Új Világ, 1986. május-december (15. évfolyam, 20-50. szám)

1986-10-17 / 40. szám

1986. október 17. Megint radírozunk Tulajdonképpen itt két kérdésről van szó. Az egyik angol szavak, sokszor indokolatlan, átvétele a magyar nyelvbe olyan fogalmak jelölésére, amelyeknek van magyar változatuk. Kis ember magasítja a cipője sarkát; kis ország is igyekszik nagyobbnak, előkelőbbnek hangzani és hogy ebben az igyekezetében angol és nem kirgiz szavakhoz menekül, ez csak természetes. Már első királyunk a Nyugathoz kötötte az ország szekerét; ez ma meggyőző hivatkozás, de gondolom, nélküle is ezt tennénk. Ezzel szemben áll azonban, hogy szép magyar nyelvünk csúful, idegenné válik a sok idegen szótól. Olyan ez, mint a pipacsvirág a búza között. A maga helyén szép a sok piros lángnyelv, csakhát nem a búzatáblába való. Válasszuk szét a kettőt és mindjárt hasznát is látjuk és gyönyörködhetünk is egyben. A másik üzletek és szórakozóhelyek kissé "felvágós", hangzatos címekkel való megjelölése. A nedvet tulajdonképpen ez is ugyanonnan szívja, mint a "teszt", a "konténer", a "poszter", a "szmog", csak éppen a megjelenés különböző, mert nem csupán a fülünket birizgálja, hanem a városképet is rontja. Városnak első­sorban a nemzeti sajátosságokat kell viselnie az arcán, hiszen ak­kor szép, eredeti és vonzó. Ha Hong Kongban a sok kínai kriksz­­kraksz alá odaírják, kisegítésképpen, hogy "restaurant", "beauty shop" vagy "cocktail bar", érthető. Alapjában máshol is indokolt, ahol sok külföldi turistára számítanak, hiszen a tájékoztatás első­sorban udvariasság kérdése, mindenek előtt azonban üzlet. No de, lehet valami "Kiskocsma az öreg Betyárhoz", hogy az egésznek vonzó couleur locale-t adjon, hiszen intelligens turista ezt keresi, elsősorban ezért jön és azután kisebb betűkkel alatta elférhet a rövid megnevezés angolul, németül, franciául és amint a budapesti Ludas Matyi némi milíciával megjegyzi, a Kedves Eszpresszó alatt például, "ha elég nagy a tábla", talán az is ráférne, hogy "Daragoj máj"... Bár nem valószínű, hogy ezt sokan igényelnék, semmiesetre sem a nyugati turisták közül. Hogy a sok idegen kifejezés (maradjunk most ennél a gyűjtőszónál, hogy "idegen") szükségtelenül csúfítja a nyelvünket, az minket, külföldre szorult magyarokat is aggaszt és ennek a nemtetszésünknek ezen a hasábon több ízben kifejezést is adtunk, így éppen a közelmúltban. Különösen azért, mert miközben mi itt, az emigrációban a fejünket törjük, hogy új fogalmak jelölésére megtaláljuk a helyes és egyben szép új magyar kifejezést, otthon a füle botját sem mozdítja senki és teljes lelki nyugalommal leírják magyarul a "szoftver", "fájl" és hasonló szörnyűségeket. Természetesen nehéz lenne, még totális emlőkön pihegő országban is, törvénnyel megtiltani bizonyos szavak használatát, másokét viszont előírni. Ami azonban a cégtáblákat illeti, viszonylag egyszerű a módszer. A Belkereskedelmi Minisztérium törvényerejű rendeletet hoz, amelynek értelmében megnevezett dátumot követő időn túl az üzletek csupán magyar nyelvű elnevezéseket használhatnak. Gyakorlatilag ez nagy százalékban Budapestre vonatkozik, természetesen néhány nagyobb vidéki város is kapott egy adagot a mérgezésből, nem valószínű azonban, hogy a hortobágyi kilenclyukú híd mellett valaki Grand Canyon