Ujság, 1926. november (2. évfolyam, 249-272. szám)

1926-11-02 / 249. szám

SZERDA, 1926 NOVEMBER 3 ÚJSÁG Örömmámorban úszik Olaszország Mussolini megmenekülése miatt Bolognában merényletet követtek el az olasz miniszterelnök ellen , aki sértetlen maradt. A golyó átfúrta mellén az érdemrendet. A tizenötéves merény­lőt a tömeg a helyszínen megölte. Rombolások és tüntetések a merénylet miatt ismét Franciaország ellen fordul a hangulat A fascista forradalom most ünnepli Olasz­országban negyedik évfordulóját. Mussolini a feketeingesekhez intézett kiáltványában beszá­molt a teljes diadalról. Az ország minden ré­szében ünnepélyeket, gyűléseket rendeztek és Mussolinit — ha ugyan fokozás e téren egy­általában lehetséges — még az eddiginél is nagyobb extázissal ünnepelték. A fascista párt­nak ebbe az ünnepi ujjongásába Bolognában két diszharmonikus lövés dörrent bele. Ismét merénylet — rövid időn belül a negyedik — a diktátor ellen. Egy fiatalember revolverrel lőtt a dúcéra, akit hagyományos szerencséje ezúttal is megmentett és bár a golyó átfúrta mellén az érdemrendet, ő maga sértetlen ma­radt. A fascisták a merénylőt a helyszínen megölték, nem lehetetlen azonban, hogy az igazi merénylő elmenekült és egy ártatlan fiú esett áldozatul, aki maga is buzgó fascista volt. A fascizmus történelmének e legújabb tra­gikus eseményéről a következő jelentéseink számolnak be: Merénylet Mussolini ellen Bologna, november 2. Tegnap reggel Mussolini miniszterelnök részt vett a Littoriale nevű épület felavatásán. Ez a hatalmas sport­palota a testedzés minden ágának hajlékot ad és a mérkőzésekre 50.000 nézőt fogadhat magába. A Duce, aki a milícia egyenruháját viselte, a vezérkar kíséretében féltízkor lova­golt a sportpalota előtti­­térre, ahol a tömeg egetverő éljenzéssel fogadta. Mussolini lóhát­ról beszédet mondot, melyben testvéri egye­sülésre hívta el a fascistákat és­ arra, hogy zárt sorokban álljanak őrt a fascista forrada­lom mellett. — Az első gondolat — mondotta — őfel­sége, a király, az egész fegyveres erő legfőbb parancsnoka felé fordul. (Viharos lelkesedés. Felkiáltások: Éljen a király! Éljen Mussolini!) Itt a felfegyverzett nép nyújtja támogatását teljes lelkesedéssel a fascista rendszernek, itt az egész nép nyilatkoztatja ki, hogy hajlandó engem követni mindenhova. (Frenetikus he­lyeslés.) A megingathatatlan fascista uralom ötödik esztendeje a legjobb kilátásokkal kez­dődik. A fascizmus az évek során nem széles­ségben, főleg mélységben terjedt és valósággal polgári vallása lett minden olasz embernek, aki ezt a nevet megérdemli. Feketeingesek! — kiáltott fel a duce — emeljétek fel pus­káitokat, hogy az egész világ lássa a szuro­nyoknak ezt az erdejét és érezze elszánt és győzhetetlen szívünk verését. Ezután a Viktor Emanuel-térre ment, ahol szemlét tartott a milicia csapatai felett, délután pedig ünnepélyesen megnyitotta a tudományos haladás kongresszusát az Archi­­gimnáziumban. Innen háromnegyed hatkor alacsony, nyitott automobiljával egyenesen a vasúti pályaudvarra indult, ahol felesége és leánya várta. Automobiljában rajta kívül Grandi külügyminiszter és a bolognai polgár­­mester foglalt helyet. Amerre a több ezer főnyi tömeg sű­rű sorfala között elrobogtak, mindenütt virágokat dobáltak, zászlókat len­gettek, éljeneztek és ujjongtak. Amikor az automobil a Via Independanza-ra fordulva lassított, mostohalánja a hercegnek. Az a tény, hogy a lány nincs jó viszonyban mostohaanyjával, még nem okvetlenül ok rá, hogy megtagadja tőle a tanácsadást. Tehát megadtam neki az ön címét a Travellers Clubba, de kötelességemnek