Ujság, 1926. március (2. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-12 / 58. szám
PÉNTEK, 1926 MÁRCIUS 12 1891—1926. Elértéktelenedett sorsjegyek. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a Tisza-szegedi magyar kir. nyeremény kölcsön sorsjegyeinek tervszerű kisorsolása folyó évi április 1-én délelőtt 10 órakor fog a Székesfővárosi magyar kir. pénzügyigazgatóság lottóosztályának hivatalos helyiségeiben (Fővámpalota) megtartatni. Napilapok az 1891 április 1-én megtartott húzásról azt a tudósítást közüik, hogymár reggel 7 óra tájban valóságos embertömegek szállották meg a fővámház környékét, a vasúti hídról (a Ferenc József-híd akkor még nem állott) seregekben érkeztek a közeli környék: Budafok, Tétény, Érd, Budaörs és más falvak sváb lakosai, továbbá úgy 9 óra felé a piacok népe özönlötte el a teret, mert magában a húzási teremben már 7 órakor nem volt talpalatnyi hely sem és a főkapitányságról állandóan növelt rendőrbiztosok alig tudták a tolongásban a rendet fentartani. A húzás előtt olyan izgalom fogta el a tömeget, hogy valósággal hullámzottak az emberek alkotta kis szigetek. A nyerőszámokat póznákra helyezték és rögtön felmutatták. A főnyereményt egy a főváros környékéről bejött fogyasztási adóhivatalnok nyerte meg 100.000 forint értékben. A szerencsés nyerőnek nem volt sorsjegye, hanem ígérvény alapján játszott a sorsjátékon. Az ígérvényt egy bank- és váltóüzlet állította ki. A közönség vállaira emelte a szerencsés nyerőt, aki zokogott az örömtől...* A mostani sorsolás bizony másképpen zajlik majd le és alig hihető, hogy a hivatalos közegeken kívül valaki is beverődjék a terembe... Ugyancsak a hivatalos lap mai száma jelenti, hogy az 1917. évben kibocsátott Magyar Vörös Keresztsorsjegyek húzása április 6-án lesz,, szintén a Fővámházban. Valószínű, hogy csakis a hivatalos közegek jelenlétében. A tarifabizottság tárgyalásai. Az állandó vasúti tarifabizottság ma délelőtt kezdi meg ülését a MÁV igazgatóságánál és valószínűleg szombaton fogja tárgyalásait befejezni. A tárgysorozaton a következő tarifális ügyek szerepelnek: Kiházasítási tárgyak osztályozása, kályhacsempék fedett kocsikban való szállítása, szágó és tápióka osztályozása, közönséges bútorszövettel kárpitozott bútorok osztályozása, csontliszt és porélesztő felvétele az áruosztályozásba, gyufagyárakba rendelt rönkfaküldemények kedvezményezése, nyers gummi behozatali kedvezményezése, formaldehyd, hordószurok, nyers páfránygyökér, halliszt, jutaszőnyegek, durván faragott kövek 3000 kg.-nál nagyobb súlyban, földidiómag, pumi(mag, nátron, gyökérnélküli friss virág és viráglevelek, növényvédelmi szerek, mérges anyagokat tartalmazó növényvédelmi szerek, padlóolaj, börzsír, takarmány keményítő liszt, sárgaréz tömbökben, anclorid, bérliszt, vértakarmány, csaposfa, zsirke, friss zsigerek, gyapjúáruk, húsliszt új osztályozása és a szekérhídmérlegelési díj leszállítása. Ezenkívül több áru kiviteli díjkedvezményét is tárgyalni fogja a bizottság. Új amerikai bank európai kibocsátásokra. Newyorkból táviratozzék, hogy, hír szerint, pénzügyi körökben azzal a tervvel foglalkoznak, hogy ötvenmillió dollár alaptőkével egy nagy magán nemzetközi bankot létesítenek.Beszélik, hogy az üzleti felelősséget az ismert F. I. Lismanvand Co. bankcég vállalja magára. Ennek a cégnek elegendő tőkéje van ahhoz, hogy belföldi és külföldi érté papírok