Újítók Lapja, 1973 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1973-01-10 / 1. szám

Iparjog és kötelesség T­evékenységünk emberi holnapot munkáló ereje az élet minden területén érezteti jótékony hatását. Az a célkitűzés, hogy az iparilag közepesen fejlett országok sorából a fejlettek közé akarunk felemelkedni, megkö­veteli, hogy iparjogvédelmi kultúránkat is korszerű — tömegbázison nyugvó — alapokra helyezzük. Iparunk fejlődése, egész műszaki haladásunk megköveteli a ter­melés vezérkarától és a termelés hadseregétől, hogy a politikai, műszaki, gazdasági ismereteken kívül az ipar­­jogvédelmi tudással is fel legyenek vértezve. Iparunk korszerű struktúrájának kialakítása, a szocialista mun­ka- és üzemszervezés, a hazai és külországi kooperáció hatékony kiépítése ma már elképzelhetetlen a magas szintű hazai és a nemzetközi iparjogvédelmi elmélet és gyakorlat ismerete nélkül. A múlt év decemberében elfogadott — több mint egy esztendős előkészítő munkával kidolgozott — terv­tör­vény számunkra nem pusztán technikai eszköz vagy gazdasági kategória. Ebben a törvényben megtestesülnek a szocialista állam, a szocialista társadalom gazdasági célkitűzé­sei, dolgozó társadalmunk érdekei. A népgazdasági, vállalati tervezés, végrehajtás és ellenőrzés azonban megköveteli a megfelelő iparjogvédelmi háttér ki­alakítását is. Iparjogvédelmi törvényeink — általában — megfelel­nek szocialista államiságunk jellegének, belső tartalmá­nak. Az iparjogvédelmi célzatú szabályozókról azonban már nem mondhatjuk el ugyanezt. Ebben az esetben kü­lönösen az újítók mozgalmára vonatkozó szabályozókra gondolunk. Ezeket a szabályozókat sohasem tekintettük örökérvényűeknek. Az élet igazolta is, hogy nem azok. Pallai Árpádnak, az Országgyűlés múlt évi decemberi ülésén mondott beszédéből ide kívánkoznak a következő mondatok: „A szabályozók — lényegüket tekintve — arra szol­gálnak, hogy a párt gazdaságpolitikájának megfele­lően, konkrét helyzetben és konkrét feltételek között helyesen orientálják a vállalatokat. Ezért a jelenleg érvényes közgazdasági szabályozók egyikét sem sza­bad valamiféle bűvös hatalommal vagy vélt történelmi állandósággal felruházni. Természetesen egyes olyan igényeket sem szabad kielégíteni, amelyek a szabá­lyozók gyakori és önkényes változtatására irányul­nak. A szabályozókat mi csináljuk. Az állami irányí­tás olyan eszközei, melyeknek párosulni kell a gaz­daságszervező és - ellenőrző tevékenységgel. Szükség esetén megváltoztathatjuk közülük azokat, amelyeken túlhaladt a gazdasági élet.” A SZOT Elnökségének múlt év szeptemberi plénuma — előzetesen 150 vállalatnál végzett vizsgálat alapján — az újítómozgalomra vonatkozó szabályozókat ilyen — gazdasági életünk által túlhaladott — szabályozóknak te­kintette, s ezért javasolta azok megváltoztatását. Remél­jük, hogy ezekre a kedvező irányba ható változtatások­ra — a SZOT Elnökségének javaslatai alapján — az idén, s lehetőleg még az év elején sor kerül. Az újítók, a feltalálók, az iparjogvédelmi kultúra hor­dozóinak nagy tábora azonban az iparjog területén, a műszaki fejlesztésben, a termelésben, gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósítása során sehol és soha sem helyezkedhet a tétlen várakozás álláspontjára. Minden­kinek a maga területén — érezve a munka méltóságát, szépségét — azon kell fáradoznia, hogy erejéből, tudásá­ból a legtöbbet nyújtsa a párt X. kongresszusa által meghatározott, szocializmust építő céljaink megvalósítá­sához. Minden jog — és így az iparjogvédelem is — köteles­ségekkel párosul. A kötelesség alatt ebben az esetben nemcsak