Ujság, 1926. április (2. évfolyam, 74-97. szám)
1926-04-18 / 87. szám
8 ÚJSÁG VASÁRNAP, 1926 ÁPRILIS 1. Egy magyar nagyasszony Látogatás gróf Amadéi Rezsőnénál. Br. Eötvös József sógornője, Liszt Ferenc, Deák Ferenc, Andrássy Gyula barátnője. A grófné költeményei, népdalai és népdalfordításai. Bécs, április 8. Egy öregasszonyt, azaz dehogy is öregasszonyt, egy százesztendős fiatal nagyasszonyt és még hozzá magyar nagyasszonyt, fedeztem fel itt Bécsben. De még így se elég: egy százesztendős magyar nagyaszonyt és költőnőt, aki magyar népdalokat költött és sok szép magyar népdalt fordított le hűen és kongeniális művészettel németre. A nagyasszonyt Gróf Amadéi Rezsőné, született Barkóczi Rosty Annának hívják és ha nem is egészen pontosan százéves, de most márciusban töltöte be a 98-ik évét, tehát 99-ik évében járt S aki azt hinné, egy töpörödött anyókával leszen dolga, az soha életében nem csalódott nagyobbat! Szemben ül velem egy íróasztalnál. A bécsi első kerület egy kis utcája, a Plankengasse egy vén házának ósdi stílusu, régies levegőjű, de nagy és gazdag emlékekkel teli lakásában. A múlt lélegzik itt hangos-hallhatóan, a virágzó osztrák-magyar, monarchia és Nagy - M a gya r o rszá g. Gróf Amadei Rezsőné, született Barkóczi Rosty Anna talán Bécs legöregebb asszonya, de mindenesetre a tíz vagy húsz legöregebb közül való. Egy teljes évszázadot élt végig és milyen viharos évszázadot! És ma, 99-ik évében nemcsak testileg él, de meg nem öregedett lélekkel örül még az életnek, élete apró, csöndes örömeinek, az Íróasztalán terpeszkedő írásainak; a leveleknek, miket kap; a napsugárnak, mely gazdagon és tavaszi gerjedelemmel ömlik be az ablakon, hogy bearanyozza a telet,..; a látogatóinak, akik mind ámulással kevert szeretettel szeretik, szinte már nemcsak az ő személyét, hanem a grófné korát is szeretik és őrzik (és gondosan megbeszélt beosztással váltogatják egymást az önkéntes őrzői és társalkdónői szerepükben s őrzik a nagyasszony 99 évét, úgy hogy a házvezetőnőn és szobalányon kívül is mindig van valaki nála); a rengeteg madarának, melyeket az egyik szobában tart s melyeknek tavaszi dalai betöltik az egész lakást s bizonyára a nagyasszony lelkét is; az egész életnek, amely még sem testileg, sem lelkileg korántsem tehet neki; s a lelki frisseségének, amely bizonyosan legnagyobb öröme neki. Születésnapján nem kevesebb, mint 61 látogatót fogadott a 99 éves nagyasszony és nem fáradt bele. Naponta olvastat még újságot, az Újságot jól ismeri és kész örömmel adja ezt az üdvözlő írást, mellyel az Újság utjánmeleg üdvözleteit küldi honfitársainak! Két régi, érdekes fotográfiát is bocsátott rendelkezésünkre a nagyasszony: az egyik öregebb korban ábrázolja őt, a másik pedig egy nagyon érdekes, átszellemült arcú, középen kétfelé fésült hajviseletű nőt ábrázol, a magyar történelem egy nagy alakja feleségét, Trefort Ágostonné, szül. Barkóczi Rosty Ilona képe (meghalt 1872 februárban), az Amadéi grófné nővéréé ... 