Ujság, 1926. május (2. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-30 / 120. szám

34 Az Újság vasárnapi sportja Ausztria—Franciaország !— Három reprezentatív meccs lesz vasárnap. — Ausztria, amelynek válogatott csapata két igen értékes győzelemmel dicsekedhetik, hiszen Csehországot 2:0, majd Magyarországot 3:0 arányban győzte le, vasárnap a simmeringi pályán Franciaország reprezentatív csapatával kerül szembe , másodszor. A franciák reprezentatív futballsportja eddig igen szerény szerepet játszott a kontinensen, idei eredményei azonban annyira figyelemreméltóak, hogy a hatalmasan feljavult franciákat is a számottevő ellenfelek közé kell sorolnunk. A franciák idei győzelmi listáján a következő szép eredmények díszlenek: Belgium ellen (Párisban) győzött 4 :3. Portugália ellen (Toulouse-bam) győzött 4 :3. Svájc ellen (Párisban) győzött 1 : 0. Igaz, hogy mind a három győzelmüket honi pályán vívták ki a franciák, ez azonban a múlt­tal szemben olyan imponáló teljesítmény, hogy az osztrákoknak előreláthatólag alaposan meg kell dolgozniuk a győzelemért, amely azonban minimálisan két gólkülönbséggel nem maradhat el. Ausztria a következő csapattal veszi fel a küzdelmet: Aigner (Simmering) — Tandler (Amateure), Blum (Vienna) — Bichkter (Rapid), Reich (Wacker), Schneider (WRC) — Cutti (Amateure), Gschweidl (Vienna), Sindelar (Amateure), Wieser (Amateure), XVesély (Rapid). Tartalékok: Edi Kanhauser (WSC), Rainer (Vienna), Madlmeyer (Rapid), Jutanic (Floris­­dorf). Gsch Weidt startja kétes, míg Sindelar beállí­tása, aki még saját csapatában is csak tartalék, egészen rejtélyes, Meisl Hugó osztrák szövetségi kapitány azokban kedveli az ilyen tréfákat. Franciaország csapata a következő játékosok­ból áll: Cottenet (Cannes) — Wallet (Amiens), Can­­thelou (Rouen) — Villaplnche (Cetté), Domergue (Nimes), Dédieu (Cetté) — Devaquez (Marseille), Lieb (Bischwiller), Lentubéry (Cl. Francois), Grut (Marseille), Gallay (Marseille). Tartalék: Friesz (Straszbourg), Bertrand (Arras). Biró: Ceshar (Prága). A francia-osztrák meccsel egyidőbeli Krakóban a Krakó—Bécs városok közötti mérkőzés k kerül eldöntésre, amelyre Bécs az alábbi második garnitúrával áll ki: Feigl (Rapid) — d­eltinek (Wacker), Schrams­­eis (Rapid) — Stepan (Slovan), Hofmann­­(Vienna), Kurz (Simme­ng), Bulla (Vienna), Schlosser (WAC), Zdarsky, Buresch,,Beybl (Slo­van). A krakói csapat ugyan május elsején Buda­pest szerencsétlenül összeállított válogatottjai ellen elég heves ellentállást fejtett ki, az akkor produkált játéka alapján azonban még a honi pályát jelentő előnye ellenére sem érhet el a pestihez hasonló tisztes eredményt, amikor tudva­levőleg 4:3 arányban vereséget szenvedett. Bécs ugyanis legalább három góldifferenciával fog győzni. A Zágrábbal­ eldöntésre kerülő Jugoszlávia— Bulgária közti válogatott mérkőzés csak annyi­ban érdekel bennünket, hogy a meccsét magyar bíró, Gerő Ferenc fogja vezetni. Jugoszlávia előre­láthatólag fölényesen fog győzni, hiszen Bulgária Csúfosan (6:1) alul maradt. 1A MÁV gépgyári sportkör ifjúsági atlétikai viadala. Kőbányaiul­­pálya, délelőtt fél 10 órakor. A birkózást, futballt és atlétikát egyaránt tel­jes agilitással felkaroló derék munkásegyesület ifjúsági versenyén fiatal atlétáink színe-java áll starthoz, a verseny tehát előreláthatólag érdekes sportot fog nyújtani. Futó- és ügyességi számo­kon kívül egy triatlon (200 mm magasugrás, disz­koszvetés) és négyszer négyszázas staféta szere­pel a programmon. A Magyar Úszó­ Szövetség ujoncversenye. 