Új Világ, 1978. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1978-03-03 / 9. szám
1978. március 3. DR. STANKOVICH VICTOR (PÁRIZS): MONSIEUR MITTERAND KANALA Hosszú legyen a kanala annak, aki az ördöggel kíván vacsorázni. Ezt a kortól kérges francia parasztközmondást idézi Jean d’Ormesson, a kiváló publicista és regényíró, a Francia Akadémia egyik legfiatalabb tagja, arról elmélkedvén, hogy mi lesz a Francois Mitterand vezérsége alatt az elmúlt 8 év során kápráztató ütemben kiterebélyesedett szocialista párt sorsa a március 12-19-én esedékes nemzetgyűlési választásokon. Ez az előretörés, amelynek során az 1969-ben még aggkori érelmeszesedésben tengődő S.F.I.O.-ból (Section Francaise de l’Internationale Ouvriére, értsd: a Munkás-Internacionálé Francia részlege) Mitterand vezetése alatt Franciország legnépesebb parlamenti pártja lett, kétségtelenül azzal párhuzamosan valósult meg, hogy az 1936-ban létrejött rövidéletű népfront felbomlása óta a szocialisták először léptek újból szövetségre a kommunistákkal. Szövetségüket három évi kínos alkudozás árán valóságos vérszerződéssel szilárdították meg, amikor 1972 nyarán aláírták terjedelmes "közös kormányprogramjukat”, amely tényleg mindkettőjük részéről olyan elvi engedményeket követelt, hogy a szívük vérzett belé. Ellenfeleik váltig hangoztatják is, hogy a közös kormányprogram annyira tele van ellentmondásokkal, hogy azzal — hála a választók rövidlátásának — a választásokat együtt meg lehet talán nyerni, de utána együtt kormányozni semmiesetre sem. A szocialista párt feltörése Franciaország legnépesebb pártjává tehát tagadhatatlanul párhuzamosan játszódott le a kommunistákkal kötött szövetséggel. Amiből azonban még korántsem következik, hogy annak is lenne tulajdonítható. Olyan ez, mint a tüdőrák és a cigarettaszívás: kettőjük elterjedése közt tagadhatatlan párhuzam állapítható meg, de a kísérleti tudomány próbatételének helytálló okozati összefüggést maradéktalanul bizonyítani még nem sikerült. Annál izgalmasabb lesz megfigyelni a március két egymásután következő vasárnapján esedékes választások eredményeit, mivel az öt évvel ezelőtt megfogalmazott és azóta valamennyi aláíró részéről sokban elavultnak tekintett közös kormányprogram "időszerűsítésére" irányuló tárgyalások során az u.n. baloldali unióba tömörült pártok (kommunisták szemben a szocialistákkal és baloldali radikálisokkal) összerúgták a patkót. Olyannyira, hogy azóta sem szűntek meg egymást becsmérelni a politikai piactér nyilvánossága előtt és minden valószínűség szerint különvált — ha ugyan nem egyenesen egymás ellen küzdő — csapatokkal indulnak a választási harcba. A "baloldali unió” éppoly gúnyszóvá vált az események hatása alatt, mint a kormánypártok koalícióját még ma is "többség” névvel illető címszó, holott az utóbbiaknak a közvéleménykutató vállalatok immár hosszú hetek óta kb. 10 százalékkal kevesebb győzelmi valószínűséget jósolnak (43 %-ot 53 % ellenében), mint a baloldali pártoknak. A közvéleménykutatás értékét illetően ugyan igen eltérőek a vélemények, bár Franciaországban eddig eléggé egyenlően megbízhatóknak bizonyultak az előrevetítései. A baloldali unió alkotóelemei — szocialisták és kommunisták — hibába vágják egymás fejéhez a legszörnyűbb rágalmakat; a kormánypártok zenghetik a legmámorosabb testvériséget hirdető himnuszokat; Giscard államelnök a legértelmesebb érveléssel bizonyíthatja, hogy csak az ő többségére szavazni jelent "helyes választást"; Barre miniszterelnök — aki ha nem lenne oly gömbölyded, sodrából kihozhatatlan hidegvérével és oktató modorával engem a megboldogult Teleki Pálra emlékeztet — hiába vállalja önfeláldozóan a kormánypártok főkortesének hozzá méltatlan szerepét, a választóközönség alaphangulatán mindez hetek óta semmit sem változtat. Húsz évi gaullista, majd utó-gaullista pártkombinációk uralmába belecsömörülve a francia választók fele, úgy látszik, szinte mindenáron változtatni akar. Innen a voksok várható megoszlása: 53 % az immáron kettéhasadt szocialistakommunista-balradikális baloldali "unió” javára, 43 % az eddigi kormánypártok "többségi” koalíciójára, a maradék 4 % a korszerű iparfejlesztéssel szembeszegülő, "természetvédő" ökológusoké. Mindez azonban csak a választópolgárok összességének négyötödén belül érvényes rajtuk kívül marad az ötödik ötöd, más szóval az a 20 %, akik a közvéleménykutató intézmények kérdésére, hogy kire gondolnak szavazni, azt mondják: nem tudom. Franciául ezt a tömeget "marais”- nak, ingoványnak mondják; angolul "floating vote", az ide-oda hullámzó voks a neve. Modern demokráciák eléggé kiegyensúlyozott erőviszonyai közepette ezek szokták eldönteni a választások sorsát, annál is kevésbé előrelátható módon, mert nagyobbára maguk sem tudják az utolsó pillanatig, hová fognak szavazni. Ez az imbolygó massza különösképpen megjósolhatatlanná teszi a március 12- 19-én esedékes francia nemzetgyűlési választásokat azok sajátlagos természete miatt. Az 1958-as gaullista alkotmányreform ugyanis, amikor az átkos sokpártrendszernek állítólag olyannyira kedvező pártlajstromos, aránylagos képviseleti rendszer helyett a választókerületenként egy-egy képviselőt állító angolszász "let the best man win” választási módszert vezette be, ezt mégsem merte az egyszerű többség döntésére bízni. Behozták tehát a szent descartesi gall logika nevében azt a korrektúrát, hogy a mindig két egymást követő vasárnapon tartott választások első fordulójában csak azt nyilvánítják megválasztott képviselőnek, aki azonmód megkapta a leadott voksoknak több mint felét. Ahol ilyen abszolút többség nem nyilvánult meg, azokban a választókerületekben egy héttel később második fordulóban mérkőznek meg azok a jelöltek, akik az első menetben a leadott szavazatok legalább 12 %-át kapták meg. Itt már aztán nem kell abszolút többség: aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a megválasztott képviselő. Iyen körülmények között főképp azt lehetetlen előrelátni, hogy döntetlen első menet után a választók elbukott jelöltjükről a versenyben maradottak közül kire viszik át szavazatukat. A politikailag hozzájuk legközelebb álló jelöltre-e? Vagy a legrokonszenvesebb egyéniségre? Vagy arra, akit a pártvezetőségük ajánl? Ha ugyan "militáns” párttagok és nem csupán laza támogatók. Még leginkább a kommunista pártról teszik fel, hogy ott erős fegyelem biztosítja a pártvezetőség utasításainak követését, még ha az ellenkezik is a párttag egyéni meggyőződésével. Teszem például, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a kommunista párt felszólította volt baloldali uniós szocialista partnereit, egyezzenek meg közös kormányprogramban a választások előestéjén . Mitterandék azt elutasították, elképzelhető, hogy olyan kerületekben, ahol a kommu- nista jelölt reménytelenül lemaradt az első menetben, a párt a második fordulóban nem az ideológiailag elvben hozzája legközelebb álló