Ujság évkönyve, 1938
Megyery Sári: Ha akarod
A papírkereskedés, melynek a kirakatában már annyiszor gyönyörködött, a Rue Rivoli és a Rue Castiglione sarkán volt, az Orangerie parkjával szemben. A ruhák, kalapok nézegetésétől már régen megcsömörlött, észre se vette a híres parfümszalonok legújabb kreációit, nem lepődött meg a luxusüzletek találékonyságán sem, mellyel olyan apróságokba, mint egy sál, klipsz, táska, monogram még mindig friss ötleteket tudtak belevinni, nem csábította a solde alkalmi olcsósága, kívülről tudta a konfekciófehérnemű és különböző minőségű selyemharisnyaárakat, mindez már megszokott és egészen természetes volt, hiszen már olyan régen lakik Párisban. Csak ebben az angol nevű papírkereskedésben érzett még mindig valami kis vidéki elfogódottságot, talán, mert ennek az üzletnek a finomsága olyan nagyon igazi volt. Bunda- és ékszervásárlással már sokan kezdték a jobb életet, de a külön rendelt levélpapírig az ízlésnek nagyon ki kell fejlődnie. Ehhez születni kell. Akik csak úgy készlevélpapírt vesznek, hol itt, hol ott, el se tudják képzelni, micsoda választék van itt a színekben, formákban, minden egyéniséghez, mondanivalóhoz más és más árnyalat. Elefántcsontszín papír, sötétbarna bélésű vászonborítékkal, udvarias semmitmondó sorokhoz; bágyadt, galambszürke, melynek csak keskeny borvörös esik ad egy kis élénkséget, a fiatalsághoz is már csak unottan ragaszkodó negyvenen túli asszonyoknak; négyszögletes, azúrkék kartonlap, buzavirágkék szegélyezéssel, tengerparton a nyári ismerőseinkre mosolygunk így; az aranysárga őszinte, mintegy kisportolt, napbarnított kéz jóleső kézfogása; a barackszinű, kényeskedő; a halványlila, ibolyaszín pecséttel filmromantikájú kalandot sejtet... —• Madame, parancsol? — siet eléje az egyik segéd. — A névjegyekért jöttem. Mára ígérték. A főnök szólt közbe. Ezt a vevőt ő maga akarta kiszolgálni. — Óh igen, már hozom is, tegnap este készen voltak, remélem, megméltóztatik elégedve lenni — és a kezében lévő névjegyről áhítattal olvasta a nevet: Comtesse Katalin Kenessey. — Ezek a betűk szebbek, mint az írottak — biccentette meg a fejét Éva és hozzá akarta még tenni, hogy a kegyelmes asszony is jobbnak találja majd, de elhallgatott. Felesleges, igazán felesleges úgy viselkednie, mintha csak valami alkalmazott volna, hisz tulajdonképpen nem is az ... Idegennek úgyis nagyon nehéz lenne megmagyarázni, hogy ki ő a Kenessey-palotában, külföldi talán meg se értené, ehhez ismernie kellene Magyarországot, a magyar vidéki életet, hogy mit jelent ott a földesuraság, a kastély, hogy micsoda fogalom a Kenessey grófi család Királyhalmon és tudnia kellene azt is, hogy ott milyen becsületben van része a Szabó-familiának is és hogy milyen évtizedes kötelékek fűzik Szabóékat a Kenessey grófékhoz. Éva édesapja jószágigazgatója volt Kenessey Tivadar grófnak, de már a nagyapja, a dédapja is Tivadar gróf őseit szolgálta. Éva pici kora óta bejáratos volt e kastélyba. Szombat délutánonként az úrigyerekek voltak ozsonnavendégek Irma komtesznél, vasárnap a parasztgyerekeké volt, ez volt a szabály. Külön játszani csak Évát hívták, talán mert annyival szebb, finomabb volt a többi gyereknél. így volt, ez egészen