kiadását pénzügyileg intézhesse. Elsősorban az európai és a délamerikai kormányok kölcsöneiről, továbbá városi, iparvállalati és vasúti értékpapírokról van szó. Fizetésképtelenségek a Felvidéken. A Prágai Hitelezői Védegylet a következő felvidéki fizetésképtelenségeket jelenti: Grosz József kereskedő, Pozsony, Pilla vendéglős, Ó-Tátrafüred, Welkowitz Adolf divatáru cég, Ungvári Gansl Vilmos, kereskedő, Pozsony, Michalik és Társa vegyeskereskedők, Trencsén. Kényszeregyezségi ügyek Budapesten. A budapesti kir. törvényszéken a mai napon a következő cégek ellen indították meg a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárást: Harrach Ottó (Múzeum-kórum 31.) ingatlanforgalmi iroda tulajdonosa ellen. Vagyonfelügyelő Halász Tibor dr., követelések bejelentése április 3-ig, egyezségi tárgyalás április 22-én délelőtt 1410 órakor Tribusz Gábor dr. törvényszéki biró előtt. — Bencsik Ferenc (Király utca 40.) vásári árus ellen. Vagyonfelügyelő Tebits Herbert dr., követelések bejelentése április 5-ig, egyezségi tárgyalás április 17 én déli 441 órakor Tribusz Gábor dr. törvényszéki bíró előtt. A Budapeti Helyiérdekű Vasut kötvényei árfolyama. Néhány nap óta híre jár, hogy a budapesti tőzsde magánforgalmában kötések történnek a Budapesti Helyiérdekű Vasutak kötvényeiben, állítólag 50—55.000 koronás árfolyamon. Mérvadó helyen azt az információt kapjuk, hogy ilyen kötvények jelenleg nem kerülhetnek a tőzsdére. Mindössze 4.200.000 korona névértékű békebeli címlet van forgalomban, ebből 3.000.000 korona névértékű egy amsterdami érdekcsoport tárcájában van, 1.200.000 korona névértékű pedig a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság pénztárából a Nova r.-t. pénztárába került. A Pesti Tőzsde új száma a záloglevél- és a hadikölcsönhossz rejtelmes okairól, az iparvállalatok pengeméregéről közöl cikkeket és számos közleményt ad új tranzakciókról. ÚJSÁG Döntő fordulat készül a bolthelyiségek felszabadításának ügyében. Budapest képviselői szombaton a polgármesternél fognak tanácskozni a főváros kereskedőinek és iparosainak kívánságáról. Május 1-én a szanálási törvények értelmében a bolthelyiségek bérlete felszabadul és a háztulajdonosokra visszaszáll az a jog, hogy bérlőiknek felmondjanak. Természetes, hogy a kereskedők és iparosok az üzlethelyiségek felszabadításával szemben erélyesen állást foglalnak, mert a mai súlyos gazdasági viszonyok közepette szinte elképzelhetetlen, hogy a felmondások és a korlátlan béremelések milyen következményekkel járnának. Az érdekeltségek éppen ezért már hónapokkal ezelőtt mozgalmat indítottak az üzlethelyiségek felszabadításának legalább egy esztendővel való elhalasztása érdekében, mert szerintük ma még nem állt vissza a normális kínálat és kereslet a bolthelyiségek piacán. De nemcsak erről van szó, hiszen a kereskedők számára a bolt többet jelent, mint azt a helyiséget, ahová beállíthat egy pultot, beraktározhatja az áruját. A bolthelyiség értékét tulajdonképen a kereskedői munka adja meg és az a bolthelyiség, ahová egy évtizedes cég vonzotta a vevőket, amely forgalmat csinált egy különben talán kevésbé forgalmas vidéken, sokkal értékesebbé válik, mint az olyan bolthelyiség, amely az üzleti forgalomban nem sokat produkált. Éinen ezért a kereskedők arra hivatkoznak, hogy a bolthelyiség számukra olyan kereskedői tulajdont jelent, amelyet intézményesen kellene