Új Világ, 1992. március-december (21. évfolyam, 13-49. szám)

1992-12-18 / 48. szám

UJ WIL Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsánMagyar Kórus Ahhoz, hogy az ifjúság egy jelentős részében visszaszoríthassuk az infantilizmusra való hajlandó­ságot, ami tulajdonképpen az eltartás iránti igényt jelenti és csak az eltartás mértékéig való azonosulást engedélyez a fiatal számára a fennálló renddel, a ha­zával, az szükséges, hogy a társadalomban szigorú követelményrendszer uralkodjék, ami alól nincs ki­vétel. Ez természetesen a legcsekélyebb ellentétben sincs a demokráciával. Véget kell vetni annak a beteges gyakorlatnak, hogy az ifjúságban, minden rosszért a bőrfejűeket okoljuk és őket rendőrileg neveljük, az egyéb bete­gességeket, bűnözést és a kulturális bűnözést pedig elnézően tudomásul vesszük. Nem lehet meghátrál­ni tovább a tény előtt, hogy bizony a romlásnak ge­netikai okai is vannak. Tudomásul kell venni, hogy túlságosan hosszú ideje élnek velünk együtt, hátrá­nyos helyzetű, sőt halmozottan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, amelyben a természetes kivá­lasztódás szigorúsága nem működik, mert nincs is értelme. A társadalomnak most az erős, életképes, mun­kára és teljesítményre szerveződő családokat kell támo­gatnia és őket kell érzelmi mintaként beállítani. Na­gyon kell vigyázni arra, hogy a vagyoni különbség és a születés ne jelenthessenek már a kora ifjúságban felismerhető, a gyermeknek életre szóló sérülést okozó hátrányt és előnyt. Nem lehet, hogy egyetlen egy tehetséges gyermek is a másodrendű állampol­gár sorába induljon el, lemondóan és koravénen. A szocializmusnak volt itt egy soha meg nem va­lósított, sőt az ellenkezőjére fordított, népnek szóló oktatási politikája, a népből merítés elve. Ezt nem lehet megtagadni. Igenis a népből kell mezíten, minél mé­lyebbről és minél többet. Csak így alakulhat ki az az erős nemzeti középosztály, amelyik megtartja az or­szágot, a hazát. És akkor a NÉP... Amennyire szégyenletes módon hagytuk elvitatni magunktól a magyarság szolgálatát, a magyarság sorskérdéseit és a nacionalizmus sanda vádja ellen való védekezésben lemondtunk legfőbb toborzó szimfóniánkról, ugyanúgy, de még nagyobb politi­kai kárt okozva magunknak, hagytuk kiénekelni a szánkból a nép szent fogalmát. A populizmussal let­tünk megbombázva. Ellenségeink nálunk sokkal jobban tudják, hogy Magyarországon a szocializmus évtizedei után, amikor a „népet" a szörnyű kizsákmányolás és a semmibe vevés közben az istenítés bombasztjával kárpótolták, életveszélyes minden párt és minden kormány számára a nép fogalmának detronizálása. Halálra van ítélve minden párt, amelyik ugyanak­kor, amikor nem tud igazságot tenni, sőt kormány­zása alatt a nép által, a szegények által tapasztalt igazságtalanságok a csillagokig szöknek, egyszers­mind lemond a nép megszólításáról, megtisztelésé­­ről, a rá való hivatkozásról. Az MDF besétált a csapdába. Nép-nemzeti szár­nyát - valójában alapját - amelyik a maga módján a legjobban érezte ezeket a sérelmeket, nem merte vállalni és a gazdasági-pénzügyi szűkítő, nadrágszíj­­összehúzó, az igazságtételbe belebukó politika kö­zepette hagyta, hogy „úrinak", „nadrágosnak" és „glasszékesztyűsnek" nyilvánítsák. A népiség és az Európához felzárkózás igénye nincs ellentétben egymással. Semmi hátrányunk, sőt kolosszális előnyünk származott volna a „lemu­­csaizásból", ha a nép velünk azonosította