ügyet, formálisan. Úgy hírlik, rövidesen kormányt is kinevez. A “Csúcs” egyben kijelölte Palesztina po­litikai területét is — papíron. Ez a terület pontosan egybeesik azzal a Jordán-balparti országrésszel, a benne levő bibliai városok­kal és 600,000 palesztínai arab lakossal, amely Husszein, Jordánia királyának jo­gara alá tartozott és amelyet Izrael a 67-es győztes háború óta a mai napig megszállva­­tart.Ennek a többségi arab elrendezésnek — amely most ropogós dollárbilliókat és mil­liókat osztogat ki Izrael szomszédos arab­jai között — van egy kadiculusa is: a Jor­dán-bal parti területen kívül még azok a palesztínai arabok­ lakta területek is hozzá­­számítandók, amelyek ma még izraeli meg­szállás alatt állanak . . . Nem kétséges, hogy Henry Kissingernek, aki most látogat el a­ kalifák repülőszőnyegén minden olyan kö­zép-keleti országba, ahol a puskaporos hor­dó kanóca sustorog, mélyen bele kell nyúl­nia diplomáciai portfetjébe, nehogy megint kirobbanjon a szentföldi dinamitos láda. Európa-Ázsia-Afrika küszöbén, az évez­redek során, a Biblia és a Kard összecsapá­saiban az ősi Babilon, Egyiptom és Róma hódító számumjai söpörtek végig. Szomo­rúságunkra, emberöltőnknek kellett tanú­jává lenni a közép-keleti szomszédos, rokon népek intranzigenciájának, amely véres mérlegében annyi özvegyet, árvát, nyomo­rékot és üszköt termelt a szentföldi tragé­diában. A sivatagok homoktengerén 1071­­ben a sivatagok problémaóceánja hívja ki nemcsak a közép-keleti, hanem a­z egész nyugati világot. a vilán Lök­i( fc)/

Next