szocialista jelölt támogatását fogja ajánlani, hanem gaullista versenytársáét. Csak azért is, hogy a szocialista- testvér-ellenséget kiüssék a nyeregből. Ilyen értelemben igaz, amikor Jean d’Ormesson azt írja, hogy Mitterand, aki a kommunista ördöggel szűrte össze a levet, hogy végre hatalomra jusson, most azt találja, bezzeg nem volt elég hosszú a kanala ehhez a cimborasághoz, aminthogy "huncut az is, aki meg tudja mondani, mi lesz a francia kommunista párt taktikája március 12-19-én”. Hogy az akkor előálló helyzetnek mik lesznek az alkotmányjogi és politikai következményei, arról majd annak idejében híradással leszünk. ÚJVILÁG FLÓRIÁN TIBOR: Mondatok A végtelenből jöttem s a végtelenbe távozom. Két végtelen között életem mégis csak egy kis arasz. Érdemes volt küzdeni, sietni? Érdemes, mert egy üzenetet hoztam s át kell adnom, mielőtt magába szív a végtelen. * Jaj annak, aki mindenét másoktól nyeri. Anyjától az életet, az időtől az éveket és másnak semmit sem adott. Meddő volt és hiába élt, csak kifosztotta az életet. * Erdőszállás fölött délre szálltak a madarak. Néztem a hosszú raj után. Már nem volt virágillatú a kert és a bágyadt napfényben nem énekeltek a madarak. * Mint ősszel a fáról, levelek hullnak rólam. Szívemmel írom a sorokat. Viszik napjaimat, viszik elfogyó életem. Testvérszívekre hull minden levél. Mindegyiknek küldök magamból valamit és ha jön a végső órám, békével fogadom. Nem éltem hiába, ha másokban élni fogok. • Az elvetett mag kinő a föld alól. Kicsírázik s lombosodva, fává nő az elszórt szeretet. Ne bánd, hogy gyümölcse mások ölébe hull. Neked legyen elég néhány szó, levélbe zárt simogatás és a hosszú éjszakában fejedre száll egy csillag, válladra ül a Hold. * A téli erdő kopasz ágai szomorúan integetnek felém. Hallottam sírásukat, mikor az ősz és a szél kifosztotta őket. Holnap, ha bepólyálja testüket a hó, ismét mosolyogni fognak, mint anyja karjában a csecsemő. Szívemre hullt, — hogy megtörjön — egy súlyos kéz, de én tudtam, hogy Isten megtart tenyerén. Most már hiszem, hogy Hozzá tartozom. Szekérnyomot hiába keresek itt a hóban. Falumúzeumban pihennek a szekerek. Teherautók széles nyomában a tegnapból a holnapba lépek. • Ma éjjel a föld megrepedt. Kertemben a tél súlyos csizmáinak nyomát látom. Fázik a cinke az ág tövén. A nap az égen reszketve lépeget. A térdeplő bokrok kegyelemért imádkoznak a csendben. A hó elfödi tegnapi lépteim nyomát. A mára lép és kíméletlenül eltapossa a holnap. Ki őrzi meg, amit tegnap mondtam? Ki emlékszik még holnap az évek barázdáira arcomon? Ki fut velem a jövő felé? Akkor is, amikor én már nem futhatok vele? * Volt idő, mikor kertem fái fölött ragyogott a nap. Fölágaskodtak a bogarak, fölfelé nyúltak a bokrok, a lombok sűrűjében madarak tanyáztak. Virágról-virágra szálltak — a nyár üzenetével — a méhek s a fák között, mint egy ősi dal zsongott s szívemre szállt a szerelem. * Erdőszállás, remetelak, vagy álompalota? Eső veri. Rázza vadul a hegyeken vágtázó szél. Térdig ellepi a hó. Mégis áll s a fák fölött a felhőkre néz. Ablakán megcsillan a nap. Ereszére ülnek a csillagok. Éjjel egy boltíves, régi házról álmodom. © r - • , ^ • ..*V - » HA MAGYARUL BESZÉL, IGAZÁN NAGYBANI Aron vásárolhat California egyik LEGNAGYOBB ÉKSZER ÜZLETÉBEN Shaw Diamond Co. DIAMOND BROKERS d-220 WEST FIFTH STREET Boom 402 LOS ANGELES, CALIFORNIA Telefon: 626-3111 NYITVA NAPONTA 9-TŐL 5-IG, SZOMBATON 9-TŐL 4-IG VASÁRNAP ÉS HÉTFŐN ZÁRVA