Új Világ, 1981. július-december (10. évfolyam, 26-50. szám)

1981-08-07 / 30. szám

IIÖZEIIDEII­iiiiiMiiiimiiiiiMiiiimiiiiiiiiiiii DR. TERNOVSZKY FERENC: Az adóhivatal kettős mértéke kellemetlen dilemma elé került az IRS. Mindez abból adódik, hogyha valami kétes eset magyarázatra szorul, akkor ők a jogszabály értelmezését csakis a saját előnyükre, az adófizető kárára alkalmazzák. Emlékezünk a szép időkre, amikor bevándoroltunk Amerikába és még forgalomban voltak az ezüst dollárok? Las Vegasban ezekkel játszottunk és a zsebünk csak azért nem volt tele vele, mert túl súlyos volt. Ezek az 1965 előtt öntött ezüst dollárok ma is — elvileg — forgalomban vannak és törvényes fizető­eszköznek számítanak. A másik oldalról tény az, hogy az ezüst áremelkedése folytán, ezeknek az ezüst dollároknak az ezüst tartalma a tényleges értéküket 10-15-szörösére emelte! Magunk között szólva, egy ilyen­­ezüst dollárt ma csak kb. 10 dollár körül lehet megvásárolni. Innen származik a dilemma! A kettős mérték. Ha például én ma tartozom 1.000 dollár adóval és azt ezüst dollárban akarom befizetni, akkor az IRS azt követeli, hogy adjak neki 1000 darab ezüst dollárt, mert ezeknek ennyi a törvényes névértéke. Ha a fordított esetben az adóhivatal tartozik nekem és én azt kívánom, hogy a követelésemet ezüst dollárban fizessék ki, akkor azt kereken visszautasítják és papírban fizetnek! Kettős mértékkel mérsz, Nagy úr! Elvileg, ha én eladok valamit, akkor az eladási árat, a kapott törvényes fizető­eszköz szerint kell jelentsem, mint ahogy én is az adósságomat pont így fizetem. De nem így van, mondja az IRS: "az eladási ár, annak a dolognak a fair market value"-ja, amit ellenszolgáltatásként kaptunk. A jogvita a következő ügy kapcsán került felszínre: Egy ügyvéd munkájáért az ügyfeleinek 10 dollárt számított óránként, de kikötötte, hogy díját 1965 előtti ezüstérmével kell fizetni. Az év végén jövedelmét a 10 dolláros óránkénti jövedelemben jelentette az adóbevallásban. Az IRS ezt nem fogadta el azt állítva, hogy az ezüst dollárban kapott 10 dolláros órabér valójában több, mint 100 dolláros órabérnek felel meg! Az IRS érvelése azon a fenti tételen alapult, hogy a kapott ellenérték fair market value"-ját kell alapul venni.­­ Az ügy természetesen a bíróság elé került és az első fokon a bíróság az IRS-nek adott igazat. Ezzel az ügy azonban még koránt sincs lezárva! Megindult a jogi vita és két kiváló adójogász véleménye eltér a bíróság ítéletétől. Az egyik szakértő így nyilatkozott: "Tény, hogy egy másik esetben, ahol az adófizető hasonló álláspontot foglalt el arany dollárban, elvesztette az ügyét. De a két eset nem azonos! — mert az aranydollár ma már nem törvényes fizető­eszköz. Mint ilyen, nincs forgalomban. De az ezüst dollár változatlanul forgalomban van, egy dolláros névértékben!" A másik szakértő véleménye: "Az Egyesült Államok Alkotmányán alapuló, a Kongresszus által hozott­­ törvények mindenkire nézve kötelezők... A Kongresszus pedig 1965-ben iktatta törvénybe a "Coinage Act"-t, ami szerint minden az Egyesült Államok által kibocsájtott érmét (1, 5, 10, 25 cent, vagy 