Új Világ, 1981. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1981-05-22 / 21. szám

HARASZTI ENDRE (Kanada): A KAPUPÉNZ Az idők múltával bizonyos fogalmak ismeretlenné válnak az avatatlan ifjúság előtt. Pár héttel ezelőtt — egészen véletlenül — szóba jött a kapupénz, egy társaságban, ahol ifjú magyarok is voltak, akik már idekint nőttek fel s szüleik hazájáról csupán egyik-másikuknak vannak homályos és felületes emlékei. Kiderült, hogy a "kapupénz" szó mögött nem ismerték fel a fogalmat, a hajdani gyakorlatot. Még olyan is volt közöttük, aki úgy vélte, hogy tán ",kapupénz" alatt azt az összeget kell értenünk, melyet valaha egy kapuvásárló az üzletben, piacokon, stb. vásárolt kapuért adott. Bennünk idősebbekben felderengett a régi "kapupénzes idők" emléke. Sokan voltunk, akik virágos hangulatban nyomtuk-nyomogattuk annak a bérháznak a csengőjét, ahol annak idején laktunk. A város éjfél után már csendes volt, csak a távolabbi villamosok, — tán az utolsó járatok — zúgását visszhangozták az öreg, kopott falak, az aszfaltok, vagy éppen macskaköves utcák. Virágos hangulatunk gyakran szerte­foszlott, mikor végre hallatszott a házmester papucsának csoszogása és nyikorogva a nyílt kapu mögül felbukkant a rettenetesen álmos és mérges férfiarc, hogy aztán az elénk tartott tenyérbe rakott kapupénzzel enyhítessük a ház cerberusának pillantását. Ez volt a kapupénzkörüli időszak boldogsága, egyben boldog­talansága, derűje, egyben kényszeredett, kínos volta. "Az én házam, az én váram" — mondta a közmondásos ánglius. Nos, mi, régi pesti bérkaszár­nyák lakói, — mi csak távolról idéztük, rebegtük e mondást, mely életünk mindennapjaitól rettenetesen távol volt. Mi csak "a mi házunk”-ról beszélhettünk s e kifejezés mögött nem a tulajdonjog gondolata volt, csupán az, hogy a komor épület belseje — más családokhoz hasonlóan — a mi meleg családi fészkünknek is szállást adott. Éjfél előtt otthon kellett lennie annak, aki nem akart az izzadt, álmos, mérges házmester arcába belebámulni, — vagy ha nem tartozott a kapukulccsal rendelkezők privilegizáltjai közé. Ha elkésett, akkor bűntudatos arcot kellett felvennie, csengetnie kellett az ódon kapura szerelt csengőn, melynek éles hangja néha úgy visított bele az éjszakai csendbe, hogy úgy éreztük, hogy az egész utcában minden ablak ki fog nyílni, hogy keretükben mérgesen hadonászó, hálósipkás férfiak, bekötött­ fejű asszonyok jelenjenek meg, bennünket — korhely éjszakázókat — szidalmazva. Néha örökkévaló­ságnak tetszett, míg végre hallatszott az ismerős papucscsoszogás és zsebünkben megmarkolhattuk "lumpo­lásunk" váltságdíját: a kapupénzt. Az én időmben a kapupénz körül — általában a késői hazajárás és a kapun történő csengetés körül — viccek is keletkeztek, — hiszen már a régi Budapest a viccek valóságos gyárvárosa volt. Ezek közül legjobban az a vicc maradt meg a fejemben, amely arról a naiv úriemberről szólt, aki késő éjjel határozott léptekkel ballagott bérkaszárnyában lévő otthona felé, mikor rémült arccal állította őt meg egy kisgyerek. "Bácsi kérem" — könyörgött az apróság — "nem érem el a csengőt, legyen oly szíves és csengessen!" A humánus érzelmű úr agyán átvillant, hogy ez a szegény gyerek valamilyen ismeretlen ok miatt valóban elkésett, aggódó szülei izgalommal várják s — íme — képtelen elérni a testi méreteihez képest túl magasan lévő csengő fehér gombját. "Nos, ezen könnyen segíthetünk!" A csengőhöz lépett, alaposan megnyomta s hallhatta, hogy benn, a tágas udvaron élesen vág bele a csengetyűszó a tompa csendbe. Derűs segítő érzését illetlenül zavarta meg a kuncogóvá váló kiscsibész hangja: "Most aztán bácsi kérem, fussunk, mert jön a házmester!" No, de térjünk vissza "értekezésünk" komoly tárgyára, a kapupénzre. A