Új Világ, 1984. (13. évfolyam, 4-49. szám)

1984-01-27 / 4. szám

____ 1984. január 27. Búcsú a telefonbanditától Miért lett volna éppen a telefon kivétel­.’ Bell feltalálta. Edison tökéletesítette — a bűnöző visszaélt vele. Amikor száz esztendővel ezelőtt a távbeszélés kezdett elterjedni, az­ akkori világ legnagyobb csodája volt. Akkor ámuldoztak rajta, de jelentőségét igazán most, egy évszázaddal később tudjuk felmérni. Konstruktív találmány volt, mert közelebb hozta az embereket. Csökkentette a társtalanság érzetét. Erőt adott ingadozó lelki felépítésű embereknek. Képzeljük el a morcos téli hegyekben egyedülálló őrházat, erdészlakot, határállomást, vagy a szinte megközelíthetetlen szírtfokra épített világítótornyot, az egyedüllétet jelentő nyomasztó szolgálatba kényszerített kezelőhöz kartávolságra került a külvilág. Ennek jelentőségét csupán az tudja felfogni, aki volt már ilyen helyzetben. Igazi értéke abban állott, hogy lelki nyugalmat adott. A tudat, hogy a falra szerelt készülékkel bármikor kapcsolatba lehet kerülni más emberekkel, a távoli várossal, szükség esetén segítséget kérni, de talán csak a hangját hallani egy másik lénynek. Megbizonyosodni róla, hogy a Föld nem lakatlan égitest, hiszen elérhető közelségben mások is vannak, akik készséggel állnak rendelkezésre. Az eltelt száz esztendő során hány emberéletet mentett meg a telefon azzal, hogy időben orvosi segítséget hozott! Vagy figyelmeztetett a közelgő veszedelemre. És ha a gondolatot tovább fejtegetjük, végeredményben a telefon készített elő a későbbi rádióra, nemcsak az alapul szolgáló technikai lehetőségek megteremtésével, hanem azzal is, hogy tájékoztatást, szórakozást hozott a dróttalan sugárzást megelőző időszakban. Ez a szolgálat, amit nálunk telefonhírmondónak neveztek, ráadásul magyarnak, Puskás Tivadarnak köszönheti megjelenését az emberi kultúrában. A sok áldás mellett jött az átok is. Nem a telefonban volt a hiba, mint ahogy nem a fadorong, a kés, a lőfegyver volt a hibás, amikor erőszakra, emberi életek kioltására használták fel, hanem a lélekben szörnyeteggé vált ember, aki a legáldásosabb vívmányban is eszközt lát beteg képzeletének, indulatainak kielégítésére. Viszonylag korán megtörtént a visszaélés a távbeszélő készülékkel és megszületett a telefonbandita. Mint társai a komplex emberi együttélés más területein, ő is meglepetésszerűen, alattomból támadott, ráadásul gyáván, mert míg a felhívott áldozat kiszolgáltatott volt, őt védte a távolság, a vonal másik végének örök köde. Bűnügyi színjátékok végtelen sora dolgozta fel a telefonbanditizmus eseteit, amikor még az illetéktelen hívásra való felkészülés eseteiben is bizonyos időre volt szükség, míg a távbeszélőközpont technikusai végigfutottak a nyomokon, kiderítették a kapcsolásokat és a végén felfedték az állomást, ahonnan a hívás történt. Sok esetben került így hurokra a bűnöző, de még sokkal több esetben soha. Mert a telefonnal, mint komplikált eszközzel való visszaélés bizonyos tájékozottságot, intelligenciát követelt meg és a bűnöző általában rendelkezett ezekkel a kellékekkel. Ha mondanivalóját rövidre fogta és időben letette a hallgatót, bottal üthették a nyomát. Ha az összeköttetés megszakadt a két állomás között, egyszerűen semmi lehetőség nem volt többé a hívó felet megtalálni. Bell és Edison ezt elfelejtették beleépíteni a telefonba, így aztán a telefonbanditizmusnak széles színképe jelent meg. Az egyik tréfából hívott fel, hogy viccet csináljon vagy bosszantson. A következő fokozat már ijesztgetni akart, minden további terv nélkül. Meg lehet említeni a beugratásnak szánt tűzjelzéseket és a rendőrség félrevezetését. Azután jött az életveszélyes fenyegetés, amely tervezett bűncselekménynek csupán a bevezetője volt. Általában telefonon jelentkeztek az emberrablók, amikor váltságdíjat követeltek. Telefonon adták meg az utasításokat. Számos esetben telefont használtak a betörők annak megállapítására, hogy vajon van-e valaki otthon. Ha könyvet írnánk a telefonnal való visszaélés válfajairól, külön fejezetet lehetne szentelni a tapintatos körülírással "szemérmetlennek" nevezhető telefonhívásokról. Az ilyen tolakodó a fejlődés során valahol téves vágányra siklott