1 I Csonka-uszoda, délután 6 órakor.­­ Az ujoncverseny második napján az 50 méte­res gyors-, mell- és hátúszás, műugrás, a három­szor 50 méteres gyors- és háromszor 50 méteres Vegyesstaféta, az 50 méteres hölgyek gyors- és mellúszása, továbbá a tízszer 50 méteres gyors­­-és tízszer 50 méteres mellstaféta kerül eldöntésre. Budapest—Siófok kerékpáron. — 149 versenyző indul a százkilométeres versenyben. — A Magyar Kerékpáros Szövetség rendezésében Vasárnap reggel 7 órakor (start a fehérvári or­szágút tizenegy kilom­éteres jelzőkövénél) kerül el­döntésre százkilométeres távon a Budapest— Siófok közti kerékpáros verseny, amelyen olyan rekordmezőny indul, hogy már az az idő sincsen távol, amikor a külföldi országúti versenyek száz főnyi mezőnyeikkel sem fognak majd nekünk im­ponálni. A versenyre 15 főversenyző, SS haladó, 97 kezdő és lő szenior, összesen tehát 149 kerékpá­­ros jelentkezett. Az első klasszisú versenyzők gár­dájában Kordon, Nemsics, Bényei, Vida, Jerzsa­­bek, Rusovszky, Havrenszky, Medgyes, Bouska I., II., Reichert, Schronk, Fodor, Gazsa és Schmidt, tehát legjobb országúti menőink nevével találko­zunk, könnyen meglehet eszerint, hogy a várható heves küzdelem a százkilométeres országúti re­kord megdöntésével fog járni. A versenyzők há­rom csoportban indulnak, a győzteseket és a he­lyezetteket azonban mind a négy kategóriában k­ülön díjazzák. ÚJ­SÁG VASÁRNAP, 1926 MÁJUS 30 Három csapat élet-halát fe­ehetne a kiesés ellen. A vasárnapi utolsó­ bajnoki forduló esélyei. őszi eredmények: FTC—UTE 2:0 — MTK—VÁC 6:0 Vasas—Törekvés 4:2 NSC—33 FC 0:0 III. kerület—KAC 3:2 BEAC—ETC 0:0 Egy színpadi mestermű utolsó felvonásának utolsó jelenetét sem kísérik izgalmasabb érdeklő­déssel, mint a bajnokság fináléjának utolsó for­dulóját, miután úgy adódott a helyzet, hogy csak a huszonkettedik fordulóban dől el, hogy a már kiesésre ítélt Törekvésen kívül a VÁC, BEAC és ETC közül melyik csapat búcsúzik az első osz­tályból. Az osztálycsere természetesen csak abban az esetben következik be, ha fennmarad a mai bajnoki rendszer, mert ha az ősszel különválnak a professzionista alapon boldogulni kívánó csapa­tok, nemhogy nem esik ki csapat a mai elsőosz­­tályúak közül, de a profik helyére a második osz­tályú csapatok, sőt az amatőrliga csapatai közül is néhányat elsőosztályú jelleggel kell felruházni. Az amatőr­ profi szétválasztás kérdése azon­ban ebben a pillanatban még a távoli jövő zenéje és így a mai, adott helyzetbe kell beleélni magunkat. Vegyük elő tehát a bajnoki tabellát és lássuk az utolsó előtti helyen álló három csapat mai pozícióját: 9. VAC 24:45 gólarány 16 pont. 10. BEAC 27:38 gólarány 15 pont. 11. ETC 22:40 gólarány 15 pont. A VAC-nak­ vasárnap az MTK az ellenfele, míg a BEAC és az ETC egymástól kénytelen pontot elhódítani, ami az adott helyzetben valóban tra­gikus, esetleg azonban szerencsés véletlen. Rideg és józan számítással olyanformán lehetne kom­binálni, hogy az MTK legalább egy gólkülönbség­gel legyőzi a VAC-ot és így, ha a BEAC és az ETO gólnélküli eldöntetlent játszana, rosszabb gólará­nyával a VAC kerülne az utolsó előtti helyre, mert a tabella ebben az esetben a következőképpen ala­kulna: 9. BEAC 27:38, gólarány 16 pont. 10. ETO 22:40, gólarány 16 pont. 11. VÁC 25:45, gólarány 16 pon­t. Persze a papírformára