1 dollár) függetlenül a kibocsájtás évétől, törvényes fizetőeszközként kell elfogadni akár állami, akár magántartozások kifizetésénél! Az IRS szakértőinek nagy gondot okozott megmagyarázni és elfogadtatni akkor a nagyközönséggel, hogy a papírpénz értéke teljesen azonos az ezüstérmékkel. Most viszont, amikor a változott körülmények előnyt jelentenek az adófizető részére, egyszerre fordított álláspontot foglal el! Kijelenti, hogy az ezüst dollár értéke magasabb, mint a papír dolláré!" Az ügy nics lezárva és nagyon valószínű, hogy jó egynéhány agresszív adófizető fogja az ügyét a bíróság elé vinni. Ha pedig a különböző bíróságok eltérő ítéleteket hoznak, akkor lehet, hogy a kérdés végsőfokon a Supreme Court elé kerül. Persze az egész taktika az eladón segít, nem a vevőn. A vevőnek teher megvásárolni az ezüst dollárt (nem nagy teher, pl. a Deák Co. két 1 zsákért — 1000 drb. h­ 10.000 dollárt, az ezüst árfolyamától függően). De az eladónak előnyt jelent. Például az eladónak van egy háza amit valamikor régen 30.000 dollárért vett, ma eladja 350.000 dollárért, tehát mutatkozik egy adóköteles 320.000 dolláros tőkenyeresége. Ezzel szemben eladja 35.000 darab ezüst dollárért. A tőkenyeresége csak 5.000 dollár! Ne felejtsük el, hogy amikor az ezüst dollárokat aztán magasabb áron eladja, akkor azon kell nyereségadót fizetnie, de ezt már kitolhatja részletekre, évekre és csak long-term adót kell fizetnie. És mi a kockázat? Édeskevés! Ha az IRS vitássá teszi az ügyét és nyer, akkor is csak azt kell fizetni, amit eredetileg kellett volna, plus kamatot. Ezt pedgi ma minden adófizető vállalja, mert ez a kamat sokkal alacsonyabb, mint az amit ő fizetne, ha azt az összeget kölcsönbe vette volna fel. HIRDESSEN A TELE-KÖNYVBEN ! LAG Pár szó a gondolákról... Még Casanova is gondolát vett igénybe legizgalmasabb kalandjainak lebonyolítására. Aristoteles Onassis valaha egy gondolában térdelt Maria Callas lábai előtt Velencében. A 15 éves Ira von Fürstenberg, Alfonso von Hohenlohe-val nászútján Velencében gondolá­­zott. De nemcsak ők, már sok szerelmes és nem szerelmes ember próbálta ki a gondolát. Kevesen tudják, hogy a "Gondola Veneziana" még a XI. századból származik. Keskeny formáját azért kapta, hogy a szűk velencei lagúnákon könnyebben elférjen. A krónika szerint az első gondola 10.75 m hosszú, 1.38 m széles és 500 kg súlyú volt. Tarkára volt festve. A méretek még ma is ugyanazok, csak a színek változtak. 1630 óta, mikor a város lakosságának fele a pestis­­járvány által elpusztult, befestették a gondolákat feketére. Velence gondoláit, a 35 km-re fekvő Chioggia nevű helységben építik. Csak vörösfenyőfából készülhet a gondola, mégpedig olyan fenyőből, melyet legalább öt éve kivágtak és "fektettek". A gondolához szükséges csavaro­kat szintén fából, méghozzá diófából kézzel faragják. A Giuponi gondolaépítő család utolsó leszármazottja, Giovanni, ma 72 éves. 12 éves kora óta dolgozik a gondola­építő szakmában. 60 év alatt 800 gondolát épített. 