1828 március 5-én született a nagyasszony! És pedig Budapesten, a régi Hatvaniutca egyik házában. Szülei Barkóczi Rosty Albert és nemes Eckstein Anna voltak. Nővére, Rosty Ilona, Trefort Ágoston felesége, másik nővére, Ágnes, pedig Eötvös József báró felesége lett. ő Amadéi Rezső grófhoz ment férjhez, aki magas állami méltóságokat töltött volt be Ausztriában, így egy ideig Bukovina „Landespräsident“-je volt. 1898-ban halt meg. Egyetlen gyermekük, Amadei Albert gróf, a diplomáciai pályán működött, Rómában volt követségi attasé s mint ilyen halt meg 1894-ben, aránylag ifjúi korban. (Nagyon muzikális ember volt, dalokat is komponált.) A grófné kérdéseimre frissen és szaporán beszél: (kitűnően hall is és elég jól lát is még!) Orvos nekem nem igen kell. Nagyritkán azért meglátogat. (Magyarul beszélünk, jól beszél még magyarul.) Minden este 9 órakor fekszem le és megszakításokkal ugyan, de 9/28-ig szoktam aludni. Az emlékezőtehetsége még kitűnő. Egész csomó címet mond nekem például fejből és az életében valamely szerepet játszott neveket csak úgy fújja. Budapestről is akad néha látogatója; sógorának, Eötvös József bárónak unokái, Eötvös Loránd báró Pesten élő leányai közül az egyik mindig meg szokta látogatni, ha Bécsben jár. — Szüleimmel — beszélik— nyáron mindig Békés megyében, Csabacsüdön, Szarvas mellett töltöttem a nyarat, a birtokunkon. 1850-ig állandóan Magyarországon éltem, akkor mentem férjhez. Azóta is azonban igen gyakran voltam látogatóban Magyarországon, különösen Inkey báróéknál Berényben, Somogyban. A háború óta azonban nem voltam Magyarországon. Baracson, Dunapentele mellett volt egy, bátyámmal és nővéreimmel együtt öröklött birtokom is, de én magam sohasem voltam ott. A bátyám azonban ott élt mint földbirtokos. Sógorom,Jejatvös József báró, nagyon boldog házasságban élt a nővéremmel; engem is szeretett és szerette a verseimet is. (így tudom meg, hogy verseket is írt, amire mindjárt visszatérünk.) — Liszt Ferenc, még mikor gyerek voltam, gyakran volt Pesten szüleim házában vendég. Engem is azután igen gyakran meglátogatott Bécsben, mikor már ott éltem, mint asszony. Jól ismertem az idősebb Andrássy Gyulát is, a feleségét, a szép Kendeffy Katinkát is. A fiam Andrássy külügyminisztersége alatt szolgált, mint diplomata. Nagyon jól ismertem Deák Ferencet. Persze, mi akkoriban még nem ismertük fel az ő egész nagyságát. Gyerekkoromban Széchenyi Istvánt is ismertem. A beszélgetés során aztán visszatérünk verseire, mire a grófné kezembe nyom egy könyvet, azzal, hogy: egyetlen példány, mert teljesen elfogyott az utolsó példányig. Megnézem a gondoskötésű, régi illatú, régimódi betűs, ritka könyvecskét, a grófné féltve őrzött klenódiumát. A címlapon ez a szöveg: «Gedichte von Gräf in Anna Amadei, Wien, k. u. k. Hofbuchhandlung Wilhelm Frick. Dátum nincs a könyvön, de, mint a grófné mondja, 1895-ben jelent meg, egy évvel fia halála után. (Akkor már 67 esztendős volt a grófné!) A kötetben, melyet átlapoztam, csinos kis lírai versek vannak, az akkori idők érzelgős stílusában tartva, persze német nyelvű versek. A kötet végén pedig— ennek irodalomtörténeti és népköltészeti érdekessége is van magyar szempontból — magyar népdalok német fordításai foglaltatják, még pedig igen sikerült, kongeniális, amellett hit és a magyar szellemet, természetet és temperamentumot teljesen, maradék nélkül visszaadó fordítások. A következő tizenhét magyar népdal fordítása van még a kötetben: .Nem anyától lettél...» «Törött ágról messze repül a madár .. «Csak azt mondd meg, rózsám...» «Lehullott a hársfa levele ... «Jaj de busán szól a falu harangja..., «Deres a fa .. ., «Az ég alatt a föld színén ..., «Jegenyefa tetejébe ...» «Mondja nekem az anyám..., «Kiáradt a Tisza vize messzire .. «Nagy gazda volt az apám.. .»