Ujság, 1926. május (2. évfolyam, 98-120. szám)
1926-05-01 / 98. szám
2 Káin. írta Gergely Sándor. A műhelyek csábítottak, jórákig bámészkodtam az asztalosnál, amikor a fát szeletelte és gyalulta, a cipészmester dikicsét tiszteltem és a friss bőrtalpszag kedvenc illatom volt. A szabó műhelyében örökkévalóságig ténferegtem és ünnepet ült örömöm, ha uj posztóba mélyedt a villogó olló. Műhely volt az egész falu, a föld, amibe belevájt az eke, a levegő, ahová belehasított a madár iramodó szárnya, minden, minden..., de a legcsodálatosabb, furcsa illatú, forgatagos hely, ahová mindig nagy várakozással mentem: a falu végén körrülárkolt helyen, patakparton állott. Nagy, fehérszörű, csavartszarvú ökrök válltak ajtaja előtt. Néha rám bámészkodtak, kinyújtották nyelvüket és bőgtek. Egy-egy társuk tűnt el mellőlük, be a műhelybe. Bizonyára azt búcsúztatták... Számláltam őket és izgatottságom megnőtt. Az ökrök lassan fogytak, igen hamarosan odakerülhetek azajtóhoz, elfogyminden állat, benn fekszik a kövön, a mesterek darabolják őket. Kék volt az ég, az ágáló füvek fölött friss Szél fújt, igen, a tavasz itt van, anyám ígérte, nemsokára mezítláb járhatok, húsvét fia elmúlt. Cipőmet nézegettem, a mély árkot méregettem, a nagy műhelyből nagyot bőgött felém az utolsó ökör... egyetlen intéssel átugrottam a mélységet és máris feltárult elém nagy szórakozásom minden vigalma: bajuszos emberek hajlongtak az ökrök fölött, késeket, bárdokat csattogtattak és darabolták, szeletelték a húst, a kampókra akasztották a nagy combokat. Ilyenkor nyögtek és a nadrágszíjjukon igazgattak egyet. Lassan befelé merészkedtem. A véres latyakban egymás mellett sorakoztak az összehajtogatott ökörbőrök. A kövér mesterre néztem. — Bácsi, szabad? —■ és megfogtam az ' 'ökörbőr szarvát és kifelé vonszoltam a súlyos terhet. Nehéz volt, a göngyölegből kétfelé meredt a szarv, hátranéztem, nagyokat nyögtem, a legények neveltek, pihenőben a nadrágomat nyomkodtam és lassan, fújtatva, lihegve az ajtó felé húztam terhemet. —• Mészáros leszek — mondtam hangosan és ráültem a piszkos holmira. Benn csak zengett a kábító zene: csontok ropogtak, késeket köszörültek és nagyokat nyögtek a legények... J0h igen, ez a falu legszebb műhelye, más ez, mint a csirizes suszterszoba, vagy gyalupad. Előbb iskolába járok, aztán késeket vesz az apám, minden fejsze és konyhakés, ami otthon van, az enyém lesz, aztán kapok egy ökröt... Nem, az ökör nagy, van otthon egy kecskénk, olyan szépen mekeg, majd azon tanulok minden nap ... ültem a véres bőrön, kezem a szarvakon és játszópajtásomon, ezüstszerű bolondos kecskénkre gondoltam. És egyszerre csak látom, apám jön, madzagon mellette a pajtás és mekeg. Feléjük szaladtam, át az árkon. Kis, ritkás szakállt viselt a pajtás és sáros pofával fúrta a füvet. Kéllábra állt és vállalbra akaszkodva, arcomhoz dörzsölte pofáját, így ölelkeztem vele mindig. Apám állt egy ideig, s aztán megfogta a madzagot. .