megvédeni, nem pedig megbolygatni azáltal, hogy a legnehezebb viszonyok idején lehetetlenné teszik a kereskedők és iparosok számára a régi boltbérletek fentartását. Arra is hivatkoznak az érdekeltségek, hogy nem lehet közömbös a kereskedelem szempontjából, hogy egy-egy cég milyen utcában, a város melyik részén foglal helyet, mert hiszen a belvárosi divatüzlet a maga luxusáruival, drága raktárával hiába vándorolna ki a Terézvárosba vagy az Erzsébetvárosba, éppen úgy, mint ahogy a Rákóczi-úti kereskedő sem találná meg a vevőközönségét a belvárosi utcákban. Márpedig, hogy ha május 1-én a bolthelyiségeket felszabadítják, akkor egy fél esztendő múlva, a novemberi negyedben, amikor a felmondási határidő lejár, meg fog indulni ez a költözködés, hiszen a kereskedők és az iparosok nem lesznek képesek olyan magas béreket fizetni, mint ahogyan a szabadforgalom esetén a háztulajdonosok azt követelnék. A kormány hónapokig hilasztgatta, már a döntést ebben a kérdésben és a főváros kereskedői és iparosai már aggodalommal tekintenek a fenyegető május elseje elé. A kereskedelmi miniszter ugyan ígéretet tett az érdekeltségeknek arra nézve, hogy kívánságukat képviselni fogja, azonban mindezideig semmi sem történt, ugy, hogy az ország összes iparos és kereskedő társulatai már arra készültek, hogy március közepén monstre deputációt fognak meneszteni a kereskedelmi miniszterhez, az üzlethelyiségek felszabadításának elhalasztását követelve. Ma azután döntő fordulat állott be ebben a kérdésben, mert az érdekeltségek komoly és erélyes fellépésének hatása alatt Sipőcz Jenő polgármester meghívást intézett a főváros 25 nemzetgyűlési képviselőjéhez. Szombaton fognak a főváros képviselői a polgármester elnöklete alatt tanácskozni az üzlethelyiségek felszabadítttának kérdéséről és valószínűleg el fogják határozni azt, hogy a különböző pártokhoz tartozó képviselők a kormánnyal szemben egységesen fogják követelni, hogy az üzlethelyiségek felszabadításának határidejét legalább egy esztendővel halasszák el. Miután a szanálási törvények lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kormány a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása esetén az eredeti rendelkezéstől eltérően szabályozza az üzlethelyiségek forgalmát, jogi akadálya nem lenne annak, hogy még idejében megjelenjen az üzlethelyiségek forgalmának további egy esztendeig való korlátozásáról szóló rendelet. Öszödönfolvai kényszeregyezségek vidéken. Iyes Simon veszprémi vas- és gépkereskedő kérelmére a veszprémi kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Rhédey Antal, követelések bejelentése április 2-ig, egyezségi tárgyalás április 6-án. — Velecz Ede nagykanizsai borkereskedő kérelmére a nagykanizs.i kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Bród Tivadar, követelések bejelentése március 31-ig, egyezségi tárgyalás április 10-én. — özv. Zakál Mihályné Andri Mária nagykanizsai „lakos”, úgyis mint kir. Zakál László gyámja kérelmére a nagykanizsai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Epstein Vilmos, követelések bejelentése április 10-ig, egyezség tárgyalás április 9-én. — Özv. Szabó Károlyné Huber Ernő nagykanizsai kötélgyártó kérelmére a nagykanizsai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Erőd Tivadar, követelések bejelentése március 31-ig, egyezségi tárgyalás április 10-én. — Harangozó Lajos nagykanizsai