Ujság, 1925. július (1. évfolyam, 1-17. szám)
1925-07-16 / 4. szám
CSÜTÖRTÖK, 1925 JÚLIUS 16 ÚJSÁG m Művészet a koldulásban. Gyakran elnézem ezeket a pesti koldusokat. Ott állnak a sürgő-forgó utcák szegélyén, a falhoz támaszkodva, mint az alapjában véve mégis csak szép élet sötét gyászkerete. Mindegyiknek megvan a maga helye, szerzett jogon vagy kiutalás alapján, nem tudom, de évek óta mindegyik mindig ugyanazon a helyen áll, ül, úgyhogy azt a sarkot vagy házkiszögellést már üresnek érezné az ember, ha nem találná ott az illető hely tulajdonosát, a koldust a maga megszokott és immár dekoratívvá lett nyomorúságában. Így aztán észreveszi szemünk azt is, hogy koldulásban is van művészet és hogy a koldusok ösztönszerűleg megérzik a művészet fontosságát és jogosultságát, különösen ma, amikor a létharc közöttük is késhegyig megy. Amint azonban az emberek között is aránylag kevés a művész, a költő csak Japán lehet kivétel, ahol Ymaoka japán tanár minapi előadása szerint minden ember költő, a koldusok között is csak gyéren akad olyan, aki a koldulást művészetté fejleszti, a nyomort hangsúlyozza, az emberek jószívűségét és megindulását egy-egy, bizonyára évek óta kicsiszolódott gesztussal, a szegénység és földhöztapadottság esetleges részleteiből kiemelt, tudatos pózzal megnyitja És éppen úgy, mint a művészetben, itt is az a csábítás fenyeget, hogy a külső forma a belső októl elszakad. Az a nyomorúság, könyörgés, mely a koldusok túlzott gesztusait létrehozta, belülről megszűnik, esetleg már nincs is ok rá, a koldus immár nem is koldus, a külső attitűde ellenben megmarad: a koldus csalóvá válik. Ismerek egy kis öreg koldust, aki hegedülve kéregét s akinek három háza van a Ferencvárosban. A megható csak az, hogy ezt mindenki tudja róla — egy hírlapiró kivételével —, míg ő azt hiszi, hogy házai titokban maradtak a világ előtt. Az az egy hirlapiró azonban, aki, mint mondom, kivétel, mély erkölcsi felháborodással emlékezett meg egyszer egy ünnepi elmélkedésében arról, hogy látta a kis öreg koldust, hegedűjével a hóna alatt, felszállni a villamosra és ott kéregetni, de senki sem adott neki, sőt kinevették, hogy ez milyen szívtelenség, az idők és a mai kor romlottságának tanúbizonyítéka stb. És mit szólnak ahhoz a baritonhangú „koldus**hoz, aki öblös, érces hangon mint egy zsoltárt énekli keserveit házról-házra, összegyűjtvén sok kenyeret, ételmaradékot, amivel a sertéseit hizlalja, míg maga a családjával rántott csirkét ebédel? No de ezek mind tudatos csalók, akik, sajnos, leginkább az igazi koldusoknak ártanak,inkább adjon az ember ezeknek a csalóknak is, semmint azoktól is elvonja, akik arra rászorulnak. De azok között is, akik az alamizsnára valóban rászorulnak, mint említettem, akad több olyan, akik a nyomort érzékeltetni akarják és így színészkednek. Lényegileg tehát igájuk van, de formailag csalók. A póz hazug. Ismerek egy asszonyt, aki a körúton ül és évek óta sír. Lehajtja a fejét, egy nagy zsebkendőbe temeti arcát és mutatja, hogy zokog. Gyermekét ölében tartva, ebben a tragikus pózban dermeszti meg szerencsétlenségét, hogy mindenki lássa bánatát. De ha az ember másodszor elmegy előtte, megütközik az ízléstelenségen, csalást emleget s nem szívesen nyúl a zsebébe. Ha azonban harmadszor is elmegy előtte, meghatódik ezen a naivságon, ezen a csinált szomorúságon és túlteszi