Ujság, 1926. március (2. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-28 / 71. szám
VASÁRNAPI GONDOLATOK. Irta KÓBOR TAMÁS. Ki mer ma meghalni? Ez a kérdés mered elem ellenállhatatlanul most, amikor nap-nap után emberek tucatjai eldobják maguktól az életet, mert nem bírják, értékét nem becsülik s amikor sokkal megokoltabbnak fest a kérdés: ki mer ma élni? Én, ha nem szeretném is az életet, ma nem mernék meghalni. Mert a halált én az élet lezárásának nézem s ahogy nem tudom nyugodtan abbahagyni a napi munkámat, ha be nem végeztem, nem merném abbahagyni az életem, mert nem végeztem el, ami benne számomra elvégzendő. S a kérdésem voltaképen azt jelenti: ki mondhatja magáról azt, hogy elvégezte, ami szántára elvégzendő volt? Nem a különös hivatásokra, nem a misszióra gondolok, hanem a közönséges értelemben vett emberi rendeltetésre. A haláltól mindig irtóztam. Minden természetessége mellett brutálisnak, természetellenesnek éreztem. Mért ne éljek tovább? Mért kell megsemmisülnöm? Mikor apa lettem, ez a lázadozás teljesen megszűnt. Megnyugvás szállt meg, a halál már nem volt megsemmisülés, hanem az életemet odébb adtam a gyermekemnek. Én élek tovább, ha ő él, én élek jól, ha az ő életét jóvá egyengetem. Adva volt az én feladatomut is, ami feladata minden más embernek: az utód ellátása a lehető legtökéletesebb módon s ha ezt elértem, az életem feladata be van végezve. Mikor a világháború ránk szakadt, a rettentő szenvedés közepette azt mondtam: hála istennek, most szakadt a világra, mikor még vagyok s nem olyankor, mikor a gyerekem az én támaszom nélkül ki van szolgáltatva bizonytalanságának. Ettől a krízistől, mint annyi más, állandóan remegtem, mert a világháború bizonyos volt. Ha túl vagyunk rajta, mint a földrengésen, a vízözönön, akkor az ember már nem félhet a jövőtől. Minden rém mögöttünk van, már eloszolva. A világháborún túl vagyunk, de a rémek mind előttünk vannak. A bolsevizmuson túl vagyunk s a bolsevizmus előttünk .Van. A béke galambjai már fészket raktak s várni kell a világháborút s vele, vagy utána az újabb világátalakulást. Nem hiszem, hogy holnap, remélhetőleg tíz év múlva sem kerül rá a sor. Toljuk el minél későbbre, ha nagyon későre tudjuk eltolni, talán meg sem jön. Igen, de minél később következik be, annál valószínűbb, hogy én már nem leszek azok mellett, akiknél a helyem volna s akiket előzőleg nem tudok annyira mentesíteni, erőssé tenni, hogy nélkülem is úgy megállhassanak, mint szeretném. Mi az, amivel mentesíthetem? Még ezt sem tudom még, jobban mondva: már. A régi lehetőség összedőlt, az új nincs meg. Generációk sora nyugodtan hajtotta le fejét az elmúlás vánkosára: utódainak vagyont gyűjtött s ez biztonságot, gondtalanságot szerzett az utódnak. Ma? Koldusok tespednek a vagyon nyomán, melylyel szülei ellátták. Elolvadt, megsemmisült, elszedték. Nincs. Mi nyugodalmat adhat ma a vagyon? Semmit. Képesítést adtak a gyereknek. Hadd kereshesse meg a kenyerét munkával. Amikor a vagyon ma megbízhatatlan, nincs más, mint a munkára termettség. S íme, világszerte a munkára termettségnek nincs munkája. Ezrével pusztulnak férfiak, nők, akik gondos nevelést, kvalifikációt kaptak szüleiktől s boldogabbak volnának, ha kvalifikáció nélkül tengődhetnének, a kvalifikációval járó igények nélkül. Boldogabb a napszámos, ha napszámos életet él, mint az ügyvéd, orvos, tudós, aki napszámos életet él. Hajóskapitány, aki nem ismeri a tengert s nem ismeri az utat, azt sem tudja, hova akar eljutni — ez a mai férfi. S hagyján az exisztenciális, materiális kérdések. De itt vannak a lelkiek. Egy új bizonytalanság — milyen lelkületet oltsak gyermekembe, hogy világával harmóniában élhessen? Az élet alapfeltétele, hogy az ember a környező életben, mint miliőjében elhelyezkedhessek. Tegnap még tudtunk mindent. Becsület és világos volt, mi a becsület. Szerelem és tudtuk, mi a szerelem, a belső etikája, esztétikája. Életöröm volt az útja, családi béke és biztonság volt a kikötője. Ma? Nem tudom. Tovább imádom a régi bálványokat, de mintha csak hódolatomból élnének. Éltetni már nem tudnak. Szépség, tisztaság és az emberszeretet, önzetlenség, részvét és áldozatra készség az élet sziklái és rózsái. S akit ennek a világnak a szellemében neveltek, a fiatal teremtés idegennek érzi magát a saját korában. Nem kell öreg embernek lenni, hogy ezt keservesen tapasztalja. Egy mai huszonötéves barátom panaszát hallottam, aki idegenül áll szemben a mai húszéves fiatalemberekkel.