kereskedő kérelmére a nagykanizsai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Dőry Zsigmond, követelések bejelentése március 26-ig, egyezségi tárgyalás március 31-én. — Rótb Laura nagykanizsai kalapkereskedő kérelmére a nagykanizsai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Dőry Zsigmond, követelések bejelentése április 1- ig, egyezségi tárgyalás április 9-én. — Tibod József gyarmati liszt- és terménykereskedő kérelmére a győri kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Boros Lajos téti ügyvéd, követelések bejelentése április 1-ig, egyezségi tárgyalás április 14-én. — Weisz Ignát és neje Katz Elvira kisvárdai rőfös- és divatárukereskedők kérelmére a nyíregyházai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Varga Lajos, követelések bejelentése április 5-ig, egyezségi tárgyalás április 9-én. — Lipse hiz Salamon újfehértói fűszer- és rőföskereskedő kérelmére a nyíregyházi kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Liebstein Dávid újfehértói lakos, követelések bejelentése április 5-ig, egyezségi tárgyalás április 8 án* — Römer Ármin és neje tiszalöki férfiszabó és ruhakereskedők kérelmére a nyíregyházi kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Taglich Ignác tiszalöki kereskedő, követelések bejelentése április II- ig, egyezségi tárgyalás április 14-én. — Reiner Péter nyíregyházi kereskedő kérelmére a nyíregyházi kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Liszkai Béla, követelések bejelentése április 11-ig, egyezségi tárgyalás április 11 én. — Szenes Emil üvegkereskedő kérelmére a kaposvári kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Vidor Ferenc ügyvéd, követelések bejelentése április 8-ig, egyezségi tárgyalás április 12 én. — Erős Ernő cég kérelmére a kaposvári kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Boross István ügyvéd, követelések bejelentése április 2-ig, egyezségi tárgyalás április 7-én. — Po 1tó István nagykőrösi kereskedő kérelmére a kecskeméti kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Rosenfeld Gyula, követelések bejelentése március 29-ig, egyezségi tárgyalás április 7-én. — Epstein Alfréd kereskedő kérelmére a pécsi kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Feri Jenő ügyvéd, követelések bejelentése április 25 ig. egyezségi tárgyalás május 8-án. — Fred Miksa és neje Groszmann Sarolta kisvárdai fűszerkereskedők kérelmére a nyíregyházi kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Spitz Lajos kisvárdai ügyvéd, követelések bejelentése április 3-ig, egyezségi tárgyalás április 8-án. —Herskovics Manó és neje Lőwy Frida gyöngyösi vőröskereskedők kérelmére az egri kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Veréb György, követelések bejelentése április 1-ig, egyezségi tárgyalás április 22 én. — Brüll Samu kereskedő és neje Goldstein Frida gyöngyösi lakosok kérelmére az egri kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Diamant Ignác, követelések bejelentése április 1-ig, egyezségi tárgyalás április 19-én. — Körösi János rózsaszentmártoni malomtulajdonos kérelmére az egri kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Gyillig Károly hatvani ügyvéd, követelések bejelentése április 2-ig, egyezségi tárgyalás április 26-án. — Oláh János és neje Szemenyei Erzsébet orosházi lakosok kérelmére a gyulai kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Ravasz