1950-ben Velencében még négyszer annyi gondola volt, mint ma. Számuk azóta kevesebb, mióta a palazzók közti víziutakon engedélyezték a Vaporettókat. (Motoros hajók!) Gondolával közlekedni Velencében költséges szórako­zás. Az árak 1950 óta a négyszeresére emelkedtek: 20.000 Lira! De ez nem tartja vissza a turistákat attól, hogy gondolázzanak... 15.000 gondola van Velencé­ben nyilvántartva. Naponta egy gondolás csak öt órát dolgozik, átlagban havonta megkeresi az 500 ezer lírát. Giovanni Giuponi műhelyé­ből forgalomba kerülő gondola ára 32 ezer dollár. Egy gondola körülbelül 40 évig használható. TEREBESSY EMŐKE ☆ m ** héb­et ASZTROLÓGIAI TANÁCSADÓ ☆ ☆ sfe <€ ifo ** Ä ä ☆ 6 ☆ ÉRVÉNYES 1981 AUGUSZTUS 7-TŐL 13-IG ARIES — márc. 21 - ápr. 20 Környezetével, szerelmi társával és idősebb személlyel legyen figyelmesebb, barátságosabb, mert az nagyon hiányzik neki ezen a héten öntől. Távolságról is valami hír, vagy rokontól, éreztesse is vele, hogy számon tartja. Szerelemben a legbiztosabb önnek ha egy régi szerelmi ügyét megtartja, vagy felújítja. Ne utazzon! TAURUS - ápr. 21 - máj. 21 önnek most fontos érdeke legyen az otthonát valóban az ön kedvére átrendezni vagy változtatni, mert problémáik egyik oka az hogy nem érzi jól magát valami okból az otthonában. Meg fog lepődni, hogy egy változás után, szinte magától és nagyon kedvezően rendeződik. 9-e után bátran utazhat, sikerül! GEMINI — máj. 21 - jún. 21 Jó hete van arra, hogy másokkal — ha van olyan — az ellentétes viszonyokat békésen és nagy barátságra átfordítva rendezze. "Az udvariasság nem kerül pénzbe, de hozhat a konyhára" felkiáltással tanácsos élni. Jó időben van arra is hogy pénzkereső foglalkozásban valami új és érdekes változást állítson be. CANCER - ja. 23 - túl. 23 Új barátságban vagy szerelemben nagyon boldog napjai lehetnek a közeljövőben, ha jól kezeli a dolgokat. Idős személy, hozzátartozó egészsége komoly problémát okozhat önnek. Nem éppen kellemes törvényes ügyben is lehet dolga. A hely amit talán egy éve elhagyott, most visszavágyik oda, nehezen fog sikerülni. LEQ — júl. 24 - aug. 23 Minden változással vagy új kezdéssel legyen nagyon óvatos. Ráfizethet. Mindent írásban biztosítani. Különösen a nem előre jól kidolgozott tervekkel kezdett rögtönzések lehetnek károsak. Rövid utazásokon, kirándulásokon lehet most szerencséje abban, hogy egy új barátságot szerez aki hasznára lesz. Szerelemben is kedvező. VIRGO - aug. 24 - aug. 23 Szerelemre, barátságra kedvező hete van. Rövid utazások, kirándulások jók. Viszont nem tanácsos semmit sem erőltetni, különösen nem vitás ügyeket, mert nagyobb esélye van veszteni mint nyerni. Ha pld. vezetésben menne nagyobb sebességgel ott majdnem biztos, hogy baleset éri. Tehát mértékkel, óvatossággal mindenben! LIBRA — szept. 