Új Világ, 1975 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-14 / 7. szám

1975. február 14. KADARKAY ÁRPÁD: AMERIKA, TÖRTÉNELMÉNEK LEGNAGYOBB ERŐPRÓBÁJA ELŐTT Az a derűlátó, magabiztos nemzet, melynek alapokmánya az Új Rend Korszakát hirdette a világnak, egyre általánosabb, mélyülő szorongással eltelve latolgatja a súlyosodó gazdasági válság kihatását a köztársaság jövőjét illetően. Általános lehangoltság vesz erőt az amerikaiakon, mikor lépten-nyomon azt hallják, hogy a világ többé nem kormányozható, hogy “dolgok" irányítanak, hogy a múlt fénye kialudt, a jelen értéktelenné vált, a jövő reménytelen. Ez a szorongás annál is inkább nyugtalanító, mert szinte meghatározhatatlan. Ismerjük gazdasági problémáinkat és féltjük következményeitől a demokráciát. Arisztotelésztől kezdve napjainkig az emberi érvelés azt bizonygatta, hogy a demokrácia stabilitásának előfeltétele a gazdasági bőség! Az angolszász demokráciák megszakítatlan sora. Valamint a háború után újjáélesztett európai demokráciák is alátámasztják azt az elméletet, hogy a demokratikus “játékszabályok” előfeltétele az életerős gazdasági élet. A politikai ismeretekkel rendelkező ember — nyilvánvalóan — nem hagyhatja figyelmen kívül a demokrácia materiális alapjait, de ugyanakkor nyugtalanító jelenségnek kell tekintenie apolgár egyre csökkenő hitét abban, hogy a belső problémák demokratikus eszközökkel megoldhatók lennének. A demokratikus társadalom jellegzetessége, hogy nem a múlttal törődik, hanem a jövő lehetőségeinek ábrándképei ösztönzik. Ezért áll most Amerika eddigi történelme legnagyobb erőpróbája előtt. Az amerikai demokrácia azáltal vált világot mozgató Új Renddé (eszmévé), mivel az emberi lehetőség ábrándképeit és a megvalósítás lehetőségét valósággá példázta. Megkülönböztető jellegzetessége volt, hogy ezt a társadalmat a jövő ígérete mozgatta. Ez az érzés, hogy az amerikai demokráciának jövője van és ez a jövő nem csupán a “túlélést” jelenti, veszett ki a jelen társadalmából. Egyre növekszik az aggodalmaskodók tábora, akik szerint a modern világ problémái olyan mértékben csökkentették a demokrácia képességeit, hogy többé nem rendelkezik képzelőerővel, nem tud rendet tartani és képtelen saját sorsát irányítani. Óva intenek, hogy társadalmunkban valami új van kialakulóban, mely semmissé teszi a régi optimista életszemléletet. Ez az “új valóság” az az ernyedt politikai cinizmus, melynek hatása alatt egyre erősödik a kormány iránti bizalmatlanság, növekszik a nyugtalanság, az ingerlékenység és sorvad fennálló intézményeink és általános hagyományaink törvényes tisztelete. Ezt az oktalan, felesleges félelmet, amely ma elcsüggeszt és elgyengít bennünket, részben magunk kreáltuk, mert az amerikai demokrácia meglévő erőforrásainak gondos számbavétele erre semmi okot sem szolgáltat. A demokrácia mindig az emberi elégedetlenségből fakadó kísérlet: “megjátszása” az emberi kielégületlenségnek. Ami ezt a játszmát Amerikában nyertessé tette,, az az átlagpolgár megrendíthetetlen hite volt a demokrácia intézményében. Az államalapító atyák — amikor kitervezték a “nép által való kormányzatot" (Government by the people) — zseniális alkotó szellemükkel úgy állították fel a kormány gépezetét, hogy erre a kormányformára minden gondolkodó, értelmes ember büszke lehessen. Ez ma már nem tekinthető bizonyosságnak. Ha tudatában is vagyunk annak, hogy az