Antal, követelések bejelentése április 2-ig, egyezségi tárgyalás április 7 én. — Fisch Géza medgyesegyházai vegyeskereskedő kérelmére a gyulai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Lepény István medgyesegyházai lakos, követelések bejelentése április 6-ig, egyezségi tárgyalás április 10-én. — Kutscher a Sándor Alfréd orosházai földbirtokos kérelmére a gyulai kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő huszáros Dániel kiscsákói lakos, követelések bejelentése április 2-ig, egyezségi tárgyalás április 7-én. — Nem Jakab veszprémi rövidárukereskedő kérelmére a veszprémi kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Lantos Andor, követelések bejelentése április 2-ig, egyezségi tárgyalás április 7-én. — Maaácsi János tótkomlósi szabómester kérelmére a gyulai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Vas Nándor tótkomlósi lakos, követelések bejelentése április hó 2-ig, egyezségi tárgyalás április 7 én. — Frankó Pál szarvasi géplakatos kérelmére a gyulai kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Robitsek Jenő szarvasi ügyvéd, követelések bejelentése április hó 2-ig, egyezségi tárgyalás április 7-én. — Bücher Ödön szentmártonkátai kiskereskedő kérelmére a pestvidéki kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Halmos Pál nagykátai ügyvéd, követelések bejelentése március 31-ig, egyezségi tárgyalás április 8an. — Bartos Károly hatvani kereskedő kérelmére az egri kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Burger Vilmos bizományos, követelések bejelentése április 14-ig. egyezségi tárgyalás április 28-án. — Ifj. Argény József gyöngyösi központi drogériatulajdonos kérelmére az egri kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Jesztrebényi Lajos, követelések bejelentése április 12 ig. egyezségi tárgyalás április 30-án. —özv. Lukács Jánosné, Lukács István. Lukács Istvánné és Püspöki Jánosné boldogi gőzmalomtulajdonosok kérelmére a pestvidéki kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Knefler József túrai ügyvéd, követelések bejelentése április 3 ig. egyezségi tárgyalás április 1- én. — Beicher Antal budafoki textilárukereskedő és Bleicher Antalné Reichbacher Emma kérelmére a pestvidéki kir. törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő Szokolay Jenő ügyvéd, követelések bejelentése március 31-ig egyezségi tárgyalás április 8 án. — Waldmann Pál rudabányai kereskedő kérelmére a miskolci kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Farkas János tanító, követelések bejelentése március 22-ig. egyezségi tárgyalás március 30-án. — Czeizner Ferenc péceli kocsmáros kérelmére a pest vidéki kir. törvényszék az eljárást meginditotta. Vagyonfelügyelő Vas István péceli ügyvéd, követelések bejelentése március 31-ig, egyezségi tárgyalás április 8-án. 11 Csődök. Czabán János vendéglős (Örömvölgy utca 1.) ellen a budapesti kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok Marcsek Zoltán, követelések bejelentése február 28-ig* felszámolási tárgyalás .március 24-én. — Weiszmann Ignác kereskedő (Népszinház utca 42.) ellen a budapesti kir. .törvényszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok Eggenhofger Béla, követelések bejelentése április 10-ig, felszámolási tárgyalás május 5-én. — A Magyar Industria kereskedelmi és ipari r.