tartot­tam tudatni ezt önnel, hogy ne csodálkozzék, ha Miss Evelyn Tumortól levelet kap. Őszinte híve: Edmond Collins. Collins levelét apró darabokra téptem össze. Haragszom rá, hogy itt. Két hét óta már szinte sike­rült, hogy ne is gondoljak Billie Swansonra, szinte egészen elűztem magamtól a látomásokat. Egészen Griseldának akartam adni magamat, távol akartam tartani napjától minden árnyat, mely foltot vethetne rá. Jóban igyekeztem tetszeni neki, mint valaha is. Mikor Evelyn emléke alattomosan felnyitotta öntuda­tom csapóajtaját, akaratom minden erejével ránehe­zedtem, hogy börtönébe zárjam a gondolatot. Mint az élet gyógyuló szerelmese, megelégedetten ügyeltem lázam leszálló görbéjét, mikor váratlanul megjött Collins levele, mely egyszerre nagy kiugrást csinált a lázgörbémen. Máris tudom, hogy sokat fogok gon­dolni arra a látogatásra, amit Evelyn tett nála. Mért akar írni nekem? ... Az ő esetében az em­ber nem kér tanácsot.. . Én nem vagyok kiérdeme­sült ópiumszívó, aki tanácsokat tudnék adni, hogy hogyan kell szívni a gyönyört hozó füstöt... Másrész­ről az anyja azt mondta, hogy szerelmes belém és én egyedül tudnám kigyógyítani szenvedélyéből. .Vallo­más akar lenni a levele? Nevetséges! Egészen belebutulok ebbe a histó­riába. Majd éppen Evelyn ír nekem szerelmes levelet! Milyen buta is vagyok. Gyógyítani kellene kedves ba­rátom ezt a butaságot... Kezdesz olyan szentimen­tális lenni, mint a színes képeslapok jólfésült Adonisa, ki­tépi a margaréta levelét a fiatal nő mellett. Különben is, Evelyn nem fog írni. Nincs semmi oka rá. Biztosan még az ópium hatása alatt volt, mi­kor Collinsnál járt. Négy nap telt el. Reggel Griselda megmutatott egy csomó newyorki levelet. Újabb posta érkezett Amerikából. Kedv­em volna elmenni a Travellers Clubba. — Megy valahová délelőtt? — kérdezte Griselda. — Igen, van egypár jelentéktelen dolgom. — Egy órakor ebédelünk a Ritzben. Mrs. Gla­­rence átutazóban van itt és meghívott. — Rendben van. — Bye-bye, darling! Az Arc de Triomph felé indulok ... Hohó! . .. Csak lassan. Nem sietős! Hogy van-e postám a klub­ban? Jött-e levél Evelyntől? Fogadni meritek ötven aranyba, hogy nem jött semmi levél... De rosszul teszem, ha lelkiismeretem ellen akarok fogadni. Nagyon is boldog lennék, ha elveszíteném . . . Boldog? Szégyelnem kellene ... Szeretném végig­korbácsolni magamat az utcákon s igy kiabálni: Köpjetek le! Alázzatok meg, mert becstelen ember va­gyok ... Nem azért, mintha elraboltam volna gazdám pénzét, vagy becsaptam volna egy barátomat. Korrekt ember vagyok, de méltatlan szerelmes, mert szívemet gonosz vágy fogta el... Itt vagyok a klubnál. Ha vasakaratom lenne, ak­kor visszafordulnék. Bebizonyítanám magam előtt, hogy nem érdekel a kaland. Rajta! Csak még egy kis megerőltetés. Tovább mentem, megyek tovább a Champs Elyséen... Nem, nem bírom. Nem tudnék ebédelni attól a gondolattól, hogy tán mégis érkezett levél Evelyntől és én nem olvastam még el. Vissza­fordulok. Érzem, hogy van levél Newyorkból. A­ borítékon Evelyn finom kis kezének vonásai, lázas, szakgatott, szabálytalan irás ... A nevem, az ő keze­­írásával... Ki tudja! Talán hosszú oldalak teleírva, miket menetközben fogok elolvasni, nem törődve a körülöttem levő világgal. — Van postám? A portás egy kablogrammot nyújt elém. ■—• Három napja érkezett. ■— Levél nincs? — Nincs kérem. Milyen csalódás! Biztosan Alfferini sürgönyöz. Feltépem s a következő két szót találom benne és semmi egyebet: Joeljoen — Evelyn XVII. Mikor elolvastam ezt a fenyegető sürgönyt, első gesztusom a tiltakozásé volt. Nem tetszett ennek a fiatal lánynak a vakmerősége. Visszaélés volt az ér­zelmek hatalmával. Sohasem voltam egyetlen nőnek sem a rabja, még akik szerettek sem s nem is vetném soha alá magam egy megkótyagosodott kis teremtés szeszélyeinek, akinek csak úgy eszébe jut két pipa ópium közt, hogy magához citáljon. „Jöjjön!4* És az aláírás: „Evelyn! ...