Bar-nak akarná elnevezni a kocsmát, bár jobb tudomásul venni, hogy Budapesten a rendelet életbe lépésének idejéig volt Grand Canyon Bar. Talán hihetetlen, de így van. Szóval, a módszer egyszerű: a Bellier-nek rendeletet kell hoznia, — és ezt a rendeletet már meg is hozta. Ez rövid időre rendkívüli mértékben fel fogja lendíteni a címfestők forgalmát, nem beszélve a nyomdászokéról. Az elrendelt változás sok pénzzel jár együtt, mégis munkaalkalom, ami hasznos. Meg lehetett volna azonban takarítani a kiadást, ha az illetékesek előre gondolkoznak. Könnyen lehetséges az is, hogy az "illetékesek" mindezt nem a maguk fejéből okoskodták ki, hanem utasításra cselekedtek. Honnan jött ez az utasítás? "Felsőbb" helyről. Itt azután el lehet gondolkozni. Vajon a városkép és a nyelv tisztasága vezette-e kizárólag az intézkedés szülőit, vagy pedig valami más cél bújik meg a háttérben? Mégpedig a szekér rúdjának e külsőségekben megnyilvánuló visszafordítása. Mert mindez — egyesek szemében — része lehet a túlliberálissá vált gazdasági intézkedéseknek, amelyek következtében Magyarország túlságosan is elhajlott a Nyugat, vagyis a kapitalizmus felé. A váltót ilyen esetben gyorsan át kell állítani, sőt a mozdonyfordítót is működésbe hozni. A fentebb említett "Daragoj moj" fenyegetése távolról sem reális és legfeljebb tréfá­nak jó — vagy annak sem. Az üzletek ugyanis a City Grill, Mylady, Delicatessen Bistro és a már említett Grand Canyon Bar elnevezéseket kapták, ami mind Amerika felé mutat. A tisztogatás­­ valószínűleg éppen ezért történik. Lehetne azt mondani: mindegy, hogy miért, ha magával a tisztogatással egyetértünk. Nem mindegy. Jobb tudni ugyanis a valóságot. Jól emlékszünk a legutóbbi ilyen cégtábla­magyarításokra. Akkor lett a Budapesten, a Vilmos császár­ úton működött City moziból Szittya, a Broadwayből meg Barlang, hogy a többit ne említsük. A szittyásítás különösen megkapó volt, mert ősi hazafiságra appellált, bár a magyar legkevésbé a mozi cégtábláján nélkülözte ezt a szót eddig. A lényeg azonban ott bújt meg, hogy a változtatás igazában nem magyar érdeket szolgált. Valakik a németeknek akartak kedveskedni, vagy pedig éppen onnan érkezett kérést teljesítettek, amikor a gyűlöletesnek kikiáltott Amerikára történt utalásokat leradíroztatták az üzleti bejáratok felett. Ausracieren!­­ Nem lehet elhallgatnunk azt a tényt, hogy ami nem tudott megtörténni a Szovjetunióban, azt a kínaiak megvalósították hazájukban: elegendő élelmük van. Minden kommunista kínainak naponta 2600 kalória értékű élelmiszer van biztosítva, marad még tartalékra, sőt exportra is a termelésükből. Elképzelhető-e, hogy ugyanannak a Kínának, amely állandó éhínséggel küzködött, most egy milliárd főnyire emelkedett lakossága exportra is képes termelni? Deng Hsziao-ping a végrehajtója ennek a legújabbkori csodának. Vajon miképpen? Lélegzetállító egyszerűséggel és mégis merészen kommunista elkötelezettségű országban, ahol a termelési eszközök kollektív tulajdonban voltak. Deng egyszerűen felszabadította a földet és azt a háztartások rendszerének ellenőrzése alá bocsátotta. Minden háztartásnak ellenőrzési joga van a földbérlet felett. Ma nem kevesebb, mint 180 millió kínai családnak megvan ez a joga, hosszú lejáratú földbérlete, amely biztosítja a népnek a