Új Világ, 1975 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-03 / 1. szám

VOL. 4. ÉVF. NO. 1. SZÁM LOS ANGELES 1975. JANUÁR 3. Megjelenik minden pénteken ÁRA 25 CENT NEW WORLD AMERICAN - HUNGARIAN WEEKLY FAMILY NEWSPAPER AZ AMERIKAI MAGYAR CSALÁDOK LAPJA EGYIPTOM A SZOVJETTŐL IS SEGÍTSÉGET VÁR Richard Nixon elnöksége idején volt kaliforniai Fehér Ház és floridai Fehér Ház is, aszerint, hogy a kormányfő a szabadság fogalmát csak félig kimerítő pihenőnapjait San Clementében, vagy Key Biscayneben töltötte. Gerald Ford elnöksége idején úgy látszik, új fogalommal kell megismer­kedni, amit legtalálóbban mozgó Fehér Háznak lehetne el­nevezni. A “mozgó” azt jelenti, hogy a színhely legközelebb máshol lesz. Amikor Ford elnök első ízben tudott elszaba­dulni a washingtoni hivatalos elfoglaltságból, a Colorado ál­lamban lévő Vail síüdülőtelepre jött. A kormány jelenlegi feje nagy sportember, aki fiatal éveiben futballozott. Most nagy élvezettel sízik és mivel Coloradóban nincs saját háza, villát bérelt és annak földszinti nappali szobáját nevezte ki hivatalos helyiségnek. A rendszeres napi sílefutások után itt tanácskozik a kormánynak azokkal a tagjaival, tanács­adókkal­­és szakértőkkel, akik erre az alkalomra repülőgé­pen ér­keznek ide. Bár korábban külügyi és védelmi kérdések is szóba ke­­rültek, a coloradói “mozgó Fehér Ház” legfontosabb téma­köre a gazdasági, környezetvédelmi és energiaügyi problé­mákat öleli fel. Az elnök most készül várhatóan nagyjelen­tőségű, úgynevezett “State of the Union” üzenetére, amire az elkövetkező két héten belül kerül sor. Ebben jelenti majd be a kormány gazdasági intézkedéseit a jelenlegi válság le­küzdésére. Ezt az összetett kérdést maga az elnök is “ke­mény diónak” nevezte sajtótitkára nyilatkozata szerint. A bejelentésnek nagy fontosságot tulajdonít és a megszöve­gezést a legpontosabban készíti elő. Éppen ezért megtiltotta a korai sajtónyilatkozatokat mindazok részére, akik a ta­nácskozásokban részvesznek. Az ünnepeket megelőzően az amerikai Legfelső Bíró­ság bizonyos döntéseket hozott az elnök kegyelmi jogát és az ennek gyakorlásával együtt járó részleteket illetően. Múltbeli esetekre hivatkozva olyan javaslatok hangzottak el, hogy az elnök a megbocsátást ne köthesse olyan feltéte­lekhez, amelyek nem szerepelnek a törvény által ilyen ese­tekre előírt, vagy engedélyezett megkötések között. A fel­­jebbviteli bíróság 6:3 arányban elvetette a javaslatot és szabad kezet adott az elnöknek a feltételek kiszabásában. Hong Kongon át Pekingből érkezett hírek arról tudó­sítanak, hogy a kínai kommunisták nem örülnek a tovább­ra is fennálló kapcsolatnak Washington és Taiwan között. Ugyanakkor az is aggasztja a pekingi vezetőket, hogy az amerikai-kínai viszonyban a várt elmélyülésre nem került sor. Külpolitikai vonatkozású hírekben sohasem lehet tudni, hogy mit takarnak. Lehet, hogy valóban nem akarnak mást, mint azt, hogy Ford elnök 1975-ben tervezett kínai látogatása során tálcán nyújtsa át a kommunistáknak Csang Kaj-sek fejét. De az is lehet, hogy Vörös Kínában a leg­újabb belpolitikai hullám nem kedvez az amerikai barátság­nak és az esetleg tervezett távolodó lépések miatt a fele­lősséget szeretnék elhárítani magukról. Jól tájékozott washingtoni körök szerint a közép-keleti helyzetben jogos aggodalmat kelthet Izrael és Egyiptom álláspontjának egymástól való távolsága, amely szinte a