—■ Te maradj itt — és rám nézett. Magamhoz szorítottam mekegő fejét és simogattam. — Beviszi apa, oda? — kérdeztem és öröm kaptatott fejembe —. Aztán szétvagdalják? De apám csak nézett és nem törődött örömömmel. A kecske ellenkezőit, nekifeszült a földnek, csöremeresztelte szarvas koponyáját ... Álltam szétvetett lábakkal és néztem a harcot. Lassan az ajtóig értek. Már ott álltak a legények kökényesen és kezükben kés meg köszörüktő ... Eljött a műhelybe a kecske, mindjárt tanulni fogok rajta! Nyugtalanul tipródtam a füvett és haragudtam apámra, aki ideparancsolt az árok mellé, amikor odabenn a kecske van és én tanulhatnék. Hirtelen a műhely belsejéből visítani hallottam a pajtást. Nagyon fájhat valamije. Utána hosszú-hosszu mekegés. Valami belémsajgott, homályosan ... átugrottam az árkot, feledkezve apai parancsról, beiramodtam az ajtón és ott feküdt a kőpadlón a pajtás, nagy kék szeme nyitva, nyakán piros nyilas, vérrel... Valami fájt bennem és a szakállas bácsik csak fenték a kést és nevettek. A pajtás, a jó pajtás! Leguggoltam. Megtapogattam. Nem mozdult. Az egyik bácsi nyúzni kezdte. — Fáj ez neki? — ültem és apámra néztem. — Nem. Nem fáj... — Bácsi, igaz, nem fáj neki? De az nem felelt. Csak röhögött és nyúzta a pajtás bőrét. A kecske meg se mozdult, igen, az ökrök se bőgtek már, amikor leszedték róluk a bőrt. — Bácsi, adjon egy kést, én segítek. Apám elhúzott. Mérges arccal tuszkolt kifelé, de én toporzékoltam: — Én mészáros leszek. Én tanulni akarok. Papa egy kést adjon. A legény otthagyta a kecskét. Hozzám jött. Fölém hajolt. Nagy bajuszát láttam és nagy szeme rám nézett. Kezében a kés. Nézett. Olyan volt, mint az ördög. Nevetett és öklével a fejemet nyomkodta. — Hát gyere — a pajtáshoz szaladtam, a legény felém tolta a kecske bőrét — fogd és húzd — szájából kiszedte a kést és újra neki állt a fejtésnek. Sercegett a kés... Szép fehér húsa volt a pajtásnak és meleg a bőre. Húztam és mindig jobban és jobban előtűnt a húsa... Jó, csendes a pajtás, most nem meleg és nem rugdalózik... — Bácsi, én is! — Már meguntam a tétlenséget, én is metélni akartam, de a legény csak felemelte röhögő fejét és tovább dolgozott. A fejhez ért, lassabban mozgott a kés ... óh boldogság, felémádta a villogó acélt és csizmaszárából másikat húzott elő, térdelve fenni kezdte és rám nézett — bácsi, én is? — Nem — olyan volt a hangja, mint a bikáé és újra nekiesett a pajtásnak. Csak fogtam a bőrt. Már majdnem kibujtatta ez az ügyes ember a kecskét. De most csak egy kézzel fogtam, a másikban a kés. Hahó ... A legény feje alattam mozgott, nagyszerű ... A kést büszkén a számba raktam és úgy álltam ott. Körülnéztem. A kampók körül dolgoztak bárdokkal az emberek, csak az apám állott az ajtóban és mosolygott... Igen, most már tanulok, már nyúzom a bőrt és számban a kés, mint a többi bácsiéban ... A legény felállt. Ott feküdt a bőr, elszabadultam A kecske fehér volt, mint a hó. Kampóra került. A bőrt összegöngyöltem és farkánál vonszoltam kifelé. Egyszer sem pihentem. Könnyű volt a pajtás bőre... Ráültem és úgy hallgattam a bárdok csapkodását. De a kecskét csak kis ütésekkel verték. És a legény egyszer sem nyögött. Mögéje kerültem. — Ezt én is tudom — mondtam gőgösen —, ez kicsi, ezt én is tudom — és mert nem felelt, dühösen folytattam —, holnap megpróbálom. — Mit próbálsz?