Új Világ, 1986. május-december (15. évfolyam, 20-50. szám)

1986-10-01 / 38. szám

1986. október 3. fókusz A zöldkabátos kiskutyák Néha érdemes meghallgatni olyanokat, akik tengerentúli útjukról térnek vissza Amerikába. Ez a barátom is a feljegyzésre méltó megfigyelés néhány gyöngyszemét hozta magával. Átadom neki a szót: A mai időkben fontos körülmény, hogy nem érintettünk veszélyes repülőtereket. Los Angeles, Amszterdam, Bécs. Budapest semmiesetre sem tartoznak a terroristák által kiszemelt légikikötők közé. Mégis volt kis izgalmunk Amszterdam és Bécs között. Váratlanul égiháborúba keveredtünk. Felhők gomolyogtak körülöttünk, a sötétséget villámok fénye szakította meg. Egyszerre vakító villanás és ugyanakkor fülsüketítő dörej. A gép megremegett, mintha ütés érte volna. A mai időkben az ember hajlamos, hogy azonnal bombára és ember által okozott robbanásra gondoljon. Ezúttal — szerencsére csak a villám csapott belénk. Ez volt a jó hír. A rossz hír arról tájékoztatott, hogy a villámütés a gép farokrészén az egyik irányító felületet letépte. A nagy utasgép zuhanni kezdett. Minek tagadjam, féltünk. Néhány másodperc után azonban a gép vízszintes helyzetbe lendült és csakhamar megnyugodott. Nemsokára hallottuk a kapitány hangját, hogy a veszély elmúlt. Szerencsésen le is szálltunk Bécsben. A gazdasági romlásnak a pesti kirakatokban, az üzltek belsejében egyelőre nem mutatkozik hatása. A vendéglők is változatlanul nagy választékot kínálnak és aki amerikai dollárt visz magával és vált át forintra, olcsón megvacsoráztathatja a rokonságot. Ahol mi voltunk, kitűnő cigányzene teremtett jó hangulatot. Vacsora után a mi asztalunkhoz is odajöttek. Húzták egyiket a másik után. Aztán valaki valamilyen ritka nótát kért. A prímás a fejét csóválta. Odafordultam a pikuláshoz: "Ismeri-e ezt a nótát?" A válasz így hangzott: "Uram, én önnek minden nótát elfújok. Emlékszem, két éve is itt voltak. Ott ültek annál az asztalnál."­­ És a sarokba mutatott. Igaza volt, valóban ott ültünk. Amikor a hangulat már emelkedett volt, a prímás rázendített: "Ott, ahol zúg az a négy folyó..." Mindenki énekelt, a szemek könnyesek voltak. Akkor megkérdeztem: "Tudja-e azt, hogy 'Szép város Kolozsvár?" A prímásnak megrebbent a szeme. "Nem szabad, de eljátszom." És eljátszotta. Szép volt... Meglátogattuk a Felvidéket is. A Csallóközben, Dunaszerdahelyen rokonokat kerestünk fel. A családban az apa szlovák, felesége magyar. Tízéves kislányuk tökéletesen beszél magyarul és szlovákul — tisztelet az apának. Ha a helybeliek közül valaki nyilvános helyen magyar szót hall, azonnal barátságosan magyarul válaszol és igyekszik bekapcsolódni a társalgásba. Dunaszerdahely jelenleg a "legmagyarabb" felvidéki település. Amikor az autós elhagyja a várost, az útszéli táblán kétnyelvű felírást talál. A felső sor szlovákul ezt mondja: "Dovide­­nia v Dunajskej Strede!" Alatta magyarul, diplomatikusan: "Viszontlátásra városunkban!" A helyi tanács nem akarta pro­vokálni a magyarokat, különösen a látogatókat azzal, hogy a ma­gyar szövegben Dunaszerdahely nevét szlovákul írja, így megke­rülték a problémát a semleges meghatározással. Tavaly Kassán is jártunk. Elmentünk a Dómba, ahol a Rákóczi sírjához vezető kovácsoltvas kapu zárva volt. Kedvünkért kinyitották. Kisvártatva Magyarországról iskolás látogató