Új Világ, 1992. március-december (21. évfolyam, 13-49. szám)
1992-12-18 / 48. szám
UJ WIL Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsánMagyar Kórus Ahhoz, hogy az ifjúság egy jelentős részében visszaszoríthassuk az infantilizmusra való hajlandóságot, ami tulajdonképpen az eltartás iránti igényt jelenti és csak az eltartás mértékéig való azonosulást engedélyez a fiatal számára a fennálló renddel, a hazával, az szükséges, hogy a társadalomban szigorú követelményrendszer uralkodjék, ami alól nincs kivétel. Ez természetesen a legcsekélyebb ellentétben sincs a demokráciával. Véget kell vetni annak a beteges gyakorlatnak, hogy az ifjúságban, minden rosszért a bőrfejűeket okoljuk és őket rendőrileg neveljük, az egyéb betegességeket, bűnözést és a kulturális bűnözést pedig elnézően tudomásul vesszük. Nem lehet meghátrálni tovább a tény előtt, hogy bizony a romlásnak genetikai okai is vannak. Tudomásul kell venni, hogy túlságosan hosszú ideje élnek velünk együtt, hátrányos helyzetű, sőt halmozottan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, amelyben a természetes kiválasztódás szigorúsága nem működik, mert nincs is értelme. A társadalomnak most az erős, életképes, munkára és teljesítményre szerveződő családokat kell támogatnia és őket kell érzelmi mintaként beállítani. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a vagyoni különbség és a születés ne jelenthessenek már a kora ifjúságban felismerhető, a gyermeknek életre szóló sérülést okozó hátrányt és előnyt. Nem lehet, hogy egyetlen egy tehetséges gyermek is a másodrendű állampolgár sorába induljon el, lemondóan és koravénen. A szocializmusnak volt itt egy soha meg nem valósított, sőt az ellenkezőjére fordított, népnek szóló oktatási politikája, a népből merítés elve. Ezt nem lehet megtagadni. Igenis a népből kell mezíten, minél mélyebbről és minél többet. Csak így alakulhat ki az az erős nemzeti középosztály, amelyik megtartja az országot, a hazát. És akkor a NÉP... Amennyire szégyenletes módon hagytuk elvitatni magunktól a magyarság szolgálatát, a magyarság sorskérdéseit és a nacionalizmus sanda vádja ellen való védekezésben lemondtunk legfőbb toborzó szimfóniánkról, ugyanúgy, de még nagyobb politikai kárt okozva magunknak, hagytuk kiénekelni a szánkból a nép szent fogalmát. A populizmussal lettünk megbombázva. Ellenségeink nálunk sokkal jobban tudják, hogy Magyarországon a szocializmus évtizedei után, amikor a „népet" a szörnyű kizsákmányolás és a semmibe vevés közben az istenítés bombasztjával kárpótolták, életveszélyes minden párt és minden kormány számára a nép fogalmának detronizálása. Halálra van ítélve minden párt, amelyik ugyanakkor, amikor nem tud igazságot tenni, sőt kormányzása alatt a nép által, a szegények által tapasztalt igazságtalanságok a csillagokig szöknek, egyszersmind lemond a nép megszólításáról, megtiszteléséről, a rá való hivatkozásról. Az MDF besétált a csapdába. Nép-nemzeti szárnyát - valójában alapját - amelyik a maga módján a legjobban érezte ezeket a sérelmeket, nem merte vállalni és a gazdasági-pénzügyi szűkítő, nadrágszíjösszehúzó, az igazságtételbe belebukó politika közepette hagyta, hogy „úrinak", „nadrágosnak" és „glasszékesztyűsnek" nyilvánítsák. A népiség és az Európához felzárkózás igénye nincs ellentétben egymással. Semmi hátrányunk, sőt kolosszális előnyünk származott volna a „lemucsaizásból", ha a nép