— nevetett a legény. — Otthon holnap én fogom levágni a kecskét — és a kampóra függesztett pajtás romjaira mutattam. — Hát van nektek még egy? — Csak egy van, bácsi. Ez az egy — boltdog voltam, hogy ilyen sokat beszél velem ez, a nagy ember. Újra nekiállt a lenesnek és nevetett. Olyan fogavolt, mint a lónak. Mintha ló nevetne ... — Ezt ma nem vágod. Ezt te megeszed. Nevettem. Hogy én a pajtást!... De nem törődött velem senki... a kampókról nagy, fehér ökörfejek néztek rám.. A szemük meg se mozdult. Igen, ez mindig így van. Ha a műhelyben megdolgozzák az ökröket, akkor csöndesek, csak mielőtt idejönnek, még az ajtó előtt kikötve is, bőgnek és kidugják a nyelvüket. Itt a szögre kerülnek,,kocsira rakjják őket és a másik napon újra idekerülnek ... Valami kavargás szállt a fejemben. Igen, ezeknek a bőre ott künn van. A fejük a kampón és másnap mégis jönnek, a bőr a fejükön ... Ki csinálja ezt? Ki rakja vissza rájuk a bőrt? Hol az a műhely? Oda is el kéne menni. .. Apám megfogta a kezemet. Mentünk hazafelé. A furcsa, titokzatos műhelyre gondoltam és nem mertem kérdezősködni. Apám szakállas arcát vizsgálgattam. — Papa... papa, mi lesz a kecskével? — hirtelen megástam és féltem — az a bácsi azt mondta: megesszük. •— Apám nem felelt, csak nézett, sokáig. Aztán mesélt, hogy nem szabad többet ebbe a műhelybe mennem. Kisgyereknek nem való. — De mi lesz a kecskével? Én, papa, tanulni akarok ... Reszkettem és futva tartottam lépést apámmal. Hallgatott és én ijedten, kapkodva féltem valamitől. — Pipa — sikoltoztam —, mi van a pajtással? Eleresztettem a kezét. Rohantam. Végig az utcán, be a kapun, neki a kis ólnak, felléptem az ajtaját és visítva, fuldokolva tántorodtám vissza: a kis istálló üres volt. Felémvágott a csendes sötétség és hirtelen élesen, tisztán láttam: pajtás nem jön vissza sose, a kampókon lóg és sohasem fog a vállamra ugrani játékos kedvében. Elment, el ... mint az ökrök .. . Kezemben az ól kilincse, reszketni kezdtem és elvágódtam a földön__Pajtás, a szakállas pajtás fájdalmas mekegését hallottam aléle bukásomban ... És lábadozó betegségem után meghalt számomra minden műhely, a csattogó ollók, zugó kalapácsok, nyisszanó kések, csapkodó bárdok lármájában sokáig szakállas pajtásom mekegését hallottam. ÚJSÁG SZOMBAT, 1926 MÁJUS 1 Pesthy Pál új rend a vagyonfelügyelők kijelölésénél. Csak hadviselt ügyvédek lehetnek ezentúl vagyonfelügyelők. — Háborús szolgálatuk szerint három kategóriába sorozzák az ügyvédeket. — Ráutaltságuk szerint és kamarai bejegyzésük sorrendjében jelölik ki őket. Emlékezetes az Újság olvasótábora előtt az a cikksorozat, amelyet a vagyonfelügyelőségek ügyéről írtunk Márk Sándor ügyvéd eltűnése után. Akkor felfedtük mindazokat a visszásságokat, amelyek joggal elkeseríthettékaz ügyvédséget, mert az igazságságügyminiszternek ama rendelkezése helyett, hogy a vagyonfelügyelőségek a háborító szolgálatiéyesítés miatt gyakorlatukban megkárosított fiskálisoknak juttassanak, más szempontok érvényesültek. Kellő befolyással és titokzatos öszeköttetések révén nagy vagyonfelügyelőségeket nem a háború rokkant ügyvédei, a harctéri szolgálatuk miatt klientélájukat vesztettügyvédek között oszlottak ki, hanem vagy igen nagy irodája bankügyészek, nagyvállalatok jogtanácsosai vagy pedig egészen fiatal ügyvédek között. Megtörtént éppen Márk Sándor esetében, hogy a svéd Testvérek tízmilliárdoskényszeregyezségét annak a fiskálisnak osztották ki, akit a kamara többször fegyelmi büntetésekkel sújtott, pedig vagyonfelügyelő csak fedhetlen előéletű ügyvéd lehet. Az Újságnak a vagyonfelügyelők kijelölése körül történt sérelmekről írott cikkei nemcsak az érdekelt ügyvédség sorában keltett nagy feltűnést, hanem illetékes helyen is megtette a kivánt