■ tLátod rózsám azt a hegyet..., «Mariskám, Mariskám ..., tMagasan repül a daru..., *Cserebogár — *Bús az idő ..., «Kis kertemben elszáradt az eperfa ...» A modern kornak is vannak héroszai — írja egy francia iró •—, csak pantallóban járnak és esetleg pápaszem ül orrukon. A kor hőseihez bizonyára hozzá lehet számítani Georg Lindeneck hamburgi úriembert, aki ma délután négy órakor beült egy ketrecbe a városligeti Plasztikonban és negyvenöt napig ott szándékozik éhezni. Külföldi lapokban sorra bukkantak fel hírek koplaló művészekről, de ezekből az új világcsodákból egyelőre még nem kaptunk ízelítőt. Az első koplaló művész, aki Pesten működik, ez a 22 esztendős sápadt, sovány, szőke fiatalember, aki hallatlan energiával és bizonyára sokkal jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel határozta el magát arra, hogy koplalásra adja a fejét. Fényes Gyula impresszárió hozta az éhező művészt Pestre. Maga az impresszárió szmokingjában ott forgolódik és sürgölődik a Plasztikonban, fogadja a rendőri bizottságot, a zsűrit, meg a hírlapírókat, akiket az érdeklődésük hozott ide. Fényes úrnak jutott eszébe, hogy a koplalás művészetét gyümölcsöztetni fogja Pesten is és ezért már hónapok előtt elhatározta, hogy kiutazik Hamburgba, ahol, hogy úgy mondjuk, a koplalóművészek Mekkája van. — Egy hamburgi kávéházban megállapodtam egy elismert koplaló művésszel, hogy utazzékvelem Pestre — magyarázza széles gesztusokkal Fényes impresszárió —, de az illető az utolsó percben cserbenhagyott és lemondott. Kétségbeesetten járkáltam az artisták között és panaszkodtam a szerzői lésszegő éhezőre, amikor valami jó szél elém vetette ezt a Lindeneck Georgot. — Itt hagyott az éhező emberem — panaszkodtam neki. — Annyi baj legyen ■— mondotta Lindeneck —, éhezek én magánál, csak mik a feltételei? A pesti impresszárió és a hamburgi éhezőművész megállapodtak. A szerződés szerint a bruttó bevételből percentet kap Lindeneck, aki ezenkívül koplalási teljesítményével több amerikai díjra pályázik. Az impreszszárió nagyon dicséri Lindenecket, azt mondja róla, nagyon komoly ember, aki hivatását lelkiismeretesen fogja fel és nagy jövő előtt áll. Ezt bizonyára úgy értette Fényes úr, hogy ha Lindeneck úr ambiciózus lesz és törekvő, akkor még a sokat éhezhetik. A Plasztikonban egy ketrecben ül a hamburgi koplalóművész. Megvetett ágy, egy asztal, két szék, rengeteg üveg Selters-víz, minden bútorzata és minden holmija a zárkának. Ebben a környezetben éhezik majd 45 napig ■Lindeneck, aki koplaló művészetéből már ízelítőt adott; néhány hónap előtt 36 napig éhezett Hamburgban... — Nagyszerűen bírta — áradozik impreszszáriója —, friss volt és egészséges és jókedvű. A harmadik napon cigányzenészt hoztam a ketrecéhez Hamburgban és Lindenecknek még volt ereje hozzá, hogy énekeljen a zeneszó mellett. Bekocogunk a ketrec üvegablakán, mire Lindeneck úr odalép az ablakhoz, igazolványt Itt van például a „ Kiáradt a Tisza úi* messzire* fordítása: Weit die Fiút dér Theiss aus ihren Ufern tritt, Allé schönen Madchen, allé nimmt sie mit Fische jeder sich heraus das Liebchen sein Und verlange nie des Andern Schötzeleinl De hogy a fordítás kongenialitását bemutassam, itt adok egy szép magyar népdalt, magyarul és a grófné német fordításában: Mondja nekem az anyám, Ne vegyek nőt oly korán, Majd az eszem, ha megnőtt, Jobb