velünk azonosította volna magát. Ehhez azonban nekünk kellett volna magyar demokratához méltó önérzettel vállalni és ennek megfelelően hangoztatni a magunk népiségét. CSURKA ISTVÁN Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon, a néhány évtizeddel ezelőtti, még 51%-ban parasztországban, ahol az irodalom és a kultúra gerincét a népi és a népibe nemesedett adja. Bartók és Kodály hazájában még nem lehet nem népi politikát csinálni csak azért, mert egyesek fülében a Volk gyanúsan cseng. Majd ha lesz népiből emelt középosztály-katedrálisa nemzetünknek, majd akkor kell változtatni a politika hangszerelését. Az MDF-nek tehát töredelmesen be kell vallania a nép iránt elkövetett vétkeit, hálátlanságát és vissza kell térni a tiszta forráshoz. Mert különben a nép - amely egyes liberálisok szerint nem is létezik - közönnyel és távolmaradással válaszol. Jobbik esetben. A közöny és a távolmaradás a mi biztos vereségünk Akik tőlünk elfordultak nem pártoltak át máshová. Hova is mehetnének? Elbújnak szégyenükben, helyettünk szégyellik magukat, hogy magyarként bujdosniok kell a hazájukban. Magyarság - Igazságosság - Népiség ehhez, erre kell politikát és gazdasági politikát csinálnunk Eddig fordítva történt. A szocializmus által ránkhagyott csődből, romhalmazból valamilyen gazdasági és pénzügyi szükségpolitika következett, amit nem tudtunk végrehajtani, főleg a privatizáció és a tulajdonviszonyok kérdéseiben szenvedtünk vereséget és a külsőseink, avagy az ellenségeink által ránk erőszakolt gazdasági politikát próbáltuk megmagyarázni a társadalomnak. Mentegetőztünk Tűzoltóskodtunk. Ennek csak a látszata volt az, hogy a való helyzetből indulunk ki és a gazdasági szükségszerűségek irányítják lépéseinket. Nem. Az előző kormány nem hagyott ránk elfogadható, tételes elszámolást, helyzetfelmérést. Nem tárta fel, mert maga sem tudta hogyan és miként áramlott és áramlik ki az országból a pénz, az érték, a nemzeti munka gyümölcse. A nómenklatúra és az előző korszak nagy érdekcsoportjai, amelyek átfedik egymást, ránk tudta erőszakolni a gazdasági érdekeit és tovább tudta hurcoltatni privilégiumait. Meghirdettük a kisvállalkozás támogatását, elsőbbségét, de nem tudtuk helyzetbe hozni ezt a réteget. Nem tudtunk fellépni a korrupció, a vagyonátjátszások, a jogilag lefedett rablás és nemezeti vagyon külföldre síbolása ellen. Ahhoz, hogy mindez megváltoztatható legyen, új MDF-re van szükség. Eddig azt a tagot becsültük, aki a legkorábban lépett be közénk és meg is maradt aktívnak. Természetesen ezeket ezután is meg kell becsülni, de a megújuláshoz arra volna szükség, hogy új emberek kerüljenek be közénk. Új számozást kellene elindítani. Számunkra most az a legértékesebb, aki most vállalja a velünk való együttműködést, a kockázatot és az áldozatokat. Ehhez azonban nemcsak megújuló pártra és mozgalomra van szükség, hanem mindenekelőtt megújult és határozottá lett kormányra, amely megteremti az MDF hitelét. Ez az ősz az utolsó lehetőség. Az év végén esedékes tisztújító Országos Gyűlésnek új programot, az 1994-es választásokra szólót kell alkotnia és semmiképpen nem kerülheti el a nép színe előtti őszinte beszámolást. Ha a kormány az addig hátralévő időben képesnek mutatkozik a megújulásra és a határozott fellépésre, meg tudja valósítani a hiányzó ellenőrzést elsősorban a gazdasági folyamatok felett, akkor az Országos Gyűlésnek van mire