mindennapi bőséges élelmet. Ez a vállás óriási jelentőségű előnyt jelent Ki é­s számára. Öt év alatt az életszint megkétszereződött, a legtöbb paraszt megengedheti magának a kétemeletes téglás lakóház építését, amelyek 80 százalékában dicsekedhetnek tévével. A régi, híg csirkeleves helyett a reggelijük bőségesebb és a hús nem ritkaság a fazekakban. A rendszeres napi táplálékban étolaj, szárnyas, disznóhús, hal és jó minőségű sör kerekítik ki az étlapot. Olyan országban, ahol az étel lelki jellegnek számít, ez fontos hír, hasonlóképpen Deng számára is fontos, aki lassan kiterjeszti ezt a privatizáló változást a városgazdaságra is. Ezt a változást Deng Hsziao-ping "kínai szóképekkel írt szocializmusnak" nevezte el. Ez a drámai változás megmutatja, hogy mit lehet elérni a kellő politikai, azaz bölcs államférfiúi vezetéssel. Amerika sajnálatos deficit-sorozatával és haladó iparával, nem hagyhatja figyelmen kívül ilyen szegény ország, mint Kína iskolapéldáját. * * * Gorbacsov ismételten követelte az atomkísérletek beszüntetését. De az orosz nem remélhet sokat; annyi bizonyos, hogy a Kremlnek nem lehetnek illúziói ebben a tekintetben, mert Washington nem adja fel Ronald Reagan SDI rakétavédelmi űrpajzsának terveit. A csúcstalálkozó előtt most valóságos sakkjáték van folyamatban a Kreml főnöke és az Egyesült Államok elnöke között. Gorbacsov a találkozó előtt ajánlatával a sarokba kívánja szorítani Ronald Reagant és terveit. Az elmúlt év júliusától kezdődően Gorbacsovnak nem sikerült siettetett kampányával valamit is elérni; a washingtoni reakció még mindig eredménytelen. Reagan kormánya azt állítja, hogy a Szovjet részéről ajánlott kísérleti moratórium nem egyéb, mint propagandatrükk, a nagyhangú kísérletleállítási ajánlat előtt a Szovjet ugyanis nagyarányú kísérleti széria-mennyiséget vezetett le, míg az Egyesült Államok hátrányban maradt az ilyen kísérleteket illetően. Washington szerint a mindkét oldali kísérleti "stop" kivihetetlen, bizonyítékok hiányában. Washingtonban a hivatalos formula így hangzik: "Tovább kell kísérleteznünk, hogy atomfegyver-elriasztó képességünk megbízhatósága, hatékonysága és túlélőképessége biztosítva legyen." Ez első pillantásra megvilágítja a helyzetet. Már 1977-ben Wolfgang Panofsky, a Stanford Egyetem fizikusa és elnöki tanácsadója leszögezte, hogy az atomfegyverek technikája megérett. További fejlődés ezen a téren nem hozhat lényeges kvantitatív változást. Az elmúlt évek alatt a kísérleti eredményeket a nagy laboratóriumokban komputerszalagokon a legkisebb részletekig feljegyezték. Az újításoknak csak egy töredékét kell kísérletekkel kidolgozni. Az amerikai szakemberek szerint néhány éven belül minden atomrobbanás részletét annyira kidolgozzák a laboratóriumokban, hogy kísérletezésre már nem lesz szükség. A mikroszkópikusan kis robbanások lézer­sugarakba olvasztva és komputer-modellekbe ágyazva végzik majd el, amit ma nagy hűhóval a Nevada sivatag alatt végeznek. Akik a tradicionális atomfegyvert modernizálni kívánják, megtehetik a kísérletek hivatalos betiltása ellenére is. Persze, az Atomklub kevésbé fejlődött tagjai számára a Harmadik Világban ilyen eshetőség ki van zárva. Kenneth Adelmann-nek, a leszerelési hatóság főnökének igaza van amikor hangsúlyoz­za: "A kísérletek általános