Állami Könyves Kálmán gimnázium, Újpest, 1917

- 5 , a Zsófia szanatórium-egyesületnek 41­85 koronát; a József kir. herceg szanatórium-egyesületnek 41-59 koronát gyűjtöttünk össze tanítványainktól. Múlt évi július és szeptember hóban tartott felvételek alkal­mával tanulóink szülei 58 koronát adtak vak katonáinknak, 17 koronát az erdélyi menekülteknek és 13 koronát a fásításra. A háború romboló hatása az iskolai munkára egyre érez­hetőbbé válik: évről-évre kevesebb ismerettel kerülnek a tanulók az elemi iskolából a gimnáziumba, úgyhogy egyre növekszik azok száma, kik a lefokozott követelményeknek sem képesek meg­felelni ; mindjobban érezhető tanulóink szorgalmának a háborús körülmények okozta megfogyatkozása, folytonos hanyatlása is, leg­többször a szülői gondoskodás hiányából eredőleg, de sokszor a kötelességérzet lazulásából eredőleg is. Ez a társadalomból az iskolába is belopódzott kórság nemcsak az iskolai munka leg­nagyobb akadálya, hanem nagy veszedelme mind az iskolának, mind egész nemzetünknek is. A) Az intézet állapota. 1. Tanári személyzet. Személyi változások. A lefolyt évben a tanári kar 7 tagja telje­sített katonai szolgálatot, dr. Divéky Adorján pedig egész éven tanul­mányúton volt a német csapatok által megszállt Lengyelországban. Múlt évi augusztus hóban a nm. minisztérium intézetünkhez áthelyezte dr. Dobay János r. tanárt az aradi főgimnáziumtól. Mi­előtt állását itt elfoglalta volna, a pozsonyi áll. főreáliskolához helyez­ték át, ahonnan viszont dr. Császár Mihály került intézetünkhöz. Szilveszter éjszaka elhunyt Mády Lajos ref. hitoktató. Egyike volt azoknak, kiknek lelkesedéséből intézetünk megteremtésének eszméje megfogant és akiknek munkája által az eszme testet is öltött; egyike azoknak, kiknek érdemei a főgimnázium megteremtése és több mint 12 éves fejlődése körül az intézet annal esetben a lelkes paedagógus legtisztább idealizmusáról mesélő szókkal vannak fel­jegyezve. Hitoktatói székét a ref. egyházi hatóság fiával, Mády Gyula lelkészjelölttel töltötte be. Irodalmilag is működött: dr. Divéky Adorján. Magyar­lengyel vonatkozású cikkeket és könyvismertetéseket írt a fővárosi és a varsói napilapokba és szakfolyóiratokba. A magyar nyelv lektorává történt kinevezésével a varsó egyetemen e­lektorátus végleges szervezést nyert. 2. A tanulók. A felvett nyilv. tanulók száma 568 (múlt évben 583), közülök betegség miatt magántanulásra tért 3. A­z első osztályban a törv. maximumon felül volt a létszám, helyszűke miatt így is 40, nagyobb­részt rákospalotai tanuló szorult ki az intézetből.

Next