Új Világ, 1986. május-december (15. évfolyam, 20-50. szám)

1986-09-26 / 37. szám

___ 1986. szeptember 26. DR. STANKOVICH VICTOR (Párizs): SZŰNŐBEN AZ AUSZTRÁLIAI CSODA-PUDDING HATÓEREJE A­zt hiszem, sokan pottyan­­tunk le az illúziók zsinórpadlásáról, amikor Reagan elnök határozatára, hogy 4 millió tonna búzát ad el kedvezményes áron a Szovjet­uniónak, Ausztráliából a siralom és a felháborodás olyan kórusa harsant fel, aminőre régóta nem volt példa — nevezetesen nem az általános­ságban minden földi jóban dúskálónak hitt Ausztrália részéről. Szerencsémre éppen akkoriban jött vissza Ausztráliá­ból egy hajdani munkatársam, aki a hatvanas évek elején velem dolgozott, amikor a Hadviseltek Világszövetségében a tájékoz­tató­ szolgálatot vezettem. Volt munkatársam európai látogatá­sa most húsz év után engem tájé­koztatott hazája váratlanul csaknem katasztrofálisnak mutatkozó helyzetéről. Azóta Ausztrália Labour-párti miniszterelnöke bőven kipa­­naszkodta magát ország­világnak, de legalább mi is tudjuk, miről van igazában szó. Amint azt Alister barátom elmondta, amikor ő kisfiú volt, a II. világháború előtt, az ausztrál gyerekeknek volt egy meséjük a csoda-puddingról. Nem túlságosan tetszetős, kerek, cipőféle lény volt ez a mesealak, cingár lábakkal és vézna karokkal. De volt egy remek tulajdonsága: amire vágyott, azt hasíthatta belőle mindenki. Ki csibecombot, ki sztéket, ki sertéskarajt, ki meg édestésztát és ami a legpompásabb, a pudding mégsem fogyott el soha. Az ausztrál kölykök pedig valamennyien hamarosan megértették, hogy a csoda­­pudding az ő hazájuk: az a szép, kerek, több mint ország, földrész a Csendes-óceán közepén, amely minden földi jóban bővelkedik s még­sem fogy ki soha. Ez a hit — mert valóságos hit volt — jellemezte Ausztrália politikai fdozófiáját egészen a második világháborúig. Ami pedig a háború alatt volt, azt minden ausztráliai szükségállapotnak tekintette, amit át kell vészelni, de ami után minden vissza fog zökkenni a régi kerékvágásba. Abba az állapotba, amelyben az immár túliparosodottnak érzett brit anyaország világpiaci viszonylatban magas árakon vásárolta fel Ausztrália mezőgazdasági terményeit és ipari nyersanyagait, amiért cserébe megkapta — ismét csak világpiaci viszonylatban — kedvező árakon a brit szigetország magas technológiai értékű készgyártmányait. A "hazai ipar" a hézagok pótlására szorítkozott s azok ütemében fejlődött — kényelmesen. Barátom tömören összefoglal­va elmondta: 1939-ig Ausztrália Nagy-Britannia veteményes és gyümölcsös kertje volt. Ausztrália lett Nagy-Britannia szükségleteinek harmadik legnagyobb fedezője és kivitele felének biztos piaca. Az ipar, amely ezek körül nőtt fel, pedig az angol közönség szükségletei­hez igazodott. A II.világháborút, mint kényszergazdálkodási szük­ségállapotot minden auszt­ráliai zúgolódás nélkül tudo­másul vette. Azzal a titkos hátsó gondolattal, hogy mihelyt a fegyverek elhallgatnak, minden megint úgy lesz, mint régen volt. Hogy milyen volt az a "régen", egy félévszázada, serdülő kölyök korában, arról Alister barátom ilyesformán emlékezett meg: "Szüleim mezőgazdasági birtoka kb. egy kilométernyi hosszúságban húzódott Tasmániában, a Derwent folyó mentén, idilli lank­ás vidéken, Hobart városkától valamelyest északra. Emlékszem, hogy amikor 1936- ban elvittek VI. György király koronázására Londonba, a Covent Garden-i nagyvásárcsar­nokban találkoztam a mi cégfeliratos faládáinkban azokkal a körtékkel és almákkal, amiket odahaza én magam cso­magoltam volt két hónappal ko­rábban, egyenként papirosba. Birtokunk minden termékét a "Peninsular and Oriental" hajóstársaság gyorsgőzösein Londonba irányították. A mi udvarházunkon kívül 12 kis cottage-ban laktak a munkása­ink. Azóta ezt mind eladták s remek, folyópartmenti földjeink ugaron hevernek. Amióta Anglia belépett az Európa­­közösségbe, az ausztrál terményeknek nincs többé piacuk Angliában. Arról nem is szólva, hogy a P. & O. gőzösök luxuskabinjaiban nem utaznak többé a bálozó mamák lányaikkal a londoni "szezonra", hogy aztán a családba illő kérőkkel megrakodva térjenek