volna ma­gát. Ehhez azonban nekünk kellett volna magyar demokratához méltó önérzettel vállalni és ennek megfelelően hangoztatni a magunk népiségét. CSURKA ISTVÁN Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon, a néhány évtizeddel ezelőtti, még 51%-ban parasztor­szágban, ahol az irodalom és a kultúra gerincét a né­pi és a népibe nemesedett adja. Bartók és Kodály ha­zájában még nem lehet nem népi politikát csinálni csak azért, mert egyesek fülében a Volk gyanúsan cseng. Majd ha lesz népiből emelt középosztály-katedrálisa nemzetünknek, majd akkor kell változtatni a politi­ka hangszerelését. Az MDF-nek tehát töredelmesen be kell vallania a nép iránt elkövetett vétkeit, hálátlanságát és vissza kell térni a tiszta forráshoz. Mert különben a nép - amely egyes liberálisok szerint nem is létezik - közönnyel és távolmaradással válaszol. Jobbik esetben. A közöny és a távolmaradás a mi biztos veresé­günk Akik tőlünk elfordultak nem pártoltak át más­hová. Hova is mehetnének? Elbújnak szégyenük­ben, helyettünk szégyellik magukat, hogy magyar­ként bujdosniok kell a hazájukban. Magyarság - Igazságosság - Népiség ehhez, erre kell politikát és gazdasági politikát csinál­nunk Eddig fordítva történt. A szocializmus által ránkhagyott csődből, romhalmazból valamilyen gazdasági és pénzügyi szükségpolitika következett, amit nem tudtunk végrehajtani, főleg a privatizáció és a tulajdonviszonyok kérdéseiben szenvedtünk vereséget és a külsőseink, avagy az ellenségeink által ránk erőszakolt gazdasági politikát próbáltuk meg­magyarázni a társadalomnak. Mentegetőztünk Tű­­zoltóskodtunk. Ennek csak a látszata volt az, hogy a való helyzet­ből indulunk ki és a gazdasági szükségszerűségek irányítják lépéseinket. Nem. Az előző kormány nem hagyott ránk elfo­gadható, tételes elszámolást, helyzetfelmérést. Nem tárta fel, mert maga sem tudta hogyan és miként áramlott és áramlik ki az országból a pénz, az érték, a nemzeti munka gyümölcse. A nómenklatúra és az előző korszak nagy érdekcsoportj­ai, amelyek átfedik egymást, ránk tudta erőszakolni a gazdasági érdeke­it és tovább tudta hurcoltatni privilégiumait. Meghirdettük a kisvállalkozás támogatását, el­sőbbségét, de nem tudtuk helyzetbe hozni ezt a ré­teget. Nem tudtunk fellépni a korrupció, a vagyonát­­játszások, a jogilag lefedett rablás és nemezeti va­gyon külföldre síbolása ellen. Ahhoz, hogy mindez megváltoztatható legyen, új MDF-re van szükség. Eddig azt a tagot becsültük, aki a legkorábban lépett be közénk és meg is maradt ak­tívnak. Természetesen ezeket ezután is meg kell be­csülni, de a megújuláshoz arra volna szükség, hogy új emberek kerüljenek be közénk. Új számozást kellene elindítani. Számunkra most az a legértékesebb, aki most vállalja a velünk való együttműködést, a kockázatot és az áldozatokat. Eh­hez azonban nemcsak megújuló pártra és mozga­lomra van szükség, hanem mindenekelőtt megújult és határozottá lett kormányra, amely megteremti az MDF hitelét. Ez az ősz az utolsó lehetőség. Az év végén esedékes tisztújító Országos Gyűlés­nek új programot, az 1994-es választásokra szólót kell alkotnia és semmiképpen nem kerülheti el a nép színe előtti őszinte beszámolást. Ha a kormány az addig hátralévő időben képesnek mutatkozik a megújulásra és a határozott fellépésre, meg tudja valósítani a hiányzó ellenőrzést elsősor­ban a gazdasági folyamatok felett, akkor az Országos Gyűlésnek van mire hivatkoznia. Ellenkező