“ Hallatlan naivság vagy hallatlan ravaszság. Meg fogom őrizni ezt a kábelsürgönyt, mint ahogy elten­nék gombostűre szúrva egy ritka lepkét, ha még meg­lenne ifjúkori limlomom. Azonban nemrégiben a Szajnába dobtam szerelmes leveleimet, melyek eltűn­tek abban a fekete vízben, mely roncsor nélküli tükre a hidak karfájára támaszkodva előrenéző öngyilkos­jelölteknek. Megelégedtem tehát azzal, hogy apró da­rabokra téptem a kablogrammot és szélnek eresztet­tem a kis kék pillangókat a legközelebbi csatorna nyilása fölött... Szegény Evelyn! Már tizennyolc éves korában azt hiszi, hogy kisujjának egyetlen intésével lehet paran­csolni a férfiaknak. Annyira megmérgezte volna Circo legendája a nők lelkét, hogy mi akár örökre disz­nókká változhatunk? Nem is fogok felelni Evelynnek. * Griselde szobája a Majesticben. Ott alszom mellette és álmodok. Fluoreszkáló gombák és színes golyók egy bar­langban. Égszínkék, dumnaszerüen lágy valamin me­gyek s egy árny szökik előlem ... Oly nehezen hala­dok előre, mintha mély homokban járnék. A kalei­­doszkópszerüen változó szinen egyetlen szó gyullad fel és alszik ki előttem: Jöjjön!... Jöjjön!... Jöj­jön! ... Jöjjön! ... És aztán egyszerre meglátom Csing-Hu fejét, eltorzulva, mintha egyik gömbben tükröződnék vissza... Itt a feje az átlátszó gömb alatt, mint egy sajt az üvegbura alatt... Csing-Hu le­fejezve! ... Micsoda hátborzongató látomány. Ele­fánt­­csontfej, melybe két mandulát vészek bele. De szem­bogara nincs ... A fehér üvegből nem sugárzik élet... Elég! Nem akarom látni ezt a rémes golyót!... To­vább megyek, pedig lábaim alig birják ... és ime, még egy feje jelenik meg Csing-Hunak egy második üveg­golyó alatt... aztán még egy ... aztán még egy ne­gyedik ... Valami titokzatos önszaporodásfélére gon­dolok .. . Most egyszerre megáll a menekülő árnyék és felém tart... Felismerem az arcát... Dobogó szív-­­vel, szorongva kiáltok fel: — Evelyn! Egyszerre felébredek ... A kis lámpa még ég az éjjeli szekrényen az aranygombos selyemernyő alatt. Griselda mellettem van és aggódva kérdi: — Mi van magával, Gerard? ... Evelyn után kiál­tott! — Én? — kiáltottam. —• Igen. Ebben a pillanatban ... Világosan hallot­tam, Evelyn! — Ugye tréfál, édesem ... Biztosan álmodtam .. . Honnan veszi, hogy ezt a nevet mondtam volna ki? — Nem álmodott tán a mostohalányomról? — Ugyan! Higgye el, hogyha valaki kísértene ál­momban, az semmi esetre sem lenne Miss Evelyn. (Folytatása következik.) 3 Közismert tény, hogy a Zsuffa-cég férfi- és női angol szövetei nemcsak legelső­­rendű minőségűek és klasszikusan ízlésesek, hanem ezen előnyös tulajdonságaik folytán a legolcsóbbak is. ZSUFFA ISTVÁN :TÁRSAI IV., Váci­ utca 25. Tel.: 14-73. mintával veszseggel Kühüvik. Különleges autó- és untam­an­anov nagy valasban, egy fiatalember ugrott elő a tömegből, aki a kordont átszakítva revolvert rán­tott és kinyújtott karral, célozva Musso­linira lőtt. A merénylő golyója áfuzta a miniszterelnök mellén a Mauricius-rend nagykeresztjét és az egyenruha egy részét a tüdő magasságában és átütötte a polgármester kabátjának ujját. Egy karabélyos és több fascista nyomban a merénylőre vetette magát, akinek ismétlő­pisztolya esés közben újra eldörrent, a golyó azonban senkit sem talált. Mussolini, aki sér­tetlen maradt, nyomban