-t. (Nagymező utca 28.) ellen a budapesti kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok Török Jenő, követelések bejelentése április 10-ig, felszámolási tárgyalás április 30-án. A Laborc völgyi Fatermelő r.-t, budapesti cég (Vaskapu*u. 22.) ellen a budapesti kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok Ecsedi Kálmán, követelések bejelentése április 20-ig, felszámolási tárgyalás június 9-én. — Grafjódy István bor- és borkereskedő ellen a miskolci kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok Tolnay Andor, követelések bejelentése március 21-ig, felszámolási tárgyalás április 20-án. A Budapesti Nemzetközi Vásár irodájának egyik csoportja, a fokozott mértékű helyigénylések rendben való lefolytatása céljából az idén a szokottnál korábban, március hót-ika óta kinn, a vásár színhelyén, a városligeti Iparcsarnokban működik. A kiállítani szándékozók tehát naponta reggel 9 órától délután 7 óráig, magán a vásár területén, a városligeti Iparcsarnokban (Telefon: 113—112.) tárgyalhatnak helyigényeik ügyében. TERMÉNYPIAC. A tengeri ára a szén árát is befolyásolja Argentínában. — Amerikában kutatják az érték- és gabonatőzsde árfolyamai közötti kapcsolatot. — Argentínai búza minősége meghaladja a várakozásokat. — A mai gabonatőzsdei forgalom. Az elmúlt héten két ízben is előfordult, hogy, a chicagói tőzsdén indokolatlanul nagy áresések voltak. Némi lanyhulás érthető lett volna arra a kimutatásra való tekintettel, amelyet a kormány, a farmerek készleteiről tett közzé és amely elég kedvező. A rendkívül nagy ingadozásokat külföldi szakkörök nem tudják mással magyarázni, mint hogy az érték- és gabonatőzsde között olyan szerves kapcsolat áll fenn, hogy az előbbin bekövetkezett nagymérvű lanyhulás hatása az utóbbin sem maradhatott el. Amerikában a már több ízben közölt okoknál fogva igen fontos kérdés, hogy az okokat tisztázzák, mert a kormány mindent elkövet a gabonabessz feltartóztatására és egészen szokatlan jelenség, hogy ezek a rendkívüli intézkedések, mint búzabeviteli tilalom, prohibitív vám stb. sem voltak alkalmasak eddig arra, hogy a gabonaárakat alátámasszák. Argentínában a rendkívül nagy tengeritemnési okoz gondokat. Tekintettel arra, hogy egy időben tengerit használtak mozdonyok fűtésére és több helyen alkalmazták a szén pótlására, a tüzelőcikkek árát már eleve igyekszenek olyan nívón tartani, hogy erre ez évben ne kerüljön sor. Az argentínai búzáról egyébként újabban igen kedvező hírek érkeznek, bár nem lehet tudni, hogy az ottani exportőrök nem raktak-e be az első szállítmányokba kifejezetten jobb minőségű árut, hogy ezzel az argentínai búza idei rossz hírét megjavítsák. A római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet nemrégiben közölt statisztikája többek között arra is rámutat, hogy a rozsárak javulását semmiféle mesterséges eszközzel tartósan alátámasztani nem lesz lehetséges. A statisztika kimutatja ugyanis azt, hogy az idei rozstermés tíz százalékkal kisebb a békebeli átlagnál, Oroszország is sokkal kevesebbet exportált ez évben, mint a múltban, a háború előtt pedig a rozsnak jelenlegi elhelyezhetetlensége ismeretlen volt. Az árcsökkenés oka tehát egyszerűen az a körülmény, hogy a búzafogyasztás a rozsfogyasztás terhére fokozódott és ezen kormányintézkedésekkel változtatni nem lehet. Itt említjük meg, hogy a lengyel Kooprolna bukását is elsősorban a rozsárak nagymértékű esésével indokolják. A mai gabonatőzsdén javult