Ujság, 1925. november (1. évfolyam, 94-117. szám)

1925-11-13 / 104. szám

PÉNTEK, 1925 NOVEMBER 13 A i i. i . I.HH..I­I l­ ■————————1 ÚJSÁG5 Egységes liberális ellenzéki front alakulását kívánják a demokratikus biok tagjai. Szilágyi Lajos kormányképes liberális pártot kíván, Horváth Zoltán a Kossuth- párt nevében fogadja szívesen Rassayt. — Vázsonyi és Szilágyi az ország integritásáért. „Ebben az országban eddig csak a reakciót sikerült konszolidálni." A demokratikus biokban egyesült pártok csütörtök este együttes vacsorát rendeztek a demokratikus szövetség mérleg­ utcai helyisé­gében. A vacsorán elhangzott szónoklatok élénken világítottak rá arra a hangulatra, amely ma az egész ellenzéken uralkodik. Két­ségtelen, hogy a Rassay Károly vezérlete alatt elképzelt egységes liberális ellenzéki front ki­alakításának gondolata mélységesen foglalkoz­tatja a biokban tömörült pártok tagjait is, akik ezen a vacsorán anélkül, hogy Rassay Károly nevét egyetlen egyszer is kimondották volna, olyan gondolatokat fejtegettek, melyek a libe­rális egyesülés felé jelentenek komoly lelkese­dést. Még a Kossuth-párt szónoka is azzal zárta szavait, hogy a demokratikus gondolko­­zású politikusok együttműködését látja szük­ségesnek és pártja nevében is készséggel fogad el olyan vezért, aki ennek a frontnak megte­remtésére alkalmas. A vacsora első szónoka Szilágyi Lajos volt, aki a jelenlevők üdvözlése után a következőket mon­dotta: — Nagy erőt tulajdonítanánk az olyan poli­tikai alakulásnak, melyben mindazok, akik a liberális politikát képviselik, egy táborban lennének és velük együtt­működnék a szociál­demokrata párt is. A szocialisták sohasem tekintették volna árulásnak, ha a bioknak azért kellett volna felbomlania, hogy egy nagy liberális pártnak megalakulását segítse elő, olyan pártnak, mely esetleg a kormány fel­váltására is alkalmas lehetne. Valóban akkor tudnánk nagy, hatalmas ellenzéki frontot ala­kítani, ha ez a gondolat így megvalósulna. Az a politikus, aki azt állítja, hogy a liberális politikusokat egy táborba egyesíti, a mi ré­szünkről elutasításban sohasem fog részesülni. Egészen mellékes, hogy ezt a tervet ki kezdi el, mert nálunk a személyi kérdések nem lehetnek akadályok. Hívására köréje sereglünk abban a biztos tu­datban, hogy ezzel nem gyengítjük az ellen­zéki blokkot és ezzel a szociáldemokratáktól sem távolodunk el. •­ Ellenségeink azonban csalódnak, ha várva­­várt csemegeként az ellenzék szétzüllésére számí­tanak. Mi megtanultuk egymást becsülni és ben­nünk ezek az érzések sohasem szűnhetnek meg. Nem az ellenzék csődjének veszedelme fenyeget, hanem a parlament csődje áll küszöbön. És ezért nem a mi pártjaink lesznek a felelősek. — Nem látok okot a különválásra és ezért most sem a biok egységére ürítem poharamat, ha­nem a jövendő nagy Magyarországra. Mi szociál­demokrata és polgári képviselők egyek vagyunk az összes nemzeti kérdésekben, nem fogadunk el senkitől sem leckét, sem keresztény, sem nemzeti szempontból, a szociáldemokratákkal együtt áhí­­tozzuk Magyarország területi integritását! Szilágyi Lajosnak nagy lelkesedéssel fogadott Szavai után Vázsonyi Vilmos emelkedett szólásra: — Helyes a diagnózis — mondotta Vázsonyi .