Új Világ, 1976 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1976-06-11 / 24. szám
A zene Rafaelje A mi Liszt Ferencünk nevezte el Frederic Francois Chopint (1810-1849) a zene Rafaeljének. Ezzel a meghatározással igazságot is szolgáltatott és megjelölte az őt megillető helyét a zeneirodalomban. Ami a festőművészetben Rafael, az a zeneművészetben és zeneszerzésben — Chopin. Chopint — érthetetlenül és igazságtalanul — nagyon sokan, mostoha gyermekként kezelik. Nincs elismerve annak a nagy zeneszerzőnek, aki volt. Bárhol is hallottam Chopin muzsikáját, mélységesen fájt sorsa és bocsánatot kértem azok helyett is, akik nem azzal az elismeréssel és kegyelettel beszélnek róla, de, — főleg játszák az ő nagy műveit, — ami őt megilletné. Ezért volt kettős öröm számomra, amikor arról olvastam, hogy egy nagy magyar géniusz adta meg egy másik nagy kollégájának azt, ami őt jogosan megillette. Zeneértők azal érvelnek: nincsenek nagy zenekari kompozíciói, “csak” zongoraműveket írt. A Chopint hallgató közönség pedig általában elkönyvelte a szentimentális, érzelgős, panaszokkal és fájdalmakkal telített muzsika alkotójának. Ez igaz. De az is igaz, hogy ilyenkor belemuzsikálják a saját bánatukat, keserveiket és egyszerűen elengedik magukat. Leülnek a zongorához és Chopin művein keresztül eljátszák felgyülemlett egyéni fájdalmaikat is. Ez hiba. Chopin egyszerre szirupos, túlszentimentális, túlkompenzáltan érzelgős, röviden: a helytelen felfogás generálszószával leöntve, eltűnik a chopini muzsika lényege, a közönség az előadó művésszel együtt sír, mert, a hangversenyteremben mindenki, külön-külön, belehallja a saját keserveit és bánatát is. Igaz, a kísértés nagy. Könnyű elzokogni, Chopin muzsikáját hallgatva, a saját könnyeinket is. Ennél nagyobb méltatlanság nem érhet egy zeneszerzőt . . . Chopin, műveiben “elmondta” minden idők, minden emberének bánatát: a hontalanság, egyedüllét, nélkülözése a családnak, a szeretett, kedves szülőknek, menyasszonynak, barátoknak, a haza rabságának, szabadságvesztésnek felmérhetetlen szenvedéseit. Nem szükséges, sőt szentségtörés, bármit is “hozzáadni” ahhoz, mit senki más jobban-szebben, nem mondhatott el csodálatos hangzatokban, muzsikában, mint Chopin. “Századom minden sebe bennem sajog, a század gyermeke vagyok, osztozom minden tévedésében.” — írta magáról. Egyszer a zeneakadémia tanóráján Bartók Béla egyik fiatal, tehetséges növendéke Chopint játszott. Bartók egy ideig hallgatta, majd félbeszakította: “Mit csinál kérem? Az nincs ott, amit maga játszik.” Leült a zongorához és ő folytatta azt, amit a növendéke abbahagyott: egyszerűen, egyenletesen, nem szárazon, nem unalmasan. A puritánul harmonizált szép dallam úgy szólt, mintha egy gyermekkórus énekelt volna, tiszta lélekkel, gyermekhangon, minden felesleges érzelgősség nélkül. A növendék, hallgatva mesterét, most kezdte sejteni, talán meg is értette, miről is van szó. Aki önzetlenül közelít ezekhez a nagy alkotásokhoz, mélyre hatolva keresi a zeneszerző fájdalmának okát, az megérzi, hogy a költő nem a saját, hanem mindannyiunk fájdalmáról dalol a zongorán. Ott bújik meg a halál az ütemek, harmóniák között, nem félelmet keltően, hanem inkább megszépítően. A melódia lényege az érzelmi tartalom, amelyet