Új Világ, 1981. július-december (10. évfolyam, 26-50. szám)

1981-10-09 / 39. szám

Dél-Kaliforniában kevés olyan ember van, aki ne ismerné az Ottó Magyar Importüzlet nevét. Vevői azonban nem korlátozódnak környékünkre, hanem — éppen az Új Világban futó hirdetés alapján — nemrégiben nagy rendelés érkezett hozzájuk Svédország­ból, ahová azóta is rendszeresen szállítják a magyaros árukat. Huber Ottó 1956-ban hagyta el Magyarországot, ahol a háború után a soproni Kereskedelmi Iskolát végezte el, majd Hévízre került állásba. Már egészen fiatal legényke korában kitűnő üzleti érzéke volt és a kereskedelmi elvégzése után természetesen kereskedelmi pályára lépett. Kereskedelmi érzékét — mint mondja — édesapjától örökölte, aki a háború előtt először Zalában, majd az egész, Balaton környékén ismert és megbecsült borkereskedő volt. Huber Ottó is Zala­ megyei születésű és egészen eljöveteléig igen jó állásban volt Hévízen. Ugyan miért jött el tulajdonképpen, mikor már szépen fejlődő pályáján felfelé ívelt és anyagilag is jó kilátásai voltak? — kérdezzük. "Sehogyan sem láttam akkoriban lehetőséget arra, hogy úgy tudjak előre haladni, ahogyan szerettem volna. Úgy éreztem — és joggal —, hogy szűk nekem az a terület, amelyen megengedik a működésemet. Többre, jobbra, szabadabb életre vágytam". 1956 novemberében lépte át a határt. Ausztriában, Salzburg­ban 3 hónapot töltött. Németül beszélt, így nyelvi problémája nem volt. Körülnézett, mit kezdhetne, amíg eljut Ameri­kába, mert ez volt a célja. Nekilátott és elkezdett dísztárgyakat festeni. Sikerrel dolgozott és a három hónap alatt már egy kis pénzt is összegyűjtött. Ausztriából Pennsylvania-ba, közelebbről Allentown-ba került, ahol rokonai voltak. Állást azonnal kapott, bár angolul még nem beszélt, de egy "Catering"-cég felvette. Dolgozni, dolgozni, dolgozni! Ez volt minden ambíciója. Mikor megkérdez­ték, hány napot akar dolgozni, azonnal rávágta (ezt már tudta angolul): "Seven days please". így is történt: hét napot dolgozott, s amellett még esténként különböző mulatsá­gokon, rendezvényeken harmonikázott. Zenélni még Magyarországon megtanult. Közben szorgalmasan gyakorol­ta az angolt és vasszorgalommal gyűjtötte a pénzt. Egy év elteltével összegyűjtött annyi tőkét, hogy már önállósította magát. Vett saját "Catering"­­kocsit, azzal járta a várost és árulta az élelmiszert. Majd egy lakókocsit is vett, abban lakott, sőt akkor már egy pulikutyája is volt, az volt kedves társa. Dolgozott Ottó, gyűjtötte a tőkét, mert otthon. Magyar­­országon maradt szive szerelme Irmuska. Jöttek — mentek ide­­oda szinte naponta a levelek. Mindketten teljesen bizonyosak voltak, hogy az Isten meg fogja segíteni őket és valahogyan összekerülnek újra és megesküd­hetnek. A menyasszony és vőlegény családja is összejárt odahaza és várták, mit hoz a jövő. 1960-ban Újév napján a televíziót nézte Huber Ottó. Odakünn hó és hideg. Vacogott a foga is, a pulival együtt fázott a lakókocsiban. A TV éppen a Rózsaparádét közvetítette Pasadenából. Ottó nézte a csodás napsütést, virágokat, pálmákat és egyből elhatározta, hogy Kaliforniába jön. Ekkor már 3 Catering-kocsija volt. Egyet ő használt, kettőt bérbe adott. Bepakolt a "trailerbe", utána kötötte a Catering-kocsit és elindult. Meg is érkezett. Letette a kocsit és ment vissza a másik kettőért. Szerencsésen visszajött és rövid időn belül "bővített". A "Catering" mellett élelmiszernagykereskedő lett. "Körülbelül napi 48 órát dolgoztam — mondja nevetve — de