Újítók Lapja, 1973 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1973-01-10 / 1. szám
Iparjog és kötelesség Tevékenységünk emberi holnapot munkáló ereje az élet minden területén érezteti jótékony hatását. Az a célkitűzés, hogy az iparilag közepesen fejlett országok sorából a fejlettek közé akarunk felemelkedni, megköveteli, hogy iparjogvédelmi kultúránkat is korszerű — tömegbázison nyugvó — alapokra helyezzük. Iparunk fejlődése, egész műszaki haladásunk megköveteli a termelés vezérkarától és a termelés hadseregétől, hogy a politikai, műszaki, gazdasági ismereteken kívül az iparjogvédelmi tudással is fel legyenek vértezve. Iparunk korszerű struktúrájának kialakítása, a szocialista munka- és üzemszervezés, a hazai és külországi kooperáció hatékony kiépítése ma már elképzelhetetlen a magas szintű hazai és a nemzetközi iparjogvédelmi elmélet és gyakorlat ismerete nélkül. A múlt év decemberében elfogadott — több mint egy esztendős előkészítő munkával kidolgozott — tervtörvény számunkra nem pusztán technikai eszköz vagy gazdasági kategória. Ebben a törvényben megtestesülnek a szocialista állam, a szocialista társadalom gazdasági célkitűzései, dolgozó társadalmunk érdekei. A népgazdasági, vállalati tervezés, végrehajtás és ellenőrzés azonban megköveteli a megfelelő iparjogvédelmi háttér kialakítását is. Iparjogvédelmi törvényeink — általában — megfelelnek szocialista államiságunk jellegének, belső tartalmának. Az iparjogvédelmi célzatú szabályozókról azonban már nem mondhatjuk el ugyanezt. Ebben az esetben különösen az újítók mozgalmára vonatkozó szabályozókra gondolunk. Ezeket a szabályozókat sohasem tekintettük örökérvényűeknek. Az élet igazolta is, hogy nem azok. Pallai Árpádnak, az Országgyűlés múlt évi decemberi ülésén mondott beszédéből ide kívánkoznak a következő mondatok: „A szabályozók — lényegüket tekintve — arra szolgálnak, hogy a párt gazdaságpolitikájának megfelelően, konkrét helyzetben és konkrét feltételek között helyesen orientálják a vállalatokat. Ezért a jelenleg érvényes közgazdasági szabályozók egyikét sem szabad valamiféle bűvös hatalommal vagy vélt történelmi állandósággal felruházni. Természetesen egyes olyan igényeket sem szabad kielégíteni, amelyek a szabályozók gyakori és önkényes változtatására irányulnak. A szabályozókat mi csináljuk. Az állami irányítás olyan eszközei, melyeknek párosulni kell a gazdaságszervező és - ellenőrző tevékenységgel. Szükség esetén megváltoztathatjuk közülük azokat, amelyeken túlhaladt a gazdasági élet.” A SZOT Elnökségének múlt év szeptemberi plénuma — előzetesen 150 vállalatnál végzett vizsgálat alapján — az újítómozgalomra vonatkozó szabályozókat ilyen — gazdasági életünk által túlhaladott — szabályozóknak tekintette, s ezért javasolta azok megváltoztatását. Reméljük, hogy ezekre a kedvező irányba ható változtatásokra — a SZOT Elnökségének javaslatai alapján — az idén, s lehetőleg még az év elején sor kerül. Az újítók, a feltalálók, az iparjogvédelmi kultúra hordozóinak nagy tábora azonban az iparjog területén, a műszaki fejlesztésben, a termelésben, gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósítása során sehol és soha sem helyezkedhet a tétlen várakozás álláspontjára. Mindenkinek a maga területén — érezve a munka méltóságát, szépségét — azon kell fáradoznia, hogy erejéből, tudásából a legtöbbet nyújtsa a párt X. kongresszusa által meghatározott, szocializmust építő céljaink megvalósításához. Minden jog — és így az iparjogvédelem is — kötelességekkel párosul. A kötelesség alatt ebben az esetben nemcsak a szűken