tár­gyalások megkezdését is lehetetlenné teszi. Jelenleg az a helyzet, hogy a tárgyalási készséget mindkét fél csupán propagandaokokból hangoztatja. Kissinger szerint nem is lehet várni pozitív lépéseket, csak a január 1-én Kairóban Egyiptom, Szíria, Jordánia és a PLO között megkezdett tár­gyalások befejezése után. Egyiptomnak új védelmi minisztere van Ghany Gam­­asy személyében, aki Fahmy külügyminiszterrel együtt kül­döttséget vezetett Moszkvába a kapcsolatok szorosabbra fű­zése és új szovjet fegyverszállítások megindítása ügyében. Külön tudósító jelentése szerint a “menekülés Egyiptom­ból” második hulláma is a befejezéshez közel áll, amennyi­ben az utóbbi hónapokban lezajlott kivándorlás után mind­össze mintegy 500 zsidó maradt Kairó fennhatósága alatt. Kuvait arab sejkség, az olajban egyik leggazdagabb közép-keleti állam, változatlan barátságáról biztosította Amerikát és Angliát, mondván, hogy az olajszállításokat sohasem fogja olyan mértékben csökkenteni, hogy ezzel ká­rokat okozzon ennek a két országnak. SZ. L. • VIETNAMBÓL és Laoszból egyre fokozódó nyugtalanságról érkeznek hírek. A kommunisták kö­zelmúltban megindított tá­madásuk során elfoglalták tíz ötödik községet a déli tar­tományban és Szaigon köze­lébe nyomultak előre. Thieu kormánya azonban az elszen­vedett veszteségek ellenére is erősen kezében tartja a hatalmat. — Laoszban zűr­zavaros a helyzet. A hadse­­reg egy része fellázadt és az ország északnyugati részén elfoglalta Ban Houei Sai tartományi fővárost. A koalíciós kormány bizottsá­got küldött ki, hogy a felke­lőkkel tárgyaljon.­­ AZ ÍR köztársasá­giak a bejelentett tűzszünet előtt még sürgősen végre­hajtottak néhány bombatá­­madást Észak-Írországban és Londonban, ahol a célpont ezúttal Heath volt minisz­terelnök otthona volt. A tűz­szünetet lapzártáig nem szegték meg, tehát a fegyve­res akciók megkezdése óta ez a leghosszabb nyugalmi szakasz. Észak-Írországban mind a katolikus, mind a protestáns vezetők sürgetik az angol kormányt és az ír gerillákat, hogy mindent kö­vessenek el a megegyezés ér­dekében és a fegyvernyug­vást tegyék tartóssá.­­ A CIA, az amerikai központi hírszerző szolgálat, a támadások új célpontja Amerikában. Ijesztő tünet, hogy a biztonsági és védelmi szervek nem is a határokon túlról, hanem belülről van­nak állandó kereszttűz alatt. Korábban a Pentagon és az FBI ellen folyt ez a lélektani hadviselés. A vád szerint a CIA belföldön is kémkedett ismert politikusok és más közéleti személyiségek ellen. Egyes körökben különleges vizsgálóbizottság kiküldését sürgetik. Jellemző, hogy más oldalról felvetették a CIA felszámolására vonatkozó tervet. • STONEHOUSE angol képviselőt és volt minisztert, akit egy volt cseh kémelhá­rító tiszt korábban azzal vá­dolt, hogy a Szovjetunió szol­gálatában álló kém, Miami­ból történt váratlan eltűné­se után az ausztráliai Mel­­bourneben letartóztatták. Állítólag hamis papírokkal, álnéven, engedély nélkül lé­pett be az országba. Londo­ni családja magyarázatot vár, mert semmit sem tud­nak tette indítékairól. Ciklon elpusztított egy ausztráliai várost Karácsony napján a tenger felől pusztító ciklon tá­madt az Ausztrália északi részében fekvő Darwin városra. Az épületekben olyan súlyos károk keletkeztek, hogy a 40,000 főnyi lakosság egy­negyedét azonnal el kellett köl­töztetni. A még lakható állapotban lévő házak is csupán ké­tes értékű biztonságot