az ihletett zeneszerző az inspiráció pillanatában úgy örökít meg, hogy ahhoz senki más, illetetlen kézzel nem nyúlhat. A második nagy öröm Chopin-nel kapcsolatban egy véletlenül felfedezett hanglemez volt. A fiatalon, harminchárom éves korában, elhúnyt román zongoraművész , Dinu Lipatti, “E”-mel zongoraversenyét játszotta s a lemezt hallgatva, az utolsó akkordok után arra gondoltam: ezt a zongoraversenyt így, csak Chopin játszhatná, ha élne. A borítólap szövege engem igazolt. Akik ismerték, hallották, megállapították : Dinu Lipatti és Chopin között mélységes szellemi-lelki azonosságnak kellett lenni, hogy úgy tudja játszani műveit, ahogy ő interpretálta azokat. Lipatti zenei tolmácsolása a Chopin-i zene igazi megtestesülése volt. Nem lehetett betelni Lipatti Chopin-jének hallgatásával. Menuhin és Stravinszky nagy összegekkel segítették a beteg Lipatti gyógykezelését (Leukémia). A kortizón néha-néha erőt adott neki, jobban lett. Ilyenkor még vállalt szereplést, koncertezett. Utolsó hangversenyét már nem tudta befejezni. Chopin műveit játszotta, de, Bach-al fejezte be: “Jézus maradt az én örömöm” . . . Chopin tartózkodó, zárkózott, előkelő és mégis — forradalmár. Annak vallotta magát, az is volt. Nem is lehet más az a költő, aki anynyira megértette a nép zenéjét. Forradalmár a zenében és az életben is. Hét éves kora óta komponált. 1825-ben adták ki először egy rondóját Opus 1-nek megjelölve. Az igazi ihletet a lengyel mazurkákból és polonaisekből merítette. A polonaise az arisztokraták, az egyszerűbb mazurka, a lengyel nép tánca volt. Ezekben fejezte ki hazaszeretetét együttérzését az elnyomott, szenvedő honfitársai iránt és reményét, a biztosan elkövetkező felszabadulásban. Férfi sorsa — a nő, Chopin sorsa — George Sand volt, az akkori idők híres írónője. Tragikus, halálos szerelem volt. G. Sand nem kaphat kitüntetést hűségből. Akkor hagyta el a halálos beteg Chopint, amikor legnagyobb szüksége lett volna egy szerető, gondoskodó nő közellétére, segítségére. De, Chopin sem halt volna meg 39 éves korában tüdővészben, ha a huszadik században születik. Igaz! De akkor szerzeményei sem lettek volna olyanok, amelyek nélkül ma a világ szegényebb lenne. GERLE GIZELLA:£JT' ELMER'S fine food Importált és belföldi csemegeáruk 329 Pacific Ave., Long Beach, Calif. Magyar tulajdonos: LITE RUDOLPH és CLARA Magyar SZALÁMI — Hurka — KOLBÁSZ — Abáli szalonna — DEBRECENI — DUPLÁNFÜSTÖLT SONKA és pulyka rendelésre. Importált szegedi és bakonyi HALÁSZLÉ konzervek — $1.29 DISZNÓ- és MARHAPÖRKÖLT konzervek — $1 29 Nyitva naponta 9:30-tól este 6-ig. Vasárnap zárva. TELEFON: 432-9718 HALÁSZ JÁNOS (GENF) Motrot vett a tanító úr... " . . . Hát ugye, a falusi jegyző, meg a tanító úr, könnyen fütyülnek, akár jó termést ad a jóságos Isten, akár nem. . . . Meg osztán ezek a vasútiak . . . Mert hát az “álom” fizeti őket. ... Nem úgy, mint a parasztot, aki bizon “muszály kölli” sokszor hús-nekün is mennyi a kékosztát, ha más nincs. Pedig hát a paraszt az, aki zúzza a munkát, testibe-lelkibe fárad. Emezek-e? Hevert emberek azok. Nohát, nem azért mondják hevert embernek, hogy egész nap csak hevernek. Dehát nem töretik magukat a kétkezi munkával, így aztán, akki úr, akkinek jól van sora, hamar elbízza magát. Gyarló