csoport érkezett, tanítónéni vezetésével. A gyerekek a sírnál szépen, csendben felálltak és vezetőjük halk hangon emlékeztette őket: "Most gondoljatok vissza arra, amit erről a helyről és arról, aki itt nyugszik, mondtam nektek. Csak gondoljatok rá csendben." Példás fegyelmezettségben elhelyezték a magukkal hozott virágcsokrokat és ahogy ott álltak néhány percig, teljes némaságban, láttam, hogy soknak megfényesedett a szeme, így üdvözli a mai magyar iskolás az egykori nagy magyar város, Kassa székesegyházában pihenő II. Rákóczi Ferenc fejedelmet... Amikor Los Angelesbe visszaérkeztünk, a repülőtéren természetesen vámvizsgálaton kellett átesnünk. A kezelőszemélyzet minden további nélkül ráírta az OK-t a bilétánkra, de várni kellett még egy darabig. Volt idő körülnézni a teremben. Úgy tűnt, mintha valaki cirkuszban fellépő kutyákkal érkezett volna. Az állatokon fűzöld színű kabátka volt. Volt, amelyiket pórázon tartottak, kettő elszabadultnak látszott. Az egyik a csúzdán leérkező, majd a körforgón keringő bőröndök körül szaladgált. A másik ide-oda mászkált, az én földre állított kis fekete táskámat is megszaglászta, majd leült mellette a földre. Kisvártatva elment, majd visszatért. Gazdája utána jött és megszólított: "Bocsánat, uram, hozott valami élelmiszert?" — "Nem, semmit" — válaszoltam. "A kutya azt jelzi, hogy szimatol valamit" — kaptam a magyarázatot. Elkérte a bilétát, áthúzta az OK-t és utasított, hogy álljak oda, ahol a "Kaliforniai Földművelésügyi Ellenőrzés" feliratú tábla függ. A fekete táskát felnyittatták, pedig tudtam, hogy abban csak könyvek vannak. Kiraktak belőle mindent, láthatóan kutattak valami után. Mivel nem találtak semmit, a férfi, akinek a kabátja ujján akkor láttam meg valami hivatalos jelzést, felvonta a vállát és intett, hogy mehetek. Akkor jutott eszembe, hogy öt nappal ezelőtt Magyarországon ebben a táskában hoztam szalámit Budapestről Győrbe. A kutya megérezte az ötnapos szagot. Mert a zöldkabátos kiskutyák egyenruhában, szolgálatban voltak és éppen kötelességüket teljesítették. . Negyedszázaddal ezelőtt Kennedy elnök kijelentette, hogy a küzdelmeket a földön — fent az űrben döntik majd el. De ez már nem a tudósok játékszere. Ha mi ott fenn nem folytatnánk a megkezdett pionírmunkát, akkor bennünket hamarosan kiöklöznek onnan. Elvesztette nemzetünk az utat a magasságokban? Bántó hiányát érezzük valaminek a washingtoni rekkenő nyárban. Nem a banálisan pörkölő nyárdereki évszak fültépő lármáját. Ami kering a levegőben, az William Rehnquist bíró régi emlékeztető feljegyzései és a dél-afrikai kormány ellen szállingó szankciók ügye, ami meg sem közelíti fontosságában azt a várakozást, hogy mit készül csinálni a nemzet a lesántult űrkutatás tudományában. "A késedelemben nagy a veszedelem olyan világban, amelyben a nemzetbiztonságot már sem a nukleáris robbanófejek mennyisége határozza meg, sem pedig a repülőgépanyahajók flottái" — írja közleményében a bátortollú Hugh Sidey. A döntő erőt, amely ma földünket formálja, a híradástechnika, a technológia mai állása, gazdaságunk, rátermettségünk és nemzetközi tekintélyünk alkotja. Katonai vásárunk már nem első arcvonalbeli szükségletünk. A "Challenger" űrtragédia óta az elnöki vezetés hiánya érződik a legerősebben. Nem csodálható, ha ezzel a tragédiával a vietnami lebukás "malaise"-e is felújul a nemzet lelkében, szinte nagyobb fájdalommal. S ennek, ha törik, ha szakad, véget kell vetnünk. Reagan elnök magas posztján teljesen tudatában van, hogy mennyire szüksége van ennek a nemzetnek a lelki feltápászkodásra. Keserves annak a felismerése is, hogy a Szovjet "utasokat" használó űrkísérleti tudománya a szakértők szerint 15 éves előnnyel rendelkezik az Egyesült Államok felett. A Szovjet még februárban felállított egy űrállomást, amelyet "MIR", azaz "Béke"titulussal látott el. Márciusban erre az állomásra dokkolta a személyzetet és ez a személyzet a Szaljut 7-re szállt ki, amit magában is űrerődítménynek nevezhetünk. Onnan visszatértek a Mirre, majd onnan a földre néhány héttel később. Hasonló űrbéli siker még a washingtoni szenátus szélkakasait is elnémította volna. A nemzet legkompetensebb űr­ analistája a bostoni Wolfgang Demisch szerint a nemzetnek nem egy űrbenjáró alkalmatosságra (shuttle-ra) van szüksége, hanem legalább is három-négyre. Egyedüli shuttle nem hozna megfelelő megoldást, csupán újabb bajokat hívna elő, mint amilyenből kikászálódni szeretnének. Miként a szovjet gazdaságban — mondja Demtsch — az űrkutatásban is áll a tétel: száz százalékos siker esetén minden jól megy. De ha egy részlet nem sikerül, az egész rendszer összeomlik. Mi a saját kríziseinket hívjuk elő és ez lassan válságos nemzeti helyzetté fajulhat. Tom Paine, a NASA elnöke is ezen a véleményen van. 7,7 billió költség az űrkutatásra nem csekély összeg. De ha tekintetbe vesszük a 25 milliárd dolláros szubvenciós támogatást, amellyel a farm­problémát megoldani igyekezünk, sajnos, sikertelenül, akkor 10, akár 20 milliárdos NASA-budget is nagyon szerénynek látszana, ha annak hozamát kalkulálhatnánk. Merre visznek a Kelet és a Nyugat útjai? Mennyire közelednek az utak egymáshoz és mennyi közöttük a döntő különbség? Fel kell tennünk újból a kabinet kérdéseket, mert a szembenálló rendszerek analízise már régóta nem vízhatlan és nem tűzálló. Mennyire totálisak ma a kommunista államok és mennyire nem demokraták a demokraták? A régi címkék elkoptak, az újaknak még mindig a híján vagyunk. A kezdetben minden egyszerűnek látszott. Amikor a hidegháború kezdődött, a demokrácia és a totalitarianizmus fogalmát még mindenütt elfogadták, mert a legtöbb ember számára ez a két megjelölés minden másnál jobb magyarázatot adott. Itt többről van szó, mint politikai rendszer különbségéről. A demokrata érzelmek abszolút elfojtása a "felszabadult" Európa keleti felében tanúságot tett a szovjet rezsim ezirányú abszolút parancsuralmi követelményéről. A Szovjetnek kapóra jöttek a náci-Németországra szabott új politikai fogalmak sínfektetései a kommunista világra. Az olyan német szerzők, mint Fridrich August von Hajek (Út a rabszolgaságba) és Karl Popper (A nyílt társadalmak és azok ellenségei), még tömörebben Hannah Ahrendt (A parancsuralmi rendszerek eredetei) és a hozzá hasonló írók megjelölték a közfelfogást. Ezek szerint a hidegháború elégségesen kifejezte a mélysodrású különbözőségeket. Csak az ötvenes évek vége felé kezdett tért hódítani egy másik analizálás. Akkortájt, pontosabban a hatvanas évek elején Raymond Aron jelentette meg 18 felolvasásának anyagát az ipari társadalmakról. Már a cím is elárulja az új kulcsforgalmat. Amint Áron mondta, az "Ipari