magát azon az érzésen, hogy ez a nő most azt hiszi, hogy engem becsapott, — hadd higgje, mégis adok neki. Itt érvényesül a művészet. Az ember honorálja a művészi fáradságot, mert érzi, hogy ez a művészi ábrázolás nem rossz: egy koldusnak ilyennek kellene lennie, ez a sírás a lényéhez tartozik, ez expresszionizmus, naturalizmus vagy akármi, de többet mutat, mint a valóság. Naiv, de jól felfogott gesztus. Ismeretes a római histria esete, aki a libagágogást vagy ma- lacröfögést oly pompásan tudta utánozni, hogy mindenki nevetett. S amikor társa, hogy túlszárnyalja, egy igazi libát gágogtatott vagy egy igazi malacot röfögtetett a ruhája alatt, semmi hatást sem ért el vele. A művészet lényege a túlzás és a művészet a fokozással kezdődik. Ez is, ha leveszi a zsebkendőt arcáról, megelégedett és közömbös, mint amilyen a valóságban, sőt — megfigyeltem messziről —, haragos és megszidja gyermekét. De ha azt hiszi, hogy látják, nyomban a síró, esendő, jó anya szobrává változik. Lényének nemesebb tartalmává, amit tudatosan hoz a világ tudomására. Művész. Koldusművész. Elismerés illeti. Hazug gesztussal igazat mond. Ismerek egy vakot, aki megszólítja a járókelőket, vezessék át a túlsó oldalra. Közben elmondja, hogy aznap még falat nem volt a szájában. Ez egy egyszerű történet vagy szabad vers, mindig ugyanazokban a rövid, kifejező, lihegven előadott mondatokban. A hatás rendszerint nem marad el. Itt éppen az a megindító, hogy az illető csakugyan vak és néha ismét azokat szólítja meg, akiknek egyszer már előadta költeményét. Az ember mindjárt arra gondol, hogy mégsem lehet ma mindennek Ugyanúgy történnie mint hat hónappal ezelőtt, amikor ezt a szegény embert átvezette a túlsó oldalra. De mindegy, pénzre azért épp olyan szüksége van ma is mint akkor — és adunk neki. Tudjuk, hogy amit mond, az mese, de érezzük, hoogy igaz lehetne. Ezért igazi költészet, amely meghal. Ez is klasszikus példa a pesti koldulásban érvényesülő művészetre. Megfelel az esztétikai szabályoknak. Én még azokra a koldusokra sem haragszom, akik otthon kölcsönkérik a szomszéd gyerekét s azzal koldulnak, este pedig megosztják a pénzt a szomszédukkal, aki épp olyan ágrólszakadt, földhözragadt templom egere, mint ők. Mert ez se más, mint művészet a koldulásban. Egy nem igaz gesztussal érzékeltetni az igazságot. Ahol a belső igazság megszűnik, ott kezdődik a csalás. Ott megszűnik a művészet és kezdődik az artisztikum. Csakhogy nem tudjuk mindig megkülönböztetni a kettőt egymástól. Több esztétikai érzék kellene hozzá. A pesti nép jószivü , különösen most, a háború után ránkszakadt szegénységben. És van érzéke a mindennapiságban megnyilatkozó művészet iránt. Néhány hónappal ezelőtt emberalakú fafigurák jelentek meg egynémely kirakatban. A fafigurák primitív mozdulatokat végeztek, kezüket emelgették, fejüket csóválták, rámutattak a kirakatban lévő árura, hívták befelé az embereket stb., stb. Óriási sikere volt. Nem sokkal utóbb ezen embereket utánzó gépek mintájára egy gépeket utánzó ember jelent meg az egyik kirakatban: egy fiú, aki épp olyan halottsárgára volt festve, mint a fafigurák. Szegénynek az volt a hivatása, hogy elhitesse magáról, hogy ő gép. Állni meredten, nézni megkövesült pupillával, meg nem moccantam vörösre pingált ajakát s azután lassan felemelni, szögletben mozgatni sárga karjait, mint ahogy egy