utasította soffőrjét, hogy álljon meg. Grandi külügyminiszter ag­gódva kérdezte, hogy várjon nem sebesült-e meg, mire a miniszterelnök kijelentette: — Nincsen semmi bajom. Majd határozott hangon hozzátette: — Senki se veszítse el a fejét! Újabb üdvözletet intett a tömegnek, amely szakadatlanul ünnepelte a miniszterelnököt. A Mussolini automobilját követő automobilból Balbo miniszterelnöki alállamtitkár, Ricci kép­viselő és Bonciccorsi milíciaparancsnok a me­rénylőre vetette magát, aki körül irtózatos ka­varodás támadt. A fascisták minden oldalról kivont tőrrel rohantak rá, a földre tiporták, ütötték, verték és amikor arcát elborította vér, törökkel szurkolták. A merénylő az első revolverlövés után másfél perc múlva halott volt. Arcát a felismerhetetlenségig összezúzták, kopo­nyáját szétroncsolták, testét tizennégy tőrszúrás érte. Végül sikerült a milíciának a térséget megtisztítani és kor­dont vonni a földön heverő holttest körül, amelyet fascisták fára akartak akasztani, de erről a tervükről Balbo alállamtitkár le­beszélte őket. Ezalatt Mussolini mosolyogva és nyugodtan folytatta útját. A pályaudvaron beszédet inté­zett a tisztekhez, akik a merényletről nem tudtak még semmit és akik előtt a merény­letet ő sem említette. Hét órakor családjával együtt Forliba utazott. A merénylő A merénylő holttestét a rendőrségre vitték, ahol személyazonosságát sokáig nem tudták meg­állapítani. Végre az esti órákban jelentkezett Mammelo Zamboni, egy jómódú bolognai könyv­­nyomdász és bejelentette, hogy fia, akit öt órára várt haza, eltűnt. Mikor megmutatták neki a megcsonkított holttestet, abban fiát, a tizenöt éves Anteo Zambonit ismerte fel. Anteo Zamboni egy ifjú fascistaszervezet tagja volt, melynek jel­vényét is megtalálták széttépett véres kabátján. A merénylő egész családját letartóztatták: az apát, két fiát és egy nagynénjét. Az egész családot jó fascistáknak ismerték, bár Mammolo Zamboni évekkel ezelőtt — a rendőrség hivatalos jelentése szerint — anarchista volt, de felforgató tevé­kenységet sohasem fejtett ki. A merénylő bátyja, a húsz éves Assunto Zamboni káplári rangban szolgál a milánói katonai nyomdában. Kijelen­tette, hogy sehogysem tudja elképzelni, hogy öccse követhette el a merényletet, mert valameny­­nyiüket fascista elvekben nevelték, ő maga részt vett a Róma ellen való vonu­lásban és öccse is mindig lelkes fascista volt. E vallo­mással kapcsolatosan milánói távirat alapján Olaszországban elterjedt a hír, hogy nem Anteo Zamboni volt a merénylő. Az igazi tettes elmene­kült és a tizenötéves fiú, aki valamilyen mozdu­lattal magára hívhatta a figyelmet, ártatlanul eshetett áldozatul. A merénylet hatása: tüntetések és rombolások Róma, november 2. A Mussolini ellen elköve­tett merénylet híre este kilenc órakor vált isme­retessé és óriási izgalmat keltett. A várost kivi­lágították. Az utcákon tüntető tömegek éltették a miniszterelnököt. Turali, a fascista párt főtit­kára, beszédet mondott a tömeghez, melyben helyeselte a népítéletet és követelte, hogy Musso­lini letartóztatott többi merénylői felett is hoz­zon a nép halálos ítéletet. A tömeg megrohanta és szétrombolta az Il Mondo, a Voce Republicana és a Risorgimento lapok szerkesztőségét és kiadóhivatalát. A Mondo főszerkesztőjének lakásából, mindkét szocialista és a köztársasági párt elnökségének helyiségeiből a bútorokat az utcára dobták, a milánói Avanti és Unita nyomdáit elpusztították, munkatársait megverték. Az Avanti szerekesztőségében tű­z ke­letkezett. Silvestrét, a Corriere d’Italia volt fő­szerkesztőjét az utcán véresre verték. A Mondo

Next