— nem az ellenzék fásult, hanem kétségbeesett az egész ország. Ennek oka egyrészt a magyar reakció stabilizációja, másrészt a gazdasági helyzet. Ebben az országban eddig csak egy konszoli­dáció sikerült, a reakció konszolidálása. Mi a külföldi példákból mindig azt vesszük át, ami rossz. A magyar epigon argonauták nem aranygyapjút hoznak haza külföldről, hanem az aranynak éppen az ellenkezőjét. Ha Mussolini új erőszakosságot követ el, itt mindenki egy-egy Mussolininek képzeli magát. A magyar reakció büszkén könyveli el a maga javára a német reak­ciós elnökjelölt győzelmét, a spanyol diktatúrát és több külföldi rossz példát. Magyarország po­litikája egy olyan nemzetközi eszmeáramlathoz kapcsolódott, mely a megbukott moszkovita cáriz­must különböző formákban eleveníti fel. A jog helyébe az öklöt, a bandavezérséget és az erő­szakot helyezik. — Itt állanak Apponyi és Rákosi, mint egy romvárosban, a régi építészeti művészet meg­maradt, ép szimbólumai. Ünnepük őket, de senki sem hallgat rájuk, mert ők nem a reakció tá­maszai. Az integer Magyarországhoz nem a reak­ció útja vezet, előbb a csonka agyvelőket kell egésszé tenni, mert csonka agyvelőkkel, csonka szivekkel, az ergerberger hangjai mellett nem fogjuk visszaszerezni a Kárpátokat. Ma Magyarországon Apponyinál és Andrássynál sokkal többet jelent egy bandavezér szava. — Nekünk nem szabad fásultaknak lennünk. Harcolnunk kell az olyan párt ellen, mely — hogy egy jellemző példát mondjak — megsza­vazta a 12.500-as szorzószámot, annak szimbo­­lizálására, hogy nálunk a bornírtságra is lehet többséget találni. Nálunk lelkesedéssel fogják megszavazni azt a törvényjavaslatot is, melyet a kormány az ides igék eltörlésére fog beter­jeszteni.­­ A legnagyobb baj, hogy nálunk a társada­lom nem érzi magát jogi biztonságban. Megcsök­kent a független emberek száma. Nincs lelkesedés az ideálokkal szemben, ami­kor nincs tandíjra, tüzelőre, házbérre és ételre való. A jogbiztonságot és a mindennapi élet létfeltéte­leit kell megteremtenünk. Olaszország, Németor-­­­szág, Spanyolország megengedhetik maguknak­­ az őrültség luxusát, Magyarországnak azonban­­ nincs joga ahhoz, hogy megbolonduljon, mert 8­­ millió magyar kevés. A reakciósoknak sok, mert ők még ebből a 8 millióból is ki akarják rekesz­­teni a proletárokat és zsidókat.­­ Az elszakított területeken lévő magyar lakosság jogát csak akkor reklamálhatjuk a kül­földről, ha itt benn senkinek a jogát el nem ra­boltuk, senkinek könnyet nem okoztunk, ha itt demokrácia, jog és kultúra van. Itt benn a leg­nagyobb hazaárulás és gyűlölködés folyik. A mi internacionalizmusunk az emberszeretet, az övéké a gyűlölet internacionalizmusa. — Mi együtt megyünk a szociáldemokraták­kal, mert amíg a reakció tömör egységben van, nem engedhetjük meg magunknak a külön asztalhoz ülés luxusát. Ha majd a reakció szétesik és ki­nyitja majd a maga Noé bárkájának ajtaját, hogy kieressze azokat az állatfajtákat, melyeket oda felszedett, akkor majd mi is szeparáljuk magun­kat.— Ma mi vagyunk azok, kik igazán nemzeti alapon csinálunk magyar politikát. Mi dolgozunk valójában az integritásért és akik velünk szem­ben állanak, azok az integritás legnagyobb ellen­ségei. Ellensége az az álnacionalizmus, melyet Cuza homlokcsókja illetett meg. Az egyetlen irredenta a demokrácia, a dol­gozó polgárok összefogása, akik sóvárogják, hogy minél előbb egyek lehessünk elszakított Az elmúlt esztendőkben történt szomorú ese­mények még mindig sajgó sebet okoznak sok­­ezer embernek, akik szenvedő hősei a kommün idők fegyelmi vizsgálatainak. Az akkor végzett járványszerű purifikálásról már megmondották véleményüket olyan férfiak is, akik nem kerül­hettek a vétkesség gyanújába. Már Vass József népjóléti miniszter is kijelentette