esetben az MDF nem vállalhatja, hogy a nómenklatúra és a baloldal, a sajtó és a rádió-televí­­zió segítségével rádöntse a kormányt és minden­ki- 10 -rész­­ lencvennégyes esélyét elvegye, mert az MDF romja­iban is nagyobb érték, mint a koalíciós kormány és nem engedheti meg, hogy az ország vezetése visz­­szacsússzon a '45 óta folyamatosan uralkodó, de uralmában kényszerű szünetre utasított baloldali blokk kezébe. Ez a magyarság végóráját jelentené. A művelet kegyetlen és halálosan veszélyes. A halál minden lépéselemében jelen van. A halál - micsoda tragédia! A magyar rendszerváltozás nagy árnyéka. Az Országos Gyűlésnek meg kell neveznie, fel kell mutatnia azt az új vezetést, elnököt, elnökséget, amelyik a '94-es választáson az MDF ajánlatát fogja képezni. Nem szükséges, hogy a váltás már most megtör­ténjen, de az új embereknek már most legalább fel­készülési állományba kell kerülniük. Ennek a meg­újult vezetésnek kell elkezdeni a párt újjászervezését és a magyarság mozgósítását; ennek kell biztosítani mindenkit, hogy a paktumszellem a múlté; ennek kell a fentebb leírt hármasság: magyarság, igazságos­ság, népiség jegyében új ,önmentő, megújuló, teljes magyar rendszerváltozást hozó programra megszerveznie a társadalmat. Nyilvánvaló, hogy az MDF széttörésének a kocká­zatát rejti magában. Teljesen természetes, hogy a je­lenlegi MDF tagságának és hierarchiájának vannak olyan részei, amelyek számára ez vállalhatatlan. Csakhogy ez a jelenlegi helyzet úgy állt elő, hogy az MDF alaptömegei jobb meggyőződésük és végzetes alul­­tájékozottságuk ellenére valami kétségbeesett hittel és ra­gaszkodással vállalták a vezetőség gyámoltalanságát, a kormányuk tehetetlenségét, tűrtek és áldoztak, törölték a képükbe okádott mocskot. Vártak és vártak. Minduntalan meggyőzték magu­kat, hogy türelmetlenségük ártalmas és bizonyára van oka annak, hogy a kormány hallgat és kivár. Mint láttuk, volt és van. Képtelenül nagy nyomás nehezedik rá és fejére. De ebben a tudathasadásos állapotban csak tönkre lehet menni. Meg is sínylette ez a hűséges MDF-tábor ezeket a kiszorításos éveket, így azonban nem mehet tovább, így mindez elvész. Más lehetőség, mint a kitörés nincs. Még egyszer nem tarthat az MDF problémaelfedő, mellébeszélő Országos Gyűlést. Számon kell kérje ho­zott határozatainak teljesülését. Kétségtelen, hogy sok gyengeség, politikai naivi­tás és hiszékenység is van a jelenlegi MDF-ben. Azonban nincs másik tagság és nincs jelenleg az or­szágban szolgálatkészebb, áldozatkészebb, hűsége­sebb párt vagy mozgalom. Ezt kell feltölteni, e mellé kell odaállítani azt a tétovázó középnemzedéket, amelyik most rajtunk kívül keresi fölös energiáinak levezetését. Cselekedni kell, mert a cselekedni sze­rető emberek csak akkor jönnek közénk, ha vala­mennyiünket mozgásban, sőt előre mozgásban látnak A kormányon tehát a sor. Az MDF a sorozatos lefek­véseket, visszavonulásokat, a médiaalkukat és packázáso­­kat nem vállalhatja. (Én egyszer már a Gyűjtőfogházban aláírtam a sa­ját internálásomat, még egyszer nem akarom aláír­ni.) Mindez megkerülhetetlenül érinti Antall József személyét.. Antall József a magyar politika nagy alakja, a tör­ténelem, kiegyező, stabilizáló, megőrző politikusai között valahol Deák és Bethlen István között van a helye. Az ő bölcsessége, önmérséklete, előrelátása és higgadtsága nélkül már régen zűrzavarba süllyedt volna ez az ország. 1992. december 18.

Next