haza a brit kultúra öregbítésére és fajtájuk fenntartására. Az ausztráliai mezőgazdálkodó osztály pedig ma már jó egynegyedében veszélyesen közeledik a nyomor­színvonal­hoz. Hogyan jutottak idáig? E kérdés megválaszolásához több mint egy mondatra van szükség." A háború befejeztével, a negyvenes évek második felében úgy hatott a helyzet, mintha Ausztráliában helyreáll­­na a háború előtti rend. De ez csak látszat volt és rövid ideig tartott. A háború szörnyű erőfeszítésében lerongyolódott Anglia, tetézve Attlee munkáspárti kormányának szigorú szociálpolitikájával, nem győzte többé az ausztráliai konyhakert és gyümölcsös luxustermékeit s egyre inkább a közeli szomszédai felé tájékozódott. A vevő nélkül maradt Ausztrália pangása viszont egybeesett a Csendes­­óceán-táji országok szédületes iramú ipari és kereskedelmi fellendülésével. Az élenjáró Japán árucsereforgalma Ausztráliával csekély két évtized alatt a 19-szeresére emelkedett. S Japán ipari fejlődését nyomon követte Dél-Korea, Tajvan, Hong Kong és Singapore. Együttes étvágyuk ipari nyersanyagokra szinte határta­lan volt s mindet ki tudta elégíteni az ausztráliai csodapudding. Csak hát a fejlődőben lévő iparállam nem olyan megbízható "kuncsaft", mint volt hajdan a brit Impérium. Sok vevő adós maradt a becses nyersanyagok árával, az egymást sűrűn követő ausztrál kormányok pedig nyakra-főre szedegették fel a külföldi kölcsönöket, hogy odahaza elkerüljék a munkanél­küliséget. Ezt az egymást gyorsan követő ausztráliai kormányok olyan sebes ütemben gyakorolták, hogy a legkönnyelműbb banán­köztársaságok is példát vehetnének tőlük. Nem is maradt el az eredmény: Ausztrália államadóssága e pillanatban a 80 milliárd U.S. dollár körül mozog, aminek évi kamatszolgálata felemészti Ausztrália évi külkereskedelmi jövedelmének jó felerészét. De marad még a tőketartozás, amire előbb-utóbb ugyancsak gondolni kellene. A­rra, hogy a harmad­értékre lezuhant nyersanyagárak hamarosan a tegnapelőtti színvonalra tornásszák vissza magukat, nem igen lehet számítani. Július végén elmondott nagy beszédében Melbourne-ben a Labour-party nagygyűlése előtt Ron Hawke miniszterelnök megígérte, hogy lesz még puddingja Ausztráliá­nak, de nem csodából, hanem kemény munkával — no, meg hála annak a költségvetésnek, amit rövidesen készül benyújta­ni. Kijövetelekor nyers tojások záporával árasztották el azok a munkáspárti fiatalok, akik kis idővel azelőtt a miniszterelnök lelkes híveinek mondták magukat. VJ­VILAG Szabadságharcunk ünnepségei A Magyar Szabadságharcos Világszövetség Los Angeles-i csoportjának vezetősége egész évben fáradságot nem ismerve készítette és készíti elő az évforduló méltó megünneplését. Tavaly ősszel vállaltuk a "Nemzetőr" főszerkesz­tőjének, Tollas Tibornak nyugat­amerikai és kanadai körútjának 3­ hónapos megszervezését. Útiköltsé­géhez való hozzájárulásunkat júniusban, az erkölcsileg oly sikeres Gála Bál után elküldtük. A 3­ hónapos körutat sikerült úgy koordinálni városról-városra, egyik államból a másikba, hogy mint a Szabadságharcos Világszövetség főtitkára és magyar hazánk ügyeinek ékesszóló képviselője át tudja adni európai testvéreink üzenetét és irányt mutat a jövő évek politikai célpontjaira a nyugati világban szétszóródott emigráns magyarok részére. Városunkba érkezése után az első nyilvános előadása, szeptember 28-án a Széchenyi Teán, a Szt. István Egyház Lán­-termében d.u. 4:30-kor lesz. A második nagy nyilvános előadása az 1956-os forradalom 30. évfordulójának emlékünnepélyén lesz, október 12-én a McArthur Parkban, a Mindszenty-téren. Mivel Ez az igazi utazás Budapestre Repüljön a kényelmes, tágas Lufthansa tetteken akár New York, Chicago, Los Angeles, Philadelphia, Boston­ból, avagy San Francisco, Miami, Dallas/Ft. Worth, Atlantá­ból egyenesen Frankfurtba. Frankfurtból Lufthansa naponta repül Budapestre. Lufthansa olcsó díjszabásairól és a menetrendről kérjen további felvilágosítást utazási ügynökétől! 607­­V. 7th Street, Los An­geles, Calif. 90017 Telefon: (800) 645-3880­0 Lufthansa Budapest, f­elszabadulás tér 1. Telefon: 18-45-11

Next