lesz aztán venni nőt. De nem várok én biz’ én, Házasodom az idén, Mert ha megjött az eszem, Nem veszek nőt sohasem. A fordítás: Meine Mutter zu mir spricM: Nimm ein Weib so frühe nichtl Wöchst Dir einmal dér Verstand, Isfs noch Zeit zum Ehestand. Ei, wozu das Warten dochí Freien will ich heuer noch; Bei Verstanáé wenn ich már’ Nöhm’ ein Weib ich nimmermehr. * Másfél órát töltöttem a grófnénál — aki egyébként az utolsó élő Amadét, ki e nevet viseli — és ő szaporán és folyvást tudott beszélni, végig követni tudta kérdéseim és beszédem fonalát, nem fáradt ki. GyimeriJenő, Gömöri Jenő. szed elő, amelynek tanúsága szerint Hamburgban hírlapíró volt, majd az artista pályára lépett. Elmondja, hogy a koplalást az energikus ember művészetének tartja, lelkes éhező, de becsvágyát fokozza, hogy megnyerje azokat az amerikai díjakat is, amelyeket koplalóművészek számára kiírtak. Lindeneck álma az, hogy résztvehessen őszkor a nagy amerikai koplalóversenyen. A koplalók olimpiászán öt jobb sorsra érdemes embert tesznek be egy ketrecbe és ott együtt fognak koplalni, amíg csak bírják. Ez a koplaló olimpiász izgatja és hevíti a hamburgi fiatalember fantáziáját. Egyébként szűkszavú, szomorú embernek látszik ez a szőke, beesett arcú fiatalember, vizenyős kék szemében bánat és szomorúság csillog. Lehet, hogy jobban szeretne a hamburgi utcákon sétálni hölgyekkel, jó fekete bajor sört inni és vasárnap délutánonként a dalárda produkcióiban résztvenni, de a foglalkozása az éhezés, amely idegen városok plasztikonjaiba szólítja. Rövid diskurálás után a koplalóművész visszaül az asztalhoz és levelet ír. Beszélik, hogy, minden koplalása megkezdésekor megírja élményeit édesanyjának aki odahaza büszkén és felragyogó szemmel gondol éhező fiára Közben a zsűri, amely még éjszakánként is vigyázni fog arra, hogy Lindeneck betartja-e a versenyszabályokat, jegyzőkönyvet vesz fel a koplalás megkezdéséről. A zsűri asztalán olvasható a részletes orvosi jelentés, a koplalóművész egészségi állapotáról. A bulletin mindenre kiterjeszkedik, a szerencsétlen ember összes testrészeinek állapotáról pontos jelentést ad. —■ Ide kiszögezünk egy táblát — mutat a ketrec falára az impresszárió , hogy a közönség óvakodjék ételek és italok fogyasztásától. Tetszik tudni, a koplalóművészt nagyon izgatja, ha a közönség eszik. Negyvenöt napig tart az éhezés, az utána következő napon mesterségesen fogják táplálni a művészt, majd kétszer fog kapni fél tojást és így fokozatosan vehet majd csak magához ételeket. Orvosi leletre. Amikor kint jártunnk, már két órája éhezett a művész. Mesélik, hogy amikor bevonult a szetrecbe, verses köszöntővel üdvözölte a közönséget. A versezet a magyar nemzetről áradozott, a magyar nőket dicsérte, megállapította, hogy örömmel jött a városunkba. Ahogy ez már ilyenkor szokásos. Nem tehetek róla, szomorúan bandukoltam el a ligetből. Micsoda kor ez, amely ideáljául a koplaló művészt termeli ki magából, mert nagyon szomorú és nagyon lehangoló látvány ez a koplaló fiatalember a ketrecben. Kellér Andor. Verssel köszöntötte a közönséget, majd megkezdte éhezését a Városligetben a hamburgi Lindeneck koplaló művész. 45 napig éhezik az első pesti koplaló. Nem szabad enni és inni a ketrec előtt. Hamburgban hirlapíró volt Lindeneck. Gróf Amadei Rezsőné szül. Barkóczi Rosty Anna. Trefort Ágostonné szül. Barkóczi Rosty Ilona.