ember az ember, hiába . . . Itt van a taníttó úr is-e, hogy ekkicsint veszekedik a pénz nála, hát igen meg van “neszüdve”. Azér neszüdött annyira meg, hogy aneki motorbiciglire fáj a foga, merhogy a jegyző is motorbiciglin jár. Amúgy azért igen jó kiállású ember a taníttoúr, bárha katonának nem is vették be sorozáskor. Csak a felesége igen ritkán jóllakott fajta, bizon ráférne még jó pár kiló hús ... De ha nekik így is jó? Nohát, hogy a taníttpúr mindenáron motrot akart venni, bizon nem igen tetszik a falubelieknek. Még a gazdalegények közül is, kevesen járnak biciklin . . . . . . Osztán még, hogy motrot . . . Merhát nemcsak a vékon kis felesége van ám neki, de két idétlen kis gyereke is, inkább azoknak venne valamit . . . Bizonyanak a két ártatlannak, kivan a hátulja a nadrágból! .. . Ez a falu véleménye. Dehát így van, amikor valaki megneszedik. Csakhát, az is igaz, hogy amenynyit a kerék föl, annyit le is, ugye bizony? Hát csak megvette a metrot a tanítópnr, aztán berúgta, a falu közepén, aztán fölült rá. Nézte ám az egész falu a szenzációt. Nagy berregetéssel kerülte a falut, verte a port. Ahogy a nézők látták, még igen vacakolt is a kormányon a bizgettyükkel, vagy mi a rossebbel, de igen idegesen. Aztán hát odakiáltottak neki, hogy no, nincs tán valami baj a motrával? “Nem tudom megállítani!” — így a taníttoúr: “No, emmá osztán hiba” — így vélekedtek a népek, aztán biztatták a taníttóurat: “Ugorgyon le a fényébe, arról a büdös masináról. Már ha bedül, már megáll!” A szegény taníttoúr viszsza: “Nem tudok leugrani, igen sebesen megy!" “Nohát, költött a pokolisteninek motrot vennyi magának! Most osztán micsinyállunk, le kellene taszintanyi a motráról, dehát nyakát is törheti” . . . így tanácskoztak a népek egymással. A kis tanítónéasszony is ott rítt az ajtóba, itet szánták az asszonyok legjobban, ha az ura nyakát töri, ü meg ittmarad a két kis árvájával . . . Még a férfiak is szánták: “Szegin-miihe, eis jó-megjárta a bolonforma urával!” Közbe a taníttpúr belátta, hogy már minden hiába, leszámolt a mindennel! Csak verte a port a masinával, ahogyan kerülte a főteret. A motor azt mondta: Töftös! A taníttpúr meg má ríva kiabálta: “Isten veled kedves feleségem . . . Isten veletek kedves gyermekeim. Sohase láttok többet! . . ” Hát erre a borzasztóságra, mind a leányok-menyecskék is ríva fakadtak. A nagy rívásba aztán látják ám, hogy a motor egyszer csak: “Krakklik” nem töfög többet. Kifogyott a benzinje. Erre a tanítóp úr leugrik, otthagyja a hun van, szalad haza . . . Hát így megjárta avval a büdös masinával, de a népek azt mondták: . . . Úkköllött, kábosztába hús költött!” . . . Csak má ek kis eső is tunna ennyi, hogy az a lucerna, lúher, meg kukorica nyőhessen . . . OLVASSA ÉS TERJESSZE AZ ÚJ VILÁGOT! MEGJELENT TOLLAS TIBOR legújabb verseskönyve a NEMZETŐR kiadásában, IRGALMAS FÁK címmel. A kötetet SAÁRY ÉVA (Lugano) illusztrálta. A borítólapot KOVÁCS KÁLMÁN (Bécs) tervezte. Megrendelhető az Új Világnál és a Nemzetőrön keresztül. TEHERSZÁLLÍTÁS tengeren — autók és áruk. Csoportutazás Európába és onnan. Hosszú tartózkodásra is. Notary Public, vámmentes gyógyszer, csomag pénz Európába. GERŐ GYÓGYSZERÉSZ 1162 N. Orange Grove Telefon (213) 650-1598 W. Hollywood, CA. 90046