nem lehet építeni. Ha a VÁC legyőzte saját otthonában­ az UTE-ét, majd az FTC-et, miért ne gyűrhetné le a hungáriauli pályán az MTK-át is, amely éppen olyan hajla­mos a léleknélküli és energiátlan játékra, mint aminőt például pü­skösd hétfőn a zöld-fehérek produkáltak. Ebben az esetben a BEAC és az ETC közül a vasárnapi vesztes kerülne ki az első­­osztályú csapatok sorából. A helyzet tehát alapo­san bonyolult és szinte komikus, hogy az egész problémát az MTK egyetlen gólja oldhatja meg. Az utolsó forduló különben a sorsdöntő MTK —VÁC és BEAC—ETC mérkőzéseken kívül is ér­­dekfeszítő küzdelmeket tartogat. Mert ha az FTC —UTE-m­eccs eredménye a két csapat helyezésére nincsen is befolyással, tagadhatatlan, hogy ez a mérkőzés a nap kimagasló eseménye, ha jelentő­sége a barátságos találkozásoknál nem is sokkal nagyobb. Az FTC, mint újdonsült bajnok, érthe­tően győzelemmel szeretné befejezni klasszikus si­kert hozott 1925—1926. évi szezonját, míg az UTE esetleges győzelme esetén azzal vigasztalódhatna, hogy ha már egészséges csapatával játszhatta volna végig a szezont, ma ő is beleszólhatna a baj­nokság finisébe. Ha a két csapat utolsó fordulóját vesszük­ ala­pul, habozás nélkül a lila-fehérek pártjára kell állnunk, akik pünkösdkor kondícióban legalább két góllal jobbak voltak, mint a VÁC elleni FTC. A zöld-fehéreket is utolérte a legtöbb magyar csa­pat végzete, hogy nem állják végig az iramot és ha ismét a múlt hétfői imottság vesz rajtuk erőt, az újpesti Stadion lelkes közönsége előtt vesztett csatára lehetnek elkészülve. Feltesszük azonban, hogy az FTC vasárnap sokkal jobban fog játszani, már csak azért is, hogy legalább három pont előnnyel hódítsa el a bajnokságot, de az otthoná­ban játszó újpestiek ellen mindenképpen nehéz a helyzete. Az UTE mai halfsorát az FTC-éval egyenrangúnak taksáljuk, Fogl II. nélküli közvet­len védelmében is feltétlenül bízhatik Újpest, ha tehát a lila-fehérek csatársora a Sparta elleni energiával játszik, legminimálisabb gólarányú győzelme aligha maradhat el. Az MTK az ünnep két napján ugyancsak ellen­tétes formákat játszott ki, a VAC reális legyőzé­sére azonban feltétlenül képesnek tartják. Hiszen ha nagyobb lelkesedés is fűti ma a VAC-ot, mint a többi magyar csapatot, ez nem tünteti még el a két csapat közötti kvalitásbeli különbséget, ami — a két közvetlen védelmen kívül — az MTK javára mutatkozik. Mi nem hiszünk a kabalákban, sem a csodákra képes energiakifejtésben, mert ha az MTK nyugodt idegekkel játssza le a meccsét, ami an­nál valószínűbb, mert második helye netán vere­sége esetén is biztosítva van és ha csatársora két nagyszerű szélsőjére építi fel támadásait, lehetet­len, hogy Kitti—Opala—Bús belső csatártriója, a VÁC pompás közvetlen védelmének legbravúro­­sabb ellentállása ellenére is 2:0 gólarányban a maga javára ne döntse el a küzdelmet. A Vasas alighanem győzelemmel fejezi be sike­res tavaszi szezonját, mert ha a Törekvés fölényes gólaránnyal is győzte le az ETO-t, mostani halt­­sorával a Vasas ellen nem számíthat sikerre. Ha váratlanul ismét gólszerző kedvében is lenne a vas­utasok csatársora, a Vasasok csatárai is ambicio­nálni fogják a gólokat, könnyen meglehet tehát, hogy Takács, az idei gólrekorder, amúgyis behoz­hatatlan gólelőnyét még növelni fogja. Nem hisz­­szük azonban, hogy a Vasas, amelynek harmadik helye még eldöntetlen esetén is be van biztosítva, teljes gőzzel fog játszani, miért