masinához illik. Álltunk — nagy tömeg — a kirakat előtt és találgattuk: ember-e, fa-e? Persze, hogy fa — ez volt a vélemény eleinte s már tovább akartunk menni. De ekkor a fiú arcán, a halott-merevre festett bőr alatt megrezdült valami: egy születő arckifejezésnek, egy készülő mosolynak, első nyolcadrésze, a maga egymásba folyó, harmonikus, végtelenségig finom,élő részleteivel. Pillanat műve volt az egész: a kifejezés-embrió alighogy megfogant, már meg is halt. Mégis tudtuk, hogy erre csak ember képes és soha, semmiféle gép. És most mindenki fokozottabb érdeklődéssel, tiszta művészi élvezettel gyönyörködött abban, miképen utánozza a fiú a gépet. Tudtuk, hogy falhoz akar állítani minket. El akarja hitetni velünk, hogy acélrugók az izmai, fűrészpor az agyveleje és deszkalap a hátcsigolyája. Mi azonban szívesen engedtük át magunkat a csalódásnak, és honoráltuk fáradságát. Tegyünk igy a koldulásban mutatkozó igazi művészettel szemben is. Ez esztétikai kötelességünk’. s. i. — Hogyan kell levelet küldeni az Újságnak. Felkérjük mindazokat, akik lapunkhoz a posta utján levelet vagy nyomtatványt küldenek, azt a következőkép címezzék: Az Újság szerkesztőségének (vagy kiadóhivatalának) Budapest 641, 274. számú postafiók. A másként címzett levelek kézbesítése ugyanis a postán életbeléptetett új rendelkezések értelmében késedelmet szenved. — Strausz István kitüntetése. Olasz lapok jelentése szerint a pápa a Szent Gergely-lovagrend első osztályával tüntette ki Strausz István dr.-t, a legfőbb számvevőszék eny. elnökét, nemzetgyűlési képviselőt. A pápai rendek eme egyik legnagyobbikának adományozása bizonyára sok kombinációra fog alkalmat adni a politikai körökben, mert Strausz István dr. parlamenti szereplésében mint pártonkívüli képviselő markáns és következetes egyéni politikát követett, amivel országszerte sok rokonszenvet váltott ki maga iránt. Információnk szerint a rendjelet vagy Csernoch János dr. bíboros-hercegprímás, vagy a pápai nuncius ünnepélyesen fogja átadni az egyik székesfővárosi templomban. — Scholtz Gusztáv temetése. Ma délután 3 órakor kísérték utolsó útjára impozáns részvét mellett eperjesi Scholtz Gusztáv bányakerületi evangélikus püspököt, volt főrendiházi tagot, a bécsi kapu melletti evangélikus templomból. A nagy számmal megjelent közéleti és egyházi előkelőségek sorában ott voltak: Radvánszky Albert báró evangélikus egyetemes felügyelő, Prónay György báró, Papp Elek, Kun Gyula államtitkárok, a főváros részéről Folkusházy Lajos polgármester, a református konvent részéről Benedek Zsolt, Sárkány Ernő és Rásó Lajos egyházi felügyelők, a népjóléti minisztériumnak népes küldöttsége, továbbá Kaas Albert báró nemzetgyűlési képviselő, Szeszler Hugó főkapitány stb. Mintegy negyven evangélikus lelkész is kísérte a koporsót, köztük az elszakított egyházkerületek részéről a bánáti, turóci, sárosi és horvát-szlavón főesperességek küldöttségei, továbbá a Mária Dorothea evangélikus nőegylet száztagú küldöttsége. A budai hívek közéneke után Raffay Sándor bányakerületi püspök mondott magasröptű gyászbeszédet. Kovács Sándor eperjesi teológiai tanár a Luther Társaság nevében, Lippay Lajos sárosi főesperes és eperjesi evangélikus lelkész szülővárosának, Eperjesnek, valamint a csehek által megszüntetett eperjesi kollégiumnak, és a tiszakerületi egyházkerületnek nevében búcsúztatták