* Terméketlen józanság jellemzi őket, amely a földhöz és a pillanathoz tapad. Munkára képtelenül, csak a hasznot nézik és minden eszméit cinikusan lemosolyognak, anélkül, hogy cinikusok volnának. Az új élet megőrli a régit és nem ad helyébe más világot. Egészen világos most előttem: mindazzal, amivel eddig erőssé és életértékelésre képesebbé tettem gyermekemet, lehetetlenné teszem a jövendő számára. Boldog ma, akinek nincsenek lelki igényei s életét napokra boncolva úgy élheti végig, hogy a tegnappal merőben ellenkezően alakíthatja a mát —minden tartozás érzése és lelki furdalás nélkül. Minél kevesebbet vársz az embertársadtól, annál kevesebbre kötelezed magadat. Ha semmit sem vársz, semmire sem vagy kötelezve s markolhatsz mint olyan, aki bírja. Erre züillenek az emberek, de vállalhatja-e akárki, hogy erre nevelje gyermekét? Az ember elvesztheti hitét a korban, de nem mondhat le hitéről az emberiségben. Hiszem és vallom, hogy a lejtő nem vezet végig, hanem völgybe, ahonnan megint a magasba vezet az út. Múló stádium, amelyben az emberek elvesztették idegzetüket, de nem erényeiket és rendeltetésüket a szépség és jóság világának továbbépítésére. De meddig tart ez az átmenet? Nem ér-e véget már gyermekem sírdombja felett? S hogyan hajtja le ő fejét, mikor az ő gyermeke még mindig a kőgörgeteg völgyében botorkál sebzett lábbal, illanó lélekkel? Ezt az életet végig lehet élni, ha az ember nem gondolja végig. S boldog, akit a halál úgy ér, hogy sejtelme sincs közeligéséről. Emlék. John Drinkwater verse. Sokszor, ha munkám és hivatásom Elém áll, mint komor barrikád S a gond falon át Egész hatalmas eszmevilágom, Akárcsak az álom, A semmibe fullad. Felidézem újra magamban a múltat. Hátha Megvigasztalnak a szép emlékek, Elriad a zord szó S előttem a múltból újra feléled Talán egy ősrégi kínai torzó, Vagy a fowegi tavakról a gálya. Ilyenkor mégse jut soha eszembe Se nagyság, se bőség, Se semmi siker, se Pompa, se asszony, se harci dicsőség. De meglelem újra emlékezetemben Azt A tavaszt Elsfieldben fent a hegyekkel szemben, A csöppnyi ajtót a csöppnyi házon, A kertet, a bokrokat, a fákat S kint a tornácon A piros téglákat, Az illatot. Amint dús felhőkben szállt át A vadszellőn s az elhagyott Muskátlik vérvörös virágát A sárguló mályvák alatt. Ennyi s hasonló semmiségek, Ami mindabból, amik történtek Lettünkben örökre megmarad. Angolból fordította: Pünkösti Andor. John Drinkwater angol költő az Európai Egyesült Államokról álmodik. A filmet nem tartja a kulturfejlődés tényezőjének. — Amerika határtalan jövő elé néz. — Revideálni kell a trianoni békét. Irodalommal foglalkozik és nem lesz képviselő. London, március hó. (Az Újság munkatársától.) Népszerűség nem szédítette el a modern angol költészet és drámairodalom legragyogóbb értékét, John Drinkwatert. Költő maradt, természetes és póznélküli. London kertvárosrészében lakik. Aki az életben látja maga előtt a fényképekről jól ismert költőt, egy pillanatig azt gondolja, hogy Amerika legelegánsabb férfi-filmamorosoja áll előtte. Haja őszes, alakja karcsú, ruhájának szabása vetekszik a Prince of Wales szabójának remekeivel. Biztosítási hivatalnok, majd a birminghami repertore-színház színésze volt. Maria Stuart, Abraham Lincoln, Oliver Cromwell című történelmi drámák szerzője. A dolgozószobájában semmi excentrikus. Rengeteg könyv komoly rendben. Tavaszi virág illatozik hajlékony indiai vázákban. A falakon modern rajzok, pompás karrikatúrák. Először amerikai útjáról beszél. — Öt hónap alatt harminckétezer angol mérföldet tettem meg Kanadában és Amerikában felolvasó körutam alkalmával. Kilencven előadás keretében számoltam be a modern angol költészetről és az irodalom