is nem lehetetlen, hogy a Vasas a 4:2-es gólarányú győzelemmel is meg fog elégedni. A REAC és az ETO csak abban az esetben me­nekülhet meg a kieséstől, persze az MTK győzel­mére építve fel kombinációit, ha 0:0 arányban eldöntetlenül játszik. Ez a két jó védelemmel rendelkező csapatnak nem is fog nehezére esni, habár Szoffián vagy Brau II. egy-egy gólja nem lepne meg. Az­­VSC-nek a bajnokság ötödik helyét jelen­tené a 33 FC elleni győzelme. Csatársora a DFC ellen olyan bravúrosan játszott, hogy egy gólkülönbségű győzelme a papírforma. A III. kerületi TVE csak az NSC veresége, il­letve a KAC elleni győzelme esetén rukkolhatna a hatodik helyről az ötödikre, a KAC megbízható hátvédjei azonban, az MTK elleni m­eccs tanulsá­gain okulva, aligha engedik a tizenhatos közelébe az energikus óbudai csatárokat. Azonban a III. kerület védelmét is alaposan próbára teheti Kis­pest csatársora, amennyiben jó napja lesz. Na­gyobb érdekek azonban egyik csapat győzelméhez sem füzdenek és így­­ a kevés gólos eldöntetlen a legvalószínűbb. Hungária-úti pálya: Vasas—Törekvés d. u. 1/12 (bíró Nagy László). NSC—33 FC 1/14 (bíró Salgó Imre). MTK—VÁC 1/26 (biró Iváncsics Mihály). ÚTE-pálya: FTC—ÚTE d. u. 1/16 (biró Feny­ves Miklós). Sárkány­ Utca: KAC—III. ker. TVE Vsc (biró Zsarnóczay János). Lágymányos: BEAC—ETC V26 (biró Biró Sándor). 4 Három új sportkönyv. MEZŐ FERENC DR.: KÉPEK A MAGYAR SPORT MÚLTJÁRÓL. Sokszor elmondták már a magyar nemzetről, hogy sportra termett, az esztendők során elért nagyszerű eredmények is ezt bizonyítják, nem érdektelen tehát visszamenni a múltba s felku­tatni azokat a nyomokat, amelyek a magyar sport elindulásának emlékeit őrzik. Izgalmas és érdekes feladat az előidők labirintusában ku­tatni, vizsgálni a körülményeket, amelyek közre­játszottak egy-egy sportág művelésének kialaku­lásánál, figyelni azt a lankadatlan akaratot, amellyel az első magyar sportemberek lelkesen törtek céljuk elérésére. Mező Ferenc dr., a magyar sportirodalom régi és érdemes művelője vállalkozott erre az érdekes feladatra és Képek a magyar Sport múlt­­jából című, most megjelent könyvében egykorú cikkek és képek felsorakoztatása mellett a tör­ténetíró felkészültségével, a kutató lelkiismere­tességével s a sportember rajongásával rajzolja meg a magyar sport indulásának és izmosodásá­nak 1817 és 1892 közé eső­­ idejét. Megható az az akadályt nem ismerő, lelkesedés, amellyel a tizenkilencedik század férfiai küzdöttek a sport népszerűsítésén s az egyszerű feljegyzéseket ol­vasva, csodálattal kell adózni azért az agilitás­ért, amelynek révén ilyen mély és erős gyökeret tudott verni Magyarországon a sport. «A tudománynak vagy napi kenyérnek ál­dozni életedet nem elég! Tiszteld, védd, ápold testedet is — mert ezt örökli tőled minden nem­zedék! » — írja Kereszty István 1885-ben egy tornaünnepélyen előadott ódájában s mintha ezek a sorok hatották volna át azokat, akik kül­földi mintára átplántálták a sportot a magyar földbe is. S ebben a munkában a magyar mágná­sok mutattak jó példát. Esterházy Miksa gróf, a Magyar Atlétikai Club megalapítója, volt a leg­lelkesebb, de akadt a mágnások között aktív at­léta is. Kinsky Jenő gróf, aki, szembeszállva min­den előítélettel, magára öltötte az atlétatrikót s 35 éves korában is kora legjobb atlétájának bi­zonyult. Mező könyvében felvonul a Clair Ignác test­gyakorló- és vívóiskolájának élete, a Nagykani­zsán