éreztem, láttam, hogy eredménye is van a munkám­nak”, így telt el vagy három kemény év. 1963-ban kezdték kiengedni a rokonokat Magyarországról. Édesanyját azonnal kihozatta három hónapra. Menyasz­­szonyát, Irmust azonban semmiképpen nem tudta kihozatni, nem adtak neki útlevelet. Édesanyja naponta újra és újra mesélt Irmuskáról, akit Ottó házzal várt Panorama City-ben és a lakókocsit már bérbe adta. "Állandóan csak azt írtam Irmuskának, várjon meg, mert álhatatosan hittem, hogy ha az ember nagyon akar valamit, azt el is tudja érni. Ma is hiszem ezt, mert igazam is lett! Kilenc hosszú évig tartott ugyan, ezalatt teleírtunk legalább egy mázsa papírt, de mégis teljesült a vágyam, feleségem lett Irmuska”. Ottó édesanyja hazautazott és ő vitte innen a jéggyűrűt és húzta Irmuska útjára a fia helyett. Ottó pedig itt próbálkozott beutazást kapni Magyarországra, ami végre 1965-ben sikerült is. "Úgy akartam elmenni Irmuskáért, mint a mesebeli királyfi. A Queen Mary-vel utaztam haza és vittem az új autómat is, hogy "meseautón" menjünk az esküvőnkre. Olyan is volt a Cadillac, mint egy meseautó. Megtartottuk végre valahára az esküvőt, de Irmuska csak 6 hónap elteltével jöhetett ki utánam Kaliforniába.” (Előzőleg hétszer próbálkozott kiutazást kapni, eredmény­telenül). Elbúcsúzott szüleitől, Kiinger Artúrtól és Irmától, akik Igárban étterem tulajdonosok voltak. Vendéglőjük olyan népszerű volt, hogy nem csak Somogy­ megyéből, hanem az egész országból felkeresték a vendégek. Irmuska kitűnő tanuló volt a középiskolában. Matematika és fizika volt a két legkedvesebb tantárgya. A pécsi Főiskolai Tanárképzőbe szeretett volna kerülni, de "rossz káder" volt, mint ő mondja "X-es", tehát az az egy lehetősége maradt, hogy a székesfehérvári Videoton gyárba felvették dolgozni, innen azután mint munkást felvették a Műszaki Egyetem villamossági karára.. Két és fél évig nappal dolgozott, este tanult, de sikerrel elvégezte tanulmányait. "Akkor aztán végre hazajött értem Ottó és énnekem nem kellett se diploma, se állás, csak feleség akartam lenni és ott lenni, ahol Ottó. Matematikai "szenvedélyemet" most az üzletvezetésben élem ki, vezetem a könyveket és segítek a gyerekeimnek a matematikában. Úgyis tanítani akartam, most "saját" tanítványaim vannak!" Irmuska közben már Magyarországon tanult angolul, így mikor ide kiérkezett, rögtön dolgozni kezdett. (Csöpi a puli azonnal Irmust nevezte ki főgazdának). Nem igen volt boldogabb emberpár, mint Huberék. Irma három hónap után levizsgázott autóveze­tésből, így azután az egyik szállító­kocsival ő járta a várost. Ekkor ketten dolgoztak már, sőt két alkalmazottjuk is volt, az ötödik "catering-truck"-ot pedig bérbe adták. 1966-ban megszületett Tomika az első gyermek. Most Irmus édesanyja jött ki gyermekeihez és segített Tomikát gondozni, míg a szülők nap mint nap hosszú órákat dolgoztak. Este aztán vidáman, gondtalanul muzsikáltak. Ottó is és Irmuska is zenerajongók, nagyszerűen harmonikáznak mind a ketten. (Úgy is ismerkedtek meg, hogy Irmuska Hévizén mint iskoláslány harmonikát venni véletlenül abba az üzletbe ment, ahol Ottó dolgozott). "Nekem a harmonika hozta a harmóniát az­ életembe" — mondja Ottó. A pici Tomi is im­ádta a zenét és mikor a nagymama hazament, a szülők felváltva vitték magukkal a kisfiút, hogy ne kelljen idegenre hagyni. "Fő szórakozásunk a munka volt, mert gyönyörűség volt látni és tudni, hogy nem hiábavaló az, amit csinálunk, hogy valóban jövőt, családot alapítunk és építünk a magunk erejéből. 