legújabb irányairól. Jártam Hollywoodban is. Nagyon érdekesek a stúdiók. Az embereket megszerettem. Chaplinnél, Fairbankssnél kedvesebb fickókat el sem képzelhetek. A mozi látogatói nem tudják, mily keményen dolgoznak kedvenceik. Nem láttam még embereket oly keményen küzdeni, mint Hollywood világhíres starjait. Az életük nem rózsákkal telített ágy. Robotolnak a pénzért és az aranynál is nagyobb kincsért: a népszerűségért. Nincs idejük vigadni, szórakozni. Annyira népszerűek már, hogy a privát életük is terhes, a stúdiók idegölő munkájáról nem is beszélve. Személy szerint nem vagyok rajongója a mozinak. Nem sorolom a civilizáció hatalmas tényezői közé a filmet. Könnyen hozzáférhető, olcsó szórakozást nyújt a tömegnek, de nem fejleszti az emberi tudást. Fényképalbumot vesz elő Drinkwater, amelyben saját Kodak-felvételeit gyűjti egybe. Apró pillanatfelvételein felsorakoznak a film legragyogóbb nevei és amint tovább lapozunk, pesti felvételeket találunk.— A Byron-centennárium alkalmával töltöttem pár órát Pesten. Athénbe utaztam, de pár órát a magyar főváros megtekintésének szenteltem. Mint minden angol, aki ellátogatott az önök pompás és annyira eredeti országukba, én is el vagyok ragadtatva Pesttől és remélem, hogy egyszer majd hosszabban tartózkodhatom Pesten. A Pen Klubnak elnökségi tagja vagyok és így egy-két magyar író nevét ismerem. Molnár Ferenc darabjai közül többet végignéztem amerikai utam alkalmával. Nem tudom megérteni, hogy ez az Amerikában anynyira népszerű nagy magyar író Angliában nem arat sikert. Amerikai utamról könyvet fogok írni,''melyben elmondom majd nyíltan, őszintén, hogy mi a véleményem az angolul beszélő népek jövőjéről. Amerikát és Angliát nem szabad közös nevezőre hozni. Amerika határtalan jövőnek néz elébe. Nagy gazdagsága és népének jóléte uralkodó helyzetet biztosít a világ összes nemzetei között. Akár akarunk hallgatni hangjára, akár nem, az óhajuk parancs lesz mindnyájunk számára. Anglia sorsa Európa jövőjétől függ. Együtt emelkedünk vagy bukunk. Az Európai Egyesült Államoknak vagyok őszinte híve, mert csak ezt a kivezető utat látom az ó-világ népeinek. A népszövetség van hivatva közelebb hozni a népeket és megalapozni az Európai Egyesült Államokat. Természetes, hogy ez a zsenge intézmény tele van hibákkal, de a fejlődés eltünteti majd a gyermekkor satnyaságát. Nacionalizmus nem akadályozhatja meg az Európai Egyesült Államok kialakulását, ha helyesen értelmezzük ezt a fogalmat. Ha valaki tisztelettel veszi le kalapját más nemzet előtt és megbecsüli integritását, ugyanakkor tiszteletet tanúsít szülőhazája iránt. Ez az én nacionalizmusom. Revideálni kell a trianoni békét, visszaadni, amit elraboltak önöktől. Ha megkapnák azokat a területeket, melyek ezer év óta Magyarországhoz tartoznak, miért ne tudnának önök is megbocsátani és közösséget alkotni volt ellenségeikkel. Amerikáról kell példát vennünk. Békességben élni egymás között, hogy legyen időnk és energiánk a termelő munkára. Rémülten veszi észre Drinkwater, a költő, hogy politizál. — Hagyjuk abba — mondja kérlelően — beszéljünk arról, amihez értek egy keveset. Az angol írók álítólagos nagy amerikai sikerei közelről nézve nem oly jelentősek. Minden vitán felüli, hogy ezek közül a fiatal írók közül Somerset Maughamnak és Frederick Lonsdalenak van a legnagyobb sikere. Az angol irodalom élő fejedelmei között Sokszor elgondolkozom, hogy Thomas Hardy, akit minden angol az irodalom legnagyobb értékének tart, kevésbé ismert a kontinensen, mint Kipling vagy Wells. Személyesen rajongója vagyok Galsworthynak. Nagy író, akinek minden sora érték. — Az én írásaimat sem ismeri a kontinens. Most fordítják németre történelmi drámáimat, melyek nemcsak az angol színpadokon arattak sikert, de Japánban is. Legbüszkébb költeményeimre vagyok. Ezek az írások állnak legközelebb hozzám. — Politikával nem akarok foglalkozni, többször felajánlották, hogy legyek képviselő liberális programmal, de én, aki gondolkozásbelileg közelebb állok a «labourhoz», nem fogadtam el a képviselőséget. Az irodalomnak akarok élni, Korda Tibor.