Új Világ, 1976 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1976-06-11 / 24. szám

A zene Rafaelje­­ A mi Liszt Ferencünk ne­vezte el Frederic Francois Chopint (1810-1849) a zene Rafaeljének. Ezzel a megha­tározással igazságot is szol­gáltatott és megjelölte az őt megillető helyét a zeneiro­dalomban. Ami a festőművé­szetben Rafael, az a zene­művészetben és zeneszerzés­ben — Chopin. Chopint — érthetetlenül és igazságtalanul — nagyon sokan, mostoha gyermek­ként kezelik. Nincs elismer­ve annak a nagy zeneszer­zőnek, aki volt. Bárhol is hallottam Chopin muzsiká­ját, mélységesen fájt sorsa és bocsánatot kértem azok helyett is, akik nem azzal az elismeréssel és kegyelettel beszélnek róla, de, — főleg játszák az ő nagy műveit, — ami őt megilletné. Ezért volt kettős öröm számomra, amikor arról olvastam, hogy egy nagy magyar géniusz adta meg egy másik nagy kollégájának azt, ami őt jo­gosan megillette. Zeneértők azal érvelnek: nincsenek nagy zenekari kompozíciói, “csak” zongo­raműveket írt. A Chopint hallgató közönség pedig ál­talában elkönyvelte a szen­timentális, érzelgős, pana­szokkal és fájdalmakkal te­lített muzsika alkotójának. Ez igaz. De az is igaz, hogy ilyenkor belemuzsikálják a saját bánatukat, keservei­ket és egyszerűen elengedik magukat. Leülnek a zongo­rához és Chopin művein ke­resztül eljátszák felgyülem­lett egyéni fájdalmaikat is. Ez hiba. Chopin egyszerre szirupos, túlszentimentális, túlkompenzáltan érzelgős, röviden: a helytelen felfo­gás generálszószával leönt­ve, eltűnik a chopini muzsi­ka lényege, a közönség az előadó művésszel együtt sír, mert, a hangversenyterem­ben mindenki, külön-külön, belehallja a saját keserveit és bánatát is. Igaz, a kísér­tés nagy. Könnyű elzokog­ni, Chopin muzsikáját hall­gatva, a saját könnyeinket is. Ennél nagyobb méltat­lanság nem érhet egy zene­szerzőt . . . Chopin, műveiben “el­mondta” minden idők, min­den emberének bánatát: a hontalanság, egyedüllét, nél­külözése a családnak, a sze­retett, kedves szülőknek, menyasszonynak, barátok­nak, a haza rabságának, szabadságvesztésnek fel­mérhetetlen szenvedéseit. Nem szükséges, sőt szent­ségtörés, bármit is “hozzá­adni” ahhoz, mit senki más jobban-szebben, nem mond­hatott el csodálatos hang­­zatokban, muzsikában, mint Chopin. “Századom minden sebe bennem sajog, a szá­zad gyermeke vagyok, osz­tozom minden tévedésében.” — írta magáról. Egyszer a zeneakadémia tanóráján Bartók Béla egyik fiatal, tehetséges nö­vendéke Chopint játszott. Bartók egy ideig hallgatta, majd félbeszakította: “Mit csinál kérem? Az nincs ott, amit maga játszik.” Le­ült a zongorához és ő foly­tatta azt, amit a növendéke abbahagyott: egyszerűen, egyenletesen, nem szárazon, nem unalmasan. A puritá­nul harmonizált szép dal­lam úgy szólt, mintha egy gyermekkórus énekelt vol­na, tiszta lélekkel, gyermek­hangon, minden felesleges érzelgősség nélkül. A növen­dék, hallgatva mesterét, most kezdte sejteni, talán meg is értette, miről is van szó. Aki önzetlenül közelít ezekhez a nagy alkotások­hoz, mélyre hatolva keresi a zeneszerző fájdalmának okát, az megérzi, hogy a köl­tő nem a saját, hanem mind­annyiunk fájdalmáról dalol a zongorán. Ott bújik meg a halál az ütemek, harmó­niák között, nem félelmet keltően, hanem inkább meg­­szépítően. A melódia lénye­ge az érzelmi tartalom, amelyet