1969-ben szerettünk volna a kisfiúnk mellé egy kislányt is. Hála Istennek, ez a kívánságunk is teljesült. Megérkezett Anita. Ő is, amint kinyitotta gyönyörű barna szemeit, zenét akart, tapsikolt, kacagott, ha zenét hallott". Most aztán elérkezett a házaspár oda, hogy otthon akartak dolgozni és nem úton lenni egész héten. A Clark Avenue Market tulajdonosa Csatlós Annus jó kliensük volt. Ő szintén változtatni akart. Megállapodtak hát és megvették Annustól az üzletet. Annál is inkább praktikus volt a vétel, mert az üzlet mellett szép nagy ház is volt a nagy sarok­telken, tehát így állandóan együtt lehetett a család. Huber Ottóék kitűnő hozzáértéssel, jó üzleti érzékkel vezették a céget, így egyre nőtt az Ottó Magyar Importüzlet fogalma. Ma már hatalmas raktáruk van. Élelmiszerek és italok mellett óriási készlet található magyar import tárgyakból. Herendi porcellá­­nok, ólomkristályok, könyvek ezrei, hanglemezek, valamint hangszalagok állandóan érkeznek és fogynak. A házat azóta átépítették, megnagyobbították az üzletet is és uszoda is épült. Nemsokára a szemben lévő sarokházat is megvették. A catering-kocsikat pedig egy idő után eladták a bérlőknek. Ma már magyar paprika­termelők is, nagy területen (saját farmjukon) termelik a finom, illatos, ízes magyar paprikát, amely mázsaszámra fogy. "Imádjuk a tengert, pár évvel ezelőtt vettünk hát egy tengerjáró hajót és azóta az egész család élvezi a kirándulásokat és a halászatot". "1970-ben hazalátogattunk a gyermekekkel. Előzőleg Irmus nagymamája volt látogatóban nálunk s ő vitte repülőn a másféléves Anitát haza, mi Tomikával hajón mentünk, majd kocsival. Anitának külön útlevele volt és azt meg kellett hosszabbítani. Bementem a hivatalba. Kérdezgetni kezdtek: milyen Amerika és miért mentem el? Kezdtem kicsit ideges lenni. Egy banán volt éppen a kezemben és azt kérdezte a tisztviselő, hogy honnan vettem a banánt. Hoztam magammal — mond­tam. És akkor hirtelen megálltam. Hát látja, ezért mentem el: itt nincs banán... Úgy meglepődött, hogy többet már nem is kérdezett semmit. Csak annyit mondott: Hm, ez igaz..." "Hazaérkezésünk után ment minden tovább: munka, család. A gyermekek kitűnő tanulók, remek zenészek és elmond­hatom, hogy a szüleik üzleti érzékét is örökölték. Örömmel, szívesen segítenek mindenben. Összefogásban van az erő. Erre tanítjuk, nem csak szavakkal, de példával is a gyermekeket. Most már három van, mert 1979-ben a tündéri kis Erika is megérkezett. Magyarul beszél az egész család és együtt muzsikál, sportol, szórakozik, így vagyunk boldogok no meg az is nagy örömünk, amikor a hazai családtagokat kihozathatjuk látogatóba." "Az is boldogság számunkra, amikor valamelyik magyar templom, vagy egyesület ünnepségén családunk, a Hűbér­cs­alá­d teljes zenekara szórakoztatja a közönséget — szeretettel, szeretésért." Ahogy beszélgetünk, Huber Ottó egyszerre elhallgat. Ránézek, látom, hogy könnyes lett a két szeme. "Most, hogy beszélünk ezekről a dolgokról, most látom, milyen szerencsések vagyunk, hogy megsegített bennünket a jó Isten. Szép családunk, üzletünk, házunk, hajónk, hatalmas Motor Home­­ink, mindenünk megvan. Kézzel fogható, szemmel látható eredményeink mellett lélekben is gazdagok vagyunk. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk. Bejártuk egész Európát, de ide, Kaliforniába, ide Amerikába, ebbe az áldott országba mindig " Haza"-jöttü­nk..." ORBÁN BLANKA "Seven days please" A HUBER CSALÁD Tomi, Irmuska, Erika, Ottó és Anita UJ WILA UTÁN...

Next