Egyesült Államokban régen túlhaladott a vélemény, amely szerint a demokráciának nevezett babakocsiban mindannyian a Paradicsom felé tartunk, látnunk kell, hogy a demokráciával szemben érzett elégedetlenség és kiábrándultság sokkal nagyobb próbatétel elé állítja Amerikát, mint bármikor azelőtt. A politikai cinizmus mindent szétmaró hatását kevesen értik Amerikában. Az elmúlt két évszázad határtalan optimizmusa távolról sem készített elő a félelemre, hogy megváltoztathatatlan szükség markában vagyunk, amely hiábavalóvá teszi demokratikus erőfeszítéseinket. Ezt az állapotot természetesen számos érv támasztja alá. Az egyik az a nézet, amelyet befolyásos értelmiségiek és tudósok vallanak, hogy a modern ipari civilizáció az emberi ideálokat jelentéktelenné teszi és az olyan szavakat, hogy “polgár” és “demokrácia” keserű iróniával minősíti nevetségessé. Az amerikai demokrácia tartó ikeroszlopa a polgár és az egyetem. A polgár egyszemélyiben a kormányzott — ezáltal a kormány hatalmának alárendeltje —, de ugyanakkor ennek a hatalomnak független “kormányzója”, gyakorlója is. Az egyetem a függetlenség bástyája. Intézményes megtestesítője annak a sérthetetlenségnek, immunitásnak, mely az alkotmány első cikkelyében (First Amendment) a polgárok függetlenségét törvényesen védetté teszi. Ezért lenne az egyetemek legszentebb kötelessége a függetlenségre való nevelés. Politikai tankönyveink azonban nem felelnek meg annak a hivatásuknak, hogy állampolgárságra neveljenek és előkészítsék a fiatal polgárokat kettős feladatukra: a vezetettek és a vezetők szerepére. A mi új politikai tudományunkban a polgár az Elfelejtett Ember. Az amerikai politikai gondolkodást túlságosan is leköti maga az elnökség, a vezető elit és a passzív szavazó. Politikai tankönyveink egyre inkább azt a “tudományt" tanítják, hogyan kell a népet kormányozni és nem azt, hogy a jövendő állampolgárainak hogyan kell önmagukat kormányozniok. Semmi sem világít rá jobban arra a ki nem mondott, bűvös-bájos mesére, hogy mi történt tulajdonképpen az amerikai demokratikus eszmékkel, mint az az állhatatosan hangoztatott sugalmazás, hogy az amerikai nyílt társadalmi forma már belehanyatlott a tömegtársadalom uniformizált egységébe. Ennek az elméletnek akadémikus szinten történő egyre növekvő térhódítása és ennek a közvéleményre gyakorolt befolyása mind hozzájárul a demokráciánk válságához. A független csoportokból álló, vagyis plurális társadalomnak a tömegtársadalommal való felcserélése azonban elméleti tévedés, amelynek súlyos politikai kihatásai lehetnek, mert tökéletesen megsemmisítik azt az amerikai politikai tradíciót, amely szerint a demokrácia államférfija maga az állampolgár. A közelmúltban kérdést tettem fel elsőéves egyetemi hallgatók egyik osztályában, hogy hányan olvasták Alexis de Tocqueville-nek “Democracy in America” című könyvét. Két diák azt válaszolta, hogy olvasta, de a többieknek csupán homályos fogalmuk volt “arról a könyvről”. Ámbár a hallgatók közül sokan nem tudtak Tocqueville-nek arról az óvásáról, hogy a demokrácia legnagyobb veszedelme annak az “elit” csoportnak az előretörése, amely elernyeszti és megsemmisíti a polgárt, amelynek következtében a kormány a tájékozatlan tömeget, mint a juhokat tereli, — a diákok többsége viszont ismerte “a demokrácia iróniája” című meghatározást, amely azt vallja, hogy a mai Amerikában ez a kiváltságos