az ihletett zene­szerző az inspiráció pillana­tában úgy örökít meg, hogy ahhoz senki más, illetetlen kézzel nem nyúlhat. A második nagy öröm Chopin-nel kapcsolatban egy véletlenül felfedezett hanglemez volt. A fiatalon, harminchárom éves korá­ban, elhúnyt román zongo­raművész , Dinu Lipatti, “E”-mel zongoraversenyét játszotta s a lemezt hallgat­va, az utolsó akkordok után arra gondoltam: ezt a zon­goraversenyt így, csak Chopin játszhatná,­­ ha élne. A borítólap szövege engem igazolt. Akik ismer­ték, hallották, megállapí­tották : Dinu Lipatti és Chopin között mélységes szellemi-lelki azonosságnak kellett lenni, hogy úgy tud­ja játszani műveit, ahogy ő interpretálta azokat. Lipat­ti zenei tolmácsolása a Chopin-i zene igazi megtes­tesülése volt. Nem lehetett betelni Lipatti Chopin-jének hallgatásával. Menuhin és Stravinszky nagy összegekkel segítették a beteg Lipatti gyógykeze­lését (Leukémia). A korti­­zón néha-néha erőt adott neki, jobban lett. Ilyenkor még vállalt szereplést, kon­certezett. Utolsó hangver­senyét már nem tudta be­fejezni. Chopin műveit ját­szotta, de, Bach-al fejezte be: “Jézus maradt az én örö­möm” . . . Chopin tartózkodó, zár­kózott, előkelő és mégis — forradalmár. Annak vallotta magát, az is volt. Nem is le­het más az a költő, aki any­­nyira megértette a nép ze­néjét. Forradalmár a zené­ben és az életben is. Hét éves kora óta komponált. 1825-ben adták ki először egy rondóját Opus 1-nek megjelölve. Az igazi ihletet a lengyel mazurkákból és polonaisekből merítette. A polonaise az arisztokraták, az egyszerűbb mazurka, a lengyel nép tánca volt. Ezekben fejezte ki hazasze­retetét együttérzését az el­nyomott, szenvedő honfitár­sai iránt és reményét, a biztosan elkövetkező felsza­badulásban. Férfi sorsa — a nő, Chopin sorsa — George Sand volt, az akkori idők híres írónője. Tragikus, ha­lálos szerelem volt. G. Sand nem kaphat kitüntetést hű­ségből. Akkor hagyta el a halálos beteg Chopint, ami­kor legnagyobb szüksége lett volna egy szerető, gon­doskodó nő közellétére, se­gítségére. De, Chopin sem halt volna meg 39 éves ko­rában tüdővészben, ha a hu­szadik században születik. Igaz! De akkor szerzemé­nyei sem lettek volna olya­nok, amelyek nélkül ma a világ szegényebb lenne. GERLE GIZELLA:­­£JT'­ ELMER'S fine food Importált és belföldi csemegeáruk 329 Pacific Ave., Long Beach, Calif. Magyar tulajdonos: LITE RUDOLPH és CLARA Magyar SZALÁMI — Hurka — KOLBÁSZ — Abáli szalonna — DEBRECENI — DUPLÁNFÜSTÖLT SONKA és pulyka rendelésre. Importált szegedi és bakonyi HALÁSZLÉ konzervek — $1.29 DISZNÓ- és MARHAPÖRKÖLT konzervek — $1 29 Nyitva naponta 9:30-tól este 6-ig. Vasárnap zárva. TELEFON: 432-9718 HALÁSZ JÁNOS (GENF) Motrot vett a tanító úr... " . . . Hát ugye, a falusi jegyző, meg a tanító úr, könnyen fütyülnek, akár jó termést ad a jóságos Isten, akár nem. . . . Meg osztán ezek a vasútiak . . . Mert hát az “álom” fizeti őket. ... Nem úgy, mint a pa­rasztot, aki bizon “muszály kölli” sokszor hús-nekün­ is mennyi a kékosztát, ha más nincs. Pedig hát a pa­raszt az, aki zúzza a mun­kát, testibe-lelkibe fárad. Emezek-e? Hevert emberek azok. No­­hát, nem azért mondják he­vert embernek, hogy egész nap csak hevernek. Dehát nem töretik magukat a két­­kezi munkával, így aztán, akki úr, akki­­nek jól van sora, hamar el­bízza magát. Gyarló