személy, aki mások — főleg nők — megrettentésében, megalázásában talál izgalmat, néha kielégülést. Nos, hála a zseniális technikai úttörőknek, fentiekben jogosan használtunk múlt időt. A kutató laboratóriumokban éveken át folyt a munka, hogy a kérdést megoldják és a névtelen hívóról lerántsák az álarcot. A 911 -es szükség-hívószám minapi bevezetése már ennek a rendkívüli jelentőségű technikai vívmánynak a bemutatkozása is. Amikor a hívott központban megszólal a csengő, a készülék képernyőjén azonnal megjelenik a hívószám és a hívó lakcíme. Szükség esetén a rendőrkocsi azonnal indulhat. A hívó kiléte azonban mindenképpen és minden esetben bizonyossá válik. Rövidesen megkezdődik olyan telefonkészülékek gyártása a nagyközönség részére is, amelyen a csengéssel egyidőben megjelenik a hívó száma és ezt az elektronikus memória rögzíti is. A telefonbanditizmus ezzel befejezett történelemmé válik és a bűnöző eltűnik a társadalomból. Nem hiszem, hogy valaki is könnyet ejtene utána. Úgy rémlik, mintha reformszellők susognának a vörös mandarinok birodalmának falombjai között. Pekingből kelt szárnyra a hír, Csao Ce-jang miniszterelnök s­ztoikus türelemmel, lankadatlanul munkálkodik azon, hogy új arculatot adjon a kínai kommunizmusnak. Bai Quinge, egy parasztasszony ugyancsak furcsállta, amikor szerény háza előtt minibusz állt be a Pekingtől háromszáz mérföldnyire fekvő faluban. Községi elöljárók szálltak ki a kocsiból elsőkként, majd azután egyszerre csak Csao miniszterelnök állt a parasztasszony előtt. A jelenetet kérdések és feleletek zápora követte. A dialógust a miniszterelnök kezdte el. "Mennyi búzát termelt a múlt évben?" — érdeklődött Csao. "Rekordaratás volt," válaszolta a parasztasszony. A miniszterelnök megdicsérte a gazdasszonyt. A falu egy mintakörzethez tartozott, a parasztasszony pedig azokhoz a modern fölmívelőkhöz, akik kisméretű vetőterületen hatalmas méretű gabonatermést produkálnak és akik azután tekintélyesebb jövedelmüket nem a saját életszíntjük felemelésére fordítják, hanem a mainál is nagyobb arányú termelés kivitelezésébe fektetik be és azzal hozzájárulnak kommunitásuk boldogulásához. Csao miniszterelnök — aki most idelátogatott az Egyesült Államokba — nem fogyott ki a kérdésekből, az után is érdeklődött: mennyivel tudná gyarapítani terméseredményét, ha több műtrágyát használna négy- és félholdnyi búzaföldjén? Mekkora terjedésű földet tudna a parasztasszony 19 éves leányával megdolgozni anélkül, hogy segítséget bérelnének? Mi lenne a helyzet, ha egy traktort állítanának be a gazdaságba? Beállítottak-e segéderőt a szántáshoz? Mennyit fizetne a parasztasszony jobbfajtájú vetőmagért, több öntözővízért, egyszerű gazdasági felszerelésért? Betenné-e fölös pénzét bankba? Építene-e magának új házat? Vásárolna-e terméket feldolgozó gépet, felszerelést? Vásárol-e az asszony a falusi boltokban, avagy acélgyári munkás férje látja el a háztartást a szükségesekkel a városból? A dialogizálás után a parasztasszony kijelentette, hogy a miniszterelnök annyira jólértesült a falusi dolgokról, mint egy falusi ember. Ilyen és hasonló "ellenőrző kiszállás" már úgyszólván stigmájává lett a miniszterelnök országlásának. Csao állandóan közvetlen kapcsolatban akar lenni a kínai néppel, amely, ha számbavesszük, ma már több, mint ezermillió lelket számlál. Csao Ce-jang gazdasági és szociális változtatásokkal kívánja elfogadhatóbbá tenni a kínai kommunizmus arculatát. Ha az arculat emberséget akar jelölni, jókora lépést tehet a konfuciusi ideál irányában. Csao volt az első Kína vezetői között, aki olyan gazdasági rendszert sürgetett, amelyben az irányítást a központi kormány adja, de a hajtóerőt a piacok szolgáltatják. A vörös hatalomátvételnél Mao Ce-tung azt hirdette, hogy a termelés a forradalom céljait szolgálja. Tempora mutantur. Az iparban Csao eredetileg több autonómiát követelt a vállalati vezetők számára, de a gyakorlatban kiderült, hogy a vállalati vezetők nem feleltek meg a kötelezettségeiknek és nagymennyiségű ritka és drága nyersanyagokat pocsékoltak el. A miniszterelnök most már ellenőrzést és egyensúlyt sürget a kínai gazdaságban, hogy a reformok simán haladhassanak. A nyúlszívűek már régen leállították