Új Világ, 1986. május-december (15. évfolyam, 20-50. szám)

1986-12-19 / 49. szám

Karácsonyi szám VOL. 15. ÉVF. 49. SZÁM LOS ANGELES 1986. december 19. Megjelenik minden pénteken ÁRA SÍ.20 rGoGi Vii m­iKoan Li,S­­HWON­ V.K­ILOH ,1 HX’INTIN A .i J-13 ILA­G AZ AMERIKAI MAGYAR CSALÁDOK LAPJA KARÁCSONY ELLENSÉGEI Karácsony a kereszténység ünnepe, amely az alapító születésének emlékét idézi. Ilyenformán nem lehet elvárni, hogy a nem-keresztényeket is a karácsonyi szellem hassa át. A világ két milliárdnál több lakosából körülbelül 565 millió a keresztények száma; a többiek háromszor ennyien vannak. Ennek ellenére, az emberi együttélés egyik alapszabálya a türelem a faji sajátosságokkal és a vallási hovatartozással szemben. Azért, mert valaki nem vallja a másik ember elvét, vallási, politikai, világnézeti téren, nem kell, hogy kötelességszerűen ellensége legyen. Az élet önvédelmet parancsol és a harc csupán a másik oldalról megnyilvánult támadás esetén jogos. Ennek ellenére szélsőséges vallási csoportok sokszor egymás torkát vágják el, ugyanazon a valláson belül is. Jelen esetben nem a nyílt vallásháborúkról van szó, hanem amikor valaki amolyan csendes ellenség. Vallásosnak mutatja magát, de valójában az istentelenek szekerét tologatja. Vagy kereszténynek született, de nem él keresztény elvek szerint. Ilyen módon esetleg tele van sértődöttséggel és féltékenységgel. Talán bosszúval is, mert bizonyos dolgok nem úgy alakultak az életben, ahogy szerette volna. Most kitölti a dühét olyanokon, akik viszonylagos harmóniában és békességben élnek. Csak nézzünk körül a világ nagyvárosaiban a karácsonyi ünnepek előtt: az erőszakos bűncselekmények száma ilyenkor drámaian felszökik. Talán azért, mert pénz kell az ünnepekre és a törvénytelen aktus bizonyul a legcélravezetőbbnek ezen az úton. Az sem lehet véletlen, hogy ha üzem vagy üzemrész bezárásáról van szó, emberek végleges elbocsátásáról, vagy időszakos szabadságolásról, ezt előszeretettel teszik a karácsonyi ünnepkörben. Éveken át megfigyeltük, hogy kaliforniai autóvállalatok összeszerelő műhelyeikből rendszeresen karácsony előtt bocsátják el a munkásokat. Miért? Két hetet várhattak volna, ezalatt nem ment volna tönkre a sok milliárdos alaptőkével rendelkező cég. Az idén a General Motors alig pár hete szabadságolt munkásokat az egyik Los Angeles környéki üzeméből. De a karácsony ellenségei azok is, akik Jézus születésének nagy ünnepe körül a legagresszívebbek a nemzetközi életben, kezdenek háborúkba, szítják az ellenségeskedést. A japánok két héttel karácsony előtt rohanták meg az Egyesült Államokat Pearl Harborban. Budapestet a Vörös Hadsereg 1944 karácsonyán kerí­tette körül. Az egy haza határain belül élők között is vannak csoportok, amelyek irigykedve nézik a békességet, a népszerűséget, a sikert és az eredményeket. Panaszukkal rendszerint nem tudnak várni az ünnepek utánig. Az idei karácsony közeledtekor is ez történik Amerikában. Miért elképzelhetetlen a belpolitikai fegyverszünet az ünnepek tartamára? Miért kell a vádaskodásnak, sokszor rágalmazásnak, rosszindulatnak mindig akkor tombolnia a legjobban, amikor a keresztények kis betlehemi jászolókat állítanak fel, benne a sugárzó kisdeddel? Miért nem lehet példát venni zsidók és keresztények békés, megértő összefogásáról ezekben a napokban a Szentföldön? A zsidó hadsereg fegyveres katonáiról, akik életüket kockáztatva őrséget állnak Jézus Krisztus születési helyén, hogy megvédjék szélsőséges mohamedánok esetleges támadásától? A krónikást a csábítás kerülgeti, hogy az évben egyszer, ezen a héten elhallgassa a disszonanciát és békétlenséget, a rosszindulatot és bajkeverést. Ez lenne az igazi, mert a terorizmus humuszos vagy nyugati polgári ruhás ágensei elsősorban nyilvánosságra vágynak. Mégis, talán legjobb a bölcs kiegyezés, amely távirati stílusra