ember az ember, hiába . . . Itt van a taníttó úr is-e, hogy ekkicsint veszekedik a pénz nála, hát igen meg van “neszüdve”. Azér neszüdött annyira meg, hogy aneki motorbi­­ciglire fáj a foga, merhogy a jegyző is motorbiciglin jár. Amúgy azért igen jó­ ki­állású ember a taníttoúr, bárha katonának nem is vették be sorozáskor. Csak a felesége igen ritkán­ jólla­­kott­ fajta, bizon ráférne még jó pár kiló hús ... De ha nekik így is jó? Nohát, hogy a taníttpúr mindenáron motrot akart venni, bizon nem igen tet­szik a falubelieknek. Még a gazdalegények közül is, ke­vesen járnak biciklin . . . . . . Osztán még, hogy motrot . . . Merhát nemcsak a vékon kis felesége van ám neki, de két idétlen kis gye­reke is, inkább azoknak venne valamit . . . Bizony­anak a két ártatlannak, ki­van a hátulja a nadrág­ból! .. . Ez a falu véleménye. Dehát így van, amikor valaki megneszedik. Csak­­hát, az is igaz, hogy ameny­­nyit a kerék föl, annyit le is, ugye bizony? Hát csak megvette a met­rot a tanítópnr, aztán berúg­ta, a falu közepén, aztán fölült rá. Nézte ám az egész falu a szenzációt. Nagy berregetéssel kerül­te a falut, verte a port. Ahogy a nézők látták, még igen vacakolt is a kor­mányon a bizgettyükkel, vagy mi a rossebbel, de igen idegesen. Aztán hát odakiál­tottak neki, hogy no, nincs tán valami baj a motrával? “Nem tudom megállíta­ni!” — így a taníttoúr: “No, emmá osztán hiba” — így vélekedtek a népek, aztán biztatták a taníttó­­urat: “Ugorgyon le a fényébe, arról a büdös masináról. Már ha bedül, már megáll!” A szegény taníttoúr visz­­sza: “Nem tudok leugrani, igen sebesen megy!" “Nohát, költött a pokol­­isteninek motrot vennyi ma­gának! Most osztán micsi­­nyállunk, le kellene taszin­­tanyi a motráról, dehát nya­kát is törheti” . . . így ta­nácskoztak a népek egymás­sal. A kis tanítónéasszony is ott rítt az ajtóba, itet szán­ták az asszonyok legjobban, ha az ura nyakát töri, ü­ meg ittmarad a két kis árvájá­val . . . Még a férfiak is szánták: “Szegin-miihe, eis jó-meg­­járta a bolonforma urával!” Közbe a taníttpúr belát­ta, hogy már minden hiá­ba, leszámolt a mindennel! Csak verte a port a masiná­val, ahogyan kerülte a fő­teret. A motor azt mondta: Töf­­tös! A taníttpúr meg má ríva kiabálta: “Isten veled kedves fele­­sé­gem . . . Isten veletek ked­ves gyermekeim. Sohase lát­tok többet! . . ” Hát erre a borzasztóság­­ra, mind a leányok-menyecs­­kék is ríva fakadtak. A nagy rívásba aztán lát­ják ám, hogy a motor egy­szer csak: “Krakklik” nem töfög többet. Kifogyott a benzinje. Erre a tanítóp úr leugrik, otthagyja a hun van, szalad haza . . . Hát így megjárta avval a büdös masinával, de a né­pek azt mondták: . . . Úkköl­­lött, kábosztába hús köl­tött!” . . . Csak má ek kis eső is tunna ennyi, hogy az a lu­cerna, lúher, meg kukorica nyőhessen . . . OLVASSA ÉS TERJESSZE AZ ÚJ VILÁGOT! MEGJELENT TOLLAS TIBOR legújabb verseskönyve a NEMZETŐR kiadásában, IRGALMAS FÁK címmel. A kötetet SAÁRY ÉVA (Lugano) illusztrálta. A borítólapot KOVÁCS KÁLMÁN (Bécs) tervezte. Megrendelhető az Új Világnál és a Nemzetőrön keresztül. TEHERSZÁLLÍTÁS tengeren — autók és áruk. Csoportutazás Európába és onnan. Hosszú tartózkodásra is. Notary Public, vámmentes gyógyszer, csomag pénz Európába. GERŐ GYÓGYSZERÉSZ 1162 N. Orange Grove Telefon (213) 650-1598 W. Hollywood, CA. 90046

Next