hatást.Pesthy Pál igazságügyminiszter aZ Újság cikkei után magához kérette a Hadviselt Ügyvédek Országos Szövetségének vezetőségét és arra kérte őket, tegyenek előterjesztést, miként lehetne a vagyonfelügyelők kirendelése terén olyan rendszert meghonosítani, hogy ezeket a megbízatásokat valóban az arra rászorultak kapják.A szövetség vezetői nyomban át is nyújtottak egy memorandumot, amellyel az ügy minden részletéig az igazság, a szociális gondoskodás és a méltányosság nagy szempontjai szerint oldható meg. Pesthy Pál igazságügyminiszter a hadviselt ügyvédeknek négy hét fölött történt előterjesztése után ma vagyonfelügyelők kirendelése ügyében 16.127/1920. I. M. VIll. szám alatt rendeletet adott ki, amellyel szabályozza a vagyonfelügyelők kirendelését és olyan kívánságokat is honorál, amelyeket az ügyvédi kamara tíz éven keresztül való kérvényezéssel sem tudott elérni. Az új rendelet értelmében a kirendelésekben csak hadviselt ügyvédek részesülhetnek, akikről a kamarának sürgősen, hiteles okmányok felmutatása alapján, jegyzéket kell készíteni. A hadviselt ügyvédek három kategóriába sorozandók. Az elsőbe kerülnek a volt hadifoglyok és rokkantak, a legutóbbi rokkantszemlék orvosi megállapításai alapján, a másodikba a frontkatona-ügyvédek és a harmadikba az egyéb háborító szolgálatot teljesítettek. A három kategóriába osztott ügyvédek kijelölésénél még figyelemmel kell lennie a bíróságnak a reáutaltságra és a kamarai bejegyzés sorrendjére. Eszerint tehát csak az öregebb ügyvédek kielégítése után kerülhet sor a háborút járt fiatalabb fiskálisokra. A miniszter fedeletéről értesülve, a budapesti ügyvédi kamara vezetősége már ma elrendelte, hogy a hadviselt ügyvédekről szóló jegyzéknek elkészítéséhez fogjanak hozzá. A jegyzék összeállításának munkájához a kamara vezetősége meghívta a Hadviselt Ügyvédek Szövetségének vezetőit, akiknek már régebben összegyűjtötték az ügyvédségre vonatkozó háborús adatokat. Az új jegyzék elkészülte már csak napok kérdése, úgy hogy a bíróságok már a jövő héten megkapják és kiküszöbölődnek az ügyvédséget elkeserítő visszásságok. Az igazságügyminiszter ma kiadott rendeletének hatása felől kérdést intéztünk Mészöly Imre dr.-hoz, a Hadviselt Ügyvédek Szövetségének főtitkárához, aki a következőket mondotta: — Az igazságügyminiszter úr új rendelete teljes megnyugvást kelt a hadviselt ügyvédek körében. Pesthy Pál igazságügyminiszter úr őszinte megértéssel és nemes jóindulattal méltányolta mindazokat a szempontokat, amelyeket a hadviselt ügyvédek kifejezésre juttattak s amelyek jogosak és méltányosak azokkal szemben, kik négy-öt évet irodájuktól távol, hadiszolgálatban töltöttek s most rokkanton vagy rongált idegzettel küzdenek a létért. A rendeletben lefektetett két főelv: a reáutaltság és a kamarai bejegyzés sorrendjének alkalmazása egyébként az ügyvédi kamara évtizedes kívánsága. Ennek a rendszernek keretén belül teljesen szabadon érvényesülhet a bírói függetlenség, melynek legnagyobb tisztelői a hadviselt ügyvédek, kik a jogért, igazságért s a magyar haza nagyságáért küzdöttek a harctéren. Ebből az alkalomból engedje meg, hogy a szövetség nevében őszinte köszönetet mondjak az Ujságnak a hadviselt ügyvédek törekvéseinek lelkes támogatásáért, térnek haza az orosz művészek és művésznők. Amikor meglátják Baklanovot, csillogó szemmel