23 - okt. 23 Az önnél idősebbekkel van most önnek több szerencséje. Az esti órák mindenben jobbak. Rövid vagy hosszú utazásra is kedvező. Egészségére jobban vigyázzon, főként étkezés, ivás túlzása okozhat bajt, sőt krónikus bajt, mert cukorbeteg is lehet. Megérzései, ítélőképessége kitűnő, könnyen tud nagy segítséget nyújtani bárkinek. SCORPIO - okt. 24 - nov. 22 7, 8,9-én nyerhet szerencsejátékban az 1, 4, 6, 14, 41, 57, 75-ös számokkal, ha a Bioritmusa három görbéje felül össze van fonódva. Minden feszültséget, vagy rossz kapcsolatot most könnyen meg tud békíteni, különösen a családi körön belül. Rövid utazás nagyon szerencsés lehet anyagiakban is. Valami jó és fontos hír jöhet. SAGITTARIUS — nov. 23 - dec. 22 10 és 11-én nyerhet szerencsejátékban a 4, 6, 8, 17, 39, 63-as számokkal. Alkalma lehet új barátot vagy szerelmi társat is találni. Házonkívül minden kedvezőbb, rövid utazás is. Valaki barát vagy hozzátartozónak lehet közlekedési problémája, esetleg balesete is, ez lesz késésének az oka. Ön ne dohányozzon most, veszélyes! CAPRICORN - dec. 23 - jan, 20­12 és 13-án nyerhet szerencsejátékban az 1, 2, 5, 7, 9, 13, 29, 31-es számokkal. Baráti környezetével már nem olyan kedvező a kapcsolat mint idegenekkel. Utazás jó, de ne utazzon egyedül. Értékeire nagyon vigyázzon. Szerelemben kedvező javulás, változás lehetséges. Ne legyen nagyon közlékeny! AQUARIUS — jan. 21 - febr. 19 Ne tegyen ígéreteket és tartózkodjon minden fontos elhatározástól. Minden legyen nyílt, hogy az érdekeltnek ne legyen oka gyanakodni semmiben. Fogadja türelemmel, hogy a dolgok most lassabban haladnak előre. Vigyázzon az evés-ivással, főként abban, hogy meglegyen a vitamin és ásvány szükséglete. PISCES - febr. 20 - márc. 20 Maradjon mindenben a szokott programnál. Hajlamos hangulatvál­tozásokra, hajlamos szintén a felesleges költekezésre is. Szerelemben kedvező. Munka, üzlet jól mehet. Egészségére vigyázzon, tiszta levegőn, szabadban jobb. Ne utazzon az úton kár vagy kellemetlenség érheti. Levelezéseit, telefont azonnal intézzen. A SZÜLETÉSI ÓRÁTÓL SOK FÜGG! - KISZÁMÍTHATÓ! ■ ■ ---- --------------------- - ft JOHN PAPP ASZTROLÓGUS Megbízhatóan, diszkréten, gyorsan, minden ügyben, minden időben négy nyelven asztrológiai tanulmányt, tanácsot, információt ad. 43 éves nemzetközi gyakorlat, modern, tudományos felkészültség. Új húszoldalas ismertetőt küld 50­0 válaszbélyeg ellenében. Személyes fogadás csak előzetes bejelentésre. Telefon: (213) 651-116?. Cím: 841 N. Orange Grove Ave., West Hollywood, CA. 90046, USA 1981. augusztus 7. MAGYARUL BESZÉLÜNK JEWELS b, EMERY EMERY MOLDRICH Telefon: 874-1260 MANUFACTURING & CUSTOM DESIGNS Repairing. SpeÉial orders. WHOLESALE - RETAIL MOVIETOWN PLAZA 7326 SANTA MONICA BlVD. HOLLYWOOD, CA., 90046 ____! I 1 8 8 I 8 8 I 8 1 8 8 AHÁNY NYELV, ANNYI EMBER! Garantált GYORS PÉNZKÜLDÉSI LEHETŐSÉG Magyarországra! 1 DOLLÁR 31.25 1000 FORINT $31.99 500 FORINT $ 16.00 250 FORINT $ 8.00 Kezelési költség $ 1.00 csekkenként IKKA RENDELÉST IS FELVESZÜNK AZONNAL KÜLDJE BE AZ ALÁBBI SZELVÉNYT DEAK­ PERERA CO. OF LOS ANGELES, INC. Los Angeles-i közponz: Beverly Hills-i fiók: 677 Se. Figueree S». 9500 Wilshire Blvd, Los Angeles, CA. 90017 Beveriy Hills, CA 90212 Tel.: (213) 624-4221 Tel. (213) 274-9176 Kérem küldjenek részletes információt az 500 és 1000 forintos Országos­­Takarékpénztár csekkről és az IKEA-csomagokról, amelyet önök árulnak — GA­RANTÁLT KÉZBESÍTÉSSEL. Név: ..................................................... Cím: Nyomtatott betűvel Zip Code: I I I I I I I I I i I■■

Next