elit és nem a nép kormányoz. A “demokrácia iróniájának” szószólói azt tanítják, hogy ha az amerikai rendszer cselekvő, tájékozott és felvilágosult állampolgároktól függött volna, a demokrácia régen megszűnt volna Amerikában. Két dolgot kell megjegyezni a demokrácia elitista védelmezőivel kapcsolatban. Elsősorban, hogy tudatlanok a demokratikus múltat illetően. Henry Adams szerint az amerikai szabadságharc befejezett tény volt a harcok kezdete előtt. Vagyis: az átlagpolgár “do-it-yourself” alapon foganatosította az önkormányzat alapelveit és ez volt a tulajdonképpeni szabadságharc. Másodsorban, az elitisták tévesen ítélik meg ennek a nemzetnek a nagyságát és összetételét. Amerika nem a nagy tömegek társadalma, hanem a “népek nemzete”, összetétele példa nélkül áll a történelemben, mert összességét a világ minden tájáról önként idesereglő polgárok alkotják, akik olyan civilizációt létesítettek, amely megtartotta a demokratikus kormányzati államformát. Ez az amerikai demokrácia “iróniája”, nem a kiváltságos elit állítólagos uralma a tudatlan tömeg felett. Ennek a nemzetnek a történelmét javarészt az az “isteni átlag" írta, amely megcsömörlött a kiváltságosak által kormányzott Európától, vagy Ázsiától és az Egyesült Államokba vándorolt. Az amerikaiak úgy tekintik a múlt történelmi teljesítményét, mint a széles optimizmussal elindított lendület eredményét. Miért látjuk akkor a jelen nehézségeiben a hanyatlás és bomlás jelét? Gyökerében talán azért, mert a demokráciában a legnehezebb feladat önmagunk megbecsülése, illetve értékelése. Az elitista iskolának az az ítéletnapi üzenete, hogy az amerikai demokrácia a 18. század terméke és ma már nem az erő és hatalom legendás “Rómája”, de nem lehet a példamutató “Athén” sem, hogy demokratikus módszerekkel oldja meg a holnap megoldásra váró problémáit. Az amerikai demokrácia jövője azonban mindaddig még sincs veszélyben, amíg a saját polgárai felelősséggel helyt állnak; amíg formába öntik, megfogalmazzák és az amerikai demokrácia hagyományos elveinek felhasználásával, a jelen és a példa nélkül álló jövő újdonságához idomulva, keresik a megoldást. A demokrácia sarokköve, lényege az a feltevés, hogy az ember önmaga választhatja meg jövője irányát. Amerika lehet “unur” (egyedi), mint azt az elit hirdeti, de eredni a “pluribusból" (többségből) ered és abból is merít AZ uT&UIG KÖNYVOSZTÁLYÁN KAPHATÓ ÚJ MAGYAR KÖNYVEK NEHÉZ FERENC: Aranydió ..................................$7.00 Hazátlan rozmaring ...............$5.00 MÓZSI FERENC: A képzelet kertjeiben (Versek) $5.00 SÁRVÁRY ÉVA: Kigyult a fény .........................$4.00 DÁN OFRY: A jomkipuri háború .......................$10.00 ZALA ANDRÁS PÁL: Lélek húrja (Versek) ....$6.50 Ezen kívül KRÚDY, KARINTHY, MÓRICZ, KAFFKA MARGIT, TOLLAS TIBOR, TŰZ TAMÁS, GÁRDONYI, MIKSZÁTH, JÓKAI és még számos kiváló író művei. Korlátolt számban újra kapható: HALÁSZ PÉTER: Második Avenue .....................$6.95 Postai szállításnál kérjük pontos cím, név, zipcode megadását és a köny árát, plusz $1.00 szállítási és kezelési költséget előre beküldeni. Utánvétellel nem áll módunkban a könyvküldés. (Kalifornia államban a fentiekhez 6 f0 adót is szíveskedjenek számolni!) Szerkesztőségünk címe: ÚJ VILÁG, 5017 Melrose Ave., Los Angeles, CA. 90038 Telefon: 462-1316 Nyitva naponta 11-től 3-ig, szombaton és vasárnap is. Kedden és szerdán zárva.