sűríti le a rosszat. A megírásra "érdemes" eseményt, mert mindig a rossz hír az újságba való. Az amerikai titkos iráni fegyverszállítás ügyében folyó vizsgálat során két kihallgatott: Poindexter admirális és North alezredes az alkotmány ötödik cikkelyére való hivatkozással megtagadták a vallomást. Casey, a CIA igazgatója végül is zárt ajtók mögött hajlandó volt részleteket feltárni. A polgárok hajlamosak rá, hogy Nixon volt elnöknek adjanak igazat: a most feszegetés alatt álló kérdés sokkal nagyobb jelentőségű ügy szélső sávja. Az elnök amerikai hazafias érdekeket szolgált és nem jogos a gyanúsítás. Végre van­ erőskezű, népszerű elnökünk, aki gazdaságilag helyreállította az országot. A fejlődés 1987-re túlhaladni látszik, amit megjósoltak. A nagyarányú inflációt megállította, visszaadta az amerikaiak önbizalmát. Mindez fájhat a politikai ellenfeleknek, az önérzetükben megbántott hangulatcsinálóknak, akik "kimaradtak a játékból", de nem sérti az Egyesült Államok érdekeit. És ez a kérdés lényege. Mint jelentették, a Szovjetunióban nagyszabású munkálatok folynak, készül a kiterjedt új radar­hálózat, ami az ABM szerződés megsértése. Washington közölte, hogy a hondurasi légierő nicaraguai terület felett hajtott végre támadásokat, de nem "amerikai parancsra", ahogy ezt Dániel Ortega közölte. SZ.L.­ alacsonyt • EDWARD KENNEDY szenátor karácsonykor Varsóba akart utazni, hogy a Szolidaritás két szervezőjének átnyújtsa a Robert Kennedy-díjat és felkeresse Lech Walesát is. Beutazását a lengyel kommunis­ta kormány nem engedélyezte. • A NATO oldaláról élesen megbírálták Reagan elnöknek azt a tervét, amely szerint végső fokon megsemmisítik mind az amerikai és szovjet kontinens­közti atomrakétákat. • A LENGYELEK a szük­ségállapot kihirdetése óta eltelt öt év óta hozzászoktak és természetesnek veszik, hogy az országban párhuzamosan két társadalom él: az egyik a föld alá kényszerülve, illegálisan. De él! • PALME meggyilkolt svéd miniszterelnök ügyében folyó vizsgálattal kapcsolatosan kihallgattak két kurd aktivistát, akik feltehetően titkos terrorista csoporthoz tartoznak. Jelentést nem adtak ki. ÚJ GYŐZELMEKET ARATTAK AZ AFGÁNOK Amire a múlt héten céloztunk, azóta megerősödött. A legfrissebb jelentések hírül adták, hogy az afgán mohamedán felkelők új amerikai fegyvereket kaptak, amelyekkel sokkal eredményesebben tudják felvenni a harcot a szovjet betolakodók és afgán kiszolgálóik ellen. Elsősorban a rendkívül eredményes és nagyhatású Stinger­­rakétákkal látták el őket Pakisztánon keresztül. A vállra támasztott fegyverből elindított lövedék az esetek többségében telibe találja az ellenséges repülőgépet. Az afgán szabadságharcosok a hét éve tartó háborúban eddig legalább ezer szovjet repülőgépet semmisítettek meg, ami rendkívül nagy szám. Amerikai hírszerző források megerősítik, hogy a szovjet hadseregnek összesen 35,000 főnyi veszteséget okoztak, amiből 12,000 a halott, a többi sebesült. A november 23-a óta eltelt három hét alatt 164 szovjet és afgán katonát öltek meg. Mihail Gorbacsov egyik legutóbbi beszédében az afgán ügyet "vérző sebnek" nevezte. Az irányított propaganda ismét felveti a "tárgyalások útján való rendezés" kérdését, vagyis minden szovjet erő visszavonását. Lehetséges, hogy valami készül, mert Najibullah pártfőtitkárral együtt az afgán vezetőséget Moszkvába rendelték. SZOVJET LÉGIKATASZTRÓFA BERLINBEN A szovjet Aeroflot légivállalat Tupoljev-134 típusú egyik utasgépe a kelet-berlini Schönefeld repülőtéren, sűrű ködben szerencsétlenség áldozata lett. Hetven utas életét vesztette, 17-en állítólag túlélték a katasztrófát. A gépnek nem voltak amerikai utasai. Ez a szovjet gép kisebb típusú, az amerikai Boeing 737-hez hasonlít és körülbelül 90 utast tud szállítani. A lezuhant gép utasaival együtt elégett, ezért a személyazonosítás igen nehéz.

Next