vett „munkaköri” kötelességet értjük, hanem tágabb értelmezésben a társadalmi elvárásokra is gondolunk. Mindig a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján szóltunk az olyan emberekről, akik a munkahelyi prakticizmuson túltekintve, a társadalom nagy egészének a célkitűzéseiért hajlandók, tudnak és akarnak munkálkodni. Ebben az esetben a társadalmi munkára gondolunk, arra a társadalmi munkára, amit a dolgozók — többi között — a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület keretén belül is kifejtenek. A MIE keretében emberek tömege: jogászok, közgazdászok, mérnökök, újítók, feltalálók, kutatók és mások a fáradságos napi munka után arra is szakítanak időt — és gyakorta nem is keveset —, hogy társadalmi munkában (a MIÉ szakosztályaiban vagy vidéki csoportjaiban) tevékenyen munkálkodjanak iparjogvédelmi kultúránk fejlesztéséért és terjesztéséért. Az 1973. évi tervfeladatok megoldása, a népgazdaság fejlődési ütemének gyorsulása stb. előreláthatólag minden eddiginél inkább igényelni fogja azt az áldozatos társadalmi munkát, amit a MIÉ tagjai már eddig is kifejtettek. Amikor az iparjogvédelemről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a terület tisztségviselőiről — közvetlen „parancsnoki karáról” — az újítási előadókról, az iparjogvédelmi osztályok dolgozóiról, vezetőiről sem. A több mint két és fél évtizedes tapasztalat azt bizonyítja, hogy csak azokon a termelő, kutató, tervező stb. munkahelyeken bontakozik ki számottevő iparjogvédelmi kultúra, csak ott bontakozik ki valóban az alkotó emberek tömegméretű hasznos tevékenysége, ahol az említett parancsnokok valóban hivataluk és hivatásuk magaslatán állnak. Az újítók mozgalma az idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját, s a tapasztalataink azt igazolják, hogy azokon a termelő helyeken értek el valóban nagy eredményeket az újítók és feltalálók, ahol a műszaki és gazdasági vezetők szívügyüknek tekintették az új kezdeményezések felkarolását és ahol az említett újítási, iparjogi vezetők valóban motorjai voltak minden haladást célzó alkotás útja egyengetésének. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy nem minden termelő helyen értették meg az újítási előadók, az iparjogvédelmi tisztségviselők tevékenységének jelentőségét. Ez a kérdés most azért is nagyon időszerű, mert 1973. január 1-től a dolgozók alapbérének megállapítására kötelezett vállalatok új besorolási rendszer szerint kötelesek meghatározni a vezető állású dolgozók kategóriáit. Sajnos, a vállalatok egy része — mivel a minisztériumi utasítások nem tartalmaznak egyértelmű utalást erre a kérdésre vonatkozóan — nem megfelelően sorolja be az újítási előadókat és az iparjogvédelmi osztályok vezetőit, dolgozóit. Véleményünk szerint az újítási előadókat, az iparjogvédelmi osztályok vezetőit a funkcionális munkakörbe kellene sorolni, annál is inkább, mert hatáskörük — és munkájuk hatékonysága — az egész vállalatra kiterjed. Nem fogadható el az az érv, hogy ezekben a munkakörökben az ügyeket csak döntésre készítik elő, a döntést pedig mások hozzák. (Ilyen megfontolás alapján a termelő vállalatok számos más osztályát ki lehetne kapcsolni a funkcionális besorolásból.) A kérdést azért tettük szóvá, mert helyesnek tartanánk, ha az illetékesek erre a problémára is felfigyelnének. Az iparjogvédelem terén is — mint az élet és főleg a termelő élet minden területén — pártunk és kormányzatunk célkitűzéseinek megfelelően el kell érni, hogy az erkölcsi és anyagi elismerés — végső soron — függvénye legyen a végzett munkának. Tokár Péter 3