hivatkoznia. Ellenkező esetben az MDF nem vállalhatja, hogy a nómenklatúra és a baloldal, a sajtó és a rádió-televízió segítségével rádöntse a kormányt és mindenki- 10 -rész lencvennégyes esélyét elvegye, mert az MDF romjaiban is nagyobb érték, mint a koalíciós kormány és nem engedheti meg, hogy az ország vezetése viszszacsússzon a '45 óta folyamatosan uralkodó, de uralmában kényszerű szünetre utasított baloldali blokk kezébe. Ez a magyarság végóráját jelentené. A művelet kegyetlen és halálosan veszélyes. A halál minden lépéselemében jelen van. A halál - micsoda tragédia! A magyar rendszerváltozás nagy árnyéka. Az Országos Gyűlésnek meg kell neveznie, fel kell mutatnia azt az új vezetést, elnököt, elnökséget, amelyik a '94-es választáson az MDF ajánlatát fogja képezni. Nem szükséges, hogy a váltás már most megtörténjen, de az új embereknek már most legalább felkészülési állományba kell kerülniük. Ennek a megújult vezetésnek kell elkezdeni a párt újjászervezését és a magyarság mozgósítását; ennek kell biztosítani mindenkit, hogy a paktumszellem a múlté; ennek kell a fentebb leírt hármasság: magyarság, igazságosság, népiség jegyében új ,önmentő, megújuló, teljes magyar rendszerváltozást hozó programra megszerveznie a társadalmat. Nyilvánvaló, hogy az MDF széttörésének a kockázatát rejti magában. Teljesen természetes, hogy a jelenlegi MDF tagságának és hierarchiájának vannak olyan részei, amelyek számára ez vállalhatatlan. Csakhogy ez a jelenlegi helyzet úgy állt elő, hogy az MDF alaptömegei jobb meggyőződésük és végzetes alultájékozottságuk ellenére valami kétségbeesett hittel és ragaszkodással vállalták a vezetőség gyámoltalanságát, a kormányuk tehetetlenségét, tűrtek és áldoztak, törölték a képükbe okádott mocskot. Vártak és vártak. Minduntalan meggyőzték magukat, hogy türelmetlenségük ártalmas és bizonyára van oka annak, hogy a kormány hallgat és kivár. Mint láttuk, volt és van. Képtelenül nagy nyomás nehezedik rá és fejére. De ebben a tudathasadásos állapotban csak tönkre lehet menni. Meg is sínylette ez a hűséges MDF-tábor ezeket a kiszorításos éveket, így azonban nem mehet tovább, így mindez elvész. Más lehetőség, mint a kitörés nincs. Még egyszer nem tarthat az MDF problémaelfedő, mellébeszélő Országos Gyűlést. Számon kell kérje hozott határozatainak teljesülését. Kétségtelen, hogy sok gyengeség, politikai naivitás és hiszékenység is van a jelenlegi MDF-ben. Azonban nincs másik tagság és nincs jelenleg az országban szolgálatkészebb, áldozatkészebb, hűségesebb párt vagy mozgalom. Ezt kell feltölteni, e mellé kell odaállítani azt a tétovázó középnemzedéket, amelyik most rajtunk kívül keresi fölös energiáinak levezetését. Cselekedni kell, mert a cselekedni szerető emberek csak akkor jönnek közénk, ha valamennyiünket mozgásban, sőt előre mozgásban látnak A kormányon tehát a sor. Az MDF a sorozatos lefekvéseket, visszavonulásokat, a médiaalkukat és packázásokat nem vállalhatja. (Én egyszer már a Gyűjtőfogházban aláírtam a saját internálásomat, még egyszer nem akarom aláírni.) Mindez megkerülhetetlenül érinti Antall József személyét.. Antall József a magyar politika nagy alakja, a történelem, kiegyező, stabilizáló, megőrző politikusai között valahol Deák és Bethlen István között van a helye. Az ő bölcsessége, önmérséklete, előrelátása és higgadtsága nélkül már régen zűrzavarba süllyedt volna ez az ország. 1992. december 18.