a nemzetgyűlés ülésén, hogy nem voltak komolyak és igazságo­sak azok a fegyelmi eljárások, amikor vádlottak ültek be a bírói székbe és hoztak ítéletet, öt esz­tendeje múlt ezeknek a szomorú eseményeknek a megtörténte óta, de csak nagyon keveseknek adatott meg a rehabilitáció. Magyarország egyik büszkesége, Maróczy Géza, aki nyolc világversenyen vitte el a győzelem pálmáját és még ma is, életének 53. esztendejében, a világ legjobb sakk­mestereinek első soraiba tartozik, szintén áldozata a kommün utáni fegyelmi eljárá­soknak. Tisztes múltja, a magyarságnak szerzett sok ba­bérja ellenére egy tollvonással hivatalvesztetté deklarálta Maróczy Gézát egy olyan ember, akit a szürke ismeretlenségnek homályából vetett fel a forradalmi hullám. PUSZTÍT A REPÜLŐBIZOTTSÁG. Maróczy Géza, akiről évtizedek óta dics­himnuszokat imák a világlapok, polgári foglal­kozásképpen számtanácsosa volt a Budapesti Munkásbiztosító Pénztárnak. Mint hivatalnok a pontosság és lelkiismeretesség példaképe volt, mindenki, aki ismerte, csodálta óriási munkaere­jét, nagy szorgalmát és határtalan lelkiismeretes­ségét. Soha nem volt panasz ellene, mert mindig csak hivatalnok volt, aki szabad idejében egye­dül a sakk művészetének és tudományának élt, részt vett világtornákon és irt tudományos becsű sakk-értekezéseket és könyveket. Magánéletében a legbecsületesebb, legodaadóbb és leghűségesebb barát volt. Baráti ragaszkodásának vált áldoza­magyar polgártársainkkal és munkástestvé­­reinkkel.­­ Ezért a célért maradunk együtt, ha kell kénysze­­­­rűségből is, hogy megtörjük azt a reakciót, mely ezt az országot fásultságba döntötte. Farkas István a szociáldemokrata párt nevé­ben szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy azonosítja magát Szilágyi Lajos és Vázsonyi Vilmos szavai­val és azt fejtegette, hogy Magyarországnak ma csak egyetlen helyes politikai kiinduló pontja le­het és ez a kulturális célok szolgálata. Magyar­­országnak ma arra van szüksége, hogy Európa életében kulturtényező legyen, hogy Kossuth és Széchenyi eszméit váltsa valóra. Horváth Zoltán a Kossuth-párt nevében szólalt fel. Kritizálta a kormánypárt működését, kétség­bevonta annnak közjogi eredetét, majd beszédét ezekkel a szavakkal folytatta: — Egy szavam volna még azokhoz a liberá­lisokhoz, akik az állítják, hogy szintén a demokrácia gondolatáért küzdenek. Mi itt vagyunk kéz a kézben, ne bennünket igye­kezzenek tehát szétforgácsolni, hanem jöj­jenek ide, várjuk őket. És ha vezéreknek szü­lettek, vezérekként is elismerjük őket. A demokratizmus egységére ürítem poharam. A vacsora közönsége lelkesen ünnepelte a szónokokat. Résztvettek a vacsorán még Nagy Vince, Fábián Béla, Sütő József, Ratitz Gyula, Létay Ernő, Baross János, Huska Vilmos, Szakáts Andor, Nagy Ernő, Rainprecht Antal nemzetgyű­lési képviselő, P. Ábrahám Dezső és még számosan. tává, mikor a kommün ideje alatt régi pajtása, Reinitz Béla zeneszerző kívánságára elvállalta a kommunizált színházi üzemek gazdasági vezeté­sét. Ebben a szerepében nem volt egyéb dolga, mint a színházak számügyeit intézni és az ő becsületességének és gondosságának tulajdonítható, hogy a b­olsevizmus alatt a színházak gazdag felszereléséből, anyag-, dísz­let- és ruharaktáraiból egyetlen fillérnyi ér­ték sem tűnt el. Soha nem politizált, legkevésbé a bolsevizmus alatt, sem rajongója, sem híve nem volt ennek a szomorú korszaknak. Mindig soviniszta magyar volt és ezt az érzületét akkor sem titkolta el, amikor a