világ társadalomtörténetének szőr­szálhasogató tudósai bizonyára elő tudnák kaparni sárguló jegyzeteik salátás tárházából azt az adatot, mely fényt vetít arra, hogy vajon a világ mely országában, mely városában "találták fel", alkalmazták először a kapupénzt. Gyanítom, hogy a kapupénz a bérházak megjelenésével együtt született, az európai városiasodás hajnalán, az ipari városok megnövekedésekor,­­ nagyjá­ból abban az időben, mikor a barokk­ házépítési stílust fokozatosan kiszorította a stílusok egyvelegéből össze­állított eklektika, a vidéken pedig a "kosztosdiák" intéz­ménye kiszélesedett az "albérlő", "lakó" fogalmává. Annyi csaknem bizonyos, hogy Magyarországon a kapupénz intézménye és jogszokása először a régi Pesten bukkant fel, méghozzá 1831-ben. Már csak azért is időszerű erről idén említést tenni, mert ennek ebben az esztendőben van éppen 150-ik éve! Ha meg akarjuk keresni ennek adatát, akkor Déryné "Napló­jához" kellene fordulnunk felvilágosításért. Ki volt Déryné ifjasszony? No, a helyszűke itt már nem enged részletezést. Az öregek ugyanis tudják, a fiatalok pedig kérdezzék meg idősebb családtagjaikat, vagy pedig — ha van mód rá — nézzék meg a könyvtárban, vagy a házi­lexikonban. Itt most csak mondjunk róla annyit, — azt is "távirati stílusban", hogy Széppataki Schenbach Rozália volt az eredeti becsületes neve, Jászberényben látta meg a napvilágot egy Bécsből bevándorolt gyógyszerész családjában. Az úttörő magyar színjátszó gárda kimagasló tehetsége volt, 1813-ban ment feleségül Déry István színész­kollegájához. 1831-ben, a­mikor történetesen Pesten bukkant fel — már harminc­nyolcadik életévét taposta és országszerte ismert volt a neve. A 150 évvel ezelőtti Pestről jegyezzük fel, hogy már a XIX. század elején lendületet kapott a gazdasági élet. A feudális formák még erősen divatban voltak, de már nagy mértékkel haladt a polgáriasodás. Budával szemben egyre jobban Pestre tolódott át az üzleti élet súlypontja és a város országos kereskedelmi centrum lett, a­mely nem kis mértékben volt köszönhető a pár évtizede lezajlott napóleoni háborúk gabonakonjuktúrájának. És Széchényi István grófra nézett az ország; a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása óta megint reménykedni lehetett abban, hogy a magyar felvilágosodás íróinak álmai valósággá lehetnek. — Habsburg uralom alatt is kialakulhat magyar kultúra! Országszerte olvasgatták Vörösmarty "Zalán futását" és dülledő mellel emlékeztek "régi dicsőségünkre". A régi pestiek többségükben még vízárusoktól vették a szamaras bordélyok­­ban, vagy puttonyokban hordott és árult lágy Dunavizet, de már szervezték a dunai gőzhajózást s — Széchényi buzdítása nyomán — álmodoztak állandó lóversenypálya építéséről is. A vén folyót egyébként még csak hajóhíd szelte át, — a Lánchíd még csak kezdeti tervrajzokban sem volt meg, — de a pesti polgárnak azon is hídpénzt kellett fizetnie, ha Budán volt dolga. Bajza József "Kritikai Lapok" és "Auróra" c. kulturális sajtókiadványaiban már derengett a jövendő Pestjének nagyvárosiassága, ami pedig a színház ügyét illette, az 1830-as pestvármegyei gyűlésen Fáy András és Földváry Gábor alispán minden erejükkel harcoltak a maradiak, vagy a németesítők ellen. Széchényi gróf az első pesti magyar színházat a Dunaparton, a tervezendő nagy híd pesti hídfőjénél akarta megépíttetni. Optimista idők voltak ezek! Rebesgették, hogy a császár engedélyezni fogja, hogy a magyar nyelvet bizonyos esetekben hivatalos vonatko­zásban is használhassák hazánkfiai. Hír jött, hogy a lengyelek fegyverrel fordultak orosz megszállóik felé. Az első gőzhajó megtette útját Bécsből Pestre, országgyarapító­­intellektuel körökben pedig Széchényi "Hiteljét", "Világját" böngészték. Épült