megtartott ,­ első országos tornaverseny (1870, amelyen egyébként az első magyar sport­­fénykép készült), a Nemzeti Torna Egylet sok viszontagságon keresztül létesített tornacsarno­kának avatóünnepélye, a MAC első atlétikai ver­senye és még sok egyéb érdekesség. Valahogy egész másképpen volt azokban az időkben, amelyet Mező könyve felidéz. Idealizmus sűtötte a sportolókat, a sport­eszmény volt, ame­lyet szívesen, odaadással, ha kellett áldozatok árán is szolgáltak. Az 1870-ben megtartott kani­zsai tornaversenyen magyar, stájer, horvát egy táborban ujjongott «az első hazai tornaünnepély» sikerén s egész szívvel állt mindenki az Épség, Erő, Egészség hármas E-betűs zászlaja alá. A sportban a sportot látták, a nagy nemzetnevelő eszközt s fenntartás nélkül álltak a cél szolgá­latába. Ilyen embereket, ilyen atmoszférát való­ban csak a magyar sport múltjában találhatunk s Mező Ferenc dr. nagy gonddal megírt könyve már csak azért is nagy érték, mert ezt az időt felidézi és követendő például állítja a mai ifjú­ság elé. GÁRDOS JENŐ DR.: SPORTHUMORESZKEK. A sportirodalomban egészen új hangot ütött meg Gárdos Jenő dr., a Nemzeti Sport Mottó né­ven igen népszerű munkatársa, amikor a min­dennapi sportéletben előforduló eseteket és visszásságokat találó szatírával és keresetlen, jó­ízű humorral kifigurázta. Gárdos dr. a BÖK (Bo­londos ötletek Képekkel) című népszerű rova­tába hétről-hétre az ötletek garmadáját hinti el, mindig érdekes és új, mindig találó és mulatsá­­gos. Itt-ott a szatíra tőrével szurkál, de a szúrás nyomán nem vér fakad, hanem derű. Sok apró tréfát, humoreszket, ötletet gyűjtött most cso­korba a jókedvű humorista s hat hónap termé­sét A BÖK félévkönyve című kis kötetében je­lentette meg. A sportélet minden nevezetes sze­replője felvonul ebben a könyvben, a humorista mindegyikre küld egy nyílvesszőt, ahogy a kari­katurista ceruzája nem ismeri a pardont, úgy a humorista előtt sincs kegyelem senki számára. A leginkább szakmunkákat felmutató magyar sportirodalomban az újdonság erejével hat az ötletes Mottó könyve, amely a nem túlságosan vidám időkben könnyelműen hinti szét a jóked­vet és a vidámságot. JAKUS KÁLMÁN ÉS KIRÁLY DEZSŐ: TÉLI TRÉNING ÉS SVÉD TORNA. A szabadtéri sportok művelői sokáig idegen­kedtek a téli tornától s még ma sem űzik olyan intenzíven, ahogy például az amerikai, svéd, finn vagy német atléták. Pedig a rendszeres torna nagyban befolyásolja az atléta kedvező kondíció­ját és fokozza eredményességét. A téli tréning szükségességére mutat rá Jakus Kálmán és Király Dezső testnevelési tanárok, a KISOSz atlétikai szakosztálya vezetőinek Téli tréning és svédtorna címmel most megjelent vaskos könyve. A könyv nemcsak kifejti a rendes tréning szükségességét, de hasznos útmutatásokkal is szolgál egyrészt a tréningvezetők, másrészt a trenírozó atléták szá­mára. A svéd torna egész sereg gyakorlatát fel­mutatja, mindegyiket érdekes ábrákkal kíséri s ez a körülmény laikusok számára is hasznossá és használhatóvá teszi a könyvet. A kötet egyik leg­érdekesebb része Paavo Nurmi, a világhírű finn atléta napi gyakorlatait mutatja be tizenhat fény­­képfelvétel kíséretében. Jakus Kálmán és Király Dezső könyve a magyar sportirodalom értékes gazdagodását jelenti .