megszüntetése az atomfegyverek számát egyetlen eggyel sem csökkentené." Reagan elnök legutolsó, Gorbacsovhoz intézett levelében újra leszögezte az SDI határozott politikai vonalát, amely szerint az elnök nem fog változtatni az SDI-programtón. De az orosz másképpen kalkulál, Myda­nában új külpolitikai főtanácsadójától, Dobrinyintól, aki a Szovjetunió,­ az Egyesült Államok legjobb Szakértője, abban a kioktatásban részesült, hogy az Egyesült Államokban a kormány nem csupán a Fehér Házból és a minisztériumokból tevődik össze, hanem a kül- és biztonsági politikában a Kongresszus is felemelheti nagyfontosságú szavát. A legutóbbi moszkvai bejelentés előtt közvetlenül a Parlament nagy többséggel megszavazta az egyéves moratóriumot a több, mint egy kilowatt robbanó erővel bíró atomkísérlet számára. Ez a határozat 1987. január elsején életbe lépne, amennyiben a Szovjetunió csatlakozik és helyszíni betekintést enged meg. Ennek egyik követelménye, hogy Reagan elnöknek saját országgyűlési szervezőivel kell vitába szállni és azok nem csak hatásköri ellensza­bályokkal fenyegethetnek, de megnehezíthetik Reagan terveinek finanszírozását is. Reagan már bejelentette, hogy a budget­­törvény ellenében használni fogja vétójogát. Az elnök hangjának azonban már nincs meg a régi bizakodó csengése. Az elnök politikájában a leszerelés és a felfegyverkezés közötti ellentmondás kinyilvánult. Az elnök továbbra sem bízik az ellenfél szavahihetőségében a leszerelés kérdéseiben. Feltétlenül jobban bízik az SDIS űrvédelmi pajzs csalhatatlanságában. Vajon mekkorára becsülhetjük fel az Egyesült Államok bruttó lelkesedésének a súlyát? Milyen az amerikaiak igazi érzülete ezen az aktuális nyárvégen? Miként mérlegeli a Roper Center Véleménykutató Intézet reflektora az ország helyzetét? Mit mond Everett Ladd, az Intézet elnöke, mi az eredménye annak a kutatásnak, amelyet ez a jónevű szerv augusztus 22-től augusztus 26-ig lefolytatott? Amint Everett Ladd mondja: a megkérdezett 1003 személy szerint a helyzet nem látszik éppen a legrózsásabbnak, de az ország hangulata általánosságban bizakodó és optimista, amely 1984 óta, 1986 közepéig lényegében változatlan volt. A kutatás 6 főkérdést testesített meg, amelyek arra irányultak, hogy számot adjanak az úgynevezett "Általános Nemzeti Lelkűsésről" (Gross National Spirit-ről). A megkérdezettek 49 százalékban hisznek abban, hogy egy év múlva a gazdasági helyzet megjavul, 37 százalék változatlant jósolt. Még a federális kormány is, amelynek működését 15 év óta kritizálták, most szokatlanul magas jegyeket kapott. 65 százalék meg van elégedve, a kormány szerintük helyesen végzi az ország ügyeinek kezelését. A nemzeti elégedetlenség különösen magas volt 1980-ban, míg a mai viszonylagos nemzeti megelégedettség hangulata alig biztosítja a GOP (republikánus) sikereket azzal az üzenettel, hogy "folytassuk, csak így tovább." Mert tudjuk és bízunk benne, hogy Amerika versenyképes előnye szellemi erejében rejlett mindenkor és azt győzelemre vitte századokon át. Amerika nem szűnik megújítani céljait, mert szüntelenül a rátermettségére támaszkodva küzdi le az útjába kerülő "malaise"-ket. "Per aspera ad astra" (A megpróbáltatásokra következnek a sikerek, egészen a csillagokig!) HIRDESSEN AZ 1987-ES TELE­KÖNYVBEN

Next