volna a reformokat, de Csao céltudatosan, lassan, elővigyázattal és rendületlen kitartással vitte előbbre a reformok ügyét. Csao eddig negyven éven át munkálkodott Kínának reformok útján kivitelezendő talpraállí­­tásán, tehát tapasztalt ember a szakmában. De nem az egyetlen. A reformok terén Deng Hsziao­­ping, Kínának 1978 óta vezető államférfia, akinek szocialista, de nem marxista Kína az ideálja. Ez felel meg a 35 év­ előtti kínai kommunista­ ­ forradalom ígéretének, amelyet a mai kínai vezetők meg is akarnak valósítani. Itt tudni kell, hogy a kínai baloldali forradalom nem a gyári munkásság, mint a Nyugaton, hanem a parasztság forradalma. Ebből ma kereken nyolcszázmillió van Vörös Kínában. Ipari tekintetben Kínának ez a problémája, hogy nyersanyagokban szegény. Csao aktív perfekcionista. Logikájának ingalengése nem ismer félutat. Az iskolai képzés vagy kitűnő, vagy nem létező. Az ipari termelés vagy emelkedő, vagy említésre sem méltó. Az aratási eredmény vagy jobb az eddiginél, vagy ne is beszéljünk róla. A tudomány és a technológia vagy halad előre, vagy stagnál. Ha az előretörést alkati hiba gátolja, azért Csao vállalja a felelősséget. Ezúttal Csao Ce-jang miniszterelnök a Fehér Házban tárgyal Reagan elnökkel a két ország közötti barátság elmélyítéséről és az azzal összefüggő ügyek, így Tajvan (Formoza) jövőjéről is. Remélhetőleg jó kimenetellel. ... Egy francia poéta 1974. január elsején a következő sorokat írta a naplójába: "Köd ül a mezőkön. Az éjszakában kinyíltak a fehér kamélia bimbói. Leszakítottam az első virágomat az újesztendőben, most itt fekszik előttem. Makulátlanul tökéletes rajzú, szeplőtelen, nem tetszeleg. Szeretem ezt a virágot. Mert merev és szigorú. Nem próbál hódítani grazírozott levelei közül. Inkább átengedi más virágoknak a borongós hangulatot és az illatozást." Az egykori poéta, aki ezeket a sorokat írta, lett Franciaország szocialista elnöke, aki mereven és szigorú magatartással tartotta bevonulását az elnöki Élysée palotába Párizsban. Azóta majdnem ezer nap és ezer álom múlt el. Jó néhány álomból lidércnyomásos valóság lett, mialatt az afrikai Csádba francia katonák masíroztak be és Bejrútban a halál aratott a francia katonák között. Így történt meg, hogy egy múlt novemberi napon 38 repülőbomba csapott le egy terrorista támpontra: Franciaország megtorolta 58 fiatal francia életét. Két teljes évtizeden át Mitterrand egyetlen fegyvere a szó hatalma volt. Az irodalmárból, aki 1974. januárjában a fehér kaméliát jellemezte, mint költő, a tett embere lett és­ 1984. január elsejével a holt beteg európai közösség sorsát a kezébe vette. Előzőleg éveken át munkálkodott a veszekedésbe fulladt francia baloldal békés egységesítésén, de csak rövid félév adatott neki az Európai Szabad Piac ellenszegülő tíz tagja megszelídítésére és kibékítésére. Mitterrandnak Anglia vasakaratú miniszter­­elnökét, Thatcher asszonyt kell megpuhítania és a habozó nyugat-német Kohl kancellárt a francia álláspontnak megnyernie. Nem mintha nem lenne elég nehézsége a saját hazájában... "A francia gazdaság már a falhoz szorítva küzködik", jelenti Jacques Delors pénz- és gazdaságügyi miniszter. A franciák fogyatékos bizalommal viseltetnek kormányukkal szemben, mert, amint mondják, a francia elnök már régen nem folytatja azt a politikát, amire megválasztották. Mitterrand, mint minden jó politikus, meggyőződéssel teszi, amit tenni kényszerül: takarékoskodik, gazdálkodik és összehúzza magát. Az elnök minden igyekezete oda irányul, hogy a francia ipart újra megerősítse, mert Franciaország csupán így tudja "grandeur"-jét, azaz nagyságát biztosítani és nemzeti függetlenségét megőrizni, mivel a modern csatákat már nem Verdunnél, vagy Waterloonál vívják hanem a gazdasági arcvonalakon. Az ő véleménye szerint ahhoz, hogy az ipari hatalmak közti bősz versengésben Franciaország megállhassa a helyét, az emberi tehetség potenciáljának legmagasabb fokra emelésével kell felvérteznie magát, hogy azt a maximumot semmilyen más nemzet túl ne szárnyalhassa. Mitterrand azzal a buzdítással is szolgál a francia beszámoló szerint, hogy "a tudásba invesztált financiális erő gyarapítja a gazdaság erejét." DANNY a 7-ik OLDALON

Next