*i.l­­p- 1-i i A II. osztályban a vasárnapi forduló nem hozhat lényeges váltos­zást a csapatok mai sorrendjében és így csak a közeli hetek mérkőzései fogják eldönteni, hogy az UTE és a Fv. T. Kör megvédi-e mai előkelő pozí­cióját a finisben és hogy a Zugló és a BAK jobban fel tud-e zárkózni az előlálló két csapathoz. A má­sodosztályú bajnoki mérkőzések programmja a következő: Millennáris-pálya: KAOE—URAK (biró Bélés)’, BAK—MÁV gépgyári sportkör (biró Weisz F.) és BSE—Zugló (biró Magyar) d. u. 1172, 1/14 és ‘/ifi.Frangepán-utca: Főv. T. Kör—EMTK d. u. 126 (biró Hertzka). UMTE-pálya: UMTE—Testvériség d. u. 126 (biró Stubeczky). URAK-pálya: RÁC—Világosság d. u. 1116 (biró Égner). Az amatőr liga Iszer serlegének egyetlen érde­kes mérkőzése a vezető Postás-csapatnak a MAFC-al való találkozása lesz, amely délután elsőt órakor a lóversenytéri pályán kerül eldön­tésre. Budapest négyszer négyszázméteres stafétabajnoksága. A BBTE atlétikai viadala délután­­44 órakor a margitszigeti sporttelepen, Van der Bergevel, Hollandia jeles sprinterbaj­­nokával tárgyalt a BBTE, hogy startját a száz- és kétszázméteres (meghívást) versenyekre biztosítsa, a hollandusok neves atlétája azonban hal módjára hallgat és így aligha lesz hozzá szerencsénk. Hol­landia legjobb sprinterének a mi legjobb flye-­ i­reinkkel való találkozása ugyan érdekes erőpró-­­­bája lett volna a mi rövidtávú futóink klasszisá­­­­val, a BBTE viadala azonban Van der Berge távol­­létében is rendkívül érdekesnek ígérkezik, mert a Stettinben Starthoz álló Somfain, Szepesen és Ró­zsahegyin kívül minden neves atlétánk indul és így valóban pompás küzdelemre van kilátás. A meeting legklasszikusabb versenyére, a bus­dapesti kerület négyszer négyszázméteres staféta­bajnokságára mindössze a BBTE, a KAOE és a MAFC nevezett, miutéh a MAC-nak Somfai és Ró­zsahegyi nélkül amúgy sem lett volna esélye. A versenynek a KAOE a favoritja, amely Gerő II.— Steib­metz—Balázs—Druzsicska (esetleg Daubner)] csapatával tényleg nehezen verhető. A BBTE Ju­­tier—C’allaghy—Kovács—Barsi stafétája ugyan nagyon meleggé teheti a KAOE-nek a versenyt,­ de Barsi még 49 másodperc körüli idővel sem hoz­hatja be klubtársainak valószínű hátrányát. A MAFC (Mátray, Szondy, Balogh, Dénes) csak be­csületből indul, annál dicséretesebb a főiskolások elismerésreméltó ambíciója. Fluck szerdai váratlan veresége Hajdútól szen­­­­zációssá avatja a 100 méteres siklutást, amely­nek finisében Fluck, Hajdú, Balázs és Steinmetz­­ valószínűleg elkeseredett küzdelmet fog folytatni és így nem lepne meg, ha kedvező időjárás esetén 10.8 másodpercnél is jobb időt érne el a győztes. Remek versenynek ígérkezik az olimpiai sta­féta, amelyben a BBTE, KAOE, MTK, MAC és FTC legjobb embereikkel veszik fel a küzdelmet. A verseny valószínű győztese a BBTE és Barsi startja a staféta nyolcszázas távján külön ese­­ménye a kitűnő sportot ígérő viadalnak. Érdekes versenynek ígérkezik a 300 méteres­­ síkfutás, amelyben Barsi László a rekord meg­döntésére (35,4 másodperc) Kurunczy készül és ez annál inkább sikerülhet, miután Kurunczyt és Gerő II.-et is hasonló ambíció sarkalja. A 110 méteres gátfutásban Püspöki Tibornak nem lesz méltó ellenfele. Kitűnő eredményt vá­runk a súlydobásban, amelyben a tavaly nagysze­rűen feljavult Darányi alighanem 14 méteren fe­lüli eredménnyel hódítja el az elsőséget és így Egri és Eördögh csak a második, illetve a har­madik helyre aspirálhat. Néhány II. osztályú- és előnyverseny egészíti ki a programmot népes mezőnyökkel és a handi­­capekben az illető sportágak legjobbjainak az in­dulásával.

Next