a szűken vett „m­­unkaköri” kötelességet ért­jük, hanem tágabb értelmezésben a társadalmi elvárá­sokra is gondolunk. Mindig a legnagyobb tisztelet és el­ismerés hangján szóltunk az olyan emberekről, akik a munkahelyi prakticizmuson túltekintve, a társadalom nagy egészének a célkitűzéseiért hajlandók, tudnak és akarnak munkálkodni. Ebben az esetben a társadalmi munkára gondolunk, arra a társadalmi munkára, amit a dolgozók — többi között — a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület keretén belül is kifejtenek. A MIE keretében emberek tömege: jogászok, közgaz­dászok, mérnökök, újítók, feltalálók, kutatók és má­sok a fáradságos napi munka után arra is szakítanak időt — és gyakorta nem is keveset —, hogy társadal­mi munkában (a MIÉ szakosztályaiban vagy vidéki csoportjaiban) tevékenyen munkálkodjanak iparjog­­védelmi kultúránk fejlesztéséért és terjesztéséért. Az 1973. évi tervfeladatok megoldása, a népgazdaság fejlődési ütemének gyorsulása stb. előreláthatólag min­den eddiginél inkább igényelni fogja azt az áldozatos társadalmi munkát, amit a MIÉ tagjai már eddig is kifejtettek. Amikor az iparjogvédelemről beszélünk, nem feledkez­hetünk meg a terület tisztségviselőiről — közvetlen „pa­rancsnoki karáról” — az újítási előadókról, az iparjog­­védelmi osztályok dolgozóiról, vezetőiről sem. A több mint két és fél évtizedes tapasztalat azt bizonyítja, hogy csak azokon a termelő, kutató, tervező stb. munkahelye­ken bontakozik ki számottevő iparjogvédelmi kultúra, csak ott bontakozik ki valóban az alkotó emberek tö­megméretű hasznos tevékenysége, ahol az említett pa­rancsnokok valóban hivataluk és hivatásuk magaslatán állnak. Az újítók mozgalma az idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját, s a tapasztalataink azt igazol­ják, hogy azokon a termelő helyeken értek el valóban nagy eredményeket az újítók és feltalálók, ahol a mű­szaki és gazdasági vezetők szívügyüknek tekintették az új kezdeményezések felkarolását és ahol az említett újí­tási, iparjogi vezetők valóban motorjai voltak minden haladást célzó alkotás útja egyengetésének. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy nem minden ter­melő helyen értették meg az újítási előadók, az iparjog­­védelmi tisztségviselők tevékenységének jelentőségét. Ez a kérdés most azért is nagyon időszerű, mert 1973. ja­nuár 1-től a dolgozók alapbérének megállapítására kö­telezett vállalatok új besorolási rendszer szerint köte­lesek meghatározni a vezető állású dolgozók kategóriáit. Sajnos, a vállalatok egy része — mivel a minisztériumi utasítások nem tartalmaznak egyértelmű utalást erre a kérdésre vonatkozóan — nem megfelelően sorolja be az újítási előadókat és az iparjogvédelmi osztályok vezetőit, dolgozóit. Véleményünk szerint az újítási előadókat, az iparjogvédelmi osztályok ve­zetőit a funkcionális munkakörbe kellene sorolni, an­nál is inkább, mert hatáskörük — és munkájuk ha­tékonysága — az egész vállalatra kiterjed. Nem fogadható el az az érv, hogy ezekben a munkakö­rökben az ügyeket csak döntésre készítik elő, a döntést pedig mások hozzák. (Ilyen megfontolás alapján a ter­melő vállalatok számos más osztályát ki lehetne kapcsol­ni a funkcionális besorolásból.) A kérdést azért tettük szóvá, mert helyesnek tartanánk, ha az illetékesek erre a problémára is felfigyelnének. Az iparjogvédelem terén is — mint az élet és főleg a termelő élet minden terü­letén — pártunk és kormányzatunk célkitűzéseinek meg­felelően el kell érni, hogy az erkölcsi és anyagi elisme­rés — végső soron — függvénye legyen a végzett mun­kának. Tokár Péter 3

Next