Pannon­halma csodálatos, tornyos főapátsága és táncolt az úri közönség a régi vigadó, a "Redout" éttermében. A hangulatot csak ideig-óráig rontotta a kitört kolerajárvány­ról érkező kósza hír s az, hogy állítólag maga a nagy Kazinczy is súlyos beteg. De térjünk vissza a kapupénzre és persze Dérynére, aki először írt e városi intézményről. Déryné 1823 óta Székesfehérvárott játszott. Egy pesti barátnőjétől sürgető levelet kapott: azonnal üljön kocsira és hozzon magával mindenféle, operához szükséges öltözéket! Az történt, hogy a Pesti Német Színház karmestere becsmérlően nyilatkozott a magyar színészek énektudásáról! A derék, hazafias érzésű Déryné hamarosan meg is jelent Pesten. Kieszközölték felléptét a Német Színházban. A "Svájci család” és a "Táncrend" című operák női főszerepében lépett színpadra. Németül kellett énekelnie, az ellenséges­ hajlamú német karmester előtt és a barátságtalan németajkú színtársulat keretében. Gyönyörűen énekelt, a pestiek nagy magyar sikerként könyvelték el szereplését! Többéves szerződést ajánlottak neki, de visszautasította, hiszen szerződése szerint ezentúl csak német nyelven szerepelhetett volna. Anyagi gondjai voltak, de­­ elvesztette volna őt a magyarság! Vállalta a további nélkülözést, mert magyar színésznő akart lenni! Az adatokból nem bizonyos, hogy azzal a bizonyos kapupénzzel már ekkor megismerkedett-e? Tény, hogy visszatért székesfehérvári kedves közönségéhez, de bizonyára időnkint Pesten vendégszere­pelt, hiszen a kapupénzről 1831- ben írt, mely fenti kalandja utáni időszakot jelez. 1831-ben sokan egy hatalmas négyemeletes házban béreltek lakást, mégpedig az akkori Szén-tér (ma: Deák Ferenc-tér) és a Király utca (ma: Majakovszkij utca) sarkán. Nagyon sokáig ez volt Pest legmagasabb háza. A "Hazai Tudósítások", — melynek irodalmi melléklete volt a "Hasznos Mulatságok" — szerint ez a ház a város csodája volt, mely beillett — a cikkírók szerint — Párizs és London palotái közé. (A Szén-teret ne tévesszük össze a volt budai Széna-térrel. A "Szén-tér"­ egyszerűen a német "Kohl­­markt" megfelelője volt, de volt aki ezidőben "káposztás­piacnak" is hívta,­­ ami bizonyítja, hogy a széntől egészen a káposztáig sok­mindent lehetett e nevezetes téren vásárolni...) A ház tulajdonosa a dúsgazdag örmény, Gyertyánffy Dávid volt, ki eredeti nevét e hangzatos névre cserélte fel. A régi újság szerint e csodás ház "a nagyfokú haladás" bizonyítéka, mert itt fizették kapuzárás után első ízben a kapupénzt és itt volt legelőször a kapubejáratnál kitéve a lakók névjegyzéke! Nem tudni, hogy Déryné valóban maga is megszállt e házban, de "hírességére" felfigyelt és írt róla. Fizetett-e kapupénzt? Bizonyára — színésznő lévén — igen sokszor éjfél után vetődött bérelt szállására, de valószínűnek tarthatjuk, hogy mindig akadt gavallér, aki ily alkalmakkor a zsebébe nyúljon. A Gyertyánffy-házat 1906- ban lebontották. Helyére az Anker biztosítótársaság tornyos épületkolosszusa került. Az akkori pestieknek ma már az ükunokái sem élnek,­­ de 150 éve él a kapupénz, a nagyváros derűs és egyben kissé rémítő intézménye... ! EZT MÉG NEM KÓSTOLTA ! Régi házi recept szerint készült magyar rétesek almás - túrós - meggyes - káposztás - mákos, stb. Diós- mákos bejgli. Édes és sós házi sütemények minden alkalomra rendelhetők a magyar STRUDEL KING cégtől, ahol a legjobbat kapja! ! HÁZHOZ SZÁLLÍTUNK ! Telefon: (213) 986-6558 (213) 650-091 I I I I I I I I I J HA MAGYARUL BESZÉL, IGAZAN NAGYBANI Aron vAsArolhat California egyik LEGNAGYOBB ÉKSZER ÜZLETÉBEN Shaw­­Diamond Co. DIAMOND BROKERS FR­ED tuiL, __. TkuSHfc* 220 WEST FIFTH STREET Room 402 LOS ANGELES, CALIFORNIA Telefon: 626-3111 NYITVA NAPONTA 9-TŐl. 5-IG, SZOMBATON 9-TŐL 4-IG VASÁRNAP ÉS HÉTFŐN ZÁRVA

Next