irányzatban a forgalom mérsékelt volt. Az amerikai gabonaárak javulásával a többi világpiacok irányzata is megszilárdult. Liverpool első búzakurzusai egy és háromnegyed pennyvel drágábbak voltak. Nálunk szintén jobb irányzat érvényesült, miután a piacon lévő áruajánlat tételeit teljes tegnapi árakon elég könnyen vették fel. A forgalom nagyobb részét kompenzációs márciusi, egy három vagonos stornóból származó májusi búza tette és összesen mintegy 15 vagon kelt el változatlan árakon. Külföldi relációkban ma már inkább jelentkezett érdeklődő, de kötés egyelőre nem történt. A rozs jobb kereslet és megfelelő kínálat mellett kisebb-nagyobb tétlekben élénkebben került forgalomba. Az árak nem változtak. Az árpa érdeklődés hiányában alig került forgalomba. Változatlan árakon jobb minőségű áru képezte alku tárgyát. Zabot élénkebb kereslet mellett kielégítően kínáltak és a belföldi fogyasztás részére jól tartott változatlan árakon élénken történtek kötések. Köles iránt a kivitelre alkalmas állomásokon érdeklődés mutatkozott, azonban üzlettelenül ára nem változott. A tengerit ma is csak prompt vásárolták. A belföldi fogyasztás nagyobb tételekért változatlan árakat fizetett. Egy kis tétel jugo tengerit a cseh határon adtak el, de különben külföldi relációkban nem volt üzlet. Határidős tengeriben a kínálat erősbödött. 4 részvények neve mellett zárójelben A hllíjjíí RáiCf 3 OPf Cfí f A tffcl Víl Hl f Píl Aho! nincs szám, abból 25 darab esre kötésjelezzük, hány darab egy kötés. il llllUU|IVljll VI IvIllUllljUV UI IWIJ UIM Vl|jLVl3Vl* A mai záróárfolyam ezer koronákban. Bankok Ang.’-Magyb... 29 Atlantika ........ b Bosnyák agrár. 61 8 pesti mark..... 6 Fabank .......... 4 Fölhitelb. (18) 182 Hazai bank — 99 Hermes .......... 12'5 Horvát jelzálog '1 Lloyd-bank ..... 0*75 Agrárbank ...... — ■dtalános Bank 10 Magyar hitel .. 263 Irtgatlank (10). 2'7 Magy.-cseh ipb. 14 Forgalmi bank. 35 Jelzálogbank ... 23 Keresk. hitelb.. 12*5 Leszámítoló b... 60 vagy ,nem b... — Magy -olasz b.. 15 Közp jelzálog.. — Városi bank .... 0*5 Merkúr ........... * Nemzeti bank 17* 1 Osztrák hitel.. 115 Keresk. b. (51. 80’ Wiener Bank 101*5 Nemzeti Bank I 1560 Takarékpénzt. Belvárosi ...... 29*5 Lipótvárosi .... Egyesült J (10) 23 M ált. tk( HD) 110 Orsz közp. (10) 160 Hazai első (1). 1622 Törekvés......Biztosíték Magy bizt. (1) 400 Fonciére (10)... — Magy francia.. . Jég ................. 12 Pannónia (5).... 825 Orsz biztositó — Pátria --------- 37 Malmok Back 110)........ 42 Borsod-Miskolci PC Concordia (10). 10*75 Békéscsabai ... 70 Első budapesti. 100 Tőr.-szt.-mikl. -Gizella 49 Hungária ........ 70 Királymalom — Viktória (10)... 43 Imn"S'Dambia 39 Bányák és téglagyárak Aspb. és kátr . — Bauxit (10)...... 320 Beocsini 940 Borsodi 395 Szentlőrinci ... 31*75 Csepeli épít.... — Tégla cement.. — Északmagyar — Szászvári ~ Kohó ---------- 291 István ............. Kőbányai tégla 117*5 Drasche 112 Magnezit (5).... 750 Aszfalt ........... 92 Ált kőszén (10) 3065 Kerámia — Món szén ....... — Nagyhát. (10). . . Salgótarjáni .... 423 Sajókondói 8*.. -Újlaki --------Unió ........... Urikinii (10)... I 181 Könyvnyomdák Athenaeum (10)1 64*5 Főv nyomda. ..1 3 I 181 Franklin------ 64 Glóbus ........... ..0 Kinossy ......... 1*25 Pallas ................ 4° Révai ________ 47 Rigler ................ 56 Stefaneum ...... 35 Visaenzero ...... 