Növekedés" már nem korlátozódik a nyugati társadalmakra, hanem sokkal inkább általános átmeneti témára változott minden kifejődött ipari társadalom számára. Sub pondere ereseti palma... Mi emeli a pálmafák sudár törzsét az ég felé? A gyökerekre nehezedő súly. Mi itt a szabad Nyugaton vasárnaponkint, kimosdva a munkahetekből, felvesszük ünnepi köntöseinket és elkocogunk az Isten házába. Az ellenlábas félteke "Kelet- Európá"-nak elkeresztelt térségein, a lehető legellenségesebb spirituális atmoszférában is, az egyházak hívekben és befolyásban gyarapodnak a legújabb jelentések szerint. Felbátorodva azt is írhatnánk, még­pedig csupa nagy betűvel, hogy az ősi művelt keresztény Európa keleti felében virágzásnak indult a hitélet. Olyan országban, mint például a csehek földje, ahol a kommunista rezsim hirdeti, hogy a vallás ópium a népnek, a cseh katolikus egyház újjáéled híveinek megsokasodásában. Jugoszláviában az ifjúságnak több mint fele vallja meg mély hitét. Magyarországon a katolikus egyház jogot nyert az államtól apácarend alapítására. Ugyanilyen hírek érkeznek Kelet-Európa minden részéből. A román baptisták, szakadatlan hatósági zaklatás ellenére, 200.000 fundamentalista hívővel dicsekednek. Még Albániában is a lehető legbrutálisabb elnyomás ellenére a lelkészség" hősiesen folytatja az igehirdetés munkáját. Kelet-Európa kommunista hatalomtartói 40 év óta igyekeztek a lenini elveknek megfelelő vallástalan társadalmat kiépíteni. De a leninista bolsevikiek fiaszkója egy félföldrész térségein ma kirívóbb és beigazoltabb, mint valaha. A kudarc vetekedik a Waterlooval. Mert az az áldott földrész, amelyet 40 év előtt a világ "Kelet- Európa"-ként kezdett emlegetni, a valóságban éppen annyira Nyugat-Európa szerves része volt, mint a Lombard síkság, Tirol havasai, Salzburg dómjai vagy a Rajna folyama. A finnek, az észtek, a lettek, a litvánok, a csángók földje, Lengyelország, Árpád vezér földje, a közös millenáris keresztény hit és egyházi élet, az áldozatos hazaszeretet, az uralkodókkal szemben érzett lojalitás, vetekedve a nyugati tudományossággal szerzett műveltséggel, közösen, időállóan eresztett tápláló gyökerei a közös ősi nyugati televényben. A híradás szerint Magyarország egyike a vallásos életet illetően a keleti­ blokk legnyíltabb országainak, részben azért, mert a magyar hierarchia bizonyos engedményeket tett. Cserébe a Kádár-rezsim teljesítette a Vatikán régi vágyát: apácarendet alapíthattak az országban. De Kelet- Európa hitbeli védővára a katolikus Lengyelország. Századokon át dominálta a lengyel nemzeti öntudatot. A Szolidarnosc szakszervezet elszigetelése óta a lengyel katolikus egyház a szovjet rezsimmel dacoló ellenállás gyülekezőhelye. A templom falai között írók és művészek találnak menedéket. Jugoszlávia nem tagja­­a keleti blokknak, de a hatóságok nyugtalansággal szemlélik az ifjak köreiben rohamosan terjedő vallásosságot. Félnek a lojalitás megosztásától. 1981-től százezerszámra zarándokolnak Medjugorje nevű falu felé, ahol a Szűzanya jelenik meg az ifjúság előtt esténkint. Az egyházak túlságos megizmosodása veszélyezteti magát a kommunista rendszer alapját. Az elnyomás ugyanazt a fenyegetést hívhatja elő. Az észszerű egyensúlyt megtalálni felette kényes próbára teszi a kommunista kormányokat. FIZESSEN ELŐ AZ ÉJ VILÁGRA!

Next