a puritánéletű, nagyérdemű főpapot. A templomi ének után volt papjai és káplánjai emelték a koporsót vállukra és helyezték el a gyászkocsira, mire megkondultak a harangok és hosszú kocsisorban megindult a menet, öt óra volt már, mire megérkezett a Farkasréti-temetőbe. Útközben a budai hívek tömegestül csatlakoztak a menethez. A sírnál a budai és kelenföldi evangélikus egyházak nevében Varsányi Mátyás dr., a pesti főesperesség nevében Brosko főesperes és Harnik József dr. egyházfelügyelő mondott utolsó istenhozzádot. A koporsó sírbabocsátásakor a püspökség hét főesperességének nagyszámú papjaiból alakult kar „Krisztus az én életem" zsoltárt énekelte. * Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a püspök elhunyta alkalmából a püspök fiához, Scholtz Kornél dr. helyettes államtitkárhoz mélyhangu részvéttáviratot intézett. — Magyar diákok külföldön. A MEFHOSz több külföldi utat rendez tagjai számára. Az egyes csoportok Pakst, Svájcot, Németországot, Bécset, Svédországot, Litvániát, Finnországot, Lengyelországot és Észtországot fogják meglátogatni. Bővebb felvilágosítást az Üllői út 4. szám alatt működő iroda ad. ! FESTI KIRAKAT ! Szeret táncolni? Én nem. De csak azért, nem, mert nem tudok. Ha azért ismerek nagyon sok embert, aki szeret táncolni, bár szintén nem tud. Én a táncot csak úgy szeretem, ha mások járják; a nótát csak úgy, ha mások dalolják. Szóval olyan viszonyban vagyok a tánccal, mint a házibarát a házassággal. Amíg bálokba vagy táncba szaruban kellett járni, hogy az ember ölelkező párok lejtését szemlélhesse, jóformán sohase láttam táncot. Most meg lépten-nyomon látok, éjjel is, meg nappal. A kávéházakban táncolnak, a vendéglőkben, a kirándulóhelyeken, a hotelek halljában, a bárokban, a mezőn, a tejcsarnokokban, a helyi hajókon, mindenütt. Ahol öt ember összekerül, egy muzsikál, négy táncol. A nyári vendéglőkben, kioszkokban mindenhol tánchelyeket csináltak. Minden nagy apparátus nélkül, mint ahogyan a rántott csirkét a szükséglethez képest hirtelen kisütik. Ahol a cigány bódéja van, tetszik tudni, egy nagy darab földet bemeszeltek cementtel, s ez a tánchely. A párok aztán vacsoráznak és táncolnak. Söröznek és táncolnak. Ismerkednek, udvarolnak és táncolnak.A leves és hm között — hamar egy tourt. Ejnye, de forró ez az étel. •— hamar egy tourt. Tészta előtt nosza egy tourt, de tészta után se sajnáljunk, egy fordulót. S amikor hála isten, vége a vacsorának, mindenki megkönnyebülten felsóhajt: — Most már nyugodtan lehet táncolni! . . . Ülök a szigeten, és nézem a táncot. Ürömmel vegyest örömmel nézem, mert nem csupa arkangyal lejti. Akadnak mázsás nénik is és pocakos bácsik, akik szintén lejtenek és szuszognak, mint a gőzmasina. A cementes aszfaltra vastag cseppek hullanak, mintha szemezne az eső, a levegő párás az izzadástól és lihegéstől. S valami csoszogó hang ütemes zaja birizgálja a fülemet. Csiszi-csoszi, csiszi-csoszi . . . "A hátam mögött egy termetes úr gyönyörködik a táncban. És közben bowlét iszik az istentelen. Eperbowlét, amiért van szivük vendéglősöknek nyolcszázezer koronát elkérni. Ötven évre, száztíz kilóra és nyolc milliárdra becsülöm a bowlézó urat. Egyszerre megszólal. Hozzám beszél: —■ ön is szereti a táncot? Én rajongok érte. Tetszik tudni, ilyenkor úgy érzem magamat, mint egy török szultán, egy keleti fejedelem, egy római cézár vegyesen. Ezek a rengeteg urak se táncoltak személyesen, csak látványosságnak minősítették a táncművészetek Ültek és nézték és gyönyörködtek és birizgáltatták az idegeiket. És közben sorbeinek nevezett májusi bowlét ittak. És néha egy-egy odaliszknek odahajították a zsebkendőjüket. Ugye úgy volt? . . .• Ráhagytam, hogy úgy volt, mert csakugyan ilyen forma lehetett az eset. ■— Én ilyenkor, folytatta a száztízkilós, úgy érzem magamat, mint egy Herodes, akinek nem egy, hanem harminc Salome táncol. És tudja, mit szeretek különösképpen? Azt a csoszogó hangot szeretem, amely a tánc nyomában ütemesen keletkezik. Ez szebb a zenénél, ez a szüntelen csiszi-csoszi, csiszi-csoszi. Mikor ez a rejtelmes muzsika motoszkál a fülemben, maharadzsának érzem magamat. Úgy érzem, mintha egyenest az én kedvemért találták volna fel a táncot. Olyan érzés fog el, mintha mindenki nekem táncolna, tisztán az én jóvoltamra ingana-bingana, jobbra-balra, előre-hátra. Ilyenkor cézárnak gondolom magamat, akinek minden buzgó táncos hűséges alattvalója és adófizetője. Ilyenkor despota érzések töltik el egész valómat. Tudniillik én cipőtalpgyáros vagyok, tetszik tudni . . . Vulpes. Megkerült az „agyonvert és elásott** kisfiú. Néhány nappal ezelőtt Zala János bérkocsis felesége feljelentést tett a rendőrségen, hogy 12 éves István nevű fia, akit a rétre küldött füvet szedni, nyomtalanul eltűnt. Az asszony bejelentette, hogy a környéken azt beszélik, hogy egy bolgár kertész agyonvert egy kisfiút és a kertjében elásta. Risztics Lázár rendőrtanácsos azonnal széleskörű nyomozást indított, hogy a kisfiú hollétét megtudja. Az agyonvert és elásott kisfiú históriájáról csakhamar kiderült, hogy az egész a szomszédasszonyok agyréme. A detektívek tovább nyomoztak és Borostyán detektivfelügyelő ma táviratilag értesítette a főkapitányságot, hogy a kis Zala Istvánt Jászberényben a rokonainál megtalálta. A kisfiú kalandos terveket forgatott agyában és megszökött hazulról. A detektivfelügyelő a megkerült kisfiúval már útban is van Budapest felé. — Fogadás a pápai nunciusnál. Orsenigo Cesare pápai nuncius, ptelemaisi érsek július 5-én nyújtotta át megbízólevelét. Az ilyenkor szokásos fogadás ma délután volt az apostoli nunciatúrának Disz tér 5. szám alatt levő épületében. A fogadásra a hivatalos tényezőkön kívül számos más notabilitás kapott meghívást. A meghívottakat Csiszarik János dr. püspök, követségi tanácsos mutatta be a nunciusnak. Ezenkívül még Miske-Gerstenberg Jenő báró miniszteri titkár és Hertelendy László követségi attasé működött közre a fogadásnál. — Csengey Gusztáv temetése. Miskolcról jelentik: Ma délelőtt ravatalozták fel Csengey Gusztáv tetemeit a Hunyadi-utcai luteránus templomban. A ravatalra igen sokan helyeztek el koszorút. A Hodobay-telep lakóinak koszorúján ez a felírás volt: „Fonnyadt tested pihenni tért, ifjú lelked tovább szövi ott fenn szép álmait." A város, a jogakadémia s az evangélikus egyház a nagy költőt saját halottjának tekintette és eltemettetéséről közösen gondoskodott. A gyászistentisztelet délután 4 órakor vette kezdetét az evangélikus templomban. Bazár István egyházi felügyelő orgonapraeludiuma után a miskolci dalegylet gyászénekeket adott elő, majd Geduly Henrik püspök tartotta meg gyászbeszédét. A Petőfi-Társaság képviseletében Havas Iván, Miskolc város képviseletében Nickel József polgármesterhelyettes, az eperjesi kollégium nevében Draskóczy Lajos, a kollégium volt utolsó rektora, a miskolci jogakadémia nevében Bruckner Győző dékán, a Lévay József Közművelődési Egyesület képviseletében Bank Sándor igazgató, a volt tanítványok nevében Paulik János egyházkerületi főjegyző, a jelenlegi tanítványok képviseletében Dienes István jogászelnök mondottak búcsúztató beszédet. A menet ezután megindult a templom udvaráról. A koporsót a jogakadémia ifjúsága kísérte a „Ballag már a vén diák" kezdetű diákdal éneklésével, amelynek szövege magyar fordításban Csengey Gusztáv költeménye. Az evangélikus temetőben a sírnál az evangélikus dalárda énekelt, majd a lelkészi ima után nyugalomra helyezték az ősz költőt. — Nyilatkozat. Több oldalról is közölték velem a mai nap folyamán, hogy előttem ismeretlen egyének nevemben, illetve reám való hivatkozással egy Zsidó hősök emlékkönyvei című műre gyűjtenek aláírásokat és előfizetési összegeket. A nagyközönség figyelmébe ajánlom, hogy nevemben visszaélés történik, mert én ilyen címü munkát sem ki nem adok, sem ilyen hasonló munka kiadásáról semmiféle tudomásom nincs. Felkérem mindazokat, akiknél a szédelgők nevemmel visszaélve ezután jelentkeznének, hogy az illetőket azonnal adják át a rendőrségnek. Budapest, 1925. julius 15. Szabolcsi Lajos dr., az Egyenlőség főszerkesztője. — Léderer ügye döntés előtt. Kugel János dr., Léderer Gusztáv védőjének kegyelmi kérvénye a legfelsőbb katonai törvényszéktől e napokban került a kormányzói kabinetirodába és most már rövidesen publikálni fogják a kormányzó döntését. Katonai körökben azt beszélik, hogy nincs kizárva a lehetősége annak, hogy az elítélt harctéri szolgálatára való tekintettel a kötélhalálról szóló ítéletet a kormányzó golyó által való halálra változtatja át. Ez a legtöbb, amit az elítélt remélhet, figyelembe véve azt a rettenetes bestialitást, amellyel kifosztott áldozatát kivégezte. 7 Külföldi árutőzsdék. Az Újság külön kábelszolgálata. GABONA ÉS TERMÉNY. (Zárójelben az előző tőzsdei jegyzés.) Newyork, július 15. (Bushelekben és centekben.) Téli vörös búza 168 (172 Ws), kemény, búza 173 (1737/s), tengeri 121 s/4 (124/8), liszt 750—800 (750—800). Irányzat változó. Chicago, július 15. Búza júliusra 154*4 (1574), szeptemberre 152 (1537/s), decemberre 1523/8 (15472), májusra 156‘A (15874). Irányzat lanyhuló. Rozs júliusra —.— (98), szeptemberre 100 (101 Ti), decemberre 103'Va (105). Irányzat változó. Tengeri júliusra 105 (10674) szeptemberre 10674 (10874), decemberre 88 (8974), májusra 9078 (9174). Irányzat lanyhuló. Zab júliusra 44(4 (45*4), szeptemberre 46(4 (47), decemberre 48(4 (493/g), májusra 52 (523/s). Irányzat lanyhuló. GYARMATÁRUK: Páris, július 15. (Cukortőzsde.) Júliusra 218—21872, augusztusra 219—21974, szeptemberre 220, októberre 208—20874, novembere 208. Irányzat szilárd. Newyork, július 15. (Kávétőzsde.) Rio 7. számú 1974, júliusra 18.80—18.90, szeptemberre 16.30—16.36, decemberre 14.40— 14.47, márciusra 13.25, májusra 12.74. GYAPOT. Liverpool, július 15. (Amerikai gyapot dollárokban.) Júliusra 13.22, augusztusra 13.06, szeptemberre 12.88, októberre 12.78, novemberre 12.63, decemberre 12.65. Irányzat lanyhuló. ZSÍR. ..... Newyork, július 15. Loco 18.25. Chicago, július 15. Júliusra 17.47, szeptemberre 17.65, októberre 17.62. Szalonna 18.50. I