3*25 Vasm.. gépgy. Bród vagon ... 76 Kóburg .......... Corvin vasöntő 1 Csáky ------... 5 Gazd. gépgyár. 195 Fábián......... 6 Fegyvergyár (5) 390 Fémkeresk........ 16 Frankl A. s fiai 30 Ganz-Dan. (5).. 1575 Ganz villamos 875 Kistarcsai ..... 57*5 Győrffy .----- 18 Hofbert 105 Kaszab ...........5*5 Kissling .......... 0*7 Kühne . 20 Láng _________ 76 Lipták ................ 20 Magyari gép. 6 Magyar acél..... 86 Magyar-belga . 125 Lignomn (10)...... 9 Lámpa ......... 107*5 Hitelfa --------- 4 Mérleggyár «... 7 5 Magy .-amer. (a 6 Motor ......... 13 Magyar erdő.... — Ólomárugyár — Erdőipar ......... — Chaudoir ........ 130 Magyar Lloyd.. — Vegyip gépgy.. I1*5 Malomsoky ..... — Győri vagongy. 34 Nemzeti tag... 420 Palágyi .......... 4 Neoschl.-Lieht.. .*25 Réz Logd ...... - Ófa (Zűr.) (10) 505 Rimamurányi « 91*5 Rézbányái «.... 36 Roes és Kühn. 15 Szlavónia «__.. 52 Rothmüller «... — Thck ............ 50 Schlick __«... 43 Union Nas. (20) 1305 Schuller ........ 18 Viktória bátor. I Teu leit Ditr... 37 Zabola! «......«. — Unitas .«...«... 1*5 Zentai ............ — Vulkán _____ 29 Wörner .......1 5 Közlekedési vált. Faipari vád. Adria ______ 650 Faipari és kér. 0*6 Közúti ««....«« Magyar Cserző. — Városi .«.«• _. — Dunaharaszti fa I Búr_____«... 248 Egyesült fa ..... 3 5 Délivasut 65 Fournir ...----- 9 Fol.v.-ten (10). 140 Guttmann (10).. 335 Levante ......... 93 Hazai fa __ 35 Miskolci ___ 220 Honi fa ......... 13 Nova ____ 257 Kórósbány. (10) Államvasut ..... — Kronberger .... 1*5 Tröszt ............. 221 Cukorgyárak Délcukor ... 45 Horvát cukor.. Magy cuk. (10) 14* 0 Georgia (10)..... 190 Mezőhegy (10). 250 Stummer (5)... 705 Élelmiszerváll. Czinner-szál ... — Fiumei rizs (10) Fruktus ............. — Haltenyésztő _ 12*5 Óceán ............ — Püspöki borp... 10 Tokaji ............ -Villányi ---------- 20 Gáz- és vill. váll. Gázizzó és vill. Alt gát ......... Egyesült izzó .. 755 Just-izzó 0*5 Auer ......«..«.. — Phoebus ......... *12 Vasvm vili. ». 190 Olajgyárak Marosv petr.. I — Olaj ................I 21 Sör- és szeszp. Baróti .......... Rész sörf.dP' 595 Temesv szesz.. — Fővárosi sör.... 60 Gschwindt (10). 272 Keglevich ...... — Királysörfőző . 68 Polgári sörfőző 570 Kraus-szesz ... 54 Pannónia sör... 20 Temesvári sörf. — Szállodák és gyógyfürdők Royal — Égisz ..... ........ 89 Liget szanat.. 31 Schwartzer ... — Lukács-fürdő .. 17 Textilváll. Wernstadtt _ Gyapjumozó ... — Kötött-szövött 32 Goldberger «.. 71 Győri textil «.. 22 Jaguard ------- — Juta __.......... — Karton ........... 48 Kender és len 70 Pamutipar _.. . 180 Szeg kend. (10) 30 Unió tézfilm — Vegyipari váll. Chinoin ----- 8*5 Daniea «..«---- 70 Diana .......... ? Snódium (10) 50 Flóra ---------- 28 5 Műtrágya _.... 86 Keleti-Murányi. 50 Klein és Fia _ 1*25 Klotild --------- 10 Labor ...««_«. 14 Pharmacia —. — Szénkéneg ««.. — Szikra ______ 36 Török ______ 12 Wander —...... — Vegyes Bárdi ______ 5*5 Béni ..... 23 Brassói «„..... 313 Corvin film — Dorogi .......... 7 Dun. sertéshiz. 28 Betüöntőde .. — Magyar papír. . Féltén és Guil! 1100 Győri Bot (10) 80 Hangya ipar 30 Kábel — Királyautó ...... — M némi (10) 53 Őstermelő (10) 100 Gummi ...... .35 _ Vasúti forgalmi 194 Nemz kiv.-beli 1*6 Star-film ...... — Telefon .......... — Turul-cipó ---- 2*5 Unió Színház.Szóvi vm. mg. — Zagyvapálfalv 3 Fizetés nap március 23. A határidős értékelő március 30.