bolsevisták uralták az országot. Mégis a kommün után Maróczy Gézát is kikezdték. Heteken keresztül ugyan semmi bántódása nem történt, tovább folytathatta működését a Mun­kásbiztosító Pénztárnál, annál is inkább, mert Wlassics Gyula báró az akkori országos szí­nészeit felügyelő nyilatkozatban jelentette ki Maróczyról, hogy a kommün alatt semmi olyan tevékenységet nem fejtett ki amellyel akár a nemzetnek, akár az államnak, akár pedig egyeseknek ártalmára lett volna. Legilletékesebb helyről kapta meg Maróczy Géza ezt az elégtételt, de ez nem volt elég erős ahhoz, hogy amikor repülőbizottságot küldöttek ki a Munkásbiztosító Pénztárhoz, Maróczy Gézát 70 társával együtt fegyelmi eljárás alá ne vessék és hivatalvesztésre ne ítéljék. Mind a 70 embernek az volt a bűne, hogy a repülőbizottság megállapítása szerint annak ide­jén a szociáldemokraták révén kerültek be a mun­kásbiztosító tisztviselői státuszába. Ennek a repülőbizottságnak az ítélkezését az érdekelt tiszt­viselők megfellebbezték, úgy, hogy az ügy az ak­kori népjóléti minisztériumba került, amelynek ura és parancsolója ebben a korszakban Coilléry András fogorvos volt. A miniszteri döntés előtt Maróczyhoz üzene­tek érkeztek, hogy könnyen tisztázhatná ma­gát, ha leleplezné barátját, Reinitz Bélát. Az önérzetes Maróczy visszautasította ezeket az ajánlatokat, amelyekkel denunciáló szerepre akar­ták rábírni, egyszerűen vonatra ült és elhagyta az országot, önkéntes száműzetésében kellett tudo­másul vennie a világhírű sakkmesternek, hogy az addig egészen ismeretlen Csilléry András fogorvos hivatalvesztésre ítélte és így elütötte nyugdíj­igényétől is, pedig 14 éven keresztül Maróczy Géza pontosan befizette nyugdíjilletékeit. ELSŐ A LEGKIVÁLÓBB ELMÉK KÖZÖTT. A számtanácsosi* állás betöltésére méltatlan* nak minősített Maróczy Géza, azóta a világ leg-f­első sakkmestereivel együtt jelent meg a sakk­versenyeken és mindpicin­tg a magyar kultúrát képviselte és a magyar nemzetnek szerzett hirt és becsületet. Kisebb klubtornáktól eltekintve, részt vett a göteborgi, hastingsi, bringhtoni, lon­doni és karlsbadi világversenyeken. Az utóbbi versenyen harmadmagával az első helyre vere­kedte fel magát. Ekkor már 53 éves volt, de szel­lemi erejének teljes birtokában, ami a sakk törté­netében szinte csodálatos, mert az egyetlen Las­­keren kívül nincs olyan mester, aki ilyen előre­haladott korban még bírná a fiatalok versenyeit HAZÁM ELLENSÉGEITŐL NEM FOGADOK EL­ PÉNZT. Maróczy azonban, ami szintén majdnem pél­dátlan, nyolc verseny győztese, ma is az elsőig sorában áll. Intenzív versenyzésének az az oka, hogy Maróczy kénytelen a sakkozást mint foglal­kozási ágat művelni, mert a mester, Csilléry András intézkedésére elvesztette állását, nyugdíját és méltatlan arra, hogy Magyar­­országon közintézménynél bármilyen tiszt­séget elvállalhasson. Maróczy Gézának mardosó fájdalma ez a méltat­­lanság, amely őt csak azért érte, amint azt most Newyorkból a magyar sakkszövetség vezetőségé­­nek megírta, mert nem­ volt hajlandó a denunciáns aljas szere­pére vállalkozni. Maróczy Géza jelenleg Newyorkban a Manhattan Sakk Club trénere és ebből a keresetéből tartja fenn magát és Budapesten élő családját és agg édesanyját. Most, hogy egy ízben már járt emig­­rálása óta Magyarországon és 30 esztendős sakkmester­ jubileuma alkalmá­ból a legnagyobb ünneplésben és megtisztel­tetésben volt része, azt kéri a sakk magyar barátaitól, hassanak oda, hogy rehabilitációt kapjon. A magyar