sietnek feléje valamennyien, szótlanul megszorítják a kezét, azután leülnek az asztalához és mindegyiknek van egynéhány szava hozzá. Baklanov asztala rövidesen az érdeklődés középpontjába kerül. — Beteg vagyok — mondja —, már hónapok óta nagy fájdalmaim vannak. Az előzmény hab mérgezés, amit minden valószínűség szerint akkor kaptam, amikor februárban hazatértem Amerikából. A hajón nem volt semmi bajom, de mihelyt szárazföldre léptem, rettenetes görcsök jelentkeztek. Megijedtem és Párisban azonnal megvizsgáltattam magam egy híres orvostanárral, mert a szenvedéseim nem szűntek meg. Voltam Olaszországban, de nem lettem jobban. Pestre jöttem, mert már a külföldön hallottam Rosenthal professzorról, akivel mindenáron meg akartam magam vizsgáltatni, hogy pontos diagnózist kapjak végre valahára magamról. Baklanov felesége — egy orosz bárónő — Víruboffal van elfoglalva, de azért férjének minden egyes szavára figyel és közbe is szól: — Ha a professzor azt állapította volna meg, hogy a férjem beteg — azonnal elutaztunk volna Budapestről és a hétfői fellépésből sem lett volna semmi. Miután azonban nyolc napig kell várni a diagnózisra, nincs semmi akadálya annak, hogy az uram énekeljen. Amerikai élményekről beszélgetünk ezután Baklanovval, aki a télen a chicagói nagyoperában énekelt a világ leghíresebb művészeiből álló együttessel. Nagyon el van ragadtatva Chicagótól, sokkal jobban tetszik neki, mintNewyork. Azt mondja, hogy szédítő arányokban fejlődik. Megesik, hogy egész utcák tűnnek el egyik hétről a másikra, de csak azért, hogy sokkal hatalmasabb felhőkarcolókat építsenek az elpusztított házak helyére. Műsorán néhány modern francia zeneszerző is szerepel újabban, így elsősorban Ravel, akinek egy bűbájos és nagyon pikáns operájában aratott tomboló sikereket az Óceánon túl. Baklanov budapesti fellépése után Miskolcon és Szegeden is énekelni fog. Alig várja már, hogy Miskolcon legyen, mert itt vásárolni akar magának egy hordó tokaji bort, amiért őszintén lelkesedik súlyos gyomorbaja ellenére. Reméli, hogy az orvosprofesszor a tokaji bort orvosságszámba fogja venni. (v. gy.) Baklanov elsősorban a gyomorbaja miatt jön Budapestre. Nyolc napig ittmarad, mert csak akkorra állapítják meg a pontos diagnózist Baklanovra nehezen fognak ráismerni azok, akik régebben látták ezt a nagyszerű művészt. Tavaly, amikor az ősz elején utoljára itt, járt, még tekintélyes emberpointje volt, most,karcsú lett és sápadt lett az arca nagyon. A jókedve is mintha elhagyta volna egy idő óta. Baklanov beteg. Tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy hétfőn ismét gyönyörködhetünk felséges baritonjában. A Britannia-szálló halljában csupa halkszavu, csöndes ember sürög-forog mostanság. Oroszok. A moszkvai művészszínház tagjai. A művészet igazi aszkétái. Nem érintkeznek senkivel sem egymáson kívül. Az egyik öröme a másik öröme, az egyik szomorúsága a másik bánata. Baklanov feleségének és Virubojnak, az orosz társulat egyik legszimpatikusabb tagjának, a társaságában van. Beszélgetnek. Két óra felé jár az idő, egymásután Műtárgyak eladása Szombaton, vasárnap és hétfőn a Szinházi Biot boltjában. Erzsébet-körulSti magángyűjtemény kiárusítása: Olajfestmények: Mednyánszky, Hippi-Rónay, Iványi-Grimwald, Katona, Székely Bertalan stb. stb. Iparművészeti tárgyak, porcellánok, perzsaszőnyegek