nyújtanak, mert a városban a villa­mos áramszolgáltatás, a vízellátás nem működik és szinte használhatatlanná vált a csatornarendszer is. Tudni kell, hogy Ausztráliában most van a meleg évszak és ez különös veszedelmet jelent, mert a kutak vize máris fertőzött. A je­lentés szerint emiatt máris több a betegek száma, mint azo­­ké, akik a viharban sebesültek meg. Megkezdték a kolera-, tífusz- és tetanuszoltásokat. A hajléktalanná váltak elszál­lításában ausztráliai repülőgépek mellett amerikaiak is résztvesznek. Gough Willam miniszterelnök megszakította európai útját és visszatért Ausztráliába, hogy felkereshesse a tragédia színhelyét. A halálos áldozatok számát nyolcvan­ra becsülik és a legutóbbi jelentés szerint a lakosság 90 szá­zaléka vált hajléktalanná. • A PÁPA hagyományos szertartással nyitotta meg Rómában az 1975-ös Szent­évet. Az eseményt 45 ország televíziós hálózata közvetí­tette. • A WASHINGTONI Fehér Ház északnyugati ka­puján egy arab ruhába öltö­zött férfi gépkocsival erő­szakkal áthajtott. A bizton­sági őrök letartóztatták. Ki­derült, hogy propaganda-de­monstrációról van szó. Az illető a külügyminisztérium­nak korábban bejelentette, hogy lemond amerikai ál­lampolgárságáról és az úgy­nevezett “harmadik világ­hoz” tartozó valamelyik or­szágban kér politikai mene­dékjogot. • JACK BENNY, az­ amerikai televízióból jól is­mert, népszerű komikus, 80 éves korában rákban meg­halt. • AZ AMERIKAI had­sereg arra akarja rávenni a kongresszust, hogy engedé­lyezze a korábban betiltott ideggázok gyártását. Az új eljárás szerint véletlen sze­rencsétlenség veszedelme nem áll fenn, mert a két — külön-külön teljesen ártal­matlan — gáz csak a kato­nai bevetés pillanatában ke­veredik össze. A JAPÁN külügyminisz­tere bejelentette, hogy nuk­leáris fegyveres hajók nem közlekedhetnek japán vize­ken. A közlemény nem emlí­ti, hogy amerikai hajókkal kivételt tennének-e. G A RÁK-KÖDKÉP 11 évenként kerül “holdárnyék­ba”. Az idei fogyatkozás ta­nulmányozására és műszeres megfigyelésére az amerikai W­hite Sands támaszpontról két rakétát lőttek ki a világ­űrbe. G NICARAGUÁ­BAN fegyveres terroristák egy magánházban túszként kézrekerítettek 19 diploma­tát, köztük az ország kül­ügyminiszterét, a wash­ingtoni és az ENSZ-követet. A miniszterelnök állítólag beleegyezett, hogy az orszá­got szabadon elhagyhatják a túszok életéért cserébe. A­­UATEMALÁBAN 21 amerikai turistával a fe­délzetén egy magán utasszál­lító repülőgép lezuhant. Az utasok közül senki sem ma­radt életben.­­ A SPANYOL kormány azzal vádolja Líbiát, hogy a spanyol Szaharában tevé­kenykedő úgynevezett fel­szabadító mozgalom csoport­jait kiképezi, felfegyverzi és pénzzel látja el. A líbiaiakat korábban már vádolták ha­sonló tevékenységgel az ír és fülöp-szigeti felkelők moz­galmával kapcsolatban. G ETHIÓPIÁBAN az egyik vezető politikus beje­lentette, hogy az ország kí­nai és kubai mintára úgy­nevezett szocialista állammá alakul át de külpolitikájában megmarad az úgynevezett “el nem kötelezett” államok táborában. Az országban széleskörű felháborodást vál­tott ki, hogy Asmara város­ban 45 egyetemi diák holt­testét találták meg, nyaku­kon dróthurokkal. A gyanúik szerint ellenállást kíséreltek meg az új kormánnyal szem­ben.­­ A PAN AM amerikai légiforgalmi vállalat részvé­nyeinek többségét állítólag Irán akarja megvásárolni. A Pan Am amerikai irodá­jában cáfolják ezeket a híre­ket.

Next