közvéleménytől várja, hogy annak nyo­mására az illetékes kormányférfiak rendeljék el fegyelmi ügyében a revíziót és szolgáltassanak­ neki igazságot. — Se­mmi bűnöm nincs — írja levelében —* soha hazám és nemzetem ellen bűnt, vétket nem követtem el, hanem minden erőmmel és tudásom* mal arra igyekeztem, hogy dicsőséget szerezzek­. Nem kérek sem állást, sem elismerést. Még azt sem kívánom, hogy visszahelyezzenek állásomba, csak azt, hogy adják meg nyug­díjamat, amelyre 18 éves szolgálatommal és 14 éven keresztül való pénzbeli hozzájárulás­sal jogot szereztem. Ezt a kérésemet azért intézem most a sakk­ magyar barátaihoz, mert itt, Newyorkban ajánla­tot kaptam letelepedésre és módot arra, hogy második exisztenciát teremtsek magamnak. Ha­zám ellenségeitől azonban nem kívánok pénzt elfogadni. Egy szélső radikális lap ajánlotta fel, heti 35 dollár kezdőfizetéssel sakkrovatának szerkesztését. Nem fogadtam el a fizetést a lap politikai iránya miatt. Amikor eldobtam magam a­lól a biztos megélhetés és a jólét alkalmát, hazám vezetőitől azt kívánom, hogy szolgáltassanak egy becsületes magyar embernek igazságot. DICSÉRŐ SZAVAK HELYETT REHABILITÁCIÓ. A magyar sakkszövetség vezetősége természe­tesen magáévá teszi Maróczy­ Géza kérését és mindent elkövet arra, hogy sérelme jóvá­­tétessék. A magy­ar sakkozók emlékeztetnek arra, hogy mily érdemeket szerzett Maróczy Géza a magyar ügy szolgálatában. Ennek elismeréseképpen ne­vezték el a Debrecenben lefolytatott versenyt, amelynek Klebelsberg Kuno gróf vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter és Almássy László, az egy­­séges párt ügyvezető­ alelnöke voltak a védnökei, Maróczy Géza-emlékversenynek. Amikor a sakk­világ megünnepelte Maróczy 30 esztendős mesteri jubileumát, az ország közéleti férfiainak legtöbbje dicsérő szavakkal emlékezett meg Maróczy nagy­ságáról. « Akkor egyiküknek sem jutott eszébe, hogy­ minden dicséretnél szebben szólott volna, hogy ha a magyar kultúrának egyik büszkeségét, aki nevének az egész világon hírt tudott szerezni, ahhoz az elégtételhez juttatta volna, hogy megindítja a mozgalmat, amely jóvátehetné egy forradalmi időben hozott, meg nem fon­tolt és meg nem indokolt marasztaló itélet lealázó és megbélyegző szégyenét. A világ nagyságai között szereplő Maróczy Géza valóban megérdemelné, hogy öt esztendő elmúltá­val, a szenvedélyek lehiggadása után elégtételt kapjon és élvezője legyen munkája árán meg­szolgált nyugdíjának. Nádor Jenő: Rehabilitációt kér Maróczy Géza, a sakk magyar világbajnoka Hivatalvesztésre ítélte és nyugdíjától megfosztotta a világhírű mestert Csilléry András. — Már állását sem kívánja vissza, csak a nyugdíját. „Elvesztettem állásomat, mert nem voltam hajlandó denunciálni.“ Ráday Gedeon volt belügyminisztert vakbélgyulladással megoperálták. A műtét, amelyet Ádám professzor hajtott végre, kitűnően sikerült. Ráday Gedeon grófot, aki a napokban súlyos vakbélgyulladásba esett, tegnapelőtt a Fasor-szanatóriumba szállították. A volt bel­ügyminiszteren a Fasor-szanatóriumban előre­haladott stádiumban levő vakbélgyulladást állapítottak meg. Még tegnapelőtt délután elhatározták, hogy a grófot azonnal megoperálják. A mű­tétet Ádám Lajos dr. tanár hajtotta végre a legnagyobb eredménnyel. Ráday Gedeon gróf — értesülésünk szerint — ma már teljesen jól érzi magát, közérzete teljesen